Tiszteletet elődeinknek: szavazzunk!

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Tiszteletet elődeinknek: szavazzunk!

április 06, 2018 - 20:45
A női választójog törvénybe iktatásának dátumával nekünk sem kell szégyenkeznünk.

A Feministák Egyesülete

Néhány hete annyira feldúltak a választási tömegbojkottról szőtt irreális lázálmok, hogy a következőt találtam a közösségi oldalamra kiírni: „Aki nő létére nem szavaz, szembeköpi mindazokat a nőket, akik száz évvel ezelőtt, akár sérülést vagy halált kockáztatva, de az életüket az ügyre mindenképp feltéve kiharcolták számára ezt a jogot.” Erre sokan felhördültek: „A női jogok közé tartozik a nem szavazás is!” Persze. Ahogy a női jogok közé tartozik az is, hogy egy bántalmazó kapcsolatban maradjunk, és további veréseket tűrjünk el. Elvégre nem fognak az áldozatvédők senkit akarata ellenére elhurcolni és válásra kényszeríteni. Attól viszont, hogy egy döntés lehetséges, még nem lesz helyes.

Sokan szeretik azt gondolni, hogy a női választójog itthon természetes, így nem is értékelik a súlyának megfelelően. Pedig számos nő (és férfi) küzdött a nők szavazati jogáért, ráadásul az amerikai és a nyugat-európai nőmozgalmak nemzetközi hatása sem elhanyagolható.

A hazai női választójog érdemben először 1848-ban merült fel. A forradalom hevületében a feminizmus magyar előfutárának tekinthető növendékei kiáltványt adtak ki „a nők egyenjogúsága ügyében”, amely így kezdődött: „Szabadság, testvériség, egyenlőség jelszavatok; a magyar mit mond, meg is tartja, azért legyenek a nők is egyenlőek.” Kívánságaik közt szerepelt,

hogy ne legyenek olyan mondatok: mindenki bír szavazattal, kivévén a nőket.

Ehhez képest az áprilisi törvények noha szélesítették a szavazásra jogosultak körét, a nőket – roppant hízelgő módon a hazaárulókkal, a gyújtogatókkal és a gyilkosokkal egy sorban – explicite kizárták. Ez még visszaesést is jelentett a korábbi helyzethez képest, mert 1848 előtt egyes vagyonos özvegyasszonyok követküldés útján szavazhattak.

Az 1904-ben és vezetésével alakuló sok egyéb érv mellett ezzel igazolta, hogy a nemek egyenlősége nemzeti hagyományainktól egyáltalán nem idegen. A magyar nőjogi törekvések kezdetét 1790-től számították, amikor is Bárány Péter a magyar asszonyok nevében kérést terjesztett az Országgyűléshez, hogy azon megfigyelőként a nők is részt vehessenek.

Nyissatok nekünk tágasabb kaput a velünk született szabadságra!

 – idézték gyakran a feministák e dokumentumból. Az eredmény mai szemmel nem látszik óriási fejleménynek, hiszen a nők beleszólási jogot nem kaptak – viszont Franciaországban éppen akkor tiltották ki őket a nyilvános gyűlésekről.

Ennek kapcsán fontos megjegyeznünk: az, hogy a nők a forradalmakból nem profitáltak, nem magyar sajátosság. Több országban, amikor a nők pedzegetni kezdték, hogy ők is emberek és állampolgárok, a férfi vezetők inkább sietve rögzítették törvényben – éljen a haladás! –, hogy választópolgár csak férfi lehet. Ez történt például Hollandiában, amikor 1883-ban az ország első orvosnője, a felvételét kérte a választói névjegyzékbe. Másutt akadtak, akik „illegális” szavazással próbálkoztak: Angliában 1867-ben a feminista biztatására a választói névjegyzékbe véletlenül bekerült kereskedő özvegyasszony, Lily Maxwell, majd Amerikában 1872-ben a nőjogi élharcos, .

Magyarországon ugyan jelen ismereteink szerint nem fordultak elő ilyen akciók – a nők talán túlságosan is szolidárisak voltak a férfiakkal? –, ugyanakkor itt sem merültek feledésbe a feminista törekvések. A nők képezték magukat, és különféle pályákon elhelyezkedve bizonyították, hogy a politikai életben is képesek lennének megállni a helyüket. Az több sikert tudtak elérni: 1895-től megnyíltak előttük az egyetem egyes karai. A következő lépés a választójog lehetett volna, és e törekvésben a magyar feminista egyesület számos támogatót tudhatott maga mellett. Akadtak ellenlábasai is, azonban a mai sárdobáláshoz hasonló színvonalnak nyoma sincs a korabeli sajtóban. A hiba (milyen ismerős!) a parlamentben volt: 1917-ig a vezető politikusok részéről csak elvétve mutatkozott nyitottság a nők jogegyenlőségére. Ennek ellenére a feministák , az első világháború előtti évek alatt mindent elkövettek, hogy napirenden tartsák a témát.

Tájékoztattak a külföldi fejleményekről, így az 1906-os finn sikerről is, és örömmel közölték finn munkatársuk tudósítását:

Mindenütt több nő szavazott, mint férfi; az én választókerületemben 50 százalékkal több. (…) Előkelő arisztokrata asszonyok órák hosszan, türelmesen vártak cselédek oldalán. (…) Vak, néma, sőt beteg öreg asszonyok sem mulasztották el az alkalmat, hogy alkotmányos jogaikkal éljenek. Egy parasztasszony egyik kerületből a másikba vándorolt, hogy szavazatát leadja. Végre kisült, hogy valahol vidéken kell szavaznia. A legközelebbi vonattal odasietett, hogy mindenesetre élhessen választójogával. 

Ez a tömeges aktivitás minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy Finnországban már az első választáson 19 került a törvényhozásba. Jelenleg a finn képviselők 42 százaléka nő, és nemi egyenlőség szempontjából az ország mintaország.

A női választójog törvénybe iktatásának dátumával nekünk sem kell szégyenkeznünk: 1918 nem számít későinek sem európai, sem világviszonylatban. A jog gyakorlásának azonban az elhúzódó politikai hányattatások (a cenzusok folyamatos szigorítása, majd a demokratikus választások megszűnése) nem kedveztek. Az államszocialista központosított „emancipáció” ráadásul negatív szájízt hagyott maga után, és a XX. század eleji magyar feminista mozgalmat is kiszorította a köztudatból. Ugyanakkor a rendszerváltás óta eltelt harminc év alatt bőven volt időnk felébredni és tájékozódni. Adjuk meg a tiszteletet elődeinknek, akik 1913-ban még nagyszabású női választójogi világkongresszust (!) is rendeztek Budapesten. Az, hogy ez sem része a nemzeti műveltségnek, nem forrása a nemzeti büszkeségnek, csak még egy ok a mozgósításra. Ott, ahol a nők teljesítménye – és a nők biztonsága, testi épsége, élete! – nem tartozik a mindenkori aktuális kormányideológia felett álló prioritások közé, nemcsak a nemek tényleges egyenlőségéről nem beszélhetünk, hanem valódi demokráciáról sem. Tegyünk meg mindent, hogy ez megváltozzon: szavazzunk!


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a ben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.06.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az őszinteség beszéde

július 04, 2011 - 00:00

A Nőkért eddig nem politizált a szó köznapi értelmében. A politika csak annyiban érintette az oldalt, amennyiben az kifejezetten „nőpolitika” volt. Ám a politikai paletta ennél kicsit szélesebb – s a nem konkrétan női témák mentén alakuló szegmensei is erőteljesen befolyásolják a népesség több mint felét kitevő nők életminőségét, mindennapjait.

Ennek ellenére a politika mint férfitéma vonult be a köznapi megítélésbe olyannyira, hogy éppen a napokban jegyezte meg oldalunkon hozzászólásában egy regisztrált tagunk :

"Azért jöttem, hogy leszámoljak a pártpolitikai kereszténység legendájával"

május 24, 2013 - 21:24
Balta F. (Fotó: Kati Holland)
 Sziasztok!

Engem semmi nem kvalifikál arra, hogy ma itt álljak, és egészen tegnapig nem is készültem erre. Nem vagyok lelkész, teológus, pszichológus, jogász, sem a hittudomány, sem a családon belüli erőszak nem a szakterületem.

Akkor miért is állok itt? Elsősorban a bántalmazottak miatt, de magam miatt is.

Kettős életet élek.

Progresszív lovagiasság? – a férfiasság változó formái

április 24, 2015 - 10:23
Hadas Miklós (fotó: FES)

A szokásosnál is nagyobb volt az érdeklődés „A férfiasság változó formái” című párbeszédfórum iránt, amely az alapítvány 2012 óta futó Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című regionális projektje keretében valósult meg. A projekt keretében 2014-ben indult egy vitasorozat, Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről címmel.

Nőtörténelem (nőirodalom, sőt, női kvóta) – miért is?

március 05, 2010 - 11:26
Mint nemrég értesültem, a 80-as évek óta az USA-ban március a nőtörténelem, azaz a herstory hónapja. Herstory… Időnként még nő ismerőseim is felháborodottan kérdezik tőlem: miért van egyáltalán szükség arra, hogy „külön” nőtörténelemről (illetve nőirodalomról, stb.) beszéljünk? A választ hamar megleled, ha fellapozod középiskolás történelem (vagy irodalom) tankönyvedet – bár az „ember=férfi” illetve „emberiség=férfiak” analógia olyannyira egyértelmű tétellé vált az „általános műveltségben”, hogy talán fel sem fog tűnni, hogy a nők alulreprezentáltsága a szóban forgó probléma.

Női kvóta – kérdések és válaszok

december 15, 2010 - 12:47

A Nők a Pályán szervezésében, külső magánszemélyek támogatásával jelenleg a következő kérdésben zajlik országszerte aláírásgyűjtés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a nők méltó közéleti szerepvállalásának elérése érdekében az európai parlamenti, az országgyűlési és a helyi önkormányzati választásokról szóló törvények egészüljenek ki olyan rendelkezésekkel, amelyek előírják, hogy csak olyan listát lehessen bejelenteni, amelyen egymás után váltakozva hol az egyik, hol a másik nem képviselői szerepelnek?" A női kvóta javaslatát eredetileg Dr.

A kritikus tömeg: 146 nő az algériai parlamentben

június 28, 2012 - 14:27

(megjegyzés: az írást a szerző facebook kommentjeiből, az ő engedélyével szerkesztettem össze - A. R.)

 

Algériában múlt hónapban 146 nőt szavaztak be a parlamentbe, amelynek eredménye, hogy a nők képviselete a törvényhozásban 31.6%! Ez pontosan 1.6%-kal meghaladja azt a statisztikai és lélektani határt amely átlépésével a nőknek már nem kell "férfinak álcázniuk magukat", hogy elfogadják őket és beépüljenek a rendszerbe, azaz nem kell előnytelen kompromisszumokat kötniük.

Szex, hazugság, állóképek (a FES genderideológia-vitája)

július 03, 2014 - 14:59
Fotó: Magyar Narancs

A gender-elméletről második alkalommal rendezett konferenciát Budapesten június 19-én a Friedrich Ebert Alapítvány a Kálvin téri Mercure hotelben.

Ez alkalommal erről a sokat vitatott témáról magyar teológusok és egy politológus tartott előadást, valamint szlovák és lengyel szakértők.

 

Kováts Eszter, a rendező alapítvány projektvezetője megnyitó beszédében a nemek közötti igazságosság kelet-közép-európai megvalósulásának sajátosságairól beszélt.

Barack Obama, a feminista

augusztus 06, 2016 - 12:20
Barack Obama

Barack Obama elnök feministának tartja magát, legalábbis ez derül ki egy női magazinnak írt cikkéből.

Obama elnök nem is cikket, hanem miniesszét írt a Glamour című magazinnak. Mondandójának lényege: ő magát feministának tartja, a női jogok elkötelezett harcosának, és szerinte "abszolút" a férfiak kötelessége, hogy harcoljanak a nők hátrányos megkülönböztetése ellen.

Mémek és méhek

február 17, 2019 - 13:17
Mémek és méhek, van amikor már felesleges viccet csinálni

Január elseje óta nem követem a magyar híreket, s csak rövid címsorokban, többnyire külföldi oldalakon találok utalásokat az országra, no és az ismerőseim megosztásaiból következtethetek dolgokra, annak ellenére, hogy az ismert magyar híroldalak mind le vannak tiltva a falamról. Akad bőven látnivaló, mert egy dolgot nehéz letiltani: a mémeket. Ezek a humorba csomagolt grafikus tartalmak dömpingszerűen jelennek meg, ha valami megrázó történik.