A feminizmus mai, „negyedik hullámának” állítólag központi kérdése lesz a szexuális kizsákmányolás kontra „szexmunka” vita, azonban a „szexuális kérdés” okozta feszültség nem újdonság a nőmozgalomban. A huszadik század elején viszont a szavazati jog megszerzése olyan egységes, közös cél volt, ami felülírta ezt az ellentétet. Azóta rájöttünk, hogy a formális, jogi egyenlőség nem elég, ugyanis, ha törvényes keretekkel már nem lehet elnyomni, illetve a hatalomból kirekeszteni a nőket, akkor az egyenlőtlenség kevésbé megfogható (így még nehezebben leküzdhető) módokon tör utat magának.

A társadalmat áthatják a nők önbizalmát romboló és személyes kibontakozását akadályozó törekvések: ilyen például a hagyományos nemi szerepek és azok szerint a nőkre aránytalanul háruló háztartási munka fenntartása („a női princípium”), a szexista közélet és közbeszéd („mit pofázol bele, kisanyám?”), a nőkkel szembeni erőszak elleni hatékony fellépés elmulasztása („tehetsz róla, tehetsz ellene”), a szépség- és soványságkultusz, melynek nyomására a nők aránytalan időt és energiát ölnek a külsejük miatti aggodalmakba („készüljünk a bikiniszezonra”). És ilyen a pornó is (a mainstream mindenképp), amely a médiával karöltve a szexualitásuk szabad megélésében gátolja a nőket.

A pornóval nem a nemi szervek és a szexuális aktus kendőzetlen ábrázolása a probléma – tehát nem az, hogy megmutat, hanem az, hogy hogyan mutat. A feminizmusnak a pornót igenlő irányzatát azért félrevezető „sex positive feminism”-nek nevezni, mert a pornót ellenzők nem szexellenesek, hanem a kettőt elkülönítik egymástól. Ha a gyanútlan tévénéző éjszaka nyomkodja a távirányítót, a sunyi csúsztatással „felnőttfilmnek” becézett kulturális termékek olyan jeleneteivel találja magát szemben, amelyekről hamarabb asszociál tömény nőalázásra, mint örömszerzésre. Ezek a filmek a heteroszexuális férfi fogyasztókat célozzák meg, köztük is a hegemón mentalitású („macsó”) típusokat. Több férfi használja egy nő testét, amelyet minden nyílásával együtt a fallosz befogadására hivatott tárggyá lényegítenek át – a „szexualitás” itt bemutatott (eltorzított) formája nem más, mint a társadalom által szentesített nemi alapú hatalomban való kéjelgés. Kétlem azt is, hogy a férfiaknak ez hosszú távon jó – nem ritka, hogy ha hozzászoktatják magukat ezekhez a szélsőséges ábrázolásokhoz, élesben, azaz a szex kevésbé extrém, kölcsönösebb formái során nem, vagy csak nagyon nehezen lesznek képesek elérni az orgazmust –; de hogy a nőkre nézve ártalmas, abban egészen biztos vagyok.

Ennek kapcsán fontosnak tartom leszögezni, hogy amikor a pornóról (vagy a prostitúcióról) beszélek, nem random egyéni tapasztalatokat kérdőjelezek meg, hanem társadalmi jelenségekre illetve tendenciákra reflektálok. Azaz, elhiszem, hogy XY nő, aki ilyenkor meg szokott jelenni és bizonygatja, hogy ő márpedig élvezetet talál a pornó nézésében vagy a szexualitásnak a pornó által bemutatott/elterjesztett formáiban, nem hazudik – azt nem hiszem el, hogy ezeket az egyéni tapasztalatokat általánosnak kellene tekinteni, vagy azt, hogy általuk a pornót a nők elleni erőszak megnyilvánulási formájaként tárgyaló feminista diskurzust el lehetne/kellene hallgattatni. Továbbá, ebből a szempontomból szintén irrelevánsak az általában férfiaktól érkező érvelések a mélytorok tanulhatóságáról, netán az ánuszban található idegvégződésekről – én ugyanis azokról a nőkről beszélek, akik nem akarják ezeket, vagy más, a pornó által normává emelt technikákat a saját szexuális életükbe beépíteni. (Fordítva egyébként aligha tudok említeni olyan figurákat, amit a nők tömegesen igényelnek, és a férfiaknak kell értük a saját ellenérzéseiket legyűrni, és a saját testrészeik reflexein, illetve funkcionalitásán erőszakot tenni.)

A Nőkért.hu szerkesztőjeként fórumainkon és privátban számos személyes történetet osztottak meg velem, így volt alkalmam azzal szembesülni, hogy a heteroszexuális nők nem elhanyagolható hányada számára a szex nem öröm, hanem szorongás forrása. A tizenéves lányok számára a szüzesség elvesztése sokszor mindenről szól, csak arról nem, hogy nekik mi a jó – ha a partner tapasztalatlan, figyelmetlen és a tetejébe még pornón is nevelkedett, az első behatolás felérhet egy nemi erőszakkal. A felvilágosítás is megáll legkésőbb ott, hogy a női orgazmus (ha egyáltalán esik szó róla…) nehezebben jön létre, és – nesze semmi, fogd meg jól – időbe telik elérni, „tanulni kell”. Az orgazmus elérése évekbe is telhet, addig pedig sok esetben színlelik azt – ami ismét nem szolgálja egyik fél érdekeit sem. Ami pedig végképp sokkoló volt számomra: a közelmúltban is találkoztam olyan nővel, akinek már második férje és két gyermeke volt, orgazmusa viszont soha. Hiába az állítólagos szexuális forradalom, aminek része a pornó szabad áramlása, még ma is létezik ilyen.

Ennek oka, hogy az elvárás az, hogy a nők ne a saját élvezetüket keressék, hanem az, hogy „bevállalósak” legyenek. Ahelyett, hogy megismernék a saját testüket, ahelyett, hogy szeretnék a vulvájukat, mint a természet csodás adományát, megfelelő bánásmód esetén többszörös, elnyújtott orgazmusok kiapadhatatlan forrását, pedofil vonatkozásoktól sem mentes perverziókat kiszolgáló plasztikai műtétekre vállalkoznak, hogy „babás puncijuk” legyen. A kislányosra lecsupaszítás még hagyján – azt is a pornónak köszönhetjük, hogy a szőrös női nemiszerv (aminek az egyetlen bűne az, hogy természetes) ma szimplán undorítónak számít –, de újabban az öncsonkítástól sem riad vissza a nők egy része. Nem aggasztja őket a lehetséges kockázat: a szexuális ingerelhetőség csökkenése – ha addig sem élvezték túlzottan a szexet, nem sok vesztenivalójuk van. A plasztikai sebészet újabb vívmányai a kisajakrózsaszínesítés és az ánuszfehérítés – ezeket is a pornónak köszönhetjük. Csodálkozunk-e, hogy a nők, miközben az alakjuk, a testszőrzetük vagy a kilógó kisajkaik miatt aggódva, a saját vágyaikat és viszolygásaikat ignorálva igyekeznek „jók lenni az ágyban”, nem tudják felszabadultan élvezni a szexet?

Mindezek alapján joggal kérdőjelezzük meg a feminizmusba is beférkőző nézetet, miszerint a pornó felszabadítaná a nőket. Ismeretes az ellenérv, amely szerint létezik „feminista pornó” – az ilyen vadhajtások aztán a populáris médiába is hamarabb bekerülnek, mint a feminizmus kevésbé megosztó, egyúttal fontosabb törekvései. Egy vitapartnerem unszolására megnéztem a feminista pornósnak tartott Erika Lust néhány alkotását. Tény, hogy ezek kevésbé tűntek erőszakosnak, időnként még el is hittem, hogy az önkéntes szereplők számára a forgatás nem megalázó – ugyanakkor explicit feminista tartalmat nehezemre esett bennük felfedezni. Hasonló vállvonogatást eredményezett részemről a szintén svéd „Dirty Diaries” című, állítólag feminista pornófilm is. Erről már az is elmondható, hogy a hagyományos normáktól elszakadva különböző testalkatú és szexuális orientációjú embereket szerepeltet. Hajlandó vagyok azt elhinni, hogy ezek a független alkotások mind a szereplőkre, mind a fogyasztókra nézve kevésbé ártalmasak, de azt, hogy kimondottan felszabadítók vagy feministák lennének, nem. A tipikus pornófogyasztó ráadásul általában nem is hajlandó ezekre átváltani, hiszen pont azt nem kapja meg belőlük, amit a pornóban keres. Az „etikus pornó” nem oldja meg a problémát: nem számolja fel a mainstream pornóipar visszaéléseit, a nők kizsákmányolását, az LMBTQ-személyek fetisizálását, és nem kompenzálja a szexualitásban tett károkat. A mainstream pornót nem a pornó egy új formájával kell helyettesíteni (ami egyébként sem helyette, legfeljebb mellette tud létezni), hanem a női szexualitásról való olyan, autentikus diskurzussal, ami azt önmagáért valónak, nem pedig a férfiigények kiszolgálójának és/vagy a kapcsolat megtartó eszközének tekinti.  

Első megjelenés: 2016. május 21. Reflektor.hu