Csokor helyett önrendelkezést! - Anyák napi gondolatok

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

Csokor helyett önrendelkezést! - Anyák napi gondolatok

május 07, 2017 - 00:17
A rendszer a kezdetektől fogva igyekszik szoros ellenőrzése és korlátozása alatt tartani a női szexualitást - reproduktív vonatkozásaival együtt. Tette mindezt a régebbi korokban az erkölcs védelmére hivatkozva, manapság pedig az objektív tudomány nevében. Immár a sokadik női generációval sikerült elhitetni, hogy nőnek lenni kezelésre szoruló betegség, a tulajdon testünk önmaga ádáz ellensége, egyedi és megismételhetetlen ritmusú reproduktív folyamataink pedig kiszámíthatatlanok, megbízhatatlanok, ezért veszélyesek.

A patriarchátus a szavak szintjén mindig is kiállt anyaság intézménye mellett. A gyermekei vélt vagy valós szükségleteiért önmaga alapvető emberi szükségleiről is lemondó anya sztereotip alakja tökéletesen megtestesíti mindazt, amit a férfiuralom elvár a nőktől: a csendes láthatatlanságot, kiszolgáltatott, feltétel nélküli engedelmességet a férfiközpontú rendszernek, a takaréklángra kapcsolt szexualitást és szakmai ambíciókról való teljes lemondást. Annak érdekében, hogy a hímsovinizmus ezt a torz és természetellenes anyaképet kialakíthassa a társadalmi gondolkodásban, először is a saját elvárásait kellett a biológiai norma fölé helyeznie. Az anyaság eredeti természete ugyanis nem a passzív kiszolgáltatottság, hanem, épp ellenkezőleg, egyfajta intuitív bölcsességen alapuló erőszakmentes dominancia!

A gyermekszülés aktusa a női teremtőerő egyik legimpozánsabb megnyilvánulása. Valójában éppen a társadalom és annak jövője van kiszolgáltatva az anyának: Hiszen ő az egyetlen, aki a méhében élő magzatot ki tudja hordani és világra tudja hozni. A hatalma tudatában és női ereje teljes birtokában lévő nőnél azonban nincs nagyobb veszély a patriarchátusra! Nem csoda, hogy a rendszer a kezdetektől fogva igyekszik szoros ellenőrzése és korlátozása alatt tartani a női szexualitást - reproduktív vonatkozásaival együtt. Tette mindezt a régebbi korokban az erkölcs védelmére hivatkozva, manapság pedig az "objektív" tudomány nevében. Immár a sokadik női generációval sikerült elhitetni, hogy nőnek lenni kezelésre szoruló betegség, a tulajdon testünk önmaga ádáz ellensége, egyedi és megismételhetetlen ritmusú reproduktív folyamataink pedig kiszámíthatatlanok, megbízhatatlanok, ezért veszélyesek. Sok nő önként bízza testét egy idegen férfi nőgyógyászra, hogy ő tartsa “kordában” egészséges, természetes női működését.

Az orvos ment meg a teherbeeséstől, majd az orvos ad engedélyt a gyermekvállalásra, és az orvos áll készenlétben a várandósság és szülés alatt is, hogy beavatkozhasson, amikor úgy ítéli szükségesnek.

Ám egy öntörvényű vajúdás alatt a szülő nő spontán, ösztönös megnyilvánulásai hamar egyértelművé teszik a valódi hatalmi viszonyokat. Ki tudná a higgadt, objektív főnököt játszani azzal a megzabolázhatatlan női őserővel szemben, melyről Dr. Marsden Wagner, az Egészségügyi Világszervezet nők és gyerek egészségével foglalkozó szekciójának egykori igazgatója így írt:

Láttam egy asszonyt, aki haladt előre a vajúdás folyamatában, majd eljutott abba a stádiumba, amit mi második fázisnak nevezünk, és ez a nő egyszerre rálelt a benne rejlő erőre. Azt mondta: „Lépjetek hátra!!! Most megszülöm ezt a gyermeket!!!“

Ettől halálra rémültem. Még soha életemben nem láttam olyan nőt, akiben előtört volna ez az erő. Ez az erő halálra rémíti a férfiakat. Abban a pillanatban felismertem, hogy mindaz amit a szülés alatti gondozásról tanultam, arról szólt, hogy miként hajtsam az uralmam alá a nőt oly módon, hogy ne találjon rá magában erre az erőre. Mi férfiak nem akarunk találkozni ezzel az erővel, nem akarjuk látni, bármit megteszünk, hogy ne találkozzunk vele.

A női erőt tehát meg kell törni, különben még a nők rájönnének, hogy maguk uralják a testüket, és hogy a gyermekeiket saját maguk hozzák a világra. Nem kevésbé veszélyes következményekkel járhat a hímsovinizmusra nézve, ha az anyák elkezdenék tömegesen megtapasztalni, hogy a hüvelyük képes sértetlenül napvilágra engedni egy akár négy és fél kilós gyermeket is, majd továbbra is képes az örömszerzésre - akár már hetekkel azelőtt, hogy a szülészorvos “engedélyezné”.

A medikális szülésvezetés széles fegyverarzenált tudhat magáénak a női erő és kompetencia-érzet erőszakos megtörésére:

  • a korrekt tájékoztatás megtagadása,
  • a nő kizárása a saját testét, életét érintő döntésekből,
  • beavatkozások elvégzése orvosi indok nélkül pusztán praktikussági okokból (“így szoktuk”, a szaksegítők színházjegye aznap estére, “főorvosúr nem engedi másképp”)- adott estben a nő beleegyezése vagy akár tudta nélkül,
  • az intim szféra megsértése,
  • evés-ivás megtagadása a vajúdótól
  • szabad mozgás és testhelyzetválasztás korlátozása
  • a kísérőkkel való kapcsolattartás korlátozása a vajúdás egyes szakaszaiban
  • a vajúdás alatt jelenlévő hozzátartozók bevonása a nő megtörésébe (A szaksegítők időnként kiadják az apáknak a feladatot, hogy beszéljék rá a feleségüket egy általa egyértelműen elutasított beavatkozásra, de arra is van példa, hogy tevőleges együttműködést kérnek tőle.)
  • a testi integritás megsértése
  • tiszteletlen, sőt néha megalázó hangnem az anyával szemben
  • anya és újszülött rutinszerű elválasztása a szülés után

Utóbbi különösen káros és elavult szokás. Mind az anya, mind a baba teste-lelke minimum 1,5 órás bőr-bőr kontaktusban eltöltött háborítatlan ismerkedésre számít a szülés után közvetlenül. Az anya számára ez az élmény a szülés érzelmi csúcsa: ha történt is valami nehezen elfogadható a szülés közben, magzatmázillatú kicsi babája meleg teste, és tekintetébe kapaszkodó szemei előhívhatják a lelkében diadalittas eufória érzését.

Ha egy nővel szülése alatt a segítői tisztelettel, gyengédséggel, együttérzéssel bánnak, akkor büszkeséggel és méltósággal érkezik meg az anyaságba.

Ez manapság elég ritka. A hagyományos kórházi bánásmód jellemzően a szégyen és a bizonytalanság alapélményét alapozza meg. A traumatikus szülésélmények feldolgozását nehezíti, hogy közgondolkodás egyedül az intézményes keretek között zajló, “irányított”, beavatkozásokkal teli szülést véli az egyedül üdvözítő útnak a gyermekáldáshoz. Amennyiben a baba a hüvelynyíláson keresztül születik meg végül- mindegy, hogy közben hány személy és milyen végtagjával nehézkedett az anya hasára, hogy milyen orvosi eszközök kerültek közben bevetésre, vagy hogy mennyi utógondozást igényel a gátseb - ezt a kálváriát nevezi a köznyelv “természetes szülésnek”. A császármetszés növekvő gyakoriságával ennek a legtöbbször váratlanul szükségesnek ítélt, nagy, hasi műtétnek az említésére adott reakciók is egyre inkább elbagatelizálók: “Ennél nagyobb baja sose legyen”, “Sógornőm is császárral szült, mégsem lett semmi bajuk”, “Csak az a lényeg, hogy egészséges a baba”.

Nők ezrei szültek és traumatizálódtak a medikalizált modellben az utóbbi 4-5 évtizedben, és csak egészen kevesen jutottak túl a gyógyulásban a tagadás fázisán. Így aztán egymás megerősítése és támogatása helyett gyakran a saját nyomorából kitörni vágyó nők visszahúzása történik a tapasztaltabb asszonytársak részéről.

Ugyanez igaz az egész anyaságra. Sok anya árulásnak érzi, ha egy anyatársnak több szabadság jut, mint ameddig a társadalmi norma nyújtózkodni engedi az anyákat általában. A szüléshez hasonlóan itt is adu ász a “gyermek érdeke”, mint érv: minden, amit önmagáért tesz az édesanya, azt csakis a gyereke rovására teheti. Ugyanakkor a gyerektől elvont idő és energia jogos, sőt “ a gyerek érdekében való”, ha más patriarchális elvárások teljesítése a cél: rendes otthon, gőzölgő vacsora a ház urának. A férj ingeinek kivasalása a baba szükségletei elé helyezhetők, sőt helyezendők, ám az öncélú kiruccanás babástul, az anya testi, érzelmi jóllétét elősegítendő programok nem helyezhetők a vasalt ingek ügye elé.

A kisgyerekes anyaság önmagában nem lenne teher. Az izoláció, és a támogatás hiánya teszi azzá - hisz mindez épp ellentétes az anya és a kisgyermek valódi szükségleteivel. Az evolúció a szülés körüli időszakban egy nagylétszámú támogató közösségi hálóval számolt: a gyermek önállósodásáig az anyának is gondoskodásra van szüksége. A gyermeknek valóban az anya testi és érzelmi közelségére van szüksége, ahogyan azt a patriarchális szónokok is szeretik hangsúlyozni. Az a fontos részlet azonban már ritkán hangzik el, hogy egy kiegyensúlyozott, saját szükségleteivel harmóniában élő anya testi és érzelmi közelségére van szüksége. Csakis az erőforrásaival szabadon rendelkező nő képes a lelkes és bőkezű anyai adakozásra.

Ezért az anyaság valóban fontos érték a társadalom számára- és csak arról van szó, hogy szívesen látnának maguk körül minél több aggódó, bizonytalan, kiszolgáltatott, alárendelődésre hajlandó nőt a különféle hatalmi pozicióban lévő személyek- először vissza kell kerülnie a nők kezébe a hatalomnak a saját testük, szexualitásuk és reprodukciós folyamataik felett.

 

A szerző dúla, az EMMA vonal önkéntese, három gyermek édesanyja.

Az EMMA vonal egy anonim hívható, támogató, kibeszélő és információt nyújtó vonal várandósság, szülés és gyermekágy témában. Hívható: kedd 10.00-12.00, csütörtök 20.00-22.00 

+36/70/6223346

Vagy-vagy? Anyaság vagy egyéni érvényesülés?

augusztus 21, 2016 - 00:00
Fotó: Hegedűs Márta (Magyar Nemzet)

Karrier – e szó hallatán középkorú, nadrágkosztümös, szigorú fellépésű vezérigazgató asszonyt szokás elképzelni, aki a maga rideg lényével és megkeményedett arcvonásaival bizonyára pocsék feleség és anya. Már ha egyáltalán az – fiatalabb kiadásáról előre borítékolható, hogy ha így folytatja, nem lesz egyik sem. Vagy mert viszolyog e szerepektől, vagy mert hiába keres olyan férfit, akinek ő a maga antinő mivoltában kellene.

„Ne a liftben engedjenek előre, hanem a döntéshozatalba engedjenek be!” - mit (kénytelen) vállal(ni) egy nő?

augusztus 10, 2014 - 18:48
Alföldi Andrea, Szél Bernadett, Keveházi Katalin, Simon Ildikó
Az LMP által 2010-ben, az aktív állampolgárság elősegítése, a helyi közösségi kezdeményezések támogatása, valamint a politikai és civil szféra közti távolság, bizalmatlanság csökkentése céljából létrehozott 2014. aug. 7. és 10. között t rendezett a bajai Petőfi Ifjúsági Centrumban.

A GYES esete a feminizmussal

július 31, 2009 - 21:02
A GYES esete a feminizmussal

A bölcsődék sorra szűnnek meg, az óvodákban egyre hosszabbak a várólisták, miközben azt is jól tudjuk, hogy egy kereset általában nem elég a háromtagú család fenntartásához. Szinte nem létezik részmunkaidős állás, és a munkahelyeken nem ritka a független nők előnyben részesítése az anyákkal szemben. Munkára szükség van, csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ne dolgozzanak; nem beszélve arról, mennyire kiszolgáltatottá válik az a nő, aki elfogadja az anya és háziasszony kizárólagos szerepköreit.

A szülés mint trauma - Sheila Kitzinger könyvének ismertetője

december 28, 2009 - 12:55
Ez a fontos, a szülés során elszenvedhető traumákról szóló könyv magyarul sajnos csak 2008-ban jelent meg (az eredeti 2006-ban készült). Ha húsz évvel korábban írta volna meg a szerző, azonnali segítséget jelentett volna nekem. Akkor született második gyerekem (szüléseim története a című írásban olvashatók). Hazajöttem a kórházból, és hetekig csak sírtam.