Hatalom és nemi erőszak: a pornó elődei

Olvasási idő
15perc
Eddig olvastam

Hatalom és nemi erőszak: a pornó elődei

december 06, 2011 - 11:08

 (Figyelmeztetés: a cikk alkalmas lehet a nyugalom megzavarására!)

 

1. (Sajnos) nincs új a nap alatt

 

Elöljáróban engedjetek meg egy kis kitérőt, mely alapot szolgáltat a szexualitás és az elnyomó hatalmi viszonyok összefüggéseinek elemzésében. A mai gondolkodásunkat, mivel európainak valljuk magunkat, alapvetően három dolog határozza meg: a görög kultúra, a római jog és a keresztény erkölcsök. Emellett azonban az európai szellemiségnek sajátja a kompromisszumkeresés. Például az emberölés tekintetében arra a köztes „megoldásra” jutott, hogy míg magát a tényt elítéli, addig használatát bizonyos keretek közt, gyakorlati szükségszerűségből, megengedi. A prostitúcióra és az ember tárgyiasítására hasonló, kifordított logikával keresett elfogadható utat. Míg fennen hirdeti az individuum szabadságát, addig, ha a szükség úgy kívánja, elvárja a teljes behódolást. Férfiak esetében ez a két világháború értelmetlen vérfürdőiben jelentkezett, ahol az életnek és a józan észnek semmi szerepe nem volt, és százezrek haltak meg pár négyzetkilométernyi sárért nyomorultan, mindezt egy személytelen hatalom parancsára. A női, és esetenként a férfinem szexuális célú eltárgyiasítása ennél bonyolultabb, hiszen nem ölt olyan szemmel látható méreteket, iparszerűsödése és kegyetlensége mégis vetekszik egy háborúéval. És ugyanúgy egy személytelen hatalom nevében történik, melynek talán már lassan kezdjük sejteni nevét: a haszon.

 

 

Be kell látnunk egy fontos tényt: múltunk nem volt egy aranykor. Két szemléletes példát hoznék fel. Ma, ha meglátunk egy 14 éves anyát, akkor hajlamosan vagyunk hosszan elmélkedni – O tempora, o mores! – a romló erkölcsökről.  De ha kissé visszaforgatjuk az időt, láthatjuk, hogy ez a középkorban teljesen elfogadottnak számított. Ugyanez a helyzet az erőszakos számítógépes játékokkal. Most felháborodunk egy-egy virtuálisan leszakadó testrész látványán, de őseinknek a nyilvános kivégzés egyet jelentett a családi programmal.

Hiába a múlt utáni nosztalgikus sóvárgás, a boldog békeidők puritán erkölcsisége és visszafogott udvarlása mögött is a prostitúció és az erőszak tengere volt. Igen, a pornó mai formája romboló hatású és undorító, de nincs új a nap alatt. Fontosnak tartjuk egyúttal hangsúlyozni, hogy ennek megállapítása nem elfogadásként értendő (a prostitúcióval kapcsolatosan előszeretettel hangoztatott „legősibb mesterség” illetve „mindig volt, mindig lesz” közhelyek mintájára); ugyanakkor ha küzdeni szeretnénk az erőszak ellen és az emberi méltóságért, fontos tudatosítani, hogy az intézményesített erőszak mélyebbre nyúlik, mint gondolnánk.

De, ne haladjuk olyan gyorsan. Sok mocsokkal kell még szembenéznünk, míg eljutunk a jelenig. Szerény vizsgálódásomat most Európára és vonzáskörzetére szűkítem, de India, Kína és Japán is érdekes titkokat rejteget.

 

 

2. Nemi erőszak a vallás nevében

 

 

Kevés információnk maradt fent Mezopotámiáról, de az 1930-as években feltárt feliratok, és részben feldolgozott adatok szerint a termékenységi szertartások, és holdünnepek általában brutális orgiákba torkolltak, ahol a kontroll nélküli hívek emberekkel és állatokkal is egyaránt létesítettek nemi kapcsolatot és a csúcsponton egy véletlenszerűen kiválasztott hívőt elevenen széttéptek. Ez nem valami elszigetelt, istenháta mögötti szekta őrülete volt, hanem államvallás, magyarán intézményesítve volt. 

A klasszikus görög kultúrát megelőző ún. krétai réteg, akiknek a páratlanul szép freskókat köszönhetjük, szintén bizarr vallásnak hódolt. A bikatisztelet, melyre a Minotaurusz- és Thészeusz-mítoszok utalnak, mindössze halvány visszfényei ennek. A későbbi görögök, akik csak később szereztek tudomást erről, pusztán mitikus, allegorikus formában merték tovább örökíteni. Már tudjuk, a kultusz központi részét képezte a papnők bikával való párosodása. Mikor hatalmuk a csúcsra jutottak a főpapnők és istenkirályok a szomszédos leigázott területekről szereztek szüzeket, akiket vagy bronztehénbe zártak és úgy eresztettek rájuk serkentőszerektől félőrült bikákat, vagy csak simán a közönség kedvéért mindenfajta takarás nélkül került sor az „aktusra”. Igen ez is intézményesített volt, és párszáz évig virágzott. Mikor a nagy görög bevándorlás elsöpörte ezt a kultúrát, már szerfelett mélyre süllyedt (n. b. a történet, miszerint Thészeusz legyőzte a bikát, mitikus formája a bevándorlók által legyőzött bennszülötteknek)

Kezdetben a görögök egyszerű életet éltek, vallásuk is csupán a tűz körül mesélt pajzán történetek és csatadalok, valamint a bevándorlás alakjai köré szőtt történetekből állt. Később ezeket énekmondók színezték tovább, majd a templomok építésével kialakultak a rendszeres ünnepek, melyek ha néha durva formát is öltöttek, ezek elszigetelt esetek maradtak. Egész másként alakult a történet, mikor keletről lassan, perzsa hatásra, ion közvetítéssel Kis-Ázsiából beszivárgott Magna Mater és Attisz kultusza. Magna Mater avagy Kübelé eredeti formájában termékenység-istennő volt, de valahol keleten kultusza sötét átalakuláson ment keresztül, amely később hatással volt a Dionüszosz-kultuszra. (Az istenek harca eme vallási forma ellen Pauszainasz műveiben található meg, ahol is Zeusz, mint a régi rend képviselője egy vadkant küld Attisz ellen, aki orgiákat szervez a Nagy Istenanya tiszteletére.)

 

Dionüszosz eredeti vallásáról nagyon keveset tudunk. A lejegyzett történet és eredetmítosz már csak a késői Attisz-vonásokkal feldúsított formát adja vissza. Rögtön megfigyelhető alapvonás az őrület és az extázis, mely a végén erőszakos méreteket öltött. Így az isten, akinek lépteire maga természet is kifordul magából, azokra, akik nem vesznek részt tiszteletében, szintén őrületet küld.  Számos esetet ragadhatnánk, ki de talán a legfelkavaróbb Thébai története. Dionüszosz egyszer visszatért szülővárosába is,  ahol nem akarták elismerni istenként. Pentheusz, Thébai királya megtiltotta Dionüszosz tiszteletét. A feldühített istenség találmányával, a borral elkábította az egész várost, és sokakat megőrjített. Így Agauét, Pentheusz király anyját is, aki az önkívületi állapotban széttépte saját fiát. Ennek bizonyíthatóan egy nagyon erős történeti magva van. A kollektív emlékezet így őrizte meg annak a sajátos menetnek a képét, amikor Dionüszosz hívei totális mámorban végigpusztították a boiótiai síkságot, megerőszakolva mindenkit, aki az útjukba került, majd mikor bevették Thébait, egymást kezdték el ölni.  Ez az eseménysor valószínűleg egy hatalmas Kübelé szertartás része volt, mert ugyanebben az időben a kultusz szülőhazájából töredékes leírások maradtak fenn hasonló események megtörténtéről. Ugyan sosem vált államvallássá vagy tört hegemón szerepre, érdemesnek találtam megemlíteni, hiszen néha nagy méreteket öltött, hatása hosszan tartott, és a vallásnak szerves része volt a tömeges nemi erőszak. Utóélete még érdekesebb, hiszen a kezdetben puritán rómaiak tiltották, de a felszín alatt sok helyen virágzott, és a hódításokkal elterjedt Európa szerte. Elég csak Catullust olvasni, kinek Atys című eposza (i. e. 1. század) tele van félelemmel és kétségbeeséssel a Kübelé irracionális, sötét hatalmától való függés miatt.

 

 

 

3. A megerősödött állam dekadenciája

 

Eddig csak a vallási alapú dolgokkal fogalakoztam, azonban a görögöknél eljött az az idő amikor is a dekadencia, és félreértelmezett filozófia egész más irányba terelte a dolgokat.  Mint az antik világ e kis szegletének urai, a görögök elérték fejlődésüknek azt a csúcsát, amit csak alapjában új eszközökkel lehetett volna felülmúlni.  Azonban, mikor a külső ellenségek eltűntek, a gazdaság stabilizálódott, profánul szólva már nem tudtak mit kezdeni magukkal, ezért az új élvezek keresésében olyan utakra merészkedtek, melyek őseik számára még tiltottak voltak. Igaz, akkor nem volt pornócsatornájuk kábeltévén, így a vizualitás, és a közvetett módszerek helyett közvetlenül valósították meg perverzióikat.

 

Az ókori Athén a pederasztia, és a pedofília fellegvárának számított (vö.: görög szerelem definíciója) szinte minden nagy államférfinak, vagy gazdag kereskedőnek, de még sok közembernek is volt fiatal fiúszeretője, akit szerencsés esetben társnak tartott, szerencsétlenebb esetben állatnál is kevesebbnek, pusztán tárgynak. Mivel ezek rabszolgák voltak, az életük semmit nem számított, haláluk esetén beszereztek egy másikat.  És ez teljesen elfogadott volt, a mindennapok szerves része. Ugyanígy a hetérák - akiket ugyan szokás beállítani valami tévesen romantizált pózba, netán a „független nő” szerepébe -, többségükben valójában nem voltak mások, mint állami prostituáltak. Tudjuk, rengeteg görög prostituált volt, ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a nőknek nem volt semmihez joguk, nem volt tulajdonuk. Egy nő először az apjának volt alárendelve, utána a férjének, ha pedig egyedül maradt, nem volt más választása, minthogy áruba bocsássa saját magát, különben, szociális háló híján, rövid úton éhen halt volna.

 

Egy alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó lány megerőszakolása például teljesen hétköznapi, kisebb vétségnek számított, amiért legfeljebb figyelmeztetés járt. Ha az elkövető gazdag volt, akár büntetlenül is megúszhatta tettét. Dionüszosz ünnepe alatt pedig a kislányoknak jobb volt a pincében, vagy egy közeli barlangban elbújni.

 

Érdekességnek tartom még a homoszexualitás filozófiai hátterét. Szerintük ugyanis a férfi csak egy vele egyenlőbe lehetett szerelmes, tehát egy másik férfiba. A nő, mint természetszerűleg alacsonyabb rendűnek tartott lény, csupán a fajfenntartást szolgálta.  A feudális Japánban is hasonló nézeteket vallottak, de ez egy másik történet. (Hasonló ideológiára látszik épülni Verlaine és Rimbaud szerelme a Teljes napfogyatkozás c. film alapján: mivel a nőket megfosztották a tanulás jogától, a gyakorlatban valóban nem tudtak a művelt férfiak szellemi társai lenni; illetve számos egyéb irodalmi példát említhetünk a nők intellektuális kirekesztésére, és a szinte csak emiatt létrejövő homoerotikus kötelékre – a szerk.) Arisztophanész mítoszából kiindulva, miszerint az emberek kezdetben négylábú, négykezű, kétfejű gömblények voltak, akiket Zeusz büntetésből vágott ketté, és azóta is keresik (különböző vagy azonos nemű) másik felüket, Platón azt a következtetést vonta le, hogy az ideális hadsereg csupa homoszexuális párból állna, hiszen a szeretők egymás előtt szégyellnének megfutamodni. 

 

Emellett a szexuális szolgáltatások nyílt reklámozása is teljesen bevett szokás volt. A mindössze 15 000 lakosú Pompejiben nem kevesebb mint 40 kisebb-nagyobb nyilvánosházra bukkantak – hasonlóak voltak az arányok Rómában is. A bordélyházak falán a cégér látványosan hirdette az intézmény profilját. A feltárt pompeji nyilvánosházak belseje hemzsegett a különféle szexuális eszközöktől; a falfestmények a szexuális aktus pozícióit ábrázolták. A szexualitás, a nemi szervek nyílt ábrázolása egyébként teljesen elfogadottnak számított, sőt Diogenésztől a nyilvános maszturbációt is elnézték, ugyanakkor a látszólagos szabad(os)ság, mint ahogyan azt a későbbi korokban is láthatjuk, mindig csak a nem, faj illetve társadalmi státusz szempontjából privilegizáltak örömeit szolgálta, az alávetettek rovására.

 

Elérkeztünk Rómához ahol mindezeket új szintre „emelték”. Ahogy az ókorban mindenhol, így Rómában is a családfő tulajdona volt felesége és gyermekei. A házasságtörésen kapott nőt férje azonnal megölhette, míg az iszákos feleség útját minden gondolkodás nélkül kiadhatta ura és parancsolója. Persze a nőkre vonatkozó szigorú szabályok ellenére a Bacchus (Dionüszosz római megnevezése) tiszteletére rendezett féktelen tivornyákon tulajdonképpen semmi sem volt tilos – ezeket a hedonista és törvényen kívüli szertartásokat végül i. e. 186-ban tiltották be. A prostitúció szintén nagy népszerűségnek örvendett, akárcsak a görögöktől átvett pederasztia iránti rajongás.

 

A legnagyobb erőszaknak azonban a rabszolgák voltak kitéve.  Fizikailag elképesztő dolgokat csináltak a női testtel, akár egy lakoma hangulatának emelése érdekében. Az állatok, eszközök, fegyverek más rabszolgák bevonása az ilyen „műsorokba” teljesen természetes volt. Az irónia netovábbja, hogy a Colosseum, ahol egyszerre akár ezer egzotikus rabszolgalányt is megerőszakoltak bestiális módon, szórakoztatás céljára, vált az európai kultúra egyik jelképévé!  Óriási összegek mentek el expedíciókra, amelyeknek nem volt más célja, mint minél fiatalabb, minél különlegesebb lányokat felhajtani a műértő közönségnek.

 

A gazdag római nők szokásai igazolni látszanak a feminizmus tézisét, miszerint a nemi erőszak nem elsősorban a szexualitásról, hanem a hatalomdemonstrációról szól: egy részük szintén különleges élvezeteknek hódolt, sok rabszolgafiút és férfit kínzott halálra válogatott módszerekkel. Egy időben egyenesen divat volt ejakuláció közben megölni a partnert, a nagyobb orgazmus érdekében.  Az afrodiziákumok túladagolása, a megalázás, a hímvesszőbe vezetett vasdarab szinte mindennapos volt. 

 

A római jog persze büntette a prostitúciót, de gyakorlati szempontból támogatta azt, főleg ha a bordélyok katonai táborok közelében épültek.  Tacitus és Plinius évkönyveiben azonban még sötétebb dolgokra találhatunk utalásokat. Az ismert világ eldugott sarkaiból hoztak torzszülötteket, akiket aztán vallási-szadisztikus vagy csupán perverz célokra tenyésztettek.  Nem tudunk sokat ezeknek a szerencsétlenek a sorsáról. 

 

 

 

4. A reneszánsz kora

 

Róma bukása után a „sötét” középkorban a barbár törzseknél elég egyszerű monogám kapcsolatrendszer alakult ki. Talán kiemelhetjük az elhíresült Első éjszaka jogának eredeti változatát, ahol a törzs vezére, szabadon használhatta alvezérei feleségeit illetve leányait, hogy ha esetleg meghalna, a vérvonal minél erősebben éljen tovább. A reneszánsz udvarokban meginduló vérfertőzéssel kiegészített szexualitása a híres Borgia udvarban kulminált. Rodrigo VI. Sándor néven 1492-ben ülhetett fel Szent Péter trónjára. Kiváló politikusnak és diplomatának tartották, uralkodása alatt azonban a Vatikán falai között a fényűzés, a szimónia (szentségárulás) és a nepotizmus ütött tanyát. A legbotrányosabb életű reneszánsz pápának tartott Sándornak egy cél lebegett a szeme előtt: minél nagyobb vagyont felhalmozva családját még hatalmasabbá tenni. Birodalmának kiépítéséhez egyik fiát, a pápai hadsereg parancsnokát, Giovannit használta fel, míg másik gyermekét, Cesarét 18 évesen bíborosnak tette meg. Hatalmát latba vetve utódait a legbefolyásosabb uralkodóházak és családok sarjaival házasította össze; a Borgiák lényegében ekkor „olvadtak” össze a milánói Sforzákkal. Rodrigo nevével megszámlálhatatlan botrány kapcsolódott össze. Nem elég, hogy megkezdte a pápai állam kiárusítását és családtagjaival elárasztotta a pápai udvart, de Lukrécia lányával együtt féktelen orgiáknak volt rendszeres látogatója. Az 1501. október 30-án az Apostoli Palotában tartott ún. Gesztenye-bankettre nemcsak VI. Sándor, hanem Lukrécia és Cesare is hivatalos volt, ahol mintegy ötven prostituált kereste a vacsorára meghívott vendégek kegyeit. A bankett nevét annak kapta, hogy az est fénypontján a prostituáltaknak a meztelenül, kéz használata nélkül kellett összeszedniük a márványpadlóra szórt gesztenyéket. VI. Sándor lányával rendszeres nemi kapcsolatban állt, szeretői megszámlálhatatlanok voltak. Ez a kor volt egyébként a kurtizánok első fénykora. A fent leírt Borgia-udvar a hírverés ellenére teljesen átlagosnak számított, hogy ekkora hírre tett szert az inkább politikai ellenfeleinek volt köszönhető, akik azonban semmivel sem éltek erkölcsösebb életet.

Akit érdekel, még utánanézhet a reneszánsz udvaroknak, mert van bennük bőven még téma (a forrásokat lásd lent), de én továbbugranék a híres viktoriánus korszakra, melynél álszentebb és képmutatóbb időszak kevés volt az írott történelemben.

 

 

5. A viktoriánus „erkölcsök”, avagy az arisztokrata férfiak kettős élete

 

Hadd adjam át a szót William Gladstone-nak, aki több alkalommal volt miniszterelnök Őfelsége kormányában. Liberális politikus volt, küzdött az írek, a gyarmatiak és kiszolgáltatottak sorsáért, a maga eszközeivel. Hogy mennyi megértést kapott, annak jó példája az alábbi beszélgetés, amelyre első kormányalakításkor került sor közte és Viktória királynő között:

„… a végén megemlítettem Őfenségének a kéjhölgyekre vonatkozó javaslataimat. Ő rákérdezett, kikről is van szó. Kissé pirulva elmagyaráztam neki tevékenységük lényegét, és módját. Erre elsápadt, felállt és hidegen csak annyit válaszolt: „Vegye tudomásul, ilyen nők nem élnek az én Birodalmamban!”  Majd távozott. Ezután soha többé nem lehetett neki megemlíteni a témát, ha mégis megpróbáltam, azonnal véget vetett az audienciának.”

Gladstone ezek után önállósította magát és 100.000 font értékben alapítványt tett a volt utcalányok megsegítésére, valamit elérte, hogy a leánykereskedelem bekerüljön a Scotland Yard kiemelt bűncselekményei közé. Nemes cselekedet volt, amit azután sok nő és férfi támogatott, azonban csepp volt a tengerben.

 

1860-ban a kétmillió lakosú Londonban 200.000 prostituált dolgozott. Borzasztó adat ez, szinte felfoghatatlan, hogy a lakosság 10%-át lefedte. Szinte minden kerületben voltak, de igazi gyűjtőhelyük a Soho volt. A rómaiakhoz hasonlóan a briteknek is kiterjedt gyarmatbirodalmuk volt, és onnan évente ezerszámra érkeztek egzotikus szépségű nők, akik általában csak pár évig húzták, mert a szifilisz és más betegségek, valamint a drogok hamar végeztek velük. Az ópiumháború után főleg kínai lányok, akiket szüleik adtak el, vagy csak úgy elrabolták őket a matrózok, hogy aztán Londonban túladjanak rajtuk. Rajtuk kívül a megerőszakolt, majd utcára tett cselédlányokra is ez a sors várt. Hasonlóan jártak azok az ír lányok is, akik feleslegessé váltak otthon. A legfelháborítóbb azonban a társadalomnak az a hihetetlen prűdsége és elítélése, ami ezeket a nőket sújtotta.  A „bukott nő” a viktoriánus képzeletvilágban született, ahol az asszony feladta elsősorban a gyerekszülés és az otthon fenntartása. A lányokat már kicsi koruktól kezdve erre a „nemes” feladatra készítették fel. Az álságos, „felfelé” dehumanizálással „angel in the house”-nak nevezett nő birodalma a családi otthon volt, ahol szeretetével biztonságos, meleg világot hivatott teremteni férje és gyermekei számára. Ennek megfelelően a 19. századi forrásokban a két legelterjedtebb ideális nőalak a már említett „otthon angyala” és a „királynő”. Elég csak megnézni a korabeli festményeket, elolvasni a műveket, megtaláljuk mindazt, ami elől a mai nők többsége inkább menekülni akar. Persze, a férfiak mind gálánsak és udvariasak voltak. Nappal a menyasszonyukkal, és felségükkel, akikkel csak sötétben, gyereknemzés céljából szexeltek, szökőévente. De akkorra már túl voltak tucatnyi utcalányon, akikkel úgy viselkedhettek, ahogy csak kényük-kedvük tartotta, és akiket senki nem védett meg. Oxfordban az előkelő diákoknak elég volt csak gondolni egyet, és amolyan csapatépítés gyanánt elmentek a Sohoba, kiélni minden vágyukat.  Mindezt abban a korban, ahol a nők fűrészport szórtak a fürdővizükbe, mert szégyellték saját testüket, és széles körben elterjedt, hogy aki élvezi a szexet, az kurva (vö. a nőket illetve a női szexualitást csak az angel-whore dichotómia mentén tudták elképzelni), a maszturbálástól lebénulsz, és millió ilyen tévhit. Nem volt ott sem szépség, sem szabadság (főleg nem a nőknek!), csupán az elfojtások és képmutatás tengere.

 

Egyáltalán nem volt jobb világ, csupán csak a megszépítő idő és a gondosan megszerkesztett fotográfiák hitetik el velünk.

 

Igen, a pornó egy szörnyű műfaj, de nem leggonoszabb, amit kitaláltunk. Láthatjuk, innen még bőven van lefelé is.

 

 

 

 

 

Források

Szabó Miklós: Hellász fénykora. Bp., 1975

 

Trencsényi-Waldapfel Imre: Görög regék. Bp., 1967.

 

Németh György: A polisok világa Korona Kiadó, Budapest, 1999,

 

Mitológiai enciklopédia I–II. Főszerk. Szergej Alekszandrovics Tokarjev. A magyar kiadást szerk. Hoppál Mihály. Budapest: Gondolat. 1988

 

Catullus: Atys (eposz)

 

Gergely Jenő: A pápaság története

 

Eamon Duffy: Saints & Sinners: A History of the Popes

 

Peter de Rossa: Vicars of Christ: The Dark Side of the Papacy

 

Alföldy Géza: Római társadalomtörténet. Budapest, Osiris, 2002.

 

A. M. Liberati - F. Bourbon: Az ókori Róma - Officina K. Bp. 2006

 

Ferenczy Endre–Maróti Egon–Hahn István: Az ókori Róma. (Egyetemi Tankönyv). Budapest, Tankönyvkiadó, 1992.

 

Livius: A római nép története a város alapításától 

 

Tacitus: Összes művei 

 

Gellius: Atticai éjszakák I–II

 

Roger Ling: A klasszikus görög világ. Bp., 1986.

Woodham-Smith, Cecil (1972) Queen Victoria: Her Life and Times 1819–1861

 

Marshall, Dorothy (1972) The Life and Times of Queen Victoria, London: Weidenfeld & Nicolson

 

Rubicon 1998/7 Lafferton Emese: A bukott nő a viktoriánus képzeletvilágban

 

 

 

Részvétel a Nők Lázadása Szabadegyetemen - beszélgetés a prostitúcióról (videó)

május 30, 2013 - 21:30

2013 májusában a Nők Lázadása Szabadegyetem keretében Betlen Anna (közgazdász, MONA), Lovas Nagy Anna (, elnök, Nők Lázadása egyesület) és Antoni Rita (elnök, Nőkért Egyesület, elnökségi tag, Nők Lázadása) a prostitúcióról beszélgettek.

Csillag Ádám videója: 

 

A francia Nemzetgyűlés megszavazta a prostitúció vásárlását tiltó törvényt

december 05, 2013 - 13:21

A francia parlamenti képviselők megszavazták a kliensbüntetést és ugyanakkor eltörölték a Sarkozy elnöksége idején bevezette „utcai prostitúció” büntetését, ami a prostituáltakat büntette. (ezt az UMP – Sarkozy pártja, a hagyományos jobboldal – két képviselője ellenezte)

 

"Nem húz gumit, mert akkor olyan, mint a szerelem" - prostitúció és ártalomcsökkentés

december 05, 2015 - 13:09

Amíg kereslet van, addig kipusztíthatatlan a kínálat. Vagy rövidlátásra vall tehát a leánykereskedés ellen küzdőknek az a taktikája, hogy fordított végén fogják meg a dolgot. (...) a főbűnös, az abszolút bűnös csak a vevő. (Schwimmer Rózsa, Huszadik Század, 1903) 

„Hogy tudod elhinni, hogy mi ezt élvezzük?” - kiállítás a prostitúció és emberkereskedelem ellen

március 22, 2018 - 01:58

A kiállítás váratlan aktualitást kapott azzal, hogy az Utcajogász Egyesület a napokban egy, sajnos túlságosan is tipikus esetet, melynek során egy kiskorú prostituáltat tiltott kéjelgésért ötvenezer forintra büntetett a bíróság.