(A kép illusztráció.)
Gyerekkorában kezdett érdeklődni a hímzés, pingálás iránt. A hímzést édesanyjától, a hímzéstervezést Király Ilus mellett tanulta. 1982 augusztusában Kalocsán önálló kiállításon mutatta be hímzéseit a nagyközönségnek. Mint pingálóasszony külföldön is nagy sikereket ért el.
Riseliős, szomorú pamukos terítője (Forrás: Lengyel Györgyi Kalocsai virágok c. könyve)
Festményein szülőfaluja, Galgamácsa szokásait, hagyományait, mindennapi életüket örökítette meg: Lakodalom, Szentiváni túzugrás, Pünkösdi májusfa állítás, Éjféli misemenet, Galavölgyi falusi mulatság. Nagyméretű pannót készített szállodák részére. Rendszeresen részt vett hazai- és nemzetközi kiállításokon, művei a magyar múzeumokon kívül külföldön is láthatók.
Könyvei:
Fazekas apjától tanulta meg a mesterség alapjait. 1935-ben ő volt az első nő, aki mestervizsgát tett fazekasságból. A hagyományos túri díszítőelemeket felhasználva hozta létre saját, jellegzetes alkotásait. Munkái nemcsak hazai, hanem külföldi kiállításokon is komoly sikert arattak. 1968-ban megkapta a Népművészet Mestere címet.
Az erdélyi Széken paraszt családba született, apja, nagynénje is mesemondó volt. Hat évet járt iskolába, húszéves korában férjhez adták. Ahogy később önéletrajzában írta, a mesemondás volt az egyetlen öröme. A felnőtteket a tündérmeséken kívül tréfás, néha vaskos történetekkel szórakoztattta. Meséit, mondókáit Nagy Olga, a kolozsvári Folklór Intézet munkatársa vette magnóra és rendezte sajtó alá. Hetvenen túl Kiszáradt az én örömem zöld fája címmel írta meg önéletrajzi könyvét.
