Aletta Jacobs, holland orvos, feminista (1854–1929)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Aletta Jacobs, holland orvos, feminista (1854–1929)

július 05, 2011 - 11:07
1854 február 9-én született Aletta Jacobs, az első holland orvosnő, a világon az első születésszabályozással foglalkozó klinika létrehozója, a holland és a nemzetközi női választójogi mozgalom egyik vezetője.

Abraham Jacobs orvos és felesége, Anna de Jongh 6 lányt és 6 fiút nevelt fel abban a meggyőződésben, hogy az iskolázottság, a tudás egyformán megilleti őket. A XIX. század végén Hollandiában a lányok modern nyelveket, művészetet, zenét, kézimunkát és jómodort tanultak, az egyetemi tanulmányokra készülő fiúk pedig matematikát, történelmet, latint és görögöt. Jacobs doktor meggyőzte a helyi középiskola vezetőjét, engedje be Alettát az órákra, hogy fel tudjon készülni az egyetemi tanulmányokra.

A középiskola elvégzése után Aletta gyógyszerész bátyjánál tanult, az asszisztensi vizsga letétele után kérvényezte egyetemi felvételét. 1871-ben rendkívüli engedéllyel a gröningeni egyetem hallgatója lett, sikeres vizsgái után megkapta a rendes hallgatói státuszt. Matematika és fizika tanulmányait kitüntetéssel végezte, ezután felvették az amszterdami orvosegyetemre, ahol 1878 áprilisában diplomázott. Két nővére is követte a példáját, Frederika az első női vegyész, Charlotte az első női matematikatanár lett Hollandiában.

Aletta Jacobs kezdetben apját helyettesítette, aki agyvérzést kapott. 1879-ben saját rendelőt nyitott Amszterdamban. Egy szakszervezeti épületben kapott néhány szobát, ahol szegénysorsú nők számára ingyenklinikát vezetett, valamint higiéniára, csecsemőápolásra tanította őket. Az itt szerzett tapasztalatai alapján kezdett foglalkozni a fogamzásgátlás problémájával. Emlékirataiban írja:

A szülőszobán megforduló nők panaszkodtak, hogy lehetetlen a terhesség megelőzése, ha az egyetlen módszer erre a szexuális élettől való tartózkodás. Rendszeresen visszatértek olyanok, akik beteg vagy koraszülött gyereket hoztak világra, és az újabb terhesség életüket veszélyeztette. Sokgyerekes családok növekedtek, ahol mind az anya egészsége, mind anyagi körülményeik rosszak voltak. Rengeteget foglalkoztam ezzel a problémával, kilátás nélkül. Amikor kollegáimhoz fordultam, hidegen ezt válaszolták: ’Igen, ez az asszonyok végzete’, vagy ’Hála Isten, hogy nincs mód a terhesség megelőzésére. Ha lenne, a népességcsökkenés miatt hamarosan összeomlana a világ’.

Aletta 1883-ban levelet írt az amszterdami polgármesternek, hogy vegyék fel a szavazólistára, mert minden ehhez szükséges követelménnyel rendelkezik. Kérését, majd a legfelsőbb bírósághoz benyújtott fellebbezését is elutasították, és a biztonság kedvéért a szavazólistára való felkerülés egyik követelménye, a „holland állampolgár” elé beillesztették a „férfi” szót.

Carel Victor Gerritsen politikus figyelmét felkeltette az intelligens, bátor nő, levelezni kezdtek, majd tíz éven át élettársként éltek. Akkor házasodtak össze, amikor gyermeket szerettek volna, akit nem akartak kitenni a törvénytelen származás megpróbáltatásainak.

1894-en megalakult a VVK (Vereniging voor Vrouwenkiesrecht, egyesület a nők szavazati jogáért), melyben Aletta a kezdetektől tevékenyen részt vett, néhány évvel később a szervezet vezetőjévé választották. Sokat dolgozott a nemzetközi szervezetben is, számos előadókörutat tartott, 1906-ban Magyarországon is járt. 1915-ben tevékeny szerepet vállalt a Hágában megtartott, háborúellenes nemzetközi nőkongresszus megszervezésében. Több könyvet is publikált, emlékiratai Memories: My Life as an International Leader in Women's Health, Suffrage and Peace címmel angolul is megjelentek.  

Aletta Jacobs 1929-ben, 75 éves korában halt meg.

Életéről 1995-ben Aletta Jacobs: Het Hoogste Streven címmel dokumentumfilm készült.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Marie Heim-Vögtlin, az első svájci orvosnő (1845–1916)

május 30, 2015 - 22:24

Sokat küzdött, amíg elérte célját és ő lett az első svájci orvosnő. A bözeni lelkész lánya magántanuló volt, és apja – nehezen kikönyörgött – engedélyével beiratkozhatott a zürichi egyetem orvoskarára, amely Európában elsőként felvett nőket is, de ő volt az első svájci nőhallgató. A korabeli közvélemény szégyenteljesnek tartotta választását. 1872-ben kitüntetéssel letette vizsgáit, Lipcsében és Drezdában nőgyógyászatot tanult, és 1874-ben sikeresen megvédte doktori értekezését. Zürichben kezdett praktizálni – ehhez is apja hivatalos engedélye kellett.