A nő, ha öltözik

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A nő, ha öltözik

június 17, 2011 - 17:55
A „nincs egy göncöm se”, panasz, amelytől a legtürelmesebb férfi is hidegrázást kap egy idő után, leginkább az aznapi elvárásokra vonatkozik.

Fotó: Sandra 374 / Pixabay

Nem mindegy, mi vár rá aznap. Ez fontos. A „nincs egy göncöm se”, panasz, amelytől a legtürelmesebb férfi is hidegrázást kap egy idő után, leginkább az aznapi elvárásokra vonatkozik. A nő, hogy felölthesse aznapi szerepét, mint egy valódi színésznek, jelmezre is szüksége van, akár tetszik, akár nem.

Bár a médiától a kedvesig a legfontosabb elvárás, hogy mindig legyen önmaga. Ezt nem gondolják komolyan. Biztos, hogy nem, mert ez az „önmaga”, csupán annyit takar, hogy tűnjön természetesnek az elvárásoknak való megfelelés. Legyen természetes, az hogy csinos, jókedvű, szerény, jó ízlésű, tele van energiával , emancipált, nem emancipált és nem növeszt szőrt illetlen helyeken. Persze az csak természetes, hogy egy nagybetűs nőnek ez jelenti az „önmagát”. Ezeknek az alapelvárásoknak a teljesítése szinte teljesen összeforrt a női jellemmel, mint egy kódolt program, amelyet a társadalom és a gondos nevelés pötyögött be.

A női létformát mindig a dolgok tökéletesítésének vágya és az elvárások hajtották előre, vagy hátra – végülis mindegy, a lényeg, hogy mozgásban, lendületben maradjon. (Szerintem mindenki tudja, milyen egy lendületét vesztett nő, aki egyedül ül a tévé előtt beleélve magát egy szappanoperába, miközben a nassolás öröme járja át beszűkült-beszürkült lelkét és szőrös a hónalja.)

Szóval a lendület… Vannak napok, amikor a sok elvárás egyszerre zúdul, egy kapkodós kora reggelen, vagy egy fontos esti megjelenés előtti órában a nő nyakába. A sokk első hatása, hogy nem találja jelmezét, vagy hirtelen már egyiket sem tartja megfelelőnek az aktuális szerephez. És akkor rájön, hogy „nincs egy rongy sem, amit felvehetne”, még akkor sem, ha ruhái egy egész szobát megtöltenek. Ha az álszent társadalom a gúnyos megjegyzések helyett ilyenkor inkább tükröt tartana maga elé, akkor látná, hogy nem a ruhák száma aggasztja a nőt, hanem éppen a társadalom által gerjesztett megfelelési kényszer fojtogatása. Fulladás közeli állapotban pedig nehéz öltözködni. (A társadalomnak természetesen a nő is része, így számára is fontos a valóságot nem elhazudó tükör.) 

Amikor öltözik, akkor tulajdonképpen alkot. Alkot egy tükörképet, melynek gondosan ügyel minden részletére. Figyel a forma, az anyag és a szín harmóniájára. Hát mi ez, ha nem művészet? És, igen, néha minden művész hisztis egy kicsit. Érdemes tiszteletben tartani, és örülni, hogy nem egy olyan nőt kell kézen fogni, aki úgy néz ki, mintha ráborult volna egy ruhásszekrény, és jól fejbe vágta volna őt is meg a stílusérzékét.

Egyébként meg, minden tiszteletem a türelmes férfié, aki ezt belátja és nem engedi az öltöző-művészt az elvárásdömping során túlzásokba esni. Mert végülis, pillanatnyilag ő az, aki ott van akkor is, amikor ez a rigolyás színész leveszi a gondosan összeállított jelmezt, és az elvárások leple alatt látja és ismeri annak őszinte, valóságos meztelenségét.

 

 

Itt a bikiniszezon!

június 09, 2016 - 20:51

Rendkívüli tetszést aratott Facebook-oldalunkon a fenti képes üzenet - egyben világossá is tette, hogy milyen sokan aggódnak a nők "egészségéért". Ehhez képest az Isztambuli Egyezmény ratifikációjának halogatása sokkal bágyadtabb érdeklődést illetve felháborodást vált ki, pedig a családon belüli erőszak során sérüléseket szerezni illetve meghalni sokkal egészségtelenebb, mint a kövérség.

„Fúj, hogy mer aktképhez modellt állni ilyen alakkal? ”

április 17, 2014 - 20:36
Schiller Noa fotója

„Nézd már, mekkora segge van!”

„Hogy vehet fel ilyen alakkal ilyen ruhát, mindjárt elhányom magam!”

„Hogy meri magát így mutogatni, hogy mer aktképhez modellt állni ilyen testtel?”

„Mi? Hogy swingerklubba jár? És jut neki pasi?” (Képzeld el, igen. Sok.)

Az ilyen jellegű megjegyzések fordítása:

Hogy mer nem zsákba öltözni, nem húzni papírzacskót a fejére, és nem bújni el szégyenében, hogy meri önutálat helyett jól érezni és kifejezni magát?

A nők testén keresztül - burkini és emberi jogok

szeptember 16, 2016 - 15:33

"Hétköznap délelőtt, tömeg a négyes-hatoson. Egy középkorú férfi egyre közelebb nyomakszik hozzám, jóval erősebben, mint amennyire a jármű viszonyai elkerülhetetlenné teszik. Visszaél azzal, hogy egy tapodtat sem tudok arrébb mozdulni, számít is erre. Arra kevésbé, hogy mindezt nem tűröm csendben – rendreutasításomra egyből visszakozik, csak az orra alatt morog ékes magyarsággal valamit. Így is füstölögve szállok le. Nem kezdek azon morfondírozni, hogy az öltözetem tehet-e az incidensről – a nők köztéri jelenléte önmagában olyannyira „provokatív”, hogy még a XXI.

Kabaré a miniszoknya körül - a nőiesség eszközei és a férfiuralom

szeptember 21, 2010 - 20:03
Fotó: Skowalewski / Pixabay

Smink, miniszoknya, a nőiesség egyéb mesterséges (!) kellékei. Van, aki - bár tudatos fogyasztóként, de - feministaként is viseli/használja, és van, aki ádáz antifeministaként is elutasítja őket. A hatvanas években állítólag szempillaspirál is került az elégetni szánt tárgyak közé (a melltartó csak mítosz!), a harmadik hullám szerzői közül (a kilencvenes évektől) viszont többen kiállnak a nők választási lehetősége mellett. A szépségkultuszról könyvet író Naomi Wolf egy dekoratív, sminkelt arcú nő - ez is jelzi, hogy még így is botrányt kavaró művében nem a puritanizmus mellett érvel. Van persze egy keményvonal is, pl. Sheila Jeffreys a leghatározottabban kiáll amellett, hogy még egy rúzs is az elnyomás eszköze, mert újratermeli a nemkívánatos különbséget, és megfosztja a nőket a lehetőségtől, hogy egyenrangú állampolgárként tekintsenek rájuk. Annyiban igaza van, hogy kutatások szerint a "férfiasan", zakó, nadrágkosztüm stb. öltözött női üzleti partnereket, szakembereket komolyabban veszik. (Kérdés, hogy jól van-e ez így.)