Kabaré a miniszoknya körül - a nőiesség eszközei és a férfiuralom

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Kabaré a miniszoknya körül - a nőiesség eszközei és a férfiuralom

szeptember 21, 2010 - 20:03
Betiltották a miniszoknyát a minisztériumban - olvasható a hír.  „Vannak öltözködési irányelvek, amelynek minden dolgozónak meg kell felelnie. Így például náluk kötelező a férfiaknak a nyakkendő, a hosszú ujjú ing és öltöny, a nőknél a legalább térd alá érő szoknya, vastag harisnya és a zárt cipő, amelyből nem látszódhat ki a munkatársak lábujja” - összegezte egy illetékes a Blikknek.

Fotó: Skowalewski / Pixabay

Smink, miniszoknya, a nőiesség egyéb mesterséges (!) kellékei. Van, aki - bár tudatos fogyasztóként, de - feministaként is viseli/használja, és van, aki ádáz antifeministaként is elutasítja őket. A hatvanas években állítólag szempillaspirál is került az elégetni szánt tárgyak közé (a melltartó csak mítosz!), a harmadik hullám szerzői közül (a kilencvenes évektől) viszont többen kiállnak a nők választási lehetősége mellett. A szépségkultuszról könyvet író Naomi Wolf egy dekoratív, sminkelt arcú nő - ez is jelzi, hogy még így is botrányt kavaró művében nem a puritanizmus mellett érvel. Van persze egy keményvonal is, pl. Sheila Jeffreys a leghatározottabban kiáll amellett, hogy még egy rúzs is az elnyomás eszköze, mert újratermeli a nemkívánatos különbséget, és megfosztja a nőket a lehetőségtől, hogy egyenrangú állampolgárként tekintsenek rájuk. Annyiban igaza van, hogy kutatások szerint a "férfiasan", zakó, nadrágkosztüm stb. öltözött női üzleti partnereket, szakembereket komolyabban veszik. (Kérdés, hogy jól van-e ez így.)

Akármi is zajlik a feminista elmélet berkein belül, a legtöbb női magazin tele van a szépségipar termékeivel, mi viszont nem sűrűn írunk róluk. Azért, mert ezek alapvetően másodlagosak és magánügyek. Ugyanakkor, ha szabályozás alá kerülnek, még ha első ránézésre bagatellnek tűnik a téma, az elnyomás eszközei lehetnek.

Például a kommunista Kínában a smink és mindenféle nőiességet hangsúlyozó ruhadarab szigorúan be volt tiltva. Sok vallás is teljes mértékben tiltja ezeket a nők számára - a nőiesség elfedésének legszélsőségesebb változatai a burka és a fátyol. (És ugyanezen országok férfijai külföldi prostituáltakat vesznek meg - a másik pólusként...)  Vagy emlékezzünk a Jane Eyre-re, arra a jelenetre, ahol a szerénységről, hiúság megvetéséről prédikáló lelkész kopaszra vágatja egy kislány haját, csak mert az természetes göndör - a következő pillanatban pedig belép a lelkész felesége és lánya, mesterségesen hullámosított hajjal. Vagy ott van a Magdaléna-nővérek című film: a "bukott" (azaz, többnyire megerőszakolt...) lányokat fogva tartó katolikus intézményben a szökni próbáló büntetése: lekopaszítás. (Ahogyan a háború után az állítólagos kollaboránsoké is.)  Az érintett lányt ráadásul csak azért vitték be, mert szép volt, és ezt nem bánta különösebben. Amikor mégis sikerül megszöknie, és fodrász unokanővére pártfogásába veszi, találkozik két korábbi kínzójával. Sminkje, nőies öltözete, és az a - a film végső kockájaként kimerevített - mozdulat, ahogy kibontja és megrázza a haját, egyértelműen a szabadságot jelenti. Az iskolákban, jóval enyhébb formában, és intézményenként változó mértékben, de szintén megjelenik a miniszoknya, a smink tiltása.

Egy pultoslány azonban arról számolt be, hogy (férfi) főnöke kijelentette: "kötelező a miniszoknya, smink, és olyan felső, amiből kivan a dekoltázsom. Ha nem tetszik, van helyettem más." Itt nyilván - ugyanazon dolgok kapcsán - korlátozásról beszélhetünk, illetőleg arról, hogy a munkaadó alkalmazottja testét is - ha csak vizuálisan is - de áruba akarja bocsátani. Az USÁban íródott feminista művek arról tanúskodnak, hogy ott a hazánkban tapasztalható helyzetnél jóval durvább kényszerként jelenik meg a nők számára a szépségideálnak az utolsó dekákig és centiméterekig megfelelő és hangsúlyozottan erotikus külső. (Nálunk inkább a szolidság imperatívusza a mérvadó legtöbb helyen.) 

Mindkét fajta esetben egy a közös: a választási lehetőség hiánya. Azaz kettő: mindkét esetben férfiak illetve férfiuralmú intézmények döntenek az érintett nők helyett, hogy mit tegyenek és mit ne tegyenek a testükkel. Méghozzá milyen alapon? Természetesen attól függően, hogy az aktuális közegben jelen levő férfiaknak kényelmetlen, vagy éppenséggel igényként lép fel a nőiesség hangsúlyozása. Azaz, ugráljunk, ahogy a patriarchátus fütyül: ha éppen zavarjuk a Nagy Fehér Férfit a fontos munkájában (a nők munkája miért lenne fontos, ha a miniszoknyájuk a fő kérdés?...), igyekezzünk, nehogy nemkívánatos vágyakat keltsünk, a falba simulni szolidságunkkal, észrevétlenségünkkel, miközben bevisszük a kávét  - viszont ha kocsmáról van szó, a sör mellé jár az arcba tolt két mellünk, amin lehet szemet legeltetni, vagy tenyeret pihentetni. 

Mi történik azonban, ha egy nő nem az aktuális elvárásokhoz alkalmazkodva, hanem saját ízlése, döntése, kedve alapján magától választja az egyszerű külsőt? Megkap(hat)ja, hogy nem elég nőies, sőt, "nincs benne semmi nőies". És akkor mi történik, ha a hangsúlyozottan nőies külsőt választja valaki magától? Szinte végtelen az elmarasztaló jelzők tára a közönségestől az útszélin át a ribancosig. Nőktől is. A szolidság elvárásának megfelelő nő féltékeny lesz azokra a tekintetekre, amit az e szabályt megszegő nő vonz magára. (És ez a nő nem fog arról beszámolni, milyen beszólásokat kapott az utcán...) Akármelyik esetről legyen is szó, nehezen bocsátja meg egy nőnek a köztudat, ha választási lehetőséggel bíró, szabad egyénnek képzeli magát.

Ráadásul a köztudatba majdhogynem kitörölhetetlenül beívódott, hogy "lenge öltözet" esetén magunkra vessünk, ha zaklatás ér, hiszen ez "felhívás keringőre." Oda se neki, hogy mindenkinek más az "izgató" - egy ismerősömet pl. akkor taperolta le egy ismeretlen, amikor kinyúlt tréningnadrágban szaladt le a boltba. Egy felizgult, frusztrált alakból - a bevett frázissal élve - egy női bicikli is leküzdhetetlen ingert válthat ki. E logika szerint mégis, ha zaklatás, erőszak történt, csakis a nő lehet a hibás, hiszen - figyeljük meg, milyen megalázó e szemlélet a férfiakra nézve! -  hogyan is várható el egy férfitól, hogy ember legyen és valami számára tetszetőset látva uralkodjon magán?

Nem, nem, a nőket kell megregulázni, soha nem a férfiakat - így ment a zord körlevél: tilos a miniszoknya! Álszent módon hozzá lehet tenni - ó, persze csak a nők érdekében. Azaz: a megfékezhetetlen férfiak mellett simulékonykodjanak a megregulázható nők. (A rövidnadrág valószínűleg nem azért tilos sok helyen, hogy a joviális főnökasszony ne csaphasson rá Jóska formás comjára.) Tilos a nőknek a miniszoknya, hogy - mert hogy mind a kettő, az kizárt! - végre az agyuk villoghasson, ne a combjuk. Persze, el is hisszük.

 

 

A nők testén keresztül - burkini és emberi jogok

szeptember 16, 2016 - 15:33

"Hétköznap délelőtt, tömeg a négyes-hatoson. Egy középkorú férfi egyre közelebb nyomakszik hozzám, jóval erősebben, mint amennyire a jármű viszonyai elkerülhetetlenné teszik. Visszaél azzal, hogy egy tapodtat sem tudok arrébb mozdulni, számít is erre. Arra kevésbé, hogy mindezt nem tűröm csendben – rendreutasításomra egyből visszakozik, csak az orra alatt morog ékes magyarsággal valamit. Így is füstölögve szállok le. Nem kezdek azon morfondírozni, hogy az öltözetem tehet-e az incidensről – a nők köztéri jelenléte önmagában olyannyira „provokatív”, hogy még a XXI.

A nő, ha öltözik

június 17, 2011 - 17:55
Fotó: Sandra 374 / Pixabay

Nem mindegy, mi vár rá aznap. Ez fontos. A „nincs egy göncöm se”, panasz, amelytől a legtürelmesebb férfi is hidegrázást kap egy idő után, leginkább az aznapi elvárásokra vonatkozik. A nő, hogy felölthesse aznapi szerepét, mint egy valódi színésznek, jelmezre is szüksége van, akár tetszik, akár nem.