A női szexualitás, és így a női nemi szerv keltette szorongás a vagina dentata-képzetben jelenik meg (behatoláskor a férfi nemiszervét leharapó, fogakkal rendelkező vagina). Van egy népmese, amelyben Mátyás király a bíró lányának nemiszervét "csunyának" nevezi - ez pedig ehhez a testrészhez undort és szégyent kapcsol, míg - rejtetten, mégis egyértelműen - a falloszhoz szépséget és büszkeséget. A keleti és a nyugati társadalmak fantáziája a női nemi szervek démonizálására, tisztátalannak, undorítónak tételezésére, sanyargatására, megregulázására, megbüntetésére - térben, időben - végtelen, míg a férfi nemiszervhez nem társulnak negatív attribútumok és káros kulturális gyakorlatok.

Szörnyülködünk az egyes ázsiai és afrikai kultúrákban szokványos barbárságon, melynek során a kislányt lefogják és egy koszos kődarabbal megcsonkítják a szeméremajkait, kivágják a csiklóját, hogy soha többé ne élvezhesse a szexet (a férfiak körülmetélése ennyire nem fájdalmas, drasztikus, és a szexuális élvezetet nem gátolja)- kevésbé vesszük azonban észre, hogy ennek nyugati megfelelője is kezd már elharapózni a nemiszerv-plasztika formájában (mely szintén veszélyezteti a nemiszervek érzékenységét!). Értetlenkedünk Árpádházi Szent Margit önsanyargatásán - kevésbé vesszük azonban észre, hogy a női test megvetése, kínzása mai kultúránktól sem idegen.

A jelenség háttere 

A populáris kultúrára jellemző szépségkultusz egy mesterséges, leszűkített azaz egységes szabványhoz kötött, sőt elérhetetlen és egyúttal egy nő értékét és így önértékelését első helyen meghatározó szépségfogalomból indul ki. Azaz: a magazinok, reklámok által sugallt egysíkú szépségideálnak megfelelni nehéz, sőt lehetetlen, de mindeme médiumok egyúttal azt sugallják: nem vagy teljes értékű nő, érezd magad pocsékul, ha nem sikerül. A szépségkultusz célja és érdeke, hogy örökké frusztrált, önbizalomhiányos lelkiállapotban tartsa a nőket, mert csak akkor fogják jelentős mennyiségben megvásárolni a kozmetikai, fogyókúrás, stb. termékeket, igénybe venni az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat.

Nem amellett érvelek, hogy mindezeket a termékeket, szolgáltatásokat kategorikusan utasítsuk el (akik ismernek, azok számára ez furcsa is lenne), de amellett igen, hogy ha azt választottuk, hogy valamilyen mértékben élünk velük (teljesen oké az is, ha egy nő úgy dönt, egyáltalán nem kér mindebből!), alkalmazzuk őket a maguk helyén (azaz a fontossági sorrendben nem az élen, ne ez legyen az első egy nő életében, nem ez szabja meg egy nő értékét, és nem érdemes nagy összegeket és hosszú órákat rászánni) és tudatosan, nem bedőlve a hazug feltételezéseknek és ígéreteknek: pl.vegyük tudomásul, hogy ilyesmi játéknak, szórakozásnak, az önkifejezés részének megfelel, de az életet vagy a kapcsolatot nem teszi jobbá, sérült  önbizalmat nem állít helyre. A média által megtámogatott, a plasztikai sebészettel mint iparággal karöltve járó kozmetikaiparnak mindig érdekében állt, hogy a nők ne érezzék jól magukat a bőrükben, és testüket természetes állapotában undorítónak, defektesnek, minimum ápolatlannak, igénytelennek érezzék.

A külsejük miatti elégedetlenség néha férfiaknál is tapasztalható, és náluk is észlelhetők a külsejük megváltoztatására irányuló törekvések, de nem ilyen gyakorisággal és mértékben, mint a nőknél. Pláne nem ennyire normatív jelleggel, pusztán egy opcióként. Egy férfi helytelenítés nélkül megteheti, hogy nem foglalkozik ilyesmivel: a férfiakhoz a társadalom ugyanis kevésbé előnyös külső esetén rengeteg más kompenzáló tulajdonságot kapcsol (szaktudás, anyagi javak, humor, vagányság, zenész, vagy éppen „rendes” jellem, jó természet, jó apa, stb. – „elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél” ahogy tartja a népi mondás) míg a nők külsejét elsődleges fontosságúként definiálja. Ez a női és férfi politikusokról írott cikkekben különösen szembetűnő: míg egy férfi politikus külsejét, férfiként való vonzóságát csak a legritkább esetben kommentálják, egy női politikus teljesítményéről, szaktudásáról túlságosan gyakran elterelik a hangsúlyt a megjelenésére, legyen az előnyös vagy kevésbé előnyös.

Egy egész önbizalomromboló iparág épül a nők külsejükkel kapcsolatos aggodalmára – sőt egyenesen létrehozza és fenntartja ezeket az aggodalmakat. Ami még rosszabb, időnként újabbakat is kitalál. A nők eddig aggódhattak a súlyuk, az alakjuk, a mellük, a fenekük formája, az arcbőrük, a hajuk minősége, valamint hónalj– és láb szőrzetük maradéktalan eltávolítása miatt, mostanában viszont mindez, hála a pornóiparnak, kiegészülhet a nemi szervek miatti szorongással, önértékelési zavarokkal.

A csomagolás

Elsőként itt van a csomagolás – „kedvenc” mainstream női magazinom, a femina.hu a „hogyan tartsd meg a pasidat” témában (eleve bajos megközelítés egyedül a nőre taksálni a kapcsolat sikerét!) felsorolt tanácsok közt, nevetséges módon, első helyen említi a „felejtsd el a mamabugyit, hordj tangát” imperatívuszt. Mintha a férfiak többségét nem az érdekelné elsősorban, ami benne van. Mintha egy tízezer forintos, bevágó madzag tuti recept lenne egy romokban heverő párkapcsolat megmentésére. Mintha minden normál fazonú fehér (fekete :D) nemű hatalmas, idétlen, vágylohasztó bugyogó lenne. Mintha a nők részéről bűn és vonzóságukat csökkentő tényező lenne, ha döntéseikkor a kényelmet is figyelembe veszik.

Döbbenten hallottam a történetet (mely nem tudom, mennyire tipikus): tesióra előtt átöltöző 13–14 éves lányok képesek voltak társukat amiatt piszkálni, hogy „literest” (ismertétek ezt a megnevezést? én nem!) hord - csak mert az alsóneműje hagyományos fazonú, és nem tanga volt.

Mint ebből a példából is láthatjuk, a szépségkultusz egyre több területen megosztja és rivalizáltatja a nőket, és ez már fiatal korban elkezdődik, amikor a lányok önbizalma egyébként is sérülékeny, és amikor az emberek könnyebben, sokszor kritikai megfontolások nélkül magukévá teszik a populáris kultúra értékrendjét. A rosszindulatú, bántó megjegyzésekkel, lenézéssel (mellyel, az efféle bántalmazás elszenvedői ne felejtsék el, mind a fiúk, mind a lányok sokszor a saját önbizalomhiányukat igyekeznek kompenzálni) nagyon sokat tudnak ártani egymásnak is. Közülük sokan felnőtt korukra se lesznek tudatosabbak, ráadásul még az is megadatik nekik, hogy újságírókként nők ezreihez szóljanak.

Jaj, SZŐRnyű

Folytassuk a sort: ha már lekerült a bugyi, itt van a szőr „problémája”, ami még pár éve, az én tizenéves koromban sem volt ennyire túllihegett. Ma viszont már sok tizenéves (illetve idősebb) lány abban a tévhitben él, hogy a nemiszerv-szőrzet teljes eltávolítása (az, amit mások brazil fazonnak, én viszont csak kopaszbaracknak, esetleg pedofil álomnak hívok) általános és jogos elvárás egy párkapcsolatban, elmulasztása vagy akárcsak az adott alkalomal nem frissen szőrtelenített nemiszerv szégyellnivaló (és a nő ahelyett, hogy átadná magát a hirtelen jött élvezetnek, szorong, és kirohan a fürdőszobába, hogy ott a nagy idegességben hátha összeszabdalja magát egy ott talált használt borotvával...), egyesek szerint a teljesen csupasz, kislányos nemiszerv az orális szex feltétele, sőt az alapvető higiénia része. Anélkül, hogy amellett akarnék érvelni, hogy mindenki hagyja csak úgy, ahogy van,  illetve egyáltalán bármit is elő akarnék írni erre vonatkozóan: vegyük észre, utóbbihoz semmi köze nincs, a nemi szervek higiéniája a tisztálkodáson múlik, nem a szőrtelenítésen – csak nem gondolja bárki, hogy amikor még egyáltalán nem volt divat a szőrtelenítés, mindenki koszos, büdös és fertőző beteg volt? Gondoljunk már bele, az orális szex sem az elmúlt évek találmánya (legfeljebb nem beszéltek róla ennyit, de nem jelenti azt, hogy nem is csinálták!), míg a teljes szőrtelenítés ilyen általánosságban igen.

Szexmagazinokban, honlapokon ráadásul a különféle perverziók sorában jelennek meg a „szőrös lányok” – ami sokszor nem jelent többet, mint hogy a normális mennyiségű, nem extrém sűrűségű nemiszerv-szőrzet nincsen leborotválva (és emellett pl. a láb igen), illetve megigazítva sem.

A nemiszerv-szőrzet eltávolítási módjai közül az egyik legextrémebb a gyantázás. Carrie a Szex és New Yorkban éppen csak egy pillanatra halkan felszisszen egy ilyen procedúra során – a Sheila Jeffreys által meginterjúvolt kozmetikusok (lásd Beauty and Misogyny) azonban messze nem ilyen enyhe reakciókról számolnak be vendégeik részéről.  Egyikük pl. attól tartott, hogy a fájdalomtól vonagló, üvöltő vendége a gyantával es minden eszközzel együtt ráborítja az asztalt. A szerző azt is leírja, vannak férfiak, akiket kifejezetten az a tudat izgat, hogy a barátnőjük ekkora fájdalmat kiállt, csak az ő kedvükért. No comment.

Vágjunk bele!

Menjünk tovább: manapság, amikor az egyre elterjedtebb teljes szőrtelenítés olyannyira láthatóvá teszi a nemi szerveket, mint korábban soha, már nem elég a csomagolásra vagy a nemi szerveket borító vagy éppen nem borító szőrre odafigyelni: az aggodalom a nemiszerv formájára, pl. a kisajkak méretére és szimmetriájára is kiterjed. Már hazánkban is egyre több plasztikai sebész ajánl kisajak "korrekciót". (Azaz azt sugallja, hogy enélkül a nemiszerv "hibás".)  E plasztikai sebészek honlapjukon azt írják, a kiálló vagy asszimmetrikus kisajak "lelki problémákat" okozhat - egyeseknél lehet, de ők sem műtétre, hanem tudatosságnövelésre szorulnak! Szembesüljenek azzal, hogy rajtuk kívül még több millió nőnek  kisebb-nagyobb mértékben kiáll, és/vagy asszimmetrikus a kisajka (és köszönik, jól vannak vele, boldog párkapcsolatban), és hogy a pornóban látható szabványos nemiszervek sok esetben műtöttek. Fórumokon mégis egyre többször botlok 14-15 éves lányokba, akik már kisajakplasztikán törik a fejüket, érdeklődnek, hol végzik el a beavatkozást ilyen fiatalok számára is (remélem, sehol...) - mert félnek, hogy a nemiszervük nem fog tetszeni a barátjuknak. Mind láttak már pornófilmet, és azt hiszik, hogy mind a kinézet, mind a szexuális viselkedés terén az a normális. Ráadásul a köznyelv a nem szabályos kisajkakra is kitalál különböző nőket szidó, gúnyoló formulákat: a „mamabugyi” és a „jeti” után itt van az ”olyan, mint a pulyka orra”.

Én eleve indokolatlannak tartok minden külső adottságra irányuló büszkeséget – az ember a teljesítményre lehet legfeljebb büszke –, de egyesek képesek a „babás” puncijukkal felvágni. Az imént hangsúlyoztam, hogy ne dőljünk be a szépségkultusz ideológiájának, mely azt akarja elérni, hogy a nők szégyelljék a nemi szervüket, de ez meg a ló másik oldala (és értelemszerűen ugyanabból az ideológiából táplálkozik). Nem intelligensebb dolog, mint ha a férfiak a farkuk méretét teszik ugyanígy beszédtéma tárgyává. A nemiszervek formája miatti aggodalom a végtelenségig abszurd fokig eljuthat: egy nő a gyakorikerdeseken attól félt, hogy a szép kisajkait nem fogja-e a mosás (komolyan…) vagy a partner általi kézzel izgatás kinyújtani, valamint a melleit a lovaglópóz közbeni ugrálás tönkretenni. (és nem hiszem, hogy ezeket az aggodalmakat egyedül találta ki, biztosan valami mainstream magazinban olvasható cikkecske a segítségére volt…) Szóval már a szex is káros a szexuális tárggyá tett női testre nézve? Micsoda paradoxon! Felmerül a kérdés: a testünk van-e értünk, vagy mi a testünkért…

Végszó

Miként tudunk védekezni mindeme agymosás ellen? Hirdessük ki: természetesség rulez? Ne, mert ez is általánosít, szabványosít, kirekeszt. Ne, mert ez is fenntartja a helyes-helytelen felosztást a különböző női döntések között – csupán a populáris kultúrához képest megfordítja. Ne, mert ez újratermeli a szőröslábú, igénytelen feministákról alkotott hamis sztereotípiákat.

A nemiszerv-plasztika veszélyes, fölösleges, költséges és kerülendő gyakorlat, - az a férfi, aki képes a kisajkak mérete vagy asszimmetriája miatt kritizálni a barátnőjét, szóra sem érdemes, gyakoroljon önkritikát. A szőrtelenítés és fehérnemű-viselés kérdésében viszont (mint minden másban) döntsön az adott nő igénye: számára mi a tetszetős, mi a kényelmes. A különböző döntéseket tekintsük egyenrangúnak, és, nem utolsósorban,  mint külsőséget érintő témának, jelentéktelennek, és magánügynek. Olyan körökben, ahol nem a divat, a populáris kultúra értékrendje a mérvadó, - nagyon helyesen! - nem is szokás ilyesmiről beszélni. Miért beszéltem én mégis erről? Azért, mert egyrészt, ha valahol nem divat beszélni bizonyos aggályról, az még nem minden esetben jelenti azt, hogy az nincs is jelen, másrészt, az internet (is) tanúskodik arról, hogy van egy - főleg fiatal -  réteg, amelyet mindez komolyan érint. Ráadásul vegyük észre, hogy efféle jelentéktelen magánügyekből hogyan csinál a „populáris kultúra” mindennapos, fontosnak titulált beszédtémát, önbizalomromboló, nőgyűlölő hadjáratot, illetve ennek a hadjáratnak hogyan lesznek férfiak és sajnos nők is önkéntes szóvivői.