Szaúd-Arábiát a közelmúltban beválasztották az ENSZ Nőjogi Bizottságába - többek közt erről kérdezte Kancsár Tímea a Nőkért Egyesület tagjait.
A teljes cikk az alábbi pdf-fájlban található:
Mint azt tegnapi írásunkban folyamatában bemutattuk, a kormány ugyan 2014-ben aláírta az Európa Tanács áldozatvédő dokumentumát, az Isztambuli Egyezményt, ám a törvénybe iktatni három éve nem hajlandó.
A Délmagyarország újságírója 1913-ban attól tartott, hogy a nők értelmiségi pályákra áramlásával „meg fog történni az a kicsike kómikum, hogy a védőügyvéd-asszony 15 perc szünetet fog kérni, hogy a kisleányát – megszoptassa”.
Az első világháború alatt és után sok lány kapott munkát egy olyan gyárban, ahol órák számlapját kellett felfesteni rádiumot tartalmazó festékkel. A rádium egy radioaktív elem, életveszélyes sugárforrás. De mivel szépen világít a sötétben, akkoriban előszeretettel használták dekorációnak...
A patriarchátus a szavak szintjén mindig is kiállt anyaság intézménye mellett. A gyermekei vélt vagy valós szükségleteiért önmaga alapvető emberi szükségleiről is lemondó anya sztereotip alakja tökéletesen megtestesíti mindazt, amit a férfiuralom elvár a nőktől: a csendes láthatatlanságot, kiszolgáltatott, feltétel nélküli engedelmességet a férfiközpontú rendszernek, a takaréklángra kapcsolt szexualitást és szakmai ambíciókról való teljes lemondást.
A Woman's Era című magazin szerkesztője, amely az első lap volt, amit afro-amerikai nők írtak afro-amerikai nőknek. Bostonban született egy abban a korban ritka házasságból, anyja fehér nő volt. 15 évesen ment férjhez, férje az első fekete jogász volt aki a Harvardon végzett. A házaspár aktiv szerepet vállalt a rabszolgafelszabadító mozgalomban. Josephine 1868-ban létrehozta a New England Women's Club-ot, a következő évben pedig egyik alapítója volt Bostonban az American Woman Suffrage Association-nek.
Az amerikai nőmozgalom egyik vezetője remek szervezőképességéről volt híres. Az Ohio-i Western College for Women hallgatója volt, gyakran elkísérte orvos apját politikai rendezvényekre. Részt vett a nőklubok rendezvényein és csatlakozott a WCTU-hoz (Women’s Christian Temperance Union). Az egyik rendezvényen ismerkedett meg és kötött életreszóló barátságot Carrie Chapman Catt-tel.
Hat regényen kívül esszéket, újságcikkeket, könyvkritikákat publikált. Sokat foglalkozott a nők helyzetével, választójoguk kivívásával. A Southern States Woman Suffrage Conference alelnöke, a Tennessee Equal Suffrage Association elnöke volt, ebben a minőségében 1912-ben petíciót nyújtott be az állam törvényhozóihoz. Déli származása különösen érzékennyé tette a faji problémák iránt, An Incident and Other Happenings című elbeszéléskötete ezzel foglalkozik. Európai útján tett tapasztalatairól 16 levélben számol be.
Néhány műve:
Bolivia első női elnöke Cochabamba-ban született, boliviai anyától, német emigráns apától. Könyvelőnek tanult, 1948-ban csatlakozott a Movimiento Nacionalista Revolucionario (MNR) párthoz. Néhány év múlva komoly tekintélyt szerzett, amikor megszervezte és sikerre vitte a baloldali nézeteikért bebörtönzött férjeik és fiaik kiszabadításáért küzdő nők éhségsztrájkját. 1952-ben részt vett a forradalomban, 1964-ben bebörtönözték majd száműzték. 1979-ben, hazatérése után megválasztották az alsóház elnökének, november 18-án köztársasági elnöknek választották, a tisztséget 1980.
A Nyugat-Indiákról származó író walesi apa és kreol anya gyermeke. 17 éve korában apja Angliába küldte tanulni, de tanulmányait apja halála miatt félbe kellett hagynia. Kalandos életet él, első férje egy holland író, akivel Európa számos városában élet hosszabb-rövidebb ideig, többek között Budapesten is. Első művei a huszas években jelentek meg, majd hosszú évekre elhallgatott. Az igazi világsikert az 1966-ban megjelent Wide Sargasso Sea (Széles Sargasso-tenger) kiadása jelentette - ez nem más, mint a Jane Eyre posztmodern átirata, a padlásra zárt "őrült" nő, Bertha szemszögéből.
Motilal Nehru lánya, Jawaharlal Nehru miniszterelnöke testvére. Családi hagyományainak megfelelően korán kezdett politizálni, részt vett a függetlenségi harcokban, többször bebörtönözték. 1937-ben beválasztották a kormányba, ő az első indiai nő, aki ezt elérte. 1947-től lett a diplomáciai testület tagja, többek között a Szovjetúnióban, Mexikóban, az Egyesült Államokban képviselte hazáját. 1953-54 között az ENSZ Közgyűlés első női elnökévé választották. Ezt követően több országban volt nagykövet, majd hazájában töltött be fontos állami tisztségeket.
11 éves korában kezdett írni. Járt Afrikában, Pakisztánban, Afganisztánban, dolgozott menekülttáborokban. Személyes tapasztalatok alapján ír könyveiben a fejlődő világban felnövő gyerekek életéről. Foglalkozik a hajléktalanság, az AIDS, a nők jogai, a rasszizmus, a terrorizmus, a drogkereskedelem problémáival. Befolyt jogdíjainak legnagyobb részét humanitárius szervezeteknek, mint pl. a Street Kids International és a Women to Women utalja át.
Műveiben megrázóan mutatja be, milyen kiszolgáltatottak, megalázottak a tradicionális iszlám társadalomban a nők. Tevékenysége annyira felbőszítette hazája fundamentalista vezetőit, hogy könyveit elégették és vérdíjat tűztek ki rá. Útlevelét elkobozták, eljárást indítottak ellene, de a PEN és az Amnesty International kimenekítette Bangladesből és Svédországban kapott menedékjogot. 2004-től néhány évet az indiai Kolkatában és Új-Delhiben töltött. Nasrim 17 könyvet és számtalan cikket írt, műveit több, mint 20 nyelvre fordították le.
A Limberlost lápvidék növény- és madárvilágáról készített felvételei a Recreation és az Outing folyóiratban jelentek meg. Első regényét is kedvezően fogadták, az igazi sikert azonban második könyvével, a Freckles-el aratta: Műveit számos nyelvre lefordították, az eladott példányszám jóval meghaladta a tízmilliót. 1920-ban Kaliforniába költözött, ahol – az első nők között - filmstúdiót alapított és saját munkáit vitte filmre. Néhány munkája: A Girl of the Limberlost, Laddie, Michael O'Halloran, A Daughter of the Land.
Az irodalomtudományok kandidátusa, a Rózsa Ferenc- és a Színikritikusok díjának birtokosa.
Jómódú kereskedő lánya, 13 éves korától Bécsben nevelkedett nagybátyja házában. A császárvárosban lett részese a forradalmi eseményeknek. Csatlakozott az egyetemi légióhoz, ahol Károly néven ismerték. 1848 novemberében a honvédsereghez csatlakozott, részt vett a branyiszkói áttörésben, a kápolnai csatában, Buda visszavívásában és még számos összecsapásban. Huszárfőhadnagyi rangot ért el. Házasságot is a harctéren kötött. A szabadságharc leverése után rövid ideig fogva tartották, fiát is a börtönben szülte meg. Rokonai közbenjárására elengedték a büntetését, de kiutasították az országból.
A jelentős életművet felmutató, termékeny és világszerte népszerű író publikált regényeket, elbeszéléseket, verseket, színdarabokat, kritikákat, de legnagyobb sikereit detektívregényeivel aratta. Már középiskolás korában közölték a lapok elbeszéléseit. Első regénye, a The Man in Lower Ten 1906-ban jelent meg. Első bűnügyi regénye, az 1908-ban kiadott The Circular Staircase azonnal nagy sikert aratott, külföldön is.
A korai feminista mozgalom majdnem elfeledett alakja. Élete során kilenc regényt, egy elbeszéléskötetet, egy esszékötetet és számtalan cikket publikált. Komoly szerepet vállalt a nőmozgalomban, Elizabeth Cady Stanton és Susan B. Anthony közvetlen munkatársa volt. 1874-ben megjelent regénye, a Fettered for Life egy korabeli feminista életét mutatja be.
Az első, és sokáig az egyetlen nő, akit az amerikai Society of Illustrators szervezet tagjává választott. Alapító tagja volt a National Association of Women Artists egyesületnek, aktívan részt vett a nőmozgalomban. Munkái vezető lapokban - Harper's Bazaar, Saturday Evening Post, Ladies Home Journal - jelentek meg, neves írók munkáit, mint Mary Roberts Rinehart és P. G. Wodehouse, illusztrálta.
Értelmiségi családból származott, Párizsban a Sorbonne-on hallgatott biológiát és zoológiát. Az egyetem elvégzése után 1919-ben a brazil Nemzeti Múzeum kutatója lett, amit sokan kritizáltak, mivel abban az időben közhivatali állást csak férfiak kaptak. A feminista eszmékkel Európában ismerkedett meg, és fontosnak tartotta ezeket hazájában is terjeszteni. 1922-ben létrehozta a Federação Brasileira pelo Progresso Feminino-t (brazil szövetség a nők haladásáért). Az egyesületnek komoly szerepe volt abban, hogy a brazil nők 1934-ben kivívták a választójogot.
Brooklynban született, 1908-ban költözött férjével North Plainfieldbe, ahol hamarosan a New Jersey Woman Suffrage Association tagja lett. 1912-ben megválasztották az egyesület elnökévé, 1920-ig töltötte be ezt a tisztséget. Alapító tagja volt a New Jersey League of Women Voters-nek, és aktív tagja lett a Republikánus pártnak. 1928-ban a párt képviseletében indult a választásokon, de nem sikerült bejutnia a szenátusba.
Apja hajómágnás, férje bankár. Kivételezett helyzetét és kapcsolatait szociális problémák megoldására igyekszik felhasználni, a gyermekmunka felszámolását, a munkásnők helyzetének javítását, a nő szavazati jogát szorgalmazza. 1937-ben Franklin Roosevelt elnök norvégiai nagykövetnek nevezte ki. Norvégia német megszállása idején Svédországból szervezte az üldözöttek kimenekítését.
Londonban született, Párizsban tanult festeni, a New English Art Club tagja volt. Portréi és tájképei mellett látványos freskóival vált ismertté. A szüfrazsettek elkötelezett támogatójaként plakátokat készített a mozgalom népszerűsítésére. 1915-ben részt vett a hágai Békekongresszuson. Több publikációja jelent meg művészeti és nőmozgalmi témákban, társszerzője volt a Militarism versus Feminism: An Enquiry and a Policy Demonstrating that Militarism involves the Subjection of Women című könyvnek. Fia közgazdász lett, lánya, Alix Strachey pedig pszichoanalitikus Freud fordítója.
Középiskolai tanárként kezdte, 1968-tól van jelen a közéletben. Vezető pozíciót töltött be az államigazgatásban, multinacionális cégnél, nonprofit szervezetnél, egészségügyben, nőszervezetben, tanácsadó cégnél. Jelenleg a National Youth Mental Health Foundation, Circus Oz, McGrath Estate Agents és Pacific Friends of the Global Fund elnöke. Nőjogokkal, egészségüggyel, oktatással, környezetvédelemmel foglalkozó nemzetközi konferenciákon volt Ausztrália képviselője. Többek között az Officer of the Order of Australia és a Centenary of Federation medal birtokosa.
Az első nő, akit a Los Angeles Chamber of Commerce tagjai közé választott. A Young Ladies Seminary elvégzése után, 19 éves korában ment férjhez. Kaliforniában gazdálkodtak, férje sorozatos anyagi kudarcok után öngyilkos lett, négy lánnyal maradt özvegy. Nem roppant össze, felmérte a birtok helyzetét és gyümölcstermelésbe kezdett. A jó termés érdekében öntözőrendszert dolgozott ki, melyet sikerrel szabadalmaztatott. Több más szabadalma is volt a vízgazdálkodással kapcsolatban. Dióültetvénye is komoly pénzt hozott, emellet olajkitermelő társaságot is alapított.
Jogi diplomájának megszerzése után szakszervezeti és polgári jogi ügyekkel foglalkozott. A vietnami háború idején kezdeményezésére jött létre a Women Strike for Peace Movement női békemozgalom. 1971 és 1977 között a Demokrata Párt tagjaként beválasztották kongresszusba, ahol kiállt a vietnami háború befejezéséért. Komoly kampányt folytatott a melegek, leszbikusok polgári jogaiért, a nők esélyegyenlőségéért. A Women's Environment and Development Organization (WEDO) nemzetközi szervezet egyik alapítója és vezetője, a National Advisory Committee for Women társelnöke.
Az első kanadai orvosnő, aki diplomáját hazai egyetemen szerezte meg. Anyja, Emily Stowe, a második kanadai orvosnő és híres szüfrazsett volt. Augusta a torontoi Victoria College-ben diplomázott 1883-ban. A következő évben férjével New Yorkban gyerekgyógyászati posztgraduális képzésen vett részt.
Jenny Kidd Trout után a második kanadai orvosnő. Ontario államban született, kvéker családban, ahol a szülők hat lányuk taníttatására nagy gondot fordítottak. Az USA-ban, Providence-ben szerzett tanári képesítést koedukált intézményben, ezután hét évig szülővárosa iskolájában dolgozott. A női jogok iránt 1852-ben kezdett érdeklődni, amikor a Victoria College visszautasította jelentkezését a neme miatt.
1965. júl. 31-én született Joanne Katherine Rowling angol írónő, a világsikerű Harry Potter-sorozat szerzője. Elvált anyaként nehéz anyagi körülmények közt tengődve írta meg a sorozat első részét.
A cseh realizmus jelentős képviselője Prágában született. Történelmet, irodalmat tanult, anyanyelve mellett jól tudott németül és angolul, érdekelte a néprajz és a népművészet. Fontosnak tartotta, hogy a nők tanulhassanak, önálló életet éljenek, legyen választójoguk. Alapítója és három évtizeden keresztül szerkesztője volt a feminista Zensky svet (Nővilág) című lapnak.
Néhány munkája: Z měst i ze samot; Ženský klub český v Praze; Démon a jiné ženské podobizny; Slavín žen českých; Moderní pohádk; Z luhů a hájů naší vlasti.
Grant tábornok is felfigyelt az ápolónőre, aki a polgárháború poklában a sebesültek lehető legjobb ellátásáért harcolt és főnővérré nevezte ki. Nem volt népszerű a férfi ápolók és az orvosok között, mert nem tűrte a durva bánásmódot, a betegek kifosztását, és szóvá tette, ha az orvos részeg volt. A háború után a veteránok támogatásával foglalkozott, ha kellett, jogi segítséget adott. Galesburgben szobrot állítottak tiszteletére, és a Mary Bickerdyke nevű hajó is őrzi emlékét.
Félreeső kis faluból, tradicionális hagyományokat ápoló családból jött. 18 éves korában Reykjavikban elvégezte a tanárképzőt és néhány évet tanított. 1960-ban jelent meg első verseskötete. A női egyenjogúság hirdetője, egyik alapító tagja a Rauðsokkahreyfingin-nek (Vörösharisnyás feministák), hosszú ideig volt a vezetőség tagja. A Women's International Society for Culture and Peace nemzetközi egyesület izlandi részlegének vezetőségi tagja. Részt vesz az írószövetség munkájában, ahol a nők érdekeit képviseli.
Regényeiben a nők és gyerekek problémáival, a női szexualitással és a személyes szabadsággal foglalkozik.
Néhány műve:
Svájcban 1971-ben kaptak a nők szavazati jogot, ugyanebben az évben választották be a Nemzeti Tanácsba a családjogra szakosodott, a nők egyenlőségéért küzdő ügyvédet. 1977-ben ő lett az első Nationalratspräsidentin (a Nemzeti Tanács elnöknője).
Gödöllőn született, 1899 és 1907 között a Veres Pálné Beniczky Hermin által alapított felsőbb lányiskolába járt, itt érettségizett. Nyolc nyelvet beszélt, a skandináv írók talán legavatottabb ismerője. H. Ibsen, K. Hamsun, S. Undset, S. Lagerlöf, M.A. Nexő, H. K. Laxness, R.
Sara Payson Willis, az első női rovatvezető Fanny Fern néven publikált. Első írásai a bostoni Olive Branch-ban és a True Flag-ban jelentek meg. Hamarosan több újságban és magazinban volt állandó heti rovata, olyan témákkal, amelyek érdekelték az olvasókat. 1855-ben az USA legjobban fizett szerkesztője volt, a New York Ledger-ben állandó rovatáért heti 100 dollárt kapott. Cikkeit könyvben is kiadta, írt három regényt, több gyerekkönyvet. Ruth Hall címmel megjelent fiktiv önéletrajza a mai napig népszerű, gyakran idézik feminista irodalmárok.
Bécsben született, a polgári iskola elvégzése után tanár szeretett volna lenni, de a háborús körülmények miatt nem tudta a főiskolát elvégezni. Textilgyári munkásnő lett, munka mellett esti iskolákba járt, kereskedelmi, szociálpolitikai kurzusokat végzett. A huszas évek végétől aktiv szerepet vállalt a textilmunkások szakszervezetében, az ÖVP (Österreichischen Volkspartei, osztrák néppárt) tagja lesz. Ausztriának 1966-ban lett első ízben női minisztere Grete Rehor személyében.
Liberális felfogású családba született, apja az osztrák-magyar monarchia oktatási minisztere volt. 1923-1929 között Genfben az ENSZ jogi részlegénél titkárnőként dolgozott. 1929-től Bécsben tanult, 1933-ban szerezte meg angol-német szakos tanári diplomáját, egy középiskolában kezdett tanítani Linzben. 1934-1936 között a nemzetközi együttműködéssel, nőmozgalommal is foglalkozó Europa Echo, das Blatt für zwischenstaatliche Verständigung című folyóirat szerkesztője volt. 1938-ban Olaszországba majd Svédországba emigrált, 1949-ben tért vissza Bécsbe.
Skót anyától, baszk apától született, két nyelven nőtt fel. Volt színész, nyelvtanár, újságíró. Alapítója és szerkesztője volt 1908-ban az első spanyol nőmagazinnak, a La Dama-nak. 1926-ban csatlakozott a feminista Lyceum Clubhoz, később alelnöke lett. A szocialista párt képviselőjeként részt vett és felszólalt nemzetközi konferenciákon. A polgárháború idején az Egyesült Államokban tett előadókörutat és gyűjtött pénzt. 1936-ban nagyköveti kinevezést kapott Svédországba. 1939-ben a Franco rezsim elől családjával Mexikóba menekült.
Kitüntetéssel végzett a Stirling egyetemen, doktori disszertációját Nottinghamban készítette és védte meg. 1991-től a Glasgow Caledonian University tanára, a közgazdasági tanszék vezetője, majd dékánhelyettes volt. Meghatározó szerepe volt az egyetem nőpolitikájának alakításában, abban, hogy ma ott az egyetemi tanárok egyharmada nő. Publikációiban főleg a gender egyenlőtlenséggel, a feminista szemléletű gazdaságtudománnyal foglalkozott. A skót kormány és az ENSZ tanácsadója volt.
Budapesten és Bécsben tanult, Laura Hilgermann, Felicie Kashovska és Mária Budanovicz voltak a mesterei. 1937-ben a bécsi nemzetközi énekverseny megnyerése után a salzburgi opera társulatával az Egyesült Államokban turnézott. 1940-től visszavonulásáig a hamburgi opera tagja volt, gyakori vendégszereplő volt Bécsben és Salzburgban. Gyönyörű altjával legnagyobb sikereit Wagner műveiben aratta, 1951-től rendszeresen fellépett Bayreuthban.
Gyerekkorában kezdett érdeklődni a hímzés, pingálás iránt. A hímzést édesanyjától, a hímzéstervezést Király Ilus mellett tanulta. 1982 augusztusában Kalocsán önálló kiállításon mutatta be hímzéseit a nagyközönségnek. Mint pingálóasszony külföldön is nagy sikereket ért el.
Riseliős, szomorú pamukos terítője (Forrás: Lengyel Györgyi Kalocsai virágok c. könyve)
16 éves volt Münichben, 28 Los Angelesben, amikor a dobogó legmagasabb fokán állt. 1971-ben, 15 évesen második lett az NSZK bajnokságon, ezzel jutott be az olimpiai csapatba. 16 alkalommal nyerte meg hazája bajnokságát, hatszor volt Európa-bajnok (kétszer fedettpályán), 1981-ben megnyerte a Világkupát, három világcsúcsot állított fel. 2004-ben Wesselingben stadiont neveztek el tiszteletére.
Úttörő munkát végzett a házassági tanácsadás és a születésszabályozás területén. Előadásaiban és cikkeiben nyíltan beszélt arról, hogy a nőknek joguk van szexuális örömhöz. Fontosnak tartotta a szexuális felvilágosítást, nem ellenezte a házasság előtti nemi életet, ezért a korabeli konzervativ társadalomban sok ellenséget szerzett.
Néhány munkája: The Doctor Talks with the Bride (1938); The Modern Book of Marriage: A Practical Guide to Marital Happiness (1957).
Ugandában és Angliában tanult ápolónőnek, dolgozott szülésznőként, tudósító volt a BBC-nél, majd hazáját képviselte az ENSZ-ben és az UNESCO-nál, tagja a kenyai írószövetségnek. 1962-től publikált elbeszéléseket, első regénye, The Promised Land, 1966-ban jelent meg. Néhány műve: The Graduate, The Island of Tears, Land Without Thunder.
1964-ben kémiai Nobel-díjat kapott a B-12 vitamin atomszerkezetének meghatározásáért. Az inzulin és a penicillin szerkezetmeghatározása is az ő nevéhez fűzódik, és hatékony módszert dolgozott ki kristályok molekulaszerkezet-meghatározására röntgensugárral.
Első bajnoki aranyérmét 1955-ben nyerte az ifi országos bajnokságon. A rendkívül technikás és nyugalmáról híres vívónő öt olimpián vett részt: 1960 Róma: ezüstérmes a csapattal; 1964 Tokió: egyéni és csapatarany; 1968 Mexikóváros: csapatezüst és egyéni bronzérem; 1972 München: ezüstérmes a csapattal; 1976 Montreal: csapatbronz. Világbajnokságokon öt arany-, hét ezüst- és három bronzérmet nyert. Több mint két évtizedig volt válogatott kerettag, tizenhétszeres magyar bajnok. 1964-ben az év sportolónőjévé választották, s többször (1968-71) volt sportága legjobbja.
Leedsben született jómódú családba, magántanárok nevelték, több nyelvet megtanult. Düsseldorfban járt nővérképzőbe, hazatérése után Florence Nightingale intézetében folytattta tanulmányait. 1868-ban New South Wales kormányzójának kérésére egy nővércsapattal Ausztráliába utazott, ahol a Sydney Infirmary and Dispensary ápolási vezetőjének nevezték ki. Megismertette az ottaniakkal a modern módszereket, megreformálta a nővérképzést. 16 év múlva tért vissza Angliába, ahol a Southwark, Newington and Walworth District Nursing Association szakfelügyelője lett.
Testvérével, Hanssal együtt tagja volt a müncheni Weiße Rose (Fehér Rózsa) ellenállási mozgalomnak, amelyet Kurt Huber egyetemi tanár szervezett. Röplapokat írtak és terjesztettek Németország nagyvárosaiban, amelyekben Hitler és a nemzetiszocializmus ellen emelték fel szavukat. Sophie Schollt 1943-ban letartóztatták és kivégezték.
Szülei – a korszellemtől eltérően – hét gyerekük nevelésekor a lányokkal és a fiúkkal egyformán bántak. Az egyetem elvégzése után a közigazgatásban kezdett dolgozni. Emlékiratában megemlíti, hogy hamarosan vezető pozíciót kapott, de fizetését nem emelték, mert nem kereshetett többet, mint férfi beosztottjai. 1929-től egyik vezetője volt az Accion Feminista Dominicana szervezetnek.
Törvénytelen gyereknek született egy, a látszatra sokat adó társadalomban. Éles ésszel, vonzó megjelenését is kihasználva kezdte szinésznői karrierjét építeni, majd megismerkedett Juan Perónnal, a gyors karriert befutó, gátlástalan, de rendkívül népszerű katona-politikussal, akihez 1945-ben feleségül ment. Perónt 1946-ban elnökké választották. Evita minden energiájával támogatta férjét, a munka- és egészségügyi minisztériumot gyakorlatilag ő felügyelte, teljes befolyását latbavetette a nők választójogáért, szociális reformokat vezetett be.
Banktisztviselőnek indult, majd a Pesti Hírlap, 1945 után a Magyar Nemzet munkatársa volt. Regényeiben szórakoztató, könnyed hangon a kortárs, általában polgári nők életét mutatta be.
A Bozzay Margit szerkesztette Magyar Asszonyok Lexikona 1931-ben így ír róla:
Milánói arisztokrata családba született. Több nyelven beszélt, művelt, művészeti és társadalmi kérdésekben egyaránt alaposan tájékozott volt. 1864-ben jelent meg La donna e i suoi rapporti sociali in occasione della revisione del codice italiano című munkája, melyben a nőelnyomó olasz családjogi törvényt bírálta. 1874-ben petíciót nyújtott be a parlamentnek a nők szavazati jogáért. A következő évben ő képviselte hazáját a párizsi nemzetközi nőjogi konferencián. 1881-ben megalapította a Lega promotrice degli interessi femminili nőjogi egyesületet.
Az elsőgenerációs feministák egyike, az első női bíró Indiában és az első nő, akit a legfelsőbb bíróság tagjai közé választottak. 1926-ban diplomázott, Kerala államban ő volt az első jogot végzett nő. Ügyvédként dolgozott, főleg nőket képviselt. Alapítója és szerkesztője volt a Shrimati című nőjogi lapnak. 1932-ben kapta meg bírói kinevezését, 1948-tól kerületi bíró volt, 1959-ben a keralai legfelsőbb bíróság tagja lett. Nyugdíjbavonulása után a Law Commission of India tagjaként munkálkodott. 1973-ban Atmakatha címmel adta ki visszaemlékezéseit.
Életcélja az apartheid rendszer elleni harc volt. Kamaszkorában csatlakozott az ifjúkommunista párthoz, hamarosan ismert szónok és szervező lett. Írói tehetségét is az ügy szolgálatába állította, rendszeresen publikált ellenzéki lapokban, mint a The Guardian és a New Age, a Fighting Talk szerkesztője volt. Férjével együtt a hírhedt Treason Trial egyik vádlottja volt, feketelistára került és eltiltották a közszerepléstől 1963-ban vádemelés nélkül 117 napot töltött börtönben. 1964-ben száműzetésbe ment, angliai egyetemeken volt előadó.
Az orosz emigráns család lánya Párizsban született, gyerekkorától tanult táncolni. Ida Rubinstein, Vera Trefilova, Ljubov Jegorova voltak a mesterei. Első fellépése 1931-ben volt. 1939-től az Original Ballet Russe tagja lett, a háború miatt a társulat az Egyesült Államokba utazott. 1943 és 1950 között a Metropolitan, 1950-től a New York City Opera primabalerinája volt, sokat turnézott. A tánc mellett több darab koreográfiáját is ő készítette. 1965-ben Svetlova Dance Center néven iskolát nyitott, számos tanítványa lett világszerte elismert táncos.
Az első hivatásos japán írónő Tokióban született, a Haginoya irodalmi akadémián tanult. Miután apja halála miatt ő lett a családfenntartó, boltot nyitott, ahol háztartási eszközöket, kézimunkákat, olcsó édességeket árult. Első elbeszélése 1892-ben jelent meg és tette ismertté az irodalmi életben. Gyakran írt a nők életéről az iparosodó tradicionális társadalomban. Egyik regényében a prostituáltak negyedében nevelődő gyerekek életével foglalkozott. 24 éves korában tüdővészben halt meg. Hazájában ma is népszerű, több művét megfilmesítették.
A dél-afrikai Pretoriában született, Svájcban tanult, ő az első holland nő, aki közgazdász doktorátust szerzett. A feminista eszmékkel Aletta Jacobs ismertette meg. Az Atria Institute for Gender Equality and Women’s History (nemzetközi nőmozgalmi archivum) egyik alapító tagja volt. Létrehozója és vezetője volt az AVRO rádió nőknek szóló műsorának. A náci megszállás alatt amszterdami lakásán zsidó gyerekeket bújtatott.
Debrecenben született, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvoskarán végzett 1922-ben, sebész szakorvosi vizsgáját 1926-ban tette le. A debreceni Sebészeti klinikán kezdett dolgozni, 1935-ben osztályvezető adjunktusnak nevezték ki. 1940-ben zsidó származása miatt elbocsátották, később a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták. 1945-től visszakapta állását a klinikán, 1950-ben tanszékvezető egyetemi tanárrá, 1951-ben a Sebészeti Klinika igazgatójává nevezték ki. A golyvával kapcsolatos kutatásai nemzetközi elismerést arattak.
Eredeti neve Marthy Jane Cannary, a Calamity (csapás, vész) név valószínűleg szertelen életmódja miatt ragadt rá. Férfiruhában járt, kiválóan lovagolt, remekül lőtt. Kalandos élete során veszélyes feladatokat vállalt a vasútépitésénél, harcolt az indiánokkal, az 1878-as himlőjárvány idején betegeket ápolt, Custer tábornok csapatánál volt nyomkereső és vezető, kocsis volt a “pony express”-nél, fogadót és kocsmát nyitott aranyásóknak, fellépett Buffalo Bill vadnyugati cirkuszában. Ivott, káromkodott, remekül érezte magát és már életében megteremtette saját legendáját.
