Emberéletekbe is kerülhet a nemek közti adatszakadék

Olvasási idő
14perc
Eddig olvastam

Emberéletekbe is kerülhet a nemek közti adatszakadék

március 17, 2020 - 23:11
Ismertető Caroline Criado Perez Láthatatlan nők című könyvéről (Budapest: GABO, 2019, ford. Kránicz Dorottya).

Tavaly novemberben lemaradtam a elindulásáról. Többedmagammal, molinókkal, táblákkal felpakolva rohantam a látótávolságból már kikerült menet után, keresetlen szavakkal szidva – hogy mit? A patriarchális épülettervezést. Lemaradásom oka ugyanis a minden nő által jól ismert probléma volt: a rendszerint túl kevés számú női mosdó előtti hosszas, dühítő sorban állás. Ez csak egy, de talán a leghétköznapibb példa a női szempont háttérbe szorulására Caroline Criado Perez 2019-ben megjelent, Láthatatlan nők: így vesszük semmibe a népesség felét az adatokra épülő világban c. művéből. A harmincöt éves, apai ágon brazil származású, Londonban élő szerzőnek ez a második könyve.  

Miközben a világ egyes részein, egyes közösségekben már kezdjük tudomásul venni a nemi identitások (valójában nem újkeletű) sokféleségét és a nemi kétosztatúságon túlmutató genderspektrumot, a tudomány, a tervezés és a közpolitika fősodrának még arra sem sikerült ráébrednie, hogy egynél több nem létezik. Az általános (azonban nem tudatosuló) tévhit szerint csak egy nem van: a férfinem, amelynek a nők csupán valamiféle jelentéktelen, rendellenes altípusát alkotják. Ez a férfipárti részrehajlás nemcsak számos nehézséget okoz a nőknek, de sokszor az életükbe is kerül.

A női perspektíva hiánya gyakran akaratlanul is férfiaknak kedvező torzításokhoz vezet, melyek aztán (nemritkán valódi jó szándékkal) igyekeznek nemsemlegesnek beállítani magukat”

– így hangzik Perez művének tézise (p. 13.).

Elismerés illeti a budapesti GABO Könyvkiadót, amiért a hírek nyomán itthon is sokak érdeklődését felkeltő kötetet kevesebb, mint egy éven belül magyar nyelven is elérhetővé tette, Kránicz Dorottya kiváló (megítélésem szerint gyakorlatilag hiba nélküli) fordításában.

A Láthatatlan nők nem egy ültő helyünkben kivégezhető könyv, nem egy könnyed olvasmány, de mindenképpen megéri az erőfeszítést. A 357 oldalnyi, lehangoló tényekkel telezsúfolt mű az egész világot, ami körülvesz minket, egy másik, eddig jobbára marginalizált szempontból: a nők nézőpontjából mutatja be. Az informatív, tömény szöveg a járatos olvasó számára is egy sor új információt tartalmaz.

A könyv központi kifejezése a nemek közti bérszakadék (gender wage gap) mintájára megalkotott nemek közti adatszakadék (gender data gap). Ez azt jelenti, hogy a nőkről általában hiányoznak az adatok – vagy mert eleve nincsenek a mintában nők, vagy ha vannak is, elmarad az eredmények nemek szerinti bontása. A kevés kutatási eredményt pedig, ami a nőkről mégis elérhető, elsüllyesztik, nem veszik figyelembe a tervezésnél, a döntéshozatalnál.

Ez a diszkrimináció abból a feltevésből indul ki, miszerint az alapértelmezett ember a férfi. Ez az elképzelés a tudósokat is sokszor téves következtetések levonására készteti, amelyek mögött inkább húzódik meg sztereotip gondolkodás, mintsem tudomány. Például mint a legújabb kutatásokból kiderült, a barlangrajzokat egyáltalán nem biztos, hogy férfiak készítették, ahogy a régészek által feltárt harcossírokba sem biztos, hogy minden esetben férfiakat temettek. (Ezekről a témákról bővebben lásd a !)

Az alapértelmezett férfi számos nyelvbe beíródik a hímnemű általános alany révén, és ennek egyik káros következménye, hogy a nők kevésbé mernek az így meghirdetett állásokra jelentkezni. A reprezentáció számít: ez az első fejezet tanulsága. Legyen szó akár a tankönyvekben, , női főhősökről a , nőkről a bankjegyeken – utóbbiért Nagy-Britanniában maga a szerző indított sikeres kampányt! Külön említésre méltó az „identitáspolitika” napjainkban igen divatos ostorozásáról szóló rész, mely rávilágít arra, hogy az ebben tételezett „többség” fogalma szintén a (fehér) férfiból mint alapértelmezett – így fontosabb – emberből indul ki. (p. 41.)

E bevezető gondolatok után a mű hat részre oszlik, amelyek egyenként kettő-négy fejezetben a mindennapi életet, a munkahelyek világát, a tervezést, az orvosi gyakorlatot, a közéletet, illetve a háborúkat, krízishelyzeteket tárgyalják.

Várostervezés

A annak idején hazánkban is teli szájjal röhögött a „feminista hótakarítás” svéd ötletén – csak éppen „elfelejtette” kifejteni, hogy pontosan mi van mögötte. A mindennapi élettel foglalkozó első rész első fejezetéből megértjük, hogy ez egyáltalán nem ostobaság. A koncepció figyelembe veszi, hogy a nők nagyobb eséllyel közlekednek gyalog (sokszor szatyrokkal és babakocsival is), így a járdatakarítást veszi előre, csökkentve a végtagtöréses balesetek számát, így az egészségbiztosításra háruló anyagi terheket.

Számos, a világ különböző tájairól gyűjtött példával győzi meg Perez az olvasót arról, hogy hasonlóan érdemes figyelembe venni a genderszempontot a (nagyobb részt nők által, és jellemzően „füzérekben” használt) tömegközlekedés, továbbá az épületek, valamint a (nők számára általában messze nem pihenőhelyként funkcionáló) lakások és a városok megtervezésekor. A buszmegállók megfelelő elhelyezkedése pl. kulcsfontosságú a nők biztonsága szempontjából - és ugyanez igaz a közvécékre is. Az szerint minden harmadik nő számára nehézséget jelent a világon a biztonságos mosdóhoz való hozzáférés, ami nemcsak egészségügyi panaszoknak, de egyúttal a nemi erőszak fokozott kockázatának is kiteszi őket. A nem megfelelő higiéniai ellátottság nemcsak a fejlődő országok problémája, hanem Nyugaton is kardinális munkajogi kérdés is. A könyvben felhozott példák ugyan ritkán származnak a kelet-európai régióból, de így is tud hozzájuk az olvasó kapcsolódni. Nem kell ugyanis amerikai dohányültetvényen robotoló munkásnőnek lenned ahhoz, hogy visszatartott vizelettel szenvedd át a napot (ez Perez egyik példája), sokszor az is elég, ha magyar piaci, gyári vagy egyszemélyes kisbolti alkalmazott, hajléktalan nő, netán transz ember vagy.

Otthonon kívül végzett munka

A második rész a munkahelyi diszkrimináció világába vezet be minket.

A hagyományos munkaerőpiacot valamiféle mitikus tehermentes dolgozó igényeire szabták”

A nők munkahelyi előmenetelére, keresetére, egyben a testi és lelki egészségére is negatívan hat a nagyrészt rájuk háruló otthoni, – ami aztán időskorukban is érezteti hatását alacsonyabb nyugdíj formájában. Perez hosszasan sorolja a példákat az , melynek szerinte az egyik legjobb ellenszere a skandináv államokban alkalmazott (ez azt jelenti, a szülői szabadság egy részét csak az apa veheti ki). Egyelőre még kevés cég ismeri el, hogy adott esetben a bébiszitter is munkaköltség lehet, nemcsak a munkavacsorán elfogyasztott étel és szeszesital – Dawn Bovasso amerikai reklámszakember ezért indított pert, amit meg is nyert. 

A szerző lerántja a leplet a meritokrácia mítoszáról is (amely szerint a felvétel és az előléptetés kizárólag az érdemek, a tehetség szerint történik).  Ahogyan például a helyzete igazolja, az előítéletek csak erősödnek akkor, ha tagadjuk a létezésüket (akár a környezetünkben, akár a mi gondolkodásunkban). Megvilágító erejűek voltak számomra a zsenielőítéletet kibontó oldalak. Ennek fogságában hajlamosak vagyunk például azt hinni, hogy a jó programozó kizárólag a hiányos társas és higiéniai készségekkel bíró, éjszakánként is a billentyűzetet püfölő, megszállott őrült típusa. Aki általában férfi – de ez nem azt jelenti, hogy nők között ne lennének ! Csak azt, hogy az ő esetükben ez nem nyilvánulhat meg ilyen formában, mert a társadalom nők esetében a nonkonform, antiszociális viselkedést szigorúan bünteti. A nők másként élik meg és fejezik ki a terület iránti érdeklődésüket, így – mivel nem követik a sztereotip férfi mintázatot – háttérbe szorulnak és láthatatlanná válnak. Túlságosan tartja magát napjainkban is az elképzelés, miszerint az arrogáns, az osztályzatok tekintetében alulteljesítő férfi biztosan valójában született géniusz, a szorgalmas, jó értékeléseket szerző nő meg minden esetben biztos csak az intellektuális adottságai hiányosságait kompenzálja a stréberségével. Ezek az előítéletek aztán erősen kihatnak a felvett, illetve előléptetett dolgozók összetételére.

Ha a szilícium-völgyi meritokrácia vallásnak tekinthető, akkor a Harvardról kibukott fehér férfi az istene”

– hangzik a könyv egyik legfrappánsabb mondata p. 114.). (Van még egy jó pár.)

Ennél is lehangolóbb a helyzet fizikai munkásnők számára a munkavédelem frontján. A halálos munkahelyi balesetek terén az utóbbi évtizedekben javult a helyzet, de, hívja fel a figyelmet Perez (p. 156): 

nem a munkahelyi baleset az egyetlen módja annak, ahogyan a munkánk megölhet minket”

Hiányosak az adatok, különösen a nők (pl. műanyag termékeket gyártó munkásnők vagy manikűrösök) vonatkozásában, a káros anyagok rendszeres belégzése és a később kialakuló daganatos betegségek összefüggése terén. Ha pedig véletlenül rendelkezésre állnak az adatok (pl. a mindennapokban használt EDC vagy a BPA anyagok veszélyeiről), a laza szabályozás miatt a munkáltató megteheti, hogy fittyet hány rájuk. 

Az antifeminista férfiak nagyon szeretik a bányászokra vagy a rakodómunkásokra mutogatva a „helyükre küldeni” a nőket. Csak éppen azt felejtik el, hogy az és a többségben szintén nő is éppen eleget emelnek (és szereznek be pl. gerincsérvet).

A jogérvényesítés végképp ellehetetlenül az illegális vagy bizonytalan foglalkoztatottság esetében – ez utóbbi megint csak nőket érint nagyobb számban. Ugyanez a helyzet a munkahelyi szexuális zaklatás esetében, amiről megint csak hiányosak az adataink.

Még a legnagyszerűbb férfiak sem tudhatják, milyen érzés úgy létezni a világban, hogy néhányan egy ingyenesen használható vidámparkként tekintenek a testedre.” (p. 210.)

Tárgyak tervezése 

További probléma, hogy a mezőgazdaságban vagy az építkezéseken használt szerszámokat az átlagos férfikézhez szabták, és nem létezik a nők (vagy a kisebb kezű férfiak) számára ideális változatuk. Zongora éppen létezik olyan, amelyen kisebbek, így közelebb vannak egymáshoz a billentyűk és könnyebb őket átfogni, de a használata valamiért nem terjedt el – talán ciki? Ne higgyük ugyanakkor, hogy minden ilyen probléma megoldható két különféle méret bevezetésével, a nő ugyanis, hangsúlyozza Perez több alkalommal, nem kicsinyített férfi. A pilóták számára kifejlesztett mellény vagy a katonai, illetve rendőri egyenruha dizájnja nem veszi figyelembe, hogy a nőknek mások a testarányaik és (ki gondolta volna...) mellük is van – ez pedig súlyos, akár halálos sérülésekhez is vezethet. (Egy rendőrnő pl. kénytelen volt levenni a golyóálló mellényt, mert azt viselve nem tudta rendesen használni a faltörő kost.) 

Ezzel el is érkeztünk a harmadik részhez, amely a tervezést állítja a középpontba. A harmadik világbeli országok is túl gyakran szorul háttérbe a női szempont. Például a mezőgazdaságban dolgozók számára tervezett fejlesztő programok időbeosztása és elvárt készségei alapból kizárják a fejlődő országokban még hátrányosabb helyzetben levő nőket. Az adatgyűjtés fontosságát jól érzékelteti a kudarcba fulladt tűzhelyprogram, amely a napi száz szál elszívott cigarettának megfelelő káros anyagot kibocsátó régi eszközöket akarta modernebbre lecserélni. Csakhogy az új tűzhelyekkel megnövekedett a főzési idő, ezért a nők továbbra is a régit használták. A tanulság:

Előbb konzultálni kellene a nőkkel és csak aztán megtervezni a terméket, ahelyett, hogy felülről próbálnának rájuk erőszakolni egy központilag kialakított eszközt.”

Külön aljasság, hogy a sajtó az ilyen balul elsülő próbálkozásokért rendre a nők állítólagos ostobaságát teszi felelőssé, és nem a körültekintés hiányát.

Arról is bőven olvashatunk példákat, hogy miként tapasztaljuk a fejlett világban a szűklátókörű tervezés hátulütőit: kezdve azzal, hogy a női ruhákon szinte soha nincs zseb, folytatva a mobiltelefonok férfikézre tervezett méretével. (Engem, mint a nagy kijelzők rajongóját személy szerint ez különösebben nem zavar, de a Gezi-parki tüntetésekről tudósító újságírónőt annál inkább zavarta, hogy nem tud egy kézzel fotózni!) Folytatva a sort, a hangfelismerő szoftverek pontosabban ismerik fel a férfi beszédet a nőinél, mert a korpuszokban eleve több a férfiaktól nyert hanganyag. A mesterséges intelligencia ráadásul a nemi sztereotípiákat is újratermeli, mert a kevés rájuk vonatkozó szövegkorpusz sztereotip környezetben jeleníti meg a nőket. Márpedig, ha az algoritmus úgy véli, hogy a programozó férfi, akkor ez súlyos hátrányt fog jelenteni a programozó nők számára, ami pl. abban nyilvánul meg, hogy az ő honlapjaikat/profiljaikat ritkábban jelenítik meg a munkaerőt kereső szoftverek. /Arról, hogy hogyan termeli újra a mesterséges intelligencia a nemi sztereotípiákat, , a Szexista algoritmusok című cikkben bővebben olvashatsz!/

A Tengernyi pasas című fejezet azzal érvel, hogy a technikai újítások sosem szóltak igazán nők számára, például a az 50-es évek óta csak nagyon csekély fejlődés történt. A a statisztikák szerint kevésbé támogatják a befektetők. Mindez azzal is erősen összefügg, hogy a tech területen sokkal kisebb a női dolgozók aránya.

Az utazási betegségre a statisztika szerint nagyobb hajlama van a nőknek. Perez feltárja, hogy miként állhat ez összefüggésben azzal, hogy az autókat és az autósüléseket az átlagos férfitesthez tervezték. A nők 17%-kal nagyobb eséllyel veszítik életüket autóbalesetben. Ennek pedig az az oka, hogy az autók tervezésekor olyan töréstesztbábukat használnak, amelyeket az átlagos férfiról mintáztak. Újabb példa arra, hogy a gendervakság szó szerint a nők életébe kerül.  

Egészségügy

A negyedik rész a betegségek szempontjából mutatja be a nemi alapú előítéleteket: a közelmúltban nagyobb figyelmet kapó endometriózis példájából talán már mi is tudjuk, hogy a nők fájdalmát és tüneteit hajlamosak az orvosok kevésbé komolyan venni. Aki ezt a fejezetet elolvassa, soha többé nem fog olyan blődséget terjeszteni, miszerint a feministák tagadnák a biológiai nem jelentőségét – Perez ugyanakkor, és ezt nagyon helyesen teszi, NEM használja fel a biológiai nem jelentősége mellett való érvelést a transz emberek ellen, ahogy sajnos teszi. /Arról, hogy nézeteim szerint miként egyeztethető össze a biológiai nem jelentőségének és a transznemű emberek identitásának az elfogadása, bővebben olvashatsz./

A biológiai nem jelentősége vitathatatlan: éppen arról van szó, hogy a férfi és a női test még sejtszinten is olyannyira különbözik, hogy másképp hatnak rá a gyógyszerek. Ezért a gyógyszeripar, amennyiben kizárólag, vagy többségben férfi tesztalanyokat alkalmaz, súlyos veszélybe sodorja a nőket.

Ennél is érdekesebbek az okok. Egyrészt a nőket, időszegénységük miatt, mely a következik, nehezebb a tesztekbe bevonni. (Talán igazodni kellene a nők körülményeihez.) Másrészt, a gyógyszergyártók a női testet, például a menstruációval összefüggő hormoningadozások miatt, túl komplexnek tartják ahhoz, hogy bevonják a kísérletekbe. Egyes antidepresszánsok, antihisztaminok, antibiotikumok, sőt szívgyógyszerek is másként hatnak a menstruációs ciklus különböző szakaszaiban. Apropó: a szívinfarktus is teljesen más tüneteket mutat nőknél, mint férfiaknál! Egyelőre ott tartunk, hogy a népesség felének tüneteit az orvostudomány „atipikusnak” minősíti. (Ahogy lényegében a nőket is.) Perez több kezdeményezést felsorol a szabályozás szigorítására, amely azonban kevésbé vonatkozik a generikus, valamint a recept nélkül kapható készítményekre. Az anyagcsere olyannyira eltérő a nők és a férfiak esetében, hogy például a paracetamolt 40 százalékkal gyorsabban bontja le a férfiak szervezete, mint a nőké. A fejezet kitér a hiányosságaira is.

Közélet

Az ötödik részből kiderül, hogy miért maradt ki a GDP számításaiból a nők láthatatlan munkája – és miért jelenti ez a nyilvánvaló okokon túl a nők másodlagosnak tekintését. A gazdasági megszorítások is elsősorban a nőkön csattannak, mert ha az állam kevesebbet fordít például a szociális szférára és a gondoskodásra, akkor ezeket a feladatokat még nagyobb mértékben a nőkre tolja át (akik számára nem opció, hogy ellátatlanul hagyják beteg, idős családtagjaikat). Ráadásul (ha netán valakit a nők emberi jogai önmagában meggyőznének meg) az, ha a nők a gondoskodási feladataik miatt kiszorulnak a fizetett munkából, az állam költségvetésének sem kedvez.

Érdekes felvetés Perez részéről, hogy a jól ismert 70%-os női szegénységráta egy úgynevezett zombistatisztika. Ugyanis valójában arról is hiányoznak az adatok, hogy a szegénység hogyan érinti a nemeket. A következőkben a szerző kifejti, hogy a genderköltségvetési szempontok miért elengedhetetlenek az adórendszer és a nyugdíjrendszer kidolgozásakor is.

A 14. fejezet, mely A női jogok is emberi jogok címet viseli, mellett foglal állást.

Világszerte bizonyítékok igazolják, hogy a politikai genderkvóták egyáltalán nem vezetnek inkompetens nők rémuralomához”

– érvel Perez (p. 307.). Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a női képviselők számának növelésével sem megyünk önmagában semmire, ha a férfiközpontú politikai kultúrában nem hagyják őket dolgozni. Szintén hiányoznak az adatok a politikusnők ellen elkövetett szexuális zaklatásról és erőszakról.

Az utolsó fejezetből az derül ki, hogy miért fontos a nőket bevonni a katasztrófa utáni újjáépítések és a béketárgyalások folyamatába.

Ha terjedelmesnek is tűnik ez az ismertető, a fenti bekezdésekkel még mindig csak a főbb témákat és érveket villantottam fel némi felületes bepillantás erejéig, és nem adtam vissza a könyv informatív részletgazdagságát. De annyit talán világossá tettem, hogy a Láthatatlan nők alapmű; az elmúlt évtized egyik, ha nem a legfontosabb feminista szakkönyve, és ott a helye mindenkinek a polcán, akit foglalkoztat a nemek társadalmi helyzete.

.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



„Könny, kacagás, izgalom, az égvilágon minden…” Angela Carter. Esték a cirkuszban. Budapest: Magvető, 2011. Ford. Bényei Tamás

november 13, 2011 - 15:25

Érthetetlen, hogy a nemzetközi elismertségnek örvendő, számtalan nyelvre lefordított, és az angol nyelvterületen mára már klasszikusként számontartott írónő tollából ezidáig magyar nyelven csak egyetlen novelláskötete, A Kínkamra és más történetek látott napvilágot még 1992-ben, az Európa Zsebkönyvtár jóvoltából.

Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp

július 23, 2009 - 11:52

Ami a könyv stilisztikai-irodalmi erényeit illeti: ha már mindenképpen kanonizálni akarunk, akkor nem sorolnám az ún. „magas irodalom” kategóriába, de elsősorban nem is ezért olvastam el. Hanem azért, mert van bennem egy adag voyeurizmus: abban az illúzióban élek, mintha a könyv elolvasásával beleláthatnék mások életébe, gondolataiba. Nem gondolom, hogy egy könyv elolvasásával teljes egészében megismerhető a bemutatott kultúra, nem vagyok naiv olvasó.

Néger sisterhood a szolgaságban - Toni Morrison: A kedves

december 14, 2009 - 11:07

Toni Morrison regényeiben nagy szerepet kapnak a nők, a női közösség identitásépítő és –erősítő szerepe, az alávetettség és a rabszolgaság kérdése, az ősi afrikai kultúra és hiedelemvilág szolgaságban is tovább élő, összekovácsoló ereje. Prózájára erőteljes líraiság, szuggesztív lüktetés jellemző, dús, burjánzó szövegek, melyek a néger ősi dallamokat vagy épp annak modernebb, amerikaibb változatát, a dzsessz ritmusát pulzálják.

A közelmúltban olvastam

július 23, 2009 - 12:23
Arundhati Roy

Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene - Az indiai írónő és aktivista fotója a könyv fülszövegén. Gyönyörű nő. Harminckilenc éves. Ez az első regénye. És az egyetlen. A szerelemről, szépségről, érzékekről, boldogságról és a megbocsátásról, a kasztrendszerről, az asszonyi sorsról, a kommunizmusról, a brit uralom örökségéről. A regényt az Európa Könyvkiadó adta ki 1998-ban. A fordítás Greskovits Endre munkája.

Simone de Beauvoir: Mandarinok

április 01, 2010 - 07:36
Simone de Beauvoir: Mandarinok

Simon de Beauvoir-t leginkább A második nem szerzőjeként ismerjük, ám a feminizmus említett alapszövegének szerzője életében mégis inkább szépíróként jellemezte magát, a filozófus titulust pedig Sartre-nek engedte át. (A legújabb Beauvoir-kutatások azonban rámutattak arra, hogy az írónő filozófiai munkássága csöppet sem másodrendű írói teljesítménye mellett.)

Könyvajánló – Whitley Strieber: Éhség (1981, magyarul: Metropolis Media Group, 2011, ford. Császár László)

december 12, 2011 - 09:35
David Bowie és Catherine Deneuve a regényből készült filmben (Tony Scott: Az éhség)
Mivel eddig úgy tűnt, vámpírtémában az utóbbi években szinte csak a könnyedebb műfajú tinirománcok kelendők (önmagukban nem lenne velük baj, de az már a magyar olvasóközönség szegénységi bizonyítványa, hogy műveinek kiadása értesüléseim szerint nem lett nyereséges...), igen kellemes meglepetés volt számomra a magyar könyvpiacon is találkozni az angol változatban már régóta a polcomon díszelgő, science fiction,

A menekülés éve: Ta-mia Sansa új feminista science fiction regénye

június 08, 2013 - 15:27
Két személyes okom is van rá, hogy különös büszkeséggel mutassam be a napokban megjelent új könyvét, A menekülés évét. Egyrészt, szerzője, Snyehola Anett – aki a Sansa megszólítást részesíti előnyben – barátom és csapattársam: a Nőkért Egyesület és a Nőkért.hu szerkesztőségének alapító tagja.

A férfiak a Földről jöttek! És a nők is…! (Dr. Gary W. Wood: Nemek, hazugságok és sztereotípiák)

augusztus 07, 2011 - 08:49

Régebben olvastam egy könyvet, amelyet akkor teljesen készpénznek vettem: Dr. Marianne J. Legato „Miért nem emlékeznek a férfiak, és miért nem felejtenek a nők?” c. művét (Hajja Kiadó, 2008).

Nők, társadalmi nem, női öntudatnövelés – magyarul hozzáférhető könyvek bibliográfiája, 1. rész

december 16, 2011 - 16:58

Listánkkal egyaránt szeretnénk segítséget nyújtani a feminizmus, nőirodalom, Gender Studies témájában tájékozódni kívánó, kezdő és haladó laikusoknak, valamint szakdolgozóknak, kutatóknak. Eredetileg a