Testszégyenítés

Elképedt a Mandiner szerzője

A Mandiner szerzői a Budapest Pride „Genderőrület!” kiállításával sajnos nemigen tudtak mit kezdeni, ellenben a kurátorok által átvett képes üzenetünk üdítő kivételként elnyerte a tetszésüket.

Itt a bikiniszezon!

Rendkívüli tetszést aratott Facebook-oldalunkon a fenti képes üzenet – egyben világossá is tette, hogy milyen sokan aggódnak a nők „egészségéért”. Ehhez képest az Isztambuli Egyezmény

Részeg a nő, rosszul van és vitatkozik? Megérdemli az erőszakot!

A nőket rendszerint nagyon féltik a „biztonságos” otthon falain kívül rájuk leselkedő számtalan veszélytől. Rögtön attól, hogy kimozduljanak, például, elmenjenek egy buliba, ahol, horribile dictu, lecsúszik egy-két ital is. Egy évvel ezelőtt jól megkaptuk az oktató videókat a rendőrségtől…

A Nőkért Egyesület második hivatalos működési éve: 2014. április 4. – 2015. április 3. (összefoglaló)

A Nőkért Egyesület második hivatalos működési évében további közéleti vitaesteket szerveztünk, több alkalommal tiltakoztunk a médiában megjelenő szexizmus és erőszakbagatellizálás ellen beadványokkal és demonstrációk szervezésével, és minden lehetséges alkalommal és fórumon követeltük a Magyarország által 2014. március 14-én aláírt Isztambuli Egyezmény ratifikációját.

A NLCafé a testszégyenítés-estünkről

„Az inkriminált fotó kapcsán a testszégyenítés témáját járta körbe egy kerekasztal-beszélgetésen Schiller Noa fotóművész, Szabó Móni pszichológus, Andris, egy transznemű fiú, Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke, persze együtt az érintettel.”

Nők vagina nélkül

Nők vagina nélkül. Van ilyen, és – noha a mottót Enslernek a transznőkről szóló monológjából („Kiverték a fiúból a lányt”) vettem – nem csak transzneműek esetében. A Transvanilla Egyesület a Facebook-oldalán ma megosztott egy (nem saját) cikket, amely egy mexikói, cisznemű, vagina nélkül született nőről szól.

„Fúj, hogy mer aktképhez modellt állni ilyen alakkal? ”

Kultúránk úgyis olyan nagyra tartja a „bevállós” nőket, tessék, Réka aztán bevállalós volt, és mindent megmutatott. Modellt állt Schiller Noa fotóművésznek, és az elkészült (nem pornográf) aktképek közül kettőt feltett a Facebookra. …Ja, hogy nem így gondoltátok azt a bevállalósságot? Tényleg? Hű, meg vagyok lepve! Na és miért nem?

A harapós vaginától a kisajak-plasztikáig: a nők és az ő SZŐRnyű nemiszervük

A női szexualitás, és így a női nemi szerv keltette szorongás a vagina dentata-képzetben jelenik meg (behatoláskor a férfi nemiszervét leharapó, fogakkal rendelkező vagina). Van egy népmese, amelyben Mátyás király a bíró lányának nemiszervét „csunyának” nevezi – ez pedig ehhez a testrészhez undort és szégyent kapcsol, míg – rejtetten, mégis egyértelműen – a falloszhoz szépséget és büszkeséget.