Progresszív nők kisebbségben? A Feministák Szegedi Egyesülete

Olvasási idő
40perc
Eddig olvastam

Progresszív nők kisebbségben? A Feministák Szegedi Egyesülete

december 26, 2016 - 19:39

/Első megjelenés: Bolemant Lilla szerk. Nőképek kisebbségben. Tanulmányok a kisebbségben (is) élő nőkről. III. Pozsony: Phoenix Polgári Társulás, 2015, 54–63. Eredeti cím: "Progresszív nők kisebbségben? A Feministák Szegedi Egyesületének alakulása, kezdeti működése és a feminizmussal kapcsolatos korabeli attitűdök a helyi sajtó tükrében". Alább a linkekkel kiegészített változat olvasható, a szövegben [jelzett] oldalszámokkal. A tanulmány csak az eredeti megjelenési adatok megadásával idézhető./ 

[55] „Szegeden nem nagyon hemzsegnek (…) a feministák (…) A modern, merész kulturtörekvések nehezen férkőznek a szegedi bennszülött szívéhez; nincs ott hely ilyesmire, tele van az konzervativizmussal, faji büszkeséggel, úrhatnám és ihatnám vággyal. (…) Ide ugyan jöhet prédikálni a bájos ms. Corbet, a bőszoknyájú Bédyné Schwimmer Rózsa, a mézes-mázos Glücklich Vilma; a feminizmusnak nehéz tért hódítani Szegeden; a geologusok szerint mifelénk nagyon alkalmatlan erre a talaj: homokos és népes.”[i]

1. A hazai feminizmus kutatása – források

Az első magyar nőegyesületek a 19. század második évtizedének végén, a nyomor enyhítésére jöttek létre.[ii] Az 1817-ben alakuló Budai Jótékony Nőegylet tevékenysége például a szegény nők foglalkoztatása, betegápolás, szegény gyermekek iskoláztatása, valamint élelmiszer-adományok elosztása köré szerveződött, és az ő székházukban működött Brunszvik Teréz első óvodája is. A kiegyezést követő modernizációs folyamattal új lendületet kapott a társadalmi önszerveződés, és a millennium idejére már mintegy 800 nőegyesület működött – többségük továbbra is jótékonysági céllal.[iii]

Noha az emancipációnak egyéni hívei korában is akadtak a magyar nők között (pl. Karacs Ferencné Takács Éva, Tele[56] ki Blanka), kollektíve, a nőegyesületek történetében az érdekképviseleti szempont akkor merült fel, amikor lehetővé vált a nők számára, hogy szellemi pályákon is dolgozzanak mint tanítónők és tisztviselők. Előbbiek érdekképviseletét látta el az 1885-ben alakult Mária Dorothea Egyesület, 1896-ban pedig – egy évvel után, hogy a nők bebocsátást nyertek néhány egyetemi szakra – megalakult a Nőtisztviselők Országos Egyesülete (NOE). Ezek a képzett, felkészült, így kellőképpen öntudatos nők már fel tudták vállalni a nőjogok általános követelését, és 1904 végére Glücklich Vilma elnökkel és Schwimmer Rózsa ügyvezetővel életre hívták a Feministák Egyesületét. A két egyesület a továbbiakban is szorosan együttműködött, és 1907-től megjelenő lapjuk, A Nő és a Társadalom (amely hírt adott az 1910-ben a nők választójoga érdekében alakult Férfiliga tevékenységéről is) szintén közös volt.

A vidéki fiókszervezetek gyakorlatilag mindkét egyesület céljait képviselték, függetlenül attól, hogy névleg melyikhez csatlakoztak. 1907-ben gyors egymásutánban alakult meg a pécsi, a nagyváradi és a szombathelyi nőtisztviselők fiókegyesülete (okt. 6., 20., nov. 10.). Ezeket 1908 áprilisában az addig Európában is példátlan, parasztasszonyok által szervezett feminista mozgalom követte, azaz a Balmazújvárosi Szabad Nőszervezet. Ugyanezen év szeptemberében alakult a temesvári, majd az aradi nőtisztviselő-egylet, egy évvel később, 1909 októberében pedig a Feministák Egyesületének felvidéki fiókegylete. Az egyik kérdés, amire a kutatásomban a választ kerestem, hogy Szeged miért nem csatlakozott már ekkor. Az itteni fiókegyletre ugyanis további öt évet kellett várni: 1914-ben alakultak, történelmi szempontból nem éppen kedvező időben, azaz a tagoknak nem sok idejük maradt a nők jogaiért harcolni. Másik, ezzel összefüggő kérdésem, hogy vajon mennyiben tudták a rendszerkritika és jogkövetelés javára meghaladni – ha egyáltalán – a háború által diktált nemzeti, illetve jótékonysági irányt.

Ha csak az kezdetekről, az alapításról szóló sajtóbeszámolókat olvassuk el, és egybevetjük ezeket a pesti anyaegyesület alakulásának korabeli leírásaival[iv], olyan ideális kép rajzolódik ki előttünk, miszerint a feminizmus a 20. század eleji Magyarországon teljes társadalmi elismertségnek és nagy sajtóérdeklődésnek örvendett, nem sújtották előítéletek, nyoma sem volt a „feminista” szóhoz tapadt mai negatív konnotációnak. Ahogy Elekes Irén Borbála fogalmaz,

az újságíró feminizmussal kapcsolatos érzelmei „lehetnek kritikusak vagy türelmesek, ironikusak vagy vigyázók, de tagadhatatlanul azt bizonyítják, hogy a téma a közgondolkodásban jelen volt”.[v]

A Szegedi Feminista Egylet a Városháza dísztermében tarthatta alakuló gyűlését, értekezleteikről hírt adott a helyi sajtó, és az általuk vendégül látott országos hírű, illetve külföldi feministák előadásain megjelentek és aktívan részt vettek a város vezetői és egyéb, presztízzsel bíró személyei – ismét az újságírók társaságában: például Schwimmer Rózsa előadásáról a Szegedi Napló a címlapon (!) számolt be[vi]. Kutatásom harmadik kérdése az, hogy a helyzet valóban annyira idilli volt-e, amilyennek mindezek alapján gondolhatjuk.

Kifejezetten a szegedi fiók történetét illetően szinte semmilyen szakirodalomra nem támaszkodhattam. A rendszerváltás után, elsőként Horváth Ágnes, Acsády Judit és Elekes Irén Borbála jóvoltából megindult ugyan a Feministák Egyesületének kutatása, ám jórészt a budapesti anyaegyesületre korlátozódva. A szegedi egyesület történetét tudomásom szerint rajtam kívül eddig csak Csizmadia Edit, a szegedi Somogyi Könyvtár munkatársa kutatta – ő is csak a közelmúltban, és egyelőre a Nagy Háború blogon publikálta eredményeit. Csupán nemrégiben fordult néhány kutató érdeklődése az országszerte létrejött fiókok felé: a szombathelyi nőtisztviselő-egyesület történetéről és annak vezetőjéről, Greisinger Ottóné Kerecsényi Ilonáról Kelbert Krisztina írt tanulmányt, illetve monográfiát (2013), a nyíregyházi fiókszervezetről Takács Zsolt Gusztáv (2012), a Nagyváradi Feminista Egyesületről Mészáros Zsolt tartott előadást (2013), a Pécsi Nőtisztviselők Egyesületének rövidre sikeredett történetéről pedig Árvai Tünde történész blogjából tájékozódhatunk (2012). A balmazújvárosi földművesasszonyok feminista szervezetével a kilencvenes években a Nőszemély szerkesztősége, különösen Acsády Judit foglalkozott (1996), a közelmúltban pedig Alföldi Andrea (2011). Nagybecskereken és Marosvásárhelyen is működött fiókszervezet – ezekkel kapcsolatban egyáltalán nem tudok kutatásról, ahogy eddig nem volt a szegediről sem. Legutóbb Czeferner Dóra kutatása (2015) érintette a vidéki fiókegyesületek megszervezését.

Pál József több helytörténeti munkát publikált a szegedi Móra Ferenc Múzeum évkönyveiben és egyéb kiadványaiban, tanulmányt jegyzett a Szegedi Katholikus Nővédő Egylet (2001) és a Szegedi Izraelita Nőegylet (2003) munkájáról, és könyvet írt Szegedi Protestáns Nőegyletek címmel (2005) a Szegedi Jótékony Protestáns Nőegylet és a Szegedi Lórántffy Zsuzsanna Egyesület tevékenységéről – a Feministák Szegedi Egyesületével azonban tudomásom szerint nem foglalkozott. Utóbbinak a több vaskos kötetet kitevő Szeged története (1991) mindössze néhány apró utalást szentel. A Feministák Szegedi Egyesületének egyik alapító tagja, Erdélyi Jenőné Lengyel Vilma egyéb helytörténeti művekben mint újságíró és zenekritikus jelenik meg, az ezt megelőző feminista ténykedéséről legtöbbször kósza említést sem lehet találni.

Mindezek miatt forrásként elsősorban A Nő – feminista folyóirat, a Délmagyarország és a Szegedi Napló korabeli számai álltak rendelkezésemre. A Nő – feminista folyóiratgróf Teleki Sándorné „Szikra” és Pogány Paula szerkesztésében, Schwimmer Rózsa felelős szerkesztésével A Nő és a Társadalom utóda volt, és elődjéhez hasonlóan az „Egyletek” rovatban rendszeresen hírt adott a tagszervezetek munkájáról. A szegedi fiók munkájáról általában Dr. Apor Anna könyvtáros küldött értesítést. A Nő és a Társadalomban is található néhány kisebb utalás az egyesület – meglehetősen nehézkes – szerveződésére. A Szegedi Napló a kezdeti ígéretével ellentétben csak rendszertelen időközönként adott a fiók aktuális tevékenységeiről, ahogy tette az 1910-től megjelenő Délmagyarország regionális lap is. 

 

2. Alkalmatlan talaj? Az alakulás előzményei

 

A rendelkezésre álló források alapján a szegedi fiókegylet megalapításának fő inspirációi a következők lehettek:

– rendszeres sajtóhírek a fővárosi és nemzetközi nőmozgalomról,

– a helyi nőtisztviselők hiányos érdekképviselete,

[57] – a lánygimnázium hiánya,

– az anyaegyesület vezetőinek előadásai: Schwimmer Rózsa (1907. jan. 6.),  Glücklich Vilma (1911. ápr. 9., 10., 1913. márc. 16.),

Aletta Jacobs holland orvosnő, feminista előadása 1909 augusztusában Tátralomnicon (amelyen Engel Gizella részt vett),

– Cicely Corbett angol feminista látogatása Szegeden (1912. nov. 25.),

– az 1913-as budapesti Női Választójogi Világkongresszus delegációjának szegedi látogatása Szirmay Oszkárné vezetésével. 

A következőkben ezeket tekintem át részletesebben. 

A feministák, expanzív törekvéseik keretében, ahol csak tudtak, előadásokat tartottak. „Elsődleges célpontjaikká a gazdaságilag fejlettebb központok mellett a felső-magyarországi, valamint az erdélyi patinás fürdővárosok, majd a későbbiekben fokozatosan a Balaton-parti üdülők váltak. Ez természetesen azzal magyarázható, hogy a feministák haladó eszméire nyitott közép- és felsőbb rétegekhez tartozó hölgyek a nyári hónapokat többnyire ott töltötték.”[vii] Láthatjuk, hogy nem az elsők közt, de Szegedet is sorra kerítették. Schwimmer 1908. január 6-án a szegedi nőtisztviselők meghívására érkezett, akik ekkor már négy éve működtek – egy férfi tisztviselő, Szmollény Nándor elnökletével (aki a Szegedi Nőiparegyletnek is titkára volt) – egyesületként, ám az ernyőszervezettől, a Nőtisztviselők Országos Egyesületétől függetlenül, és sikertelenül. Mint A Nő és a Társadalom 1907 októberi számában olvasható, Budapesten kívül elsőként Szegeden szerveződött nőtisztviselő-egylet, azonban „nem felel meg nagy céljának. Izoláltan áll, nem függ össze az Országos Egyesülettel s így nélkülözi azt az erkölcsi támaszt, amelyet a kar nagy közösségével való összefüggés nyújt”.[viii] Az 1907-re vonatkozó éves jelentés így ír:

"Abból az alkalomból, hogy az egyesületünkkel kapcsolatban nem álló Szegedi Nőtisztviselők Egyesülete elnökünket felkérte egy előadás megtartására, kísérletet tettünk arra nézve, hogy a Szegedi Nőtisztviselők Egyesületét, amely fennállásának negyedik évében is teljesen sikertelenül működik, mint a központ fiókját hozzuk kapcsolatba egyesületünkkel, hogy így módot nyerjünk a szegedi egyesület munkáját eredményesebbé tenni. Elnökünkön kívül titkárunk is Szegeden töltött szabadságideje alatt buzgólkodott a reform megvalósításán. Egyelőre azonban sikertelenül. Ebből is láthatjuk, hogy egy helytelen alapon induló szervezet mint a szegedi tisztviselőnők izolált szervezkedése volt sokkal nehezebben terelhető a helyes irányba, mint helyes irányelvvel induló szervezkedés ha az szűkebb alapon is létesül. A szegedi kartársaink sínylik legjobban a helyzetet, mert sem állásközvetítőjük, sem tanfolyamaik nincsenek, amint ezt panaszaikból tudjuk. Az ottani egyesületnek néhány lelkes vezető embere azon munkálkodik most, hogy az általunk indítványozott kapcsolatot létrehozza."[ix]

A folyóirat több helyütt Juhász Erzsit és Fürst Rózsit említi, mint szegedi tagokat, akik pl. az aradi nőtisztviselő-egylet alakuló gyűlésén is ott voltak, és nevük rendszeresen szerepel az adományozók között. (Juhász Erzsié később a tagok közt is; ő lesz a pénztáros. Fürst Rózsi üzletasszony volt, még ʽ43-ban is működött a „kozmetikai intézete”.)

Két további szegedi feminista, Turcsányi (Turchányi) Imréné Engel Gizella és Kárászné Szivessy Mariska 1912-ben tűnik fel a lapban – az ő nevükkel majd a fiókegylet alakulásakor is találkozunk. Juhász és Fürst, együttműködve az anyaegyesülettel, megpróbálták megszervezni a csatlakozást a Nőtisztviselők Országos Egyesületéhez, de az többször meghiúsult. „A szegedi egyesület továbbra is csak névleg létezik, a kartársak érdekében semmiféle tevékenységet nem fejt ki és teljes tétlenségben vesztegel”[x] – írja 1909-ben az ügy kapcsán a feministák lapja, melynek szerkesztősége ismét szorgalmazta, hogy az új egyesületek kerüljék el ezt a rögös tévutat, és a már a megalakuláskor csatlakozzanak az országos ernyőhöz. Ezzel már meg is van az egyik ok, hogy miért alakult a szegedi fiók a többinél később  – hozzájárult-e ehhez valamiféle regionális ellenszenv a feminizmus irányába?

Ha a helyi sajtóból akarjuk megállapítani, hogy milyen eszmei környezetben jött létre a fiókegylet, meglepve vagy nem, de rögtön észrevesszük, hogy az alakuló ünnepségek vagy a külföldi vendégek érkezése alkalmával megütött tiszteletteljes hangnem egyáltalán nem volt állandó. Sőt, nem győzzük a fejünket kapkodni: sokszor egyazon lapban is, akár két egymást követő oldalon olvashatunk a feminizmust gúnyoló, majd tisztelő véleményt. E kettősséget tükrözi pl. az is, hogy Schwimmer Rózsa előadásáról a Szegedi Napló a címlapon számol be, ám az újságíró itt-ott cinikus megjegyzéseket szúr a tudósításba. Rögtön az elején megtudjuk, hogy

„a markáns arcú, 36-38 éves” nőapostol „missziójához híven (sic!) nem ad valami sokat a toalettre, sőt mondhatnánk, tulegyszerű köntösben jelent meg.”[xi]

Schwimmer, aki valójában 31 éves volt 1908-ban, az első magyar nők közé tartozott, akik botrányos módon eldobták a fűzőt, és egyenes szabású, kényelmes, a kor divatjához képest valóban egyszerű, ún. reformruhát viseltek, amelyeket Hedwig Buschmann német divattervező  ötletei inspiráltak[xii]. Ami az előadása tartalmát illeti, Schwimmer olyan, még ma is igen radikálisnak számító nézetekkel állt elő (és ezektől a tudósító is jelzi az idegenkedését), hogy a háztartási munkát vagy meg kellene osztani a nő és a férfi között, vagy a központosítás a megoldás, mert, ahogy a férfinak sem, a házasság a nőnek sem hivatása.

Természetesen akkor is megjelentek az aggódó hangok. Például egy Mányiné Friegl Olga nevű szerző a nők képzése és kenyérkereső munkája helyett azt javasolja, hogy a fiatal férfiak ne ódzkodjanak ennyire attól, hogy „nyilatkozzanak” –  méghozzá nagyvilági hölgyekkel való léha mulatozás helyett – „kartonruhás iskoláskori ideáljuknak”, akinek az életét feleségként a háztartás és a gyermeknevelés majd teljesen kitölti. A vendégszerző ugyanis meg van róla győződve, hogy a lányok a férjhez menetel nehézségei miatt lesz[58] nek „csakazértis” a nőemancipáció hívei: „kutyabőr diplomára vágyik és minden ízében feminista, de fogadni mernék rá, hogy titkon lepréseli bonctani könyvében azt az egy szál ibolyát, amit „véletlenül” elcsent a professzorától”[xiii] – vélekedik Mányiné egy egyetemista lányról.

Két héttel később viszont ugyanebben a lapban jelenik meg a már említett szegedi feminista, Turcsányi Imréné Engel Gizella átfogó írása a nők választójogáról, az addigi külföldi és hazai erőfeszítésekről[xiv]; megemlítve Aletta Jacobs tátralomnici előadásait, melyekben a holland orvosnő „a feminista mozgalomnak anyaság-értékelési és védelmi célzatát”[xv] ismertette. Az itt hallott eszmék nagy hatással voltak Engelre, és visszaköszönnek majd a későbbi egyesületi munkájában. A következő hónapban pedig egy férfi ír ekképpen: "Az önállóságra, keresetre, pályára nevelt leány hamarabb talál magához illő párt, jobban válogathat... Aki nem becsüli meg, azt elhagyja, hiszen megteheti, mert meg tud élni a két keze munkájából. És rövidesen talál egy más embert, aki mellett megtalálhatja azt a nagy boldogságot, amelyet éppen úgy joga van megkövetelni az élettől, akár egy férfinek."[xvi] 

Még ugyanazon a nyáron a Délmagyarország beszámol az első magyar órásnőről, Milhoffer Vilmáról, ráadásul kifejezetten elismerő hangnemben.

Ausländer Béla, a derék órásmester, nem törődve az előítéletekkel, két év előtt ipari pályára adta (…) unokahugát, aki most mint ipari munkás bizonyítja a feministák igazát,  hogy a nő minden téren tud érvényesülni. (…) Említésre és dicséretre méltó az eset s azt bizonyítja, hogy a régi előítéletekkel teli polgári társadalmat fokozatosan, nap-naputáni előrehaladással hódítja meg egy új, modern szociális társadalom.[xvii]

Mielőtt azonban a haladó szellemű olvasók elbíznák magukat, novemberben kapnak egy velős kioktatást: a lap „három országosan ismert, nagyműveltségű asszony” véleményét közli az „igazi feminizmusról”[xviii], amely természetesen a feleség- és anyaszerepben való kiteljesedés. Jellegzetes vonása az interjúknak, és ez észlelhető mindhárom, a feminizmust elvben ellenző nő nyilatkozatában, hogy a problémákat látják: szeretnék, hogy a nők munkája el legyen ismerve, vagy azt, hogy a férfiak jobban tiszteljék, becsüljék, ne tárgyként kezeljék a nőket – egyikük még azt is tudja, hogy ez a skandináv országokban, amelyek előbbre járnak a nőemancipáció terén, jellemzően meg is valósul! – a feminizmust mégis a férfi elleni harcnak, a szavazati jogért való küzdelmet pedig üres követelésnek lát(tat)ják.  Meglehet, hogy e hölgyek műveltek, de a feminizmus mibenlétével nincsenek tisztában, önmagukkal is ellentmondásba keverednek. A maguk privilegizált helyzetén nem látnak túl, számukra az egyesületi munka csak hóbort.

"A jótékonyság ügyével is különösen vagyok – vallja egyikük. – Van talán száz különböző egyesület Budapesten, mindegyiknek tagja vagyok, egyik-másiknál tisztségre is érdemesítettek. De hát miképpen feleljek meg ennyi rengeteg föladatnak? Még az anyagi rész csak hagyján. Az uram gavallér ebben a dologban, s mindenüvé jut valami. De már a magam munkássága lehetetlen. Hogy mindenütt megfeleljek, hajnali négy órakor kellene mennem az első gyűlésre és éjfél után jönnék el az utolsóról. Enfin? Nem megyek egyre sem. Szakítani kellene azzal a szokással, hogy ha valaki elnöknő, alelnöknő óhajt lenni, nyomban összecsődít néhány asszonyt, s már meg is van az uj egyesület."[xix]

Ekkoriban szerte az országban valóban sok egyesület működött, és Szegeden különösen élénk volt a csoportosulási kedv: a Szegedi Napló egy újságírója városát az „egyesületek városának” nevezi. „Ha az ember körülnéz az utcán vagy a kávéházban, csupa elnököt és titkárt lát, meg választmányi tagokat”[xx] – jegyzi meg epésen, majd kifejti, hogy a legtöbb egyesület komolytalan, ráadásul a fenntartás költségei miatt még eltökélt szándék esetén is csekély összeg jut a valódi jótékony célokra.

A feministák kifejezetten károsnak látták az előkelő körök alamizsnaosztó buzgalmát, amely „egyrészt a szegénységet a társadalmi élet normális velejárójává állandósította, másrészt gyorsan enyhítette a gazdagoknál esetleg előforduló lelkiismereti furdalásokat.”[xxi] Glücklich Vilma ostorozta a gyakorlat hierarchikus jellegét: az adakozó „úgyszólván gyámságot gyakorol védence fölött, akit alig ismer; de viszont külsőleg is feltűnően megnyilvánuló hálára tarthat ennek fejében számot”.[xxii]Arra, hogy miként  is zajlott ez a bizonyos jótékonykodás, szemléletes példát találunk Gárdos Mariska önéletrajzában, miáltal megértjük Glücklich kifogásait is. Gárdos egy iskolai élményét írja le, amikor, mivel a családja nagyon szegény volt, élt a lehetőséggel és jelentkezett azon tanulók közé, akik ruhaadományt kértek karácsonyra.

Előkelő társaság – az iskolaszéki bizottság tagjai, oldalukon az adakozó jószívűekkel – gyülekezett az igazgató szobájában. Behívtak valamennyiünket, és a szomszéd szobában ránk is adták az ajándék ruhát. Mindegyikünknek megpaskolták a arcát, nekünk pedig a legmélyebb hajbókkal és kézcsókkal kellett viszonoznunk a jótékony úrinők szíves készségét. Előzetes tanítónői előkészítés alapján egyik társnőnk alázatos hangú verset is mondott, amelyben mi örök fogadalmat tettünk, hogy a kapott ruháért cserébe egész életünkön át jók, szófogadók, szorgalmasak, erkölcsösek és vallásosak leszünk.[xxiii]

Glücklich a jótékonyságról vallott nézeteit 1911. áprilisában a szegedi közönség előtt is kifejtette:

„az alamizsna, amelyet a szűkölködőnek juttatnak, csak pillanatnyi segély, amely esetleg megtöri a segélyezett önérzetét”[xxiv],

ugyanakkor lehet, hogy nem érte el a kellő hatást, mert két évvel később, a fiókegylet megalakulása előtt az egyik leendő tagnak, Apor Annának a legfőbb aggálya az volt, hogy a szegedi feministák képesek lesznek-e meghaladni a jótékonyság szintjét.

Kérdés azonban a mozgalom jelen stádiumában, hogy a „megújuló mozgalmat” valóban feminista mozgalomnak minősíthetjük-e? Véleményem szerint még nem, mert a szervező hölgyek nemeslelkűsége és altruista gondolkozásmódja túlságosan előtérbe állítja az emberbaráti és közjóléti eszméket, amely pedig bármelyik „jótékony nőegyesületnek” is célja lehet. Ellenben nem hangsúlyozta és domborította ki – eddig – elég határozottan egy par excellence feminista egyesület speciális föladatát és programját: a tulajdonképpeni nőmozgalom kérdését, mely a nőknek minden téren való egyenjogúsításáért, [59] elnyomott helyzetéből való fölszabadításáért az egyenlő kötelességeknek megfelelő egyenlő jogok biztosításáért s mindezek elérésére elsősorban a választójogért küzd. Nézetem szerint ezt a hatalmas, nemzetközi, az emberiség felét a lehető legközelebbről érintő kérdést illeti egy feminista egyesületben a vezérszerep. A szociális tevékenységek kifejtése (mindannyiunk emberi kötelessége!) itt secundär jelentőségű, míg a fő célt el nem értük.[xxv]

1912-ben a város egy jeles külföldi vendéget fogadott, Cicely Corbett angol feministát, kinek mondandóját Schwimmer Rózsa tolmácsolta a közönségnek. Corbettet kiemelt lelkesedéssel fogadták, előzetes interjút közöltek vele. Szépsége összezavarta azokat, akiknek csak előítéleteik voltak a feminizmusról: az újságíró sem tudta eldönteni, hogy flörtölni kezdjen vele, vagy sarokba szorítsa: „Zavarban állok ennyi harmónia és tökély előtt. Vajjon udvarolni kell-e neki, vagy vitázni, kérdésekkel gyötörni?”[xxvi] Végül, ha nem is gyötrő módon, de az utóbbi mellett dönt, Miss Corbett pedig higgadtan állja a sarat. „Megindító az a finomságában is fanatikus hit, amellyel nemzetközi mozgalom jövő kilátásait festegette”, mondja végül a tudósító.[xxvii] Az előadás utáni vita leírásából kiderül, hogy a város prominens férfi polgárai is megjelentek az „előkelő és figyelmes közönség” soraiban és kifejtették támogató vagy ellenző véleményüket. Egyikük például a feministákat „türelemre intette.”[xxviii]

1913 nyarán nagy városi szenzáció volt a Budapesten rendezett Nemzetközi Női Választójogi Kongresszus negyvenfős küldöttségének szegedi látogatása, mely valószínűleg a végső lökést adta a szegedi fiók megalakulásának. Az előkelő vendégek a Szirmay Oszkárné vezette gyermekvédelmi körút keretében látogattak Szegedre, és az őket fogadó dr. Gál József tanácsnok  azt állította, hogy

a „modern Szeged mindenkor hivatalosan is feminista érzelmű volt”.[xxix]

Ezt azzal indokolta, hogy már harminc éve is alkalmaztak nőtisztviselőket, továbbá azzal, hogy a tantestületek szervezetének elnöke akkor nő volt. A feminista küldöttség ezt, hozzávéve a polgármester igyekezetét a leánygimnázium felállítására, örömmel el is hitte: „a rövidesen megalakítandó Szegedi Feministák Egyesülete egészséges talajon épül fel”[xxx] – vélték. A beszédet hallgató helyiek viszont lehet, hogy némileg meglepődtek, mert alig két héttel korábban homlokegyenest az ellenkezője jelent meg a Délmagyarországban: „Szegeden nem nagyon hemzsegnek (…) a feministák. (...) mifelénk nagyon alkalmatlan erre a talaj,...”[xxxi] A jelen tanulmány mottójában is idézett cikk végül egy, a szerző által „ultra-feministának” titulált nőre fut ki, aki nem átall, sokak megrökönyödésére, hetente két-három alkalommal egy kávézóba egyedül beülni, ott külföldi lapokat olvasni, és eközben egy egész üveg pezsgőt elfogyasztani! Az, hogy ebből hír lett, talán felfed valamit a bizonyos alkalmatlan talajból, ahogyan az is, hogy a Délmagyarország képes volt gúnyversikét leközölni Schwimmerékről, továbbá – egy egyébként a nők ügyével rokonszenvező cikkben – a címlapon ócsárolni Glücklich Vilmát, mint a szerző szerint az ellenszenvességével (aminek okát nem tudjuk meg!) a nők ügyét hátráltató alakot.

Ha az ember barátja a nők választói jogának, nem kell szükségképpen a Glücklich Vilma barátjának is lenni. Mert ez az öncsinálta apostol, ez a kellemetlen néni nem használ a nők választójogának, ellenben nevetségessé teszi a férfiak küzdelmét is.[xxxii]

Lineáris tendencia a sajtó rokonszenvét vagy ellenszenvét illetően egyáltalán nem fedezhető fel; a tiszteletteljes tudósításokat gyakorta követik gúnyolódó vagy félreértéseken alapuló vélemények. Ezekkel azonban valószínűleg nem dicsekedett el a világkongresszus hajbókolva fogadott nemzetközi küldöttségének a modern feminista Szeged, ahol mégiscsak összejött annyi progresszív ember, hogy a helyi fiókegylet megalakulhasson.

Ekkora számos nőszervezet működött a városban, volt népkonyhát fenntartó Szegedi Leány-Egylet, Zsidó Nőegyesület, (protestáns) Jótékony Nőegyesület és annak Leányosztálya, továbbá a Szegedi Katolikus Nővédő Egylet. Az utóbbi 1909-ben alakult – többek közt Giesswein Sándor kanonok javaslatára[xxxiii], aki a Feministák Egyesületével is együttműködött, ám ilyen jellegű hatás nem látszik a Szegedi Katolikus Nővédő Egylet munkáján: „nővédelem” alatt nem női érdekvédelem értendő. „A tanítónők elsősorban a serdülő leányok védelmének szükségességét érezték. Látták ugyanis, hogy mindaz a szép és jó, amit az iskola a leányokba oltott, semmivé válik, mivel nincs olyan intézmény, mely az iskolából kikerült leányok üres idejének alkalmas elfoglalására és nemes szórakoztatására rendelkezésre állna.”[xxxiv] Az Egylet hamarosan csatlakozott az országos szervezethez, amelynek akkori ügyvezető elnöke Farkas Edit (Edith) volt, aki szintén nem idegenkedett a feminizmustól, Szegeden is tartott előadást a „nőkérdésről” 1910. január 20-án.[xxxv] (1912. jan. 14-én pedig a „keresztény feminizmust” képviselő Slachta Margitot látták vendégül.) A „lelki gyakorlatok”, a hazafias/vallásos iránymutatás, illetve a kézimunkakörök alapítása mellett sok esetben gyakorlati segítséget is nyújtottak célcsoportjuknak, a 12-20 éves lányoknak, pl. azokkal, akiknek a tudása hiányos volt, gyakorolták az írást, olvasást, számolást. Legnagyobb eredményükként dolgozó szülők 2-6 éves gyermekei számára 1912-ben létrehoztak egy napközi otthont.[xxxvi] Folyamatosan adakoztak anya- és csecsemővédelmi célokra, jótékonysági bálokat, gyűjtéseket szerveztek. Az egyesület keretein belül azonban  a női jogokért való küzdelemre nem sok esély mutatkozott, már csak azért sem, mert az alapszabály értelmében a valláserkölcsi szempont érvényesülését „három egyházi férfiú” volt hivatott ellenőrizni.[xxxvii] A szellemiséggel a prostitúció („leánykereskedés”) áldozatainak – az ő megfogalmazásuk szerint: „bűnös leányoknak”[xxxviii] – megmentése még összefért: leányotthont hoztak létre a „beteg lelkek”[xxxix] számára. Ezek az elnevezések már megvilágítják az egyoldalú megközelítését: az egyesület nem magát a prostitúció jelenségét kritizálta, nem ejtett szót a kliensekről, hanem a prostituáltakat vélte eltévelyedett, nevelésre szoruló bűnözőknek (a lányokat a fiatalkorúak bírósága, a rendőrség vagy az ár[60]vaszék utalta az otthonba), akik számára megoldásnak a vallásos iránymutatást és a „munkára szoktatást”[xl] (sic!) tekintették. 1914-ben az akkori elnöknő, Raskó Istvánné – noha ugyanezen nyilatkozata szerint a híresztelésekkel ellentétben nem ellenezte a feminizmust – némileg értetlenül állt az új egyesület alakulása előtt.

...igazán nem tudom, mit végezhet Szegeden a feministák egyesülete. Nővédelemre itt van a Katholikus Nővédő-Egyesület, gyermekvédelemre a Kisdedóvó- és Jótékony Nőegyesület, jótékonykodásra a nőegyesületek, nevelésre az ipari iskola. Az urinők otthona hiányzik még és a ha a feministák egyesülete ennek megteremtését tűzi ki céljául, nagyon helyesen cselekszik.[xli]

Lássuk, mivel tudták mégis a szegedi feministák elfoglalni magukat!

 

 

3. Tulajdonképpeni nőmozgalom? – Az egyesület tevékenysége

 

A fiókegylet tevékenysége az alábbiak mentén csoportosítható:

– anya- és gyermekvédelmi bizottság (Turcsányi Imréné),

– pedagógiai szakosztály (Domokos Lászlóné),

– leánygimnázium felállításának szorgalmazása,

– gyakorlati tanácsadó (Turcsányi Imréné),

– nőtisztviselők bizottsága (Vajda Béláné, Juhász Erzsébet, Berger Vilma, elnök: Szivessy Lehelné),

– cselédügyi bizottság (Horváth Mórné).

– politikai bizottság,

– béke-szakosztály (elnök: Reök Ivánné),

– előadók meghívása: Wilhelm Szidónia a vasár- és ünnepnapi munkaszünetről szóló törvényjavaslat előadói tervezetéről[xlii] – 1914. márc. 24., Anna Lindemann – 1914. ápr. 30., Spády Adél – 1914. május 1., Giesswein Sándor – 1914. május 30., Gergely Janka – 1915. jan. 3., Groák Ödönné, Mellerné Miskolczy Eugénia, Szirmay Oszkárné, Schwimmer Rózsa – 1915, Pogány Paula – 1916. november 26., stb.),

– könyvtár fenntartása (könyvtáros: Apor Anna)

– mesedélutánok szervezése.

A megalakulás hivatalos ünnepségét 1914. január 11-én tartották meg a Városháza nagytermében, a város prominens személyiségeinek jelenlétében. Az egyesületet a városi kultúrtanácsnok üdvözölte. Elnöknek a jótékony nőegyesületekben is aktív Jóny (Jóni) Lászlónét, ügyvezető társelnöknek a már említett Turcsányi Imréné Engel Gizellát választották. Belépett az egyesületbe és a gyermekvédelem szervezését vállalta magára utóbbinak férje, dr. Turcsányi Imre is, aki az állami gyermekmenhely igazgató főorvosa volt. (Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a vaskos, ám a nők történetét illetően igen szűkszavú várostörténeti monográfia egyáltalán megemlíti az egyesületet.[xliii]) A két alelnök Bödőné Trinksz Paula és Domokos Lászlóné lett. Előbbi leányiskolai igazgató, korábbi önkormányzati képviselő, 1910-ben a Délmagyarország karizmatikus agitátorként említi[xliv], a Katolikus Nővédő Egyletnek is tagja volt,  a későbbiekben legtöbbször mint tánckoreográfus, tánctanár tűnik fel a sajtóban; utóbbi (Löllbach Emma, „Emmi asszony”) pedig elismert reformpedagógus, pszichológus. 1908-as írása szerint úgy képzelte, hogy „a jövő asszonya komoly szellemi életet fog élni, a jövő asszonyát a lelki szépség fogja érdekelni, a jövő asszonyát csak büszke, diadalmas szerelmi hódítással lehet meghódítani.”[xlv] 1910-ben a Jövendő című hódmezővásárhelyi lap július 15-i számában továbbfejleszti e gondolatait:

„a mai asszony megvásárolt, eltartott, élvezeti cikk, a jövő asszonya azonban önálló akar lenni.”[xlvi]

A titkár a már említett Kárászné Szivessy Mariska (Kárász Józsefné) lett, a jegyző Erdélyi Jenőné Lengyel Vilma, a könyvtáros pedig Apor Anna. A jogtanácsosi szerepet Dr. Pap Róbert vállalta – a férfi jogász felkérése nem stratégiai lépés volt a korabeli feminista egyesületek részéről, hanem az volt az oka, hogy 1928-ig nem volt Magyarországon ügyvédnő, mert nők nem járhattak a jogi karra. A tudósító a feminizmust „szép mozgalomként” említi, és elismeréssel nyilatkozza, hogy a tagok „komoly munkával akarják előbbrevinni a női társadalom ügyét.”[xlvii] Az egyesületekkel szembeni bizalmatlanságra ebben az egyébként támogató hangvételű beszámolóban is van célzás: „ezek a tagok nemcsak egyesületesdit akarnak játszani.”[xlviii]

Toborzással kezdték, ennek érdekében felhívást intéztek a magyar nőkhöz, melyben elsősorban a kiszolgáltatottságban élő nők reménytelen helyzetét ecsetelték, és jogkövetelés helyett a társadalom együttérzését próbálták felkelteni és a nők empátiájára igyekeztek hatni. Ezt a felhívást a Délmagyarország még az alakuló gyűlés előtti napokban megjelentette.

Ezer és ezer nő él a világban, kinek életéből hiányzik a megelégedésnek és a boldogságnak a leghalványabb árnyalata is, mert az a sok nő nem tud kenyeret keresni, nem bír a férfimunkával üzleti versenyre kelni, vagy olyan hagyományokba, törvényekbe, előítéletekbe ütközik, melyek a tisztességes megélhetést lehetetlenné téve számára, a társadalom kifosztottját cselédsorba, vagy a prostitució karjai közé kergeti".[xlix]

Figyelmeztették nőtársaikat, hogy férjük halála esetén ők is kerülhetnek ilyen helyzetbe, ez alapon próbálták a közös érdekre ráébreszteni a különböző vagyoni helyzetű nőket.

Mindnyájan ki vagyunk szolgáltatva a társadalom mai rendjének, mely passziv türésre és arra kényszerít bennünket, hogy összetett kézzel, félelemtől reszketve várjuk a hatalom birtokosainak reánkmosolygását. (…) Ez a megismerés vezet rá minket arra, hogy szövetkeznünk kell a nőiségünkkel összefüggő érdekek védelmére.[l]

„Új közmorált szeretnénk létesíteni”

– írták, aktuális rossz példaként felhozva az érdekből, gazdasági kényszerből kötött házasságokat, vagy a törvénytelen gyerekekkel való bánásmódot.

 [61] A toborzás meghozta az eredményt: már az alakuló gyűlésen 130 taggal rendelkeztek, februárra pedig 200-ra emelkedett a létszám.[li]

Az anya- és gyermekvédelmi bizottságban külön figyelmet fordítottak a házasságon kívül született és/vagy magándajkaságba helyezett gyerekek védelmére és a gyermekmenhelyek felügyeletére, valamint az onnan kikerült 15 év feletti gyerekek pártfogolására.[lii] Anyavédelmi tevékenységük keretében felhívták a szegénységben élő nőket arra, hogy milyen támogatásokra jogosultak, továbbá „Anyák iskolája” címmel előadássorozatot indítottak különböző egészségvédelmi és csecsemőgondozási témákról. Emellett törekedtek leányanya-otthon létrehozására.[liii]

A pedagógiai szakosztály célja az oktatás fejlesztése volt egy átfogó iskola-egészségügyi reform által, melynek keretében szorgalmazták például az egészséges, higiénikus tanulási körülményeket, óraközi szünetek betartatását és a testnevelés oktatását.[liv] A leánygimnázium hiánya régóta probléma volt a városban, a létrehozás megsürgetésére tett lépéseket a lakosság üdvözölte. 1916 szeptemberére az intézmény megnyitotta kapuit. A feministák figyelme a későbbiekben a felnőttoktatásra is kiterjedt; több sikeres tanfolyamot bonyolítottak le analfabéták (nők és férfiak) számára.[lv] A nők művelődése és a nőmozgalom megismertetése érdekében „tudományos tanfolyamokat” szerveztek, elsőként August Bebel A nő és a szocializmus, valamint Charlotte Perkins Gilman (Schwimmer Rózsa által fordított) A nő gazdasági helyzete című munkáit vették sorra.[lvi] Rendszeresen hívtak előadókat, járt náluk a Nőtisztviselők Országos Egyletétől Wilhelm Szidónia és Gergely Janka, a feminista anyaegyesülettől Szirmay Oszkárné, és eljött még Szegedre a Nők Választójogi Világszövetségének alelnöke, Anna Lindemann. Terjesztették A Nő című folyóiratot.

A szegedi feministák, továbbá, csak úgy, mint az anyaegyesület, gyakorlati tanácsadót tartottak fenn, ahová álláskeresési igénnyel, valamint anya-és gyermekvédelmi kérdésekben fordulhattak a lakosok.[lvii] A nőtisztviselők szakosztálya az érintetteket működő közösségbe szervezte és számukra állásközvetítést biztosított, valamint kedvezményes gépírás- és nyelvtanfolyamokat szervezett.[lviii]1914 júliusában cselédügyi bizottságot is alakítottak.[lix]

Politikai bizottság is alakult, ennek célja a sajtóanyagok alapján kissé ellentmondásos. Figyelemmel kíséri „az aktuális politikai eseményeket, arról és azzal kapcsolatban a jogról is előadást tartanak, mert ezt ismerik a nők legkevésbé. A bizottság azonban nem fog aktiv részt követelni a nőknek a politikában”[lx] – írta a Délmagyarország az előzetes tervek között. Később azonban a bizottság egyértelműen kiállt a nők szavazati jogáért. A Nő tanúsága szerint rendszeresen megjelentek (sok esetben kifejezett hívásra) a Szegeden működő pártok, különösen a szociáldemokraták és a radikálisok gyűlésein, hangsúlyozva, hogy „általánosnak csakis a nőkre is kiterjedő választójogot” ismerik el.[lxi]

Ami az egyesület életében lejátszódó konfliktusokat illeti, ezek közül viszonylag gyorsan elsimult egy, mai szemmel konzervatív vs. liberális ellentét: még az alakuló értekezleten felmerült az a kulturális indítvány, hogy legyen „mozi-bizottság is, amely a mozi cenzuráját fogja követelni, mert a mozi mostani működésének keretében nem felel meg a nevelés céljainak.”[lxii] Turcsányi Imréné Engel Gizella ellenezte ennek beillesztését a programba, és mások is inkább olvasókört, valamint könyvtárat javasoltak a művelődési lehetőségek bővítésére – végül ebben maradtak, és ezek meg is valósultak.

Ennél az incidensnél jóval nagyobb vihart kavart az az eset, amikor alig fél évvel az alakulás után a tagoknak Jóny Lászlóné elköltözése miatt új elnököt kellett választaniuk, és többen Reök Ivánnéra gondoltak, aki egyébként a Felebaráti Szeretet Szövetség elnöke volt. Reökné nem hárította el a felkérést, ám elképedést kiváltó javaslattal állt elő:                                                          

felvetette az eszmét, hogy az egyesület alakuljon át a Katolikus Háziaszszonyok Országos Szövetségének Szegedi Feminista Szakosztalyává, mert csak igy hárithatja el az istentelenség és erkölcstelenség vádját, amellyel most illetik, ami azonban sokakat visszatart attól, hogy az egyesület kötelékébe belépjen. Glücklich Vilmának ez a furcsa ötlet szárnyakat adott egy felejthetetlenül szép beszédre, amelynek hatása alatt végkép tisztázódott, hogy a feministák egyesülete a vallást szigorúan magánügynek tekinti. A határozat következtében többen kiváltak az egyesületből, amely ezután az egészen rövid válság után megerősödve folytatta agitációs és felvilágosító munkáját.[lxiii]

Láthatjuk tehát, hogy a maihoz képest kedvezőbb körülmények ellenére ők is küzdöttek a feminizmus körül kialakult sztereotípiákkal. Azonban ezek cáfolása érdekében aránytalan áldozatot nem hoztak; az pedig, hogy miattuk elvessék a „feminista” szó használatát, a források alapján fel sem merült (még Reökné részéről sem!). Végül az új elnök Turcsányi Imréné Engel Gizella lett, Reöknét pedig az egyesület béke szakosztályának vezetőjévé választották.

Egyáltalán nem oldódott meg viszont a feministák és a munkásnők közt feszülő ellentét, annak ellenére sem, hogy a szegedi progresszív nők kezdettől fogva igen markánsan  hangsúlyozták a szegény sorsú asszonyok érdekképviseletét.

„A nők társadalma egy nagy proletár-társadalom”

– írták már a toborzó felhívásukban. Első terveik közt kezdeményezték „szoptató-szobák” és bölcsődék létrehozását munkásasszonyok gyermekei számára.[lxiv] Domokos Lászlóné, „bár a feministák polgári szervezetének volt a vezető egyénisége, maga is úgy nyilatkozott, hogy a proletárság képviseli a jövőt.[lxv] „Ma még van polgári és proletár női mozgalom, de a két mozgalomnak egyesülnie kell” – hangsúlyozta. Sajnos ez, ahogy országos szinten sem, Szegeden sem valósult meg; a munkásasszonyok előítélettel viseltettek a szerencsésebb sorsú polgári feministákkal szemben, ahogy ez az alábbi beszámolóból is kitűnik:

 [62] A március 8-iki nők napján egyesületünk is képviseltette magát a munkásnők gyűlésén és kiosztásra kerültek a Feministák Egyesülete röpiratai s nyomtatványai. Sajnos, a pártvezetőség és pártsajtó rágalmaitól félrevezetett proletárasszonyok bennünk még mindig az »úri nőt« látják s nem a bajtársat; a hangulat és fogadtatás ennek folytán bizalmatlan, gyanakvó (hogy ne mondjam, ellenséges) volt. [lxvi]

A háború kitörése jelentőse korlátozta és a károk enyhítése felé terelte az egyesület működését. „A férfi munkaerő hiányának pótlására 1915. január l-jén a Feminista Egylet tanfolyamokat hirdetett.”[lxvii] A gyakorlati tanácsadó immár a hadba vonultak családtagjait segítette levelezéssel és hadifoglyok után kutatással. A feministák e körülmények közt is részben tudták tartani magukat a mozgalom elveihez, és a szegényeket alamizsna helyett munkalehetőséggel segítették: varróüzemet létesítettek, mely a frontra gyártotta a megrendeléseket.[lxviii] Így munkát adtak a szegény sorsú nőknek, akik közül a kisgyermekesek otthon dolgozhattak. Az események által traumatizált gyerekek szenvedéseit testileg ingyentej-programmal, lelkileg mesedélutánokkal igyekeztek enyhíteni.[lxix]

 

                                                           

4. Most nem dolgozunk – Az egyesület megszűnése

 

1917-től újra foglalkoztak a jogérvényesítéssel is: csatlakoztak a Választójogi Blokkhoz[lxx], ugyanakkor 1918 volt az utolsó aktív évük; a történelem viharai 1919-ben elmosták a fiókot. Turcsányi Imréné Engel Gizella a ’20-as években még bízott az újjáalakulásban, de a Horthy-korszak nem kedvezett a progresszív iránynak.

Szegeden nőmozgalom most — talán  egyáltalán nincs . . . Szinte automatice szűntünk meg, egyetlen sor irás sem bizonyítja ezt és a forradalmi időkben mégis megszűnt a Feministák Szegedi Egyesülete. A politikai emancipáció, amiért annyit küzdöttünk, meglett, de ennek még sem szabadna azt jelenteni, hogy nem kell tovább dolgozni. Sok, nagyon sok olyan dolog van, amiért még ma is nagyon is kellene küzdeni. . . A nőt még ma a legtöbben másodrendű embernek mondják... Hogy most nem dolgozunk, ez azért nem jelenti azt, hogy örökre elaludt a feminista mozgalom.[lxxi]

A rendelkezésre álló szűkös forrásokból annyi még kiderül, hogy Erdélyi Jenőné Lengyel Vilma a ’30-as években is tartott feminista témájú előadásokat[lxxii], 1946-ban pedig, az anyaegyesülethez hasonlóan, megkísérelték az újraalakulást (ennek a helyi sajtóban semmi nyoma), ám a fiókba nem sikerült újra életet lehelni: „érzékenykedések és sértődések miatt hamar megszűnt”.[lxxiii]

 

 

Felhasznált irodalom

„A feminista Szeged.” A Nő és a Társadalom 1913/7-8., 133-4.

„A Feministák Szegedi Egyesülete.” A Nő. Feminista folyóirat 1915/1., 12.

„A magyar nőtisztviselők szervezkedése.” A Nő és a Társadalom 1907/10., 165-6.

„A második gyermeknap. Felültették a rendőrséget.” Délmagyarország, 1910. május 28., 5.

„A nőapostol Szegeden. Schwimmer Rózsa előadása a házasságról és a hivatásról.” Szegedi Napló 1908. jan. 7., 1.

„A Nőtisztviselők Országos Egyesülete választmányának évi jelentése. A XI. rendes közgyűlés elé terjesztve 1909 évi április 25-én.” A Nő és a Társadalom 1909/6., 103-110.

„A Nőtisztviselők Országos Egyesületének jelentése a X. rendes közgyűlésen.” A Nő és a Társadalom 1908/5., 88-94.

„A szegedi feministák munkássága.” Délmagyarország 1914. július 21., 7.

Acsády Judit. „...Csendőr Őrs vezető úr miként Kapczáskodott belénk a Vásár Téren Május 31edikén.” Nőszemély 10. (1996/3.), 28-29.

Acsády Judit. „A hazai feminizmus fénykora.” In Csapó Ida és Török Mónika szerk. Feminista Almanach. Budapest: MiNők Egyesülete és NőTárs Alapítvány, 2005, 20-4, 38-9, 60-1, 86-8, 111-2, 136-8, 159-60, 175-6, 194-6, 224-5, 243-4.

Alföldi Andrea. „Európa első paraszt feminista mozgalma.” Munkások Újsága Online 2011. szept. 24. Online elérés: http://www.muon.hu/6-szam/294-feminista-cikk Utolsó letöltés: 2015. szept. 25.

„Amikor Glücklich Vilma Szegeden dolgozott a feministák közt.” Délmagyarország 1927. augusztus 25., 5.

Apor Anna. „Feministák Szegedi Egyesülete.” A Nő. Feminista folyóirat. 1914/6-7., 117.

Apor Anna. „Feministák Szegedi Egyesülete.” A Nő. Feminista folyóirat. 1914/9., 190.

Apor Anna. „Feministák Szegedi Egyesülete.” A Nő. Feminista folyóirat 1914/13., 268.

Árvai Tünde. „Egy pécsi feminista egyesület (valóban) rövid története: A Pécsi Nőtisztviselők és Kereskedelmi Nőalkalmazottak Egyesülete.” Elfeledett pécsi nők nyomában... 2012. szept. 9. Online elérés:  http://pecsi-notortenet.blog.hu/2012/09/19/egy_pecsi_feminista_egyesulet_es_gyors_bukasa Utolsó letöltés: 2015. szept. 20. 

„Az igazi feminizmus.” Délmagyarország, 1910. nov. 13., 17.

„Beszélgetés. Cicely Dean Corbett.” Délmagyarország 1912. november 17. , 9.

Czeferner Dóra. „Feminista szervezkedés vidéken az első világháború előtt.” Újkor.hu, 2015. 02.01. Online elérés: http://ujkor.hu/content/feminista-szervezkedes-videken-az-elso-vilaghaboru-elott Utolsó letöltés: 2015. szept. 25.

Csizmadia Edit. „„A háború, a borzalmak borzalma, szol [63] gálatába lépett a nőmozgalomnak” – A Feministák Szegedi Egyesületének tevékenysége a Nagy Háború első éveiben.” A Nagy Háború írásban és képben 2015. május 13. Online elérés:    http://nagyhaboru.blog.hu/2015/05/13/_a_haboru_a_borzalmak_borzalma_szolgalataba_lepett_a_nomozgalomnak Utolsó letöltés:  2015. szept. 21.

„Egyesületek.” Szegedi Napló, 1914. jan. 6., 1.

„Egyletek.” A Nő. Feminista folyóirat. 1914/3., 58.

Elekes Irén Borbála. „Feminizmus országszerte.” Nőszemély VII. évf. 1. 1997, 29. 

Elekes Irén Borbála. „„A magyar nő egyenjogúsítása minden téren” – hazai feminizmus a 20. század elején.” Nőkért.hu – A Nőkért Egyesület Honlapja, 2013. aug. 6.  Online elérés: http://www.nokert.hu/index.php/ntoertenet-feminizmustoertenet/feminizmustoertenet/1221-qa-magyar-n-egyenjogusitasa-minden-terenq-hazai-feminizmus-a-xx-szazad-elejen Utolsó letöltés: 2015. szept. 25.

„Fehér kezek, tört kezek.” Délmagyarország, 1911. június 29., 1-2.

„Feminista élet Szegeden. Nyilatkozatok a programról.” Délmagyarország 1913. december 25., 5-6.

„Feminista élet Szegeden. Megalakult a Feministák Egyesülete.” Délmagyarország, 1914. január 13., 6.

Feministák Szegedi Egyesülete. „Felhivás a magyar nőkhöz!” Délmagyarország, 1914. január 11., 4.

Gaál Endre szerk. Szeged története 3/2. (1849-1919). Szeged: Somogyi Könyvtár, 1991.

Gallovich Jenő. „Asszonyokról – asszonyoknak.” Délmagyarország 1910. június 24., 17-19.

Gárdos Mariska. Százarcú élet. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975.

Giday Kálmán. „Domokos Lászlóné szegedi évei (1907–1914).” In A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1986/1., 225-234.

Glücklich Vilma. „Egyén és társadalom.” A Nő és a Társadalom 1907/1., 2-5.

h. i. „Egy ultra-feminista a szegedi kávéházban.” Délmagyarország 1913. május 27., 5-6.

Horváth Ágnes. „A nők első politikai mozgalma a XX. század elején.” Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei 19, 1989/1., 147-161.

Hrotkó Larissza. „A feminizmus helye a magyar társadalmi párbeszédben.” MTA OR-ZSE Zsidó Kultúratudományi Csoport honlapja, é. n. Online elérés: http://www.or-zse.hu/kutat/tanulmanyok/hrotko_feminizmus.htm Utolsó letöltés: 2015. szept. 25.

Kárászné Szivessy Mariska. „A Feministák Szegedi Egyesületének titkári jelentése az 1916-17. évről.” A Nő. Feminista folyóirat. 1917/6., 97-8.

Kelbert Krisztina. „„Halljuk Greisingernét!” Hagyományos és formabontó női szerepek egy szombathelyi értelmiségi nő 19–20. századi élettörténete alapján.” Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. (2013), 365-83.

Kelbert Krisztina. Arcképcsarnok - Greisinger Ottóné Kerecsényi Ilona. (Híres szombathelyi nők – sorozat.) Szombathely: Szülőföld Kiadó, 2013.

Mányiné Friegl Olga. „Elmélkedés a feminizmusról.” Délmagyarország, 1910. május 29., 14-5.

„Megalakul a szegedi feministák egyesülete.” Délmagyarország 1913. december 20., 5-6.

„Megkezdték a feministák munkájukat. Raskóné a szegedi mozgalomról.” Délmagyarország, 1914. január 24., 5.

Mészáros Zsolt. „Feminista Nagyvárad – nőmozgalom és modernizáció.” Előadás, videofelvétel. 6. Transindex Adatbank Konferencia, Nagyvárad, 2013. dec. 12. Online elérés: http://adatbankcafe.adatbank.ro/index.php?v=92&k=34 Utolsó letöltés: 2015. szeptember 20.

„Miss Corbett előadása.” Délmagyarország 1912. november 26., 7-8.

„Múlt havi krónika.” A Nő. Feminista folyóirat 1909/9., 160.

„Nőmozgalmak – nőegyletek.” Szeged 1923. december 25., 25-6.

„Nőmozgalom. Hírek a feminizmus köréből.” Szegedi Napló, 1914. február 28., 3-4.

„Nőórássegéd Szegeden.” Délmagyarország, 1910. aug. 31., 9-10.

Pál József. „A Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület (1909-18).” A Móra Ferenc Múzeum évkönyve  2001. 4. sz. Szeged: Móra Ferenc Múzeum, 2001, 155-204.

Pál József. „A Szegedi Izraelita Nőegylet szociálpolitikai tevékenysége 1835-1918-ig.” A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1/6., Történeti tanulmányok=Studia historica Szeged: Móra Ferenc Múzeum, 2003, 73-108.

Pál József. Szegedi Protestáns Nőegyletek. Szeged: DRHE Szegedre kihelyezett Vallástani Tanszék-Ethelbert Stauffer Teológiai Kutatóintézet, 2005.

Pető Andrea. „„A cél közeledett mihozzánk.” A Feministák Egyesületének végnapjai.” In Uő. Nőhistóriák. A politizáló magyar nők történetéből (1945-51). Budapest: Seneca, 1998, 57-70.

Simándi Irén. Küzdelem a nők parkamenti választójogáért Magyarországon 1848-1938. Budapest: Gondolat, 2009.

Takács Zsolt Gusztáv. „A nyíregyházi feminista mozgalom kezdetei.” Előadás. Nyíregyháza: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár,  2012. március 5.

„Társadalom és jótékonyság.” Délmagyarország, 1911. április 11., 5. 

Tóth Ede. „A szabadelvű politika megújulási kísérletei (1907-1914).” In Gaál Endre szerk. Szeged története 3/2. (1849-1919) Szeged: Somogyi Könyvtár, 1991, 740-755.

Tóth Ede – Gaál Endre. „Szeged a világháborúban. A politikai viszonyok. Az őszirózsás forradalom győzelme.” In Gaál Endre szerk. Szeged története 3/2. (1849-1919) Szeged: Somogyi Könyvtár, 1991, 841-866.

Turcsányi Imréné. „A női választójog.” Délmagyarország 1910. június 12., 17-8. 

Újszászi Ilona. „Időutazás a Délmagyarral: világválság előtti kesergők.” Délmagyar.hu 2008. okt. 15. Online elérés: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/idoutazas_a_delmagyarral_vilagvalsag_elotti_kesergok/2075116/ Utolsó letöltés: 2015. szept. 21.

 

[i] h. i., „Egy ultra-feminista a szegedi kávéházban,” Délmagyarország 1913. május 27., 5.

[ii] Pál József, „A Szegedi Izraelita Nőegylet szociálpolitikai tevékenysége 1835-1918-ig,” A Móra Ferenc Múzeum évkönyve 1/6., Történeti tanulmányok=Studia historica (Szeged: Móra Ferenc Múzeum, 2003), 73.

[iii] Elekes Irén Borbála, „„A magyar nő egyenjogúsítása minden téren” – hazai feminizmus a 20. század elején,” Nőkért.hu – A Nőkért Egyesület Honlapja, 2013. aug. 6. Online elérés: http://www.nokert.hu/index.php/ntoertenet-feminizmustoertenet/feminizmustoertenet/1221-qa-magyar-n-egyenjogusitasa-minden-terenq-hazai-feminizmus-a-xx-szazad-elejen Utolsó letöltés: 2015. szept. 25.

[iv] Lásd pl. Acsády Judit, „A hazai feminizmus fénykora” in Csapó Ida és Török Mónika szerk. Feminista Almanach, Budapest: MiNők Egyesülete és NőTárs Alapítvány, 2005, 60-1.

[v] Elekes Irén Borbála, „Feminizmus országszerte,” Nőszemély VII. évf. 1. 1997, 29.

[vi] „A nőapostol Szegeden. Schwimmer Rózsa előadása a házasságról és a hivatásról,” Szegedi Napló 1908. jan. 7., 1.

[vii] Czeferner Dóra, „Feminista szervezkedés vidéken az első világháború előtt,” Újkor.hu, 2015. 02.01. Online elérés: http://ujkor.hu/content/feminista-szervezkedes-videken-az-elso-vilaghaboru-elott Utolsó letöltés: 2015. szept. 25.

[viii] „A magyar nőtisztviselők szervezkedése”, A Nő és a Társadalom 1907/10., 165-6.

[ix] „A Nőtisztviselők Országos Egyesületének jelentése a X. rendes közgyűlésen,” A Nő és a Társadalom 1908/5., 89-90.

       [x] „A Nőtisztviselők Országos Egyesülete választmányának évi jelentése. A XI. rendes közgyűlés elé terjesztve 1909 évi április 25-én,” A Nő és a Társadalom 1909/6., 106.

[xi] „A nőapostol Szegeden. Schwimmer Rózsa előadása a házasságról és a hivatásról,” Szegedi Napló 1908. jan. 7., 1.

[xii] Kelbert Krisztina, „„Halljuk Greisingernét!” Hagyományos és formabontó női szerepek egy szombathelyi értelmiségi nő 19–20. századi élettörténete alapján,” Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. (2013), 371. Lásd még: Hrotkó Larissza, „A feminizmus helye a magyar társadalmi párbeszédben,” MTA OR-ZSE Zsidó Kultúratudományi csoport honlapja, é. n. Online elérés: http://www.or-zse.hu/kutat/tanulmanyok/hrotko_feminizmus.htm Utolsó letöltés: 2015. szept. 25

[xiii] Mányiné Friegl Olga, „Elmélkedés a feminizmusról,” Délmagyarország, 1910. május 29., 14-5.

[xiv] Turcsányi Imréné, „A női választójog,” Délmagyarország 1910. június 12., 17-8. 

[xv] „Múlt havi krónika,” A Nő – feminista folyóirat 1909/9., 160.

[xvi] Gallovich Jenő, „Asszonyokról – asszonyoknak,” Délmagyarország 1910. június 24., 17-19.

[xvii] „Nőórássegéd Szegeden,” Délmagyarország, 1910. aug. 31., 10.

[xviii] „Az igazi feminizmus,” Délmagyarország, 1910. nov. 13., 17.

[xix] Uo.

[xx] „Egyesületek,” Szegedi Napló, 1914. jan. 6., 1.

[xxi] Hrotkó, i. m.

[xxii] Glücklich Vilma, „Egyén és társadalom,” A Nő és a Társadalom 1907/1., 2-5.

[xxiii] Gárdos Mariska, Százarcú élet (Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975), 15-6.

[xxiv] „Társadalom és jótékonyság,” Délmagyarország, 1911. április 11., 5. 

[xxv] „Feminista élet Szegeden. Nyilatkozatok a programról,” Délmagyarország 1913. december 25., 5-6.

[xxvi] „Beszélgetés. Cicely Dean Corbett,” Délmagyarország 1912. november 17. , 9.

[xxvii] „Miss Corbett előadása,” Délmagyarország 1912. november 26., 7-8.

[xxviii] Uo.

[xxix] „A feminista Szeged,” A Nő és a Társadalom 1913/7-8., 133-4.

[xxx] Uo.

[xxxi] h. i., i. m.

[xxxii] „Fehér kezek, tört kezek,” Délmagyarország, 1911. június 29., 1.

[xxxiii] Pál József, „A Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület (1909-18),” A Móra Ferenc Múzeum évkönyve  2001/4. (Szeged: Móra Ferenc Múzeum, 2001),155.

[xxxiv] Uo.

[xxxv] Pál, i. m., 195.

[xxxvi] Pál i. m., 177-181.

[xxxvii] Lásd Pál i. m.

[xxxviii] Pál, i. m., 183.

[xxxix] Uo.

[xl] Pál, i. m., 185.

[xli] „Megkezdték a feministák munkájukat. Raskóné a szegedi mozgalomról,” Délmagyarország, 1914. január 24., 5.

[xlii] Apor Anna, „Feministák Szegedi Egyesülete,” A Nő. Feminista folyóirat. 1914/9., 190.

[xliii] Lásd Tóth Ede, „A szabadelvű politika megújulási kísérletei (1907-1914)” in Gaál Endre szerk. Szeged története 3/2. (1849-1919) (Szeged: Somogyi Könyvtár, 1991), 753.

[xliv] „A második gyermeknap. Felültették a rendőrséget,” Délmagyarország, 1910. május 28., 5.

[xlv] Giday Kálmán, „Domokos Lászlóné szegedi évei (1907-1914)” in A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1986/1., 230.

[xlvi] Giday, i. m., 232.

[xlvii] „Feminista élet Szegeden. Megalakult a Feministák Egyesülete,” Délmagyarország, 1914. január 13., 6.

[xlviii] Uo.

[xlix] Feministák Szegedi Egyesülete, „Felhivás a magyar nőkhöz!” Délmagyarország, 1914. január 11., 4.

[l] Uo.

[li] „Egyletek,” A Nő. Feminista folyóirat. 1914/3., 58.

[lii] „Nőmozgalom. Hírek a feminizmus köréből,” Szegedi Napló, 1914. február 28., 3-4.

[liii] Uo.

[liv] Uo.

[lv] Kárászné Szivessy Mariska, „A Feministák Szegedi Egyesületének titkári jelentése az 1916-17.évről,” A Nő. Feminista folyóirat. 1917/6., 97.

[lvi] Uo.

[lvii] Uo.

[lviii] Uo.

[lix] „A szegedi feministák munkássága,” Délmagyarország 1914. július 21., 7.

[lx] „Megalakul a szegedi feministák egyesülete,” Délmagyarország 1913. december 20., 6.

[lxi] Apor Anna, „Feministák Szegedi Egyesülete,” A Nő. Feminista folyóirat 1914/13., 268.

[lxii] „Megalakul a szegedi feministák egyesülete,” Délmagyarország 1913. december 20., 6.

[lxiii] „Amikor Glücklich Vilma Szegeden dolgozott a feministák közt,” Délmagyarország 1927. augusztus 25., 5.

[lxiv] „Nőmozgalom. Hírek a feminizmus köréből,” Szegedi Napló, 1914. február 28., 3-4.

[lxv] Giday, i. m., 228.

[lxvi] Apor Anna, „Feministák Szegedi Egyesülete,” A Nő. Feminista folyóirat. 1914/6-7., 117. A polgári feministák és a munkásnő-mozgalom közti ellentéteket bővebben lásd Simándi Irén, Küzdelem a nők parkamenti választójogáért Magyarországon 1848-1938 (Budapest: Gondolat, 2009).

[lxvii] Tóth Ede – Gaál Endre, „Szeged a világháborúban. A politikai viszonyok. Az őszirózsás forradalom győzelme”  in Gaál Endre szerk. Szeged története 3/2. (1849-1919) (Szeged: Somogyi Könyvtár, 1991), 844.

[lxviii] „A Feministák Szegedi Egyesülete,” A Nő. Feminista folyóirat 1915/1., 12.

[lxix] Lásd Csizmadia Edit, „„A háború, a borzalmak borzalma, szolgálatába lépett a nőmozgalomnak” – A Feministák Szegedi Egyesületének tevékenysége a Nagy Háború első éveiben,” A Nagy Háború írásban és képben 2015. május 13.  Online elérés:    http://nagyhaboru.blog.hu/2015/05/13/_a_haboru_a_borzalmak_borzalma_szolgalataba_lepett_a_nomozgalomnak Utolsó letöltés:  2015. szept. 21.

[lxx] „A Választójogi Blokk 1917. augusztus 12-i szegedi hivatalos alakuló gyűlésén az 1916-ban alakult Károlyi-pártot Becsey dr., az Apponyi-pártot Kószó dr., a Polgári Radikális Pártot Hollós dr., a Feminista Egyletet dr. Erdélyi Jenőné képviselték.” Tóth Ede – Gaál Endre, i. m., 852.

[lxxi] „Nőmozgalmak – nőegyletek,” Szeged 1923. december 25., 25.

[lxxii] Újszászi Ilona, „Időutazás a Délmagyarral: világválság előtti kesergők,” Délmagyar.hu 2008. okt. 15. Online elérés: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/idoutazas_a_delmagyarral_vilagvalsag_elotti_kesergok/2075116/ Utolsó letöltés: 2015. szept. 21.

[lxxiii] Pető Andrea, „„A cél közeledett mihozzánk.” A Feministák Egyesületének végnapjai,” in uő. Nőhistóriák. A politizáló magyar nők történetéből (1945-51) (Budapest: Seneca, 1998), 58.

 

 

A hazai feminizmus fénykora - A mozgalom előzményei és kibontakozása a századelőn

szeptember 28, 2015 - 13:03

Előadás[1] - elhangzott: 2004. nov. 27.-én a Feministák Egyesületének megalakulásának 100. évfordulójára rendezett konferencián.

A szöveg első megjelenése: Csapó Ida és Török Mónika szerk. Feminista Almanach (Budapest: MINŐK- Nőtárs Alapítvány, 2005) 

Tartalom: 

1. A Feministák Egyesületének tevékenysége és fogadtatása

2. A megalakulás

3. Politikai eklektika, integracionalizmus

A magyarországi feminista megmozdulások története

november 29, 2015 - 10:22

/A tanulmány első megjelenési helye: Bolemant Lilla szerk. Nőképek kisebbségben: tanulmányok a kisebbségben (is) élő nőkről. Pozsony: Phoenix PT, 2014, 18-29. A kötet egyben letölthető itt. Alább a linkekkel kiegészített változat olvasható, a szövegben [jelzett] oldalszámokkal. A tanulmány csak az eredeti megjelenési adatok megadásával idézhető./

 

Tartalom:

Bevezetés

"Házasság és hivatás" - Schwimmer Rózsa előadása Szegeden, 1908

augusztus 29, 2014 - 11:51

1908 - négy évvel járunk azután, hogy a Feministák Egyesülete kivált az 1896-ban létrejött Nőtisztviselők Országos Egyesületéből, és mintegy hat évvel a szegedi feminista fiók megalakulása előtt. Nőtisztviselő egyesület viszont már működik a városban (egy férfi, Szmollény Nándor elnökletével) s annak tagjai hívják meg két országos egyesület közös lapja, agilis szerkesztőjét. A Szegedi Napló január 5-i számában beharangozza az akkor már országszerte ismert nőjogi aktivista és újságíró, aznap esti előadását:

Páratlan női könyvgyűjtemény az Országos Széchényi Könyvtárban

december 27, 2016 - 19:51

/Első megjelenés: Bolemant Lilla szerk. Nőképek kisebbségben. Tanulmányok a kisebbségben (is) élő nőkről. II. Pozsony: Phoenix Polgári Társulás, 2014, 61–64. Alább a linkekkel kiegészített változat olvasható, a szövegben [jelzett] oldalszámokkal. A tanulmány csak az eredeti megjelenési adatok megadásával idézhető. A teljes kötet egyben letölthető innen./ 

 

Egy elmeséletlen történet a Feministák Egyesületéről (előadás)

július 03, 2014 - 16:06

(Előadás, elhangzott a Feministák Egyesületének megalakulása 100. évfordulóján. Első megjelenés: Csapó Ida és Török Mónika szerk. Feminista Almanach, MiNők, 2005)

 

De mi maradt meg Mellernéből? És az egész Feminista mozgalomból? Miért nem tartunk „Elmeséletlen történetek” estet a feministák rokonaival: Szirmainé unokájával, Kunvári Lilla, az utolsó titkár, Kunvári Bella unokájával? A diszkontinuitásnál nincsen károsabb dolog a nőmozgalomban.