Nagy leleplezés? Vagy csak kacsintás a hatalom felé? A "Pornográcia" kritikája

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Nagy leleplezés? Vagy csak kacsintás a hatalom felé? A "Pornográcia" kritikája

február 25, 2013 - 21:11
Annyira azért nem forog a gyomrom, mint E. L. James fércművétől, annyira veszélyesnek nem tartom, de értelmét sem látom a szövegnek. Többször tettem le tanácstalanul a könyvet, azzal a halk kérdéssel: mit akar Mérő Vera?

Mérő Vera: Pornográcia

Amikor Mérő Vera Pornográcia című könyve (2012, Kalligram) megjelent, többen kértek - talán miatt -, hogy írjak róla kritikát. Egy ismerősöm - akivel máskor egyet szoktam érteni - dicsérte az írást, többen viszont attól tartottak, hogy "lett egy új Oravecz Éva Csillánk", azaz piacra került a sokadik antifeminista fejtegetés, ami úgy hiányzik a jelen magyar helyzetben, mint púp a hátunkra. 

Kíváncsi voltam: vajon tényleg ennyire súlyos a helyzet? Végeredmény: annyira azért nem forog a gyomrom, mint E. L. James fércművétől, annyira veszélyesnek nem tartom, de értelmét sem látom a szövegnek. Többször tettem le tanácstalanul a könyvet, azzal a halk kérdéssel: mit akar Mérő Vera?

A szerző magát kutatónak tartja, mégis úgy indít egy tudományosként beharangozott szöveget, hogy a téma korábbi szakértőinek "hajmeresztő ostobaságai" (11) motiválták a műve megírására. És nem ez lesz az első alkalom, amikor pontosan ugyanabba a hibába esik, ami miatt éppen ő kritizál éles nyelvvel másokat. A későbbiekben pl. találunk olyan szintű érvet, hogy "ezt mindenki tudja." (12) Aztán: felrója Andrea Dworkinnak, hogy nem hivatkozik statisztikákra (44), holott ő is csak állításai egy részét támasztja alá forrásokkal - melyek kellő ismeretéről egyáltalán nem győzött meg -, vagy kutatási eredményekkel - melyek módszertana többszörösen kívánnivalót hagy maga után.     

Könyvének tézise, hogy a nők is néznek pornót, ráadásul pornófogyasztási szokásaik nem mutatnak szisztematikus eltérést a férfiakétól. Az előszóban úgy tűnik, hogy ezt a magabiztos állítást a "ciklusainkban összesimult barátnőim" rendkívül reprezentatív mintájára alapozza - bájosan életszerűtlen a Született feleségek közbeni reklám alatt pornószájtok címeit cserélgető diáklányok meghitt ábrázolása -, de jóval később (107) fény derül egy online felmérésre is. Utóbbit 135 fővel készítette, elsősorban saját ismerősei - azaz potenciálisan sok hozzá hasonlóan gondolkodó ember - körében. További probléma a 7 kérdést tartalmazó kérdőívvel (129-30), hogy a 2-6. kérdések az elsőre ("néztél-e már valaha pornót a magad örömére?") "igen" választ feltételeznek, így elképzelhető, hogy a nemleges válaszadók az anyagukat - magukra vonatkoztathatóság hiányában - emiatt be sem küldték.

Ezt megelőzően azonban három, a feminizmus ostorozásának szánt fejezeten kell az olvasónak átküzdenie magát (melyek után a negyedik, az evolúciós pszichológiára vonatkozó rész már valóságos felüdülésnek hat). A szaktudás mélysége már gyanítható abból a tényből, hogy az elsőnek rögtön a "Miért félünk a férfitól?" címet adja. A téma kutatása elnagyolt: amit a szerző a feminizmus történetéről - vagy akár azon belül a pornográfia-vita pro és kontra anyagából - leír, azt akár a wikipédiáról is összeollózhatta. A második nem-et és Dworkin egy esszéjét talán elolvasta, de a harmadik hullámot fájdalmasan leegyszerűsíti.

A könyv további, ennél is feltűnőbb hiányossága, hogy a szerző az összetrombitált hiteles és kevésbé hiteles szakértők sorában mindenkit - még szexoktatót és ex-pornócsillagot is - megszólaltat (gendertémában például nem mást, mint magát Somát), csak éppen a feminizmus témakörében marad el ez a gondosság. Nehéz elhinni, hogy nem talált egy feminista szociológust vagy médiaszakértőt valamely magyar egyetemen. (Hirtelen három nevet is tudnék ajánlani.) Talán meg sem próbálta, mert akkor nem tudná olyan szemtelenül ostorozni a feminizmust, amire pedig ő maga is bevallottan alapoz?

E hanyagság következménye lehet, hogy a szöveg több alkalommal összemossa a pornót és a szexualitást, a pornográfia és a szex élvezetét, a pornográfia elutasítását és a prüdériát. (És ezek után külön megmosolyogtató, hogy egy olyan válaszadó beszámolóját emeli ki, idézi hosszan és tartja egészséges felfogásnak a pornóról, akinek a valós szexuális életében bevallottan nem volt orgazmusa.)

Ezen kívül a stílus is hagy kivánnivalót maga után. A szépelgő "felnőttfilm" kifejezés még hagyján, de dacos gyakorisággal visszatérő fordulat, feltehetően lázadó gesztusnak szánva, az "egy jó kis pornófilm", "egy kellemes pornófilm" megnézése. Igazán felforgató. Továbbá, a szerző gondosan, több alkalommal utal arra, hogy milyen jót nevettek felvilágosult pornófogyasztó barátnőivel az "ágálló feministákon," és persze nem felejti el kiemelni, micsoda agresszív propagandába fordult az eleinte úgy-ahogy korrekt nőmozgalom. (Hatalomnak kikacsintgatásból jeles, ezért buksisimi is jár a patriarchátustól, leülhetsz.)

Az ízléstelen megfogalmazás, a nők elleni erőszak egyes formáira mint természetesnek vett jelenségekre alapozott kedélyeskedés ezen kívül sem ritka: olvashatjuk a kaján megjegyzést, hogy t "hiába verte a férje - akinek 'könnyen eljárt a keze' -, a józan észt nem tudta kikalapálni belőle", majd találkozunk "régimódi, erkölcsös utcalánnyal" (36) is. (wtf???) Azt már végképp nem tudjuk hova tenni, amikor "a prostitúció mindig volt, mindig lesz" sztereotípiára, valamint a férjek elkerülhetetlen - így elfogadandó? - félrejárási hajlamára alapozva az ellenőrzött bordélyházakat mint a feleségek egészségét védő intézményeket magasztalja. (Komolyan.)

"Ha pornót nézek, szeretem azt hinni, hogy azok a felnőtt férfiak és nők önként, tudatos döntés után, tisztességes gázsiért engedik, hogy megnézzem, ahogy egymáséi lesznek" (47) - jelenti ki a szerző romantikus naivsággal, és talán ő is sejti, hogy áltatja magát. (Azaz: szeretheti azt hinni, de attól az még nem így van.) A radikális feminizmust (egyébként közel sem veszi mindig a fáradságot, hogy kihangsúlyozza, hogy a feminizmusnak elvileg csak egy irányzatával van problémája!) elmarasztalja, mert szerinte az minden pornószereplőt áldozatnak tüntet fel; ő ugyanakkor átesik a ló másik oldalára, és, miután hagyja magát elvakítani néhány felkapottabb pornósztár életútja és vallomásai által, ezt veszi alapul. A kényszerhelyzetben pornóforgatásra jelentkezőkről, az erőszakkal rávett emberekről, na meg a pornószínésznők közti droghasználati mutatókról és halálozási illetve öngyilkossági statisztikákról (!) nagyvonalúan hallgat. (Arról persze nem, hogy ha már a pornó megalázó, akkor szegény, szegény férfi szereplők számára is éppen annyira az.)

Függetlenül attól, hogy belőlem milyen véleményt vált ki, ha késő este a távirányítót gyanútlanul nyomogatva egy-egy csatornából tömény nőalázás csap az arcomba (ha ettől prűd vagyok, ám legyek!) - a pornószereplők önkéntességén így a hagyományos (azaz felnőtt, beleegyezésüket legalább formálisan kifejezni képes embereket szerepeltető) pornó korrektségéről éppen lehet vitatkozni (a látszólag szabad választást társadalmi tényezők alakíthatják és alakítják, de OK, ettől most tekintsünk el...), ahogyan akár a pornó és a nemi erőszak összefüggéséről is. Arról viszont aligha, hogy az állatok vagy gyerekek, azaz beleegyezésre képtelen lények szerepeltetése illegális, így vitathatatlanul kifogásolható. Ennek ellenére ezek többször szerepelnek - bármiféle kritika nélkül - az egyes alműfajok sorában, gondtalanul felhasználva a pornográfia sokféleségének mintegy ünneplésére. 

A potenciális károkról kevés szó esik (inkább a szakértők egy-egy mellékes megjegyzése formájában), a vélelmezett előnyöket - például hogy a pornó elősegíti a párok közt a szexről való kommunikációt, így akár a társadalomban is az elfojtások megszűnését - viszont elég magabiztosan ecseteli a szerző. Egy helyütt tétován odaveti, hogy a szexuális életünkben - megnyugodtunk - nem szükséges a pornóban látható mintákat követnünk, ugyanakkor - pedig még idézi is Szil Péter egy vonatkozó nyilatkozatát! - a tény felett, hogy az elvadult piaci igényeket a pornóipar egyre agresszívebb ötletekkel igyekszik kielégíteni, ismét csak lazán elsiklik. A jelenség értékelése így a valós és bizonyítható káros hatásokat elhomályosítva a nagyrészt fiktív pozitívumokat emeli ki, így a konklúzió ismét csak kevéssé állja meg a helyét.

 

 

 

Rados Virág: Bántalmazó házasság (könyvajánló)

március 03, 2013 - 21:34
Rados Virág

Az Előhangban felvillan egy jelenet Anna gyermekkorából: a kislány tehetetlenül hallgatja a konyhában anyja és apja veszekedését, és hiába vágyakozik a korábbi családi harmónia után. A szülők viszonyának megromlásával Anna háttérbe szorul, és a kétségbeesett szeretetvágy fiatal felnőttként is kísérti. Az egyedül maradástól való félelem méltatlan kapcsolatokra sarkallja, majd - miután abortuszra kényszerül, melynek során a kórházi bánásmód egy időre traumatizálja - partnerváltogatásra.

Simone de Beauvoir: Mandarinok

április 01, 2010 - 07:36
Simone de Beauvoir: Mandarinok

Simon de Beauvoir-t leginkább A második nem szerzőjeként ismerjük, ám a feminizmus említett alapszövegének szerzője életében mégis inkább szépíróként jellemezte magát, a filozófus titulust pedig Sartre-nek engedte át. (A legújabb Beauvoir-kutatások azonban rámutattak arra, hogy az írónő filozófiai munkássága csöppet sem másodrendű írói teljesítménye mellett.)

„De hiszen azt mondja, hogy szeret!” – Hogyan ismerhető fel a bántalmazó férfi?

július 06, 2012 - 22:07

            A családon, párkapcsolaton belüli erőszak sajnos Magyarországon is egy aktuális probléma. Dina McMillan „De hiszen azt mondja, hogy szeret!” c. könyve (ford. Kuszing Gábor et al, Nyitott Könyvműhely, megrendelhető a NANE webáruházban) azért született, hogy a nők idejében – az esküvő ill gyermekvállalás előtt – észrevegyék az intő jeleket azon férfiak viselkedésében, akikből nagy valószínűség szerint bántalmazó lehet.

Határáthágás (Galgóczi Erzsébet: Törvényen belül)

november 12, 2009 - 13:22

Galgóczi Erzsébet (1930 - 1989), a magyar irodalmi kánon perifériára szorult írója, aki Földes Jolánhoz hasonlóan még a Világirodalmi Lexikon kiegészítő kötetében sem kaphatott helyet, annak ellenére, hogy háromszor jutalmazták József Attila- és egyszer Kossuth-díjjal, igaz, míg korábban a rendszer keblére ölelte a munkásmúlttal is rendelkező Galgóczit, később – különösen 1956 után – kiesett a kegyeiből.

Az önérvényesítő nő Kertész Ákos Makrájában

november 20, 2009 - 10:20

Kertész Ákos nevét többnyire a hetvenes években olyannyira népszerű és sokak által forgatott regénye, a Makra tette ismertté, melynek középpontjában egy korszerűtlenül becsületes férfi önmegvalósítási kísérletei állnak. Makra Ferenc, lakatos, igyekszik belesimulni környezetébe, háttérbe húzódni, de ez egyet jelentene azzal, hogy hazudik, szerepeket játszik, amire viszont a hagyományos erkölcsökhöz való - olykor görcsös - ragaszkodása miatt nem képes.

Női karakterek és science-fiction 2.

január 26, 2010 - 04:07
A szerző rajza

Asimov volt az első író, akivel olvasóként találkoztam még általános iskolás koromban. Azonnal beleszerettem a történeteibe, és ez a szerelem a mai napig megmaradt. Bár felnőtt fejjel be kell ismernem, keveslem a meghatározó női karaktereket a regényeiből, ennél több hiányosságot nem tudnék felróni nagy kedvencemnek és példaképeim egyikének. Talán ezt sem tehetném meg, hiszen egy korábbi nemzedék szülötteként egészen más világban élt, alkotott. Igaz az is, hogy ha végignézzük a sci-fi regényeket, máshol sem a nőnemű főhősök az igazán jellemzőek.

Kate Chopin és az Ébredés

október 29, 2011 - 18:39
 
"Lényegében Mrs. Pontellier lassan rájött, miféle hely van számára, mint egyszeri és megismételhetetlen emberi lény számára kijelölve az univerzumban, és egyúttal felismerte a különbséget a körülötte és a benne levő világ közt. Úgy tűnt, mindezen tudás súlya túlságosan is nyomasztó egy huszonnyolc esztendős fiatal hölgy lelkének – feltehetően meghaladja mindama bölcsességet, amit a Szentlélek állítólag kegyeskedik a nők számára kimérni.
 

Egy nő teljes élete Elizabeth Gilbert új regényében

november 09, 2014 - 13:30
Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája

Aki a kivitel alapján szirupos románcra számít, kellemesen csalódni fog. Még csak – pedig ettől tartottam, amikor megtudtam, hogy A lélek botanikája egy 19. századi szól – nem is az önmegvalósítás társadalmi korlátairól, vagy a nyomasztó „karrier vagy család” szerepkonfliktusról van szó benne: Alma Whittaker botanikusnő életútja ezeken szerencsésen túlmutat.