Tiszteletet elődeinknek: szavazzunk!

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Tiszteletet elődeinknek: szavazzunk!

április 06, 2018 - 20:45
A női választójog törvénybe iktatásának dátumával nekünk sem kell szégyenkeznünk.

A Feministák Egyesülete

Néhány hete annyira feldúltak a választási tömegbojkottról szőtt irreális lázálmok, hogy a következőt találtam a közösségi oldalamra kiírni: „Aki nő létére nem szavaz, szembeköpi mindazokat a nőket, akik száz évvel ezelőtt, akár sérülést vagy halált kockáztatva, de az életüket az ügyre mindenképp feltéve kiharcolták számára ezt a jogot.” Erre sokan felhördültek: „A női jogok közé tartozik a nem szavazás is!” Persze. Ahogy a női jogok közé tartozik az is, hogy egy bántalmazó kapcsolatban maradjunk, és további veréseket tűrjünk el. Elvégre nem fognak az áldozatvédők senkit akarata ellenére elhurcolni és válásra kényszeríteni. Attól viszont, hogy egy döntés lehetséges, még nem lesz helyes.

Sokan szeretik azt gondolni, hogy a női választójog itthon természetes, így nem is értékelik a súlyának megfelelően. Pedig számos nő (és férfi) küzdött a nők szavazati jogáért, ráadásul az amerikai és a nyugat-európai nőmozgalmak nemzetközi hatása sem elhanyagolható.

A hazai női választójog érdemben először 1848-ban merült fel. A forradalom hevületében a feminizmus magyar előfutárának tekinthető növendékei kiáltványt adtak ki „a nők egyenjogúsága ügyében”, amely így kezdődött: „Szabadság, testvériség, egyenlőség jelszavatok; a magyar mit mond, meg is tartja, azért legyenek a nők is egyenlőek.” Kívánságaik közt szerepelt,

hogy ne legyenek olyan mondatok: mindenki bír szavazattal, kivévén a nőket.

Ehhez képest az áprilisi törvények noha szélesítették a szavazásra jogosultak körét, a nőket – roppant hízelgő módon a hazaárulókkal, a gyújtogatókkal és a gyilkosokkal egy sorban – explicite kizárták. Ez még visszaesést is jelentett a korábbi helyzethez képest, mert 1848 előtt egyes vagyonos özvegyasszonyok követküldés útján szavazhattak.

Az 1904-ben és vezetésével alakuló sok egyéb érv mellett ezzel igazolta, hogy a nemek egyenlősége nemzeti hagyományainktól egyáltalán nem idegen. A magyar nőjogi törekvések kezdetét 1790-től számították, amikor is Bárány Péter a magyar asszonyok nevében kérést terjesztett az Országgyűléshez, hogy azon megfigyelőként a nők is részt vehessenek.

Nyissatok nekünk tágasabb kaput a velünk született szabadságra!

 – idézték gyakran a feministák e dokumentumból. Az eredmény mai szemmel nem látszik óriási fejleménynek, hiszen a nők beleszólási jogot nem kaptak – viszont Franciaországban éppen akkor tiltották ki őket a nyilvános gyűlésekről.

Ennek kapcsán fontos megjegyeznünk: az, hogy a nők a forradalmakból nem profitáltak, nem magyar sajátosság. Több országban, amikor a nők pedzegetni kezdték, hogy ők is emberek és állampolgárok, a férfi vezetők inkább sietve rögzítették törvényben – éljen a haladás! –, hogy választópolgár csak férfi lehet. Ez történt például Hollandiában, amikor 1883-ban az ország első orvosnője, a felvételét kérte a választói névjegyzékbe. Másutt akadtak, akik „illegális” szavazással próbálkoztak: Angliában 1867-ben a feminista biztatására a választói névjegyzékbe véletlenül bekerült kereskedő özvegyasszony, Lily Maxwell, majd Amerikában 1872-ben a nőjogi élharcos, .

Magyarországon ugyan jelen ismereteink szerint nem fordultak elő ilyen akciók – a nők talán túlságosan is szolidárisak voltak a férfiakkal? –, ugyanakkor itt sem merültek feledésbe a feminista törekvések. A nők képezték magukat, és különféle pályákon elhelyezkedve bizonyították, hogy a politikai életben is képesek lennének megállni a helyüket. Az több sikert tudtak elérni: 1895-től megnyíltak előttük az egyetem egyes karai. A következő lépés a választójog lehetett volna, és e törekvésben a magyar feminista egyesület számos támogatót tudhatott maga mellett. Akadtak ellenlábasai is, azonban a mai sárdobáláshoz hasonló színvonalnak nyoma sincs a korabeli sajtóban. A hiba (milyen ismerős!) a parlamentben volt: 1917-ig a vezető politikusok részéről csak elvétve mutatkozott nyitottság a nők jogegyenlőségére. Ennek ellenére a feministák , az első világháború előtti évek alatt mindent elkövettek, hogy napirenden tartsák a témát.

Tájékoztattak a külföldi fejleményekről, így az 1906-os finn sikerről is, és örömmel közölték finn munkatársuk tudósítását:

Mindenütt több nő szavazott, mint férfi; az én választókerületemben 50 százalékkal több. (…) Előkelő arisztokrata asszonyok órák hosszan, türelmesen vártak cselédek oldalán. (…) Vak, néma, sőt beteg öreg asszonyok sem mulasztották el az alkalmat, hogy alkotmányos jogaikkal éljenek. Egy parasztasszony egyik kerületből a másikba vándorolt, hogy szavazatát leadja. Végre kisült, hogy valahol vidéken kell szavaznia. A legközelebbi vonattal odasietett, hogy mindenesetre élhessen választójogával. 

Ez a tömeges aktivitás minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy Finnországban már az első választáson 19 került a törvényhozásba. Jelenleg a finn képviselők 42 százaléka nő, és nemi egyenlőség szempontjából az ország mintaország.

A női választójog törvénybe iktatásának dátumával nekünk sem kell szégyenkeznünk: 1918 nem számít későinek sem európai, sem világviszonylatban. A jog gyakorlásának azonban az elhúzódó politikai hányattatások (a cenzusok folyamatos szigorítása, majd a demokratikus választások megszűnése) nem kedveztek. Az államszocialista központosított „emancipáció” ráadásul negatív szájízt hagyott maga után, és a XX. század eleji magyar feminista mozgalmat is kiszorította a köztudatból. Ugyanakkor a rendszerváltás óta eltelt harminc év alatt bőven volt időnk felébredni és tájékozódni. Adjuk meg a tiszteletet elődeinknek, akik 1913-ban még nagyszabású női választójogi világkongresszust (!) is rendeztek Budapesten. Az, hogy ez sem része a nemzeti műveltségnek, nem forrása a nemzeti büszkeségnek, csak még egy ok a mozgósításra. Ott, ahol a nők teljesítménye – és a nők biztonsága, testi épsége, élete! – nem tartozik a mindenkori aktuális kormányideológia felett álló prioritások közé, nemcsak a nemek tényleges egyenlőségéről nem beszélhetünk, hanem valódi demokráciáról sem. Tegyünk meg mindent, hogy ez megváltozzon: szavazzunk!


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a ben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.06.

 

 

Segíti-e az alapjövedelem a női egyenjogúság elérését?

január 24, 2012 - 09:37
Fotó: Alexas / Pixabay

Az elmúlt húsz évben sokan, sokféle formában foglalkoztak azzal, hogy érdemes lenne-e bevezetni egy olyan, alanyi jogon járó juttatást, ami egy politikai közösség minden tagjának egyéni alapon járna, anyagi helyzettől függetlenül, munkakötelezettség nélkül. Ez a juttatás az alapjövedelem (basic income, Grundeinkommen); korábban többek között területi osztalékként, állami prémiumként, garantált létfenntartási minimumként vagy állampolgári bérként hivatkoztak rá.

Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről: Egyenlő méltóság és női jogok

április 21, 2016 - 00:00
Fotó: FES (KATTINTS A KÉPRE A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ)

A Friedrich-Ebert-Stiftung a „Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában” című, 2012 óta futó regionális programja keretében 2016. március 21-én tartotta „Egyenlő méltóság és női jogok” című párbeszédfórumát. Mi az emberi méltóság fogalmának politikai relevanciája? Milyen viszonyban van az egyenlőséggel és az egyenlő jogokkal? Van-e különbség nők és férfiak méltósága között? Mit jelent a méltóság az állam szerepéről való elképzeléseink, illetve a média szabadsága szempontjából?

Az Isztambuli Egyezmény (újabb) elkaszálása: a macsó arrogancia diadala

február 08, 2017 - 16:33

„Az első 19 [finn] képviselőnő hatékony érdekképviseleti munkájához olyan férfiak is kellettek, akiknek nem a nők kiszorítása és a politikai elit kocsmai haveri körré züllesztése volt a fő törekvésük” – ezzel zártam . Nos, az elmúlt napok közéleti eseményei tökéletesen illusztrálják, amiről beszéltem.