Feminizmus és transzneműség – avagy hogyan lettem rossz feminista

Olvasási idő
9perc
Eddig olvastam

Feminizmus és transzneműség – avagy hogyan lettem rossz feminista

augusztus 27, 2016 - 01:25
Miközben mi itthon még mindig a princípiummal, a nőket szülőgépnek tekintő politikával, a szexista-áldozathibáztató médiával és az Isztambuli Egyezmény törvénybe iktatásának késlekedésével bajlódunk, tőlünk nyugatabbra egész más frontokon zajlanak a feminizmus központi vitái: a feminista törekvések állítólagos új ellenségei a transzneműek, illetve az úgynevezett transzpolitika.

Sok olvasónknak feltehetően idegennek fog hatni a következőkben bemutatott vita, és úgy fogja érezni (joggal), hogy nem sok köze van a saját személyes tapasztalataihoz, hétköznapi problémáihoz. Mégis úgy érzem, eljött az a pont, hogy írjak, írjunk róla – méghozzá rögtön egy cikksorozatot, amihez némileg szubjektív bevezetőm következik.

Miközben mi itthon még mindig a princípiummal, a nőket szülőgépnek tekintő politikával, a szexista-áldozathibáztató és az törvénybe iktatásának késlekedésével bajlódunk, tőlünk nyugatabbra egész más frontokon zajlanak a feminizmus központi vitái. Be kell látnom: új szelek fújnak, a nézeteim (mint például az emberi jogi alapú gondolkodás, vagy az az elképzelés, hogy mindenki, amíg effektíve nem árt másoknak, megérdemli, hogy elfogadjuk úgy, ahogy van, és tiszteletben tartsuk az öndefinícióját) kimentek a divatból. Reménytelenül maradi vagyok, mert sehogy sem sikerül felfognom, hogy a feminista törekvések legádázabb ellenségei: a transzneműek! Bizony. Veszedelmesebbek még a liberális feministáknál is (pedig, mint szintén kénytelen voltam megtanulni, az ő ártó potenciáljuk sem elhanyagolható!), holmi bántalmazó férfiaknak pedig már alig marad hely ebben az új diskurzusban, amely a „T” azaz transzneműek démonizálása révén még az LMBTQ+ mozgalom relatív egységét is igyekszik megbontani.

Amikor az egyetemen az első gender studies óráimon megtanultam, hogy mit jelent a sex – gender (biológiai és társadalmi nem) megkülönböztetés, álmomban sem gondoltam volna, hogy bő tíz évvel később kifejezett „genderkritikus” feministákkal (!) keveredem vitába. Logikusnak találtam az elgondolást, hogy a nemekhez társított tulajdonságok és szerepek (nőiesség/férfiasság illetve női/férfi nemi szerepek) nem a biológiai adottságokból következő természetes vonások, hanem társadalmilag létrehozott elvárások, amelyek egyesek személyiségével összhangban vannak, másokéval kevésbé, vagy egyáltalán nem. A transzneműség jelenségével nem tudtam mit kezdeni, csak a médiában láttam „nemet váltó” embereket, akikre idegenkedve és értetlenül néztem. Hajlamos voltam elfogadni Madonna Kolbenschlag gondolatát a Búcsúcsók Csipkerózsikának c. (egyébként nem rossz) könyvéből – szerinte ha minden ember nemi sztereotípiáktól mentesen megélhetné önmagát, nem lenne szükség arra, hogy egyesek nemátalakítás címen „megcsonkíttassák magukat”. Aztán a kezembe került Sheila Jeffreys Beauty and Misogyny: Harmful Cultural Practices in the West c. könyve, amely a „káros kulturális gyakorlatok” közt tárgyalja – a szépségkultusz jelenségeivel összemosva – az MTF (male to female, férfiból nő) transzneműséget. A szerző visszatérő fixa ideája szerint ez egyfajta szexuális perverzió. Olyan meggyőzően ábrázolta a hobbiból otthon női ruhákat öltő középkorú férfiak feleségeinek gyötrelmeit, hogy elhittem neki, hogy a transzneműség tipikusan az általa leírt forgatókönyvre épül.

2012 szeptemberében, amikor az írás mellett az aktivizmusba is belefogtam, megismerkedtem egy transz aktivistával. Beszélgetéseink által megértettem, hogy a transzneműek nemváltása egyáltalán nem kötődik minden esetben a nemi sztereotípiákhoz. A transz nők messze nem hozzák minden esetben a „nőies” vonásokat túlhangsúlyozó, agyonsminkelt, műkörmös, magas sarkú cipős drag queent, és viselkedésükben, jellemvonásaikban sem feltétlenül azonosulnak a hagyományos női szerepekkel – ráadásul nem mindegyikük heteroszexuális, és vannak köztük transzfeministák is. A nemi identitás tehát több, illetve más a nemi sztereotípiákkal való azonosuláshoz képest. Utánaolvastam a témának, rendezvényeken vettem részt, még több aktivistával megismerkedtem, örömmel merültem el az LMBTQIA betűsor jelentésében és a kapcsolódó terminológiában. Nem éreztem tehernek megtanulni, mi a különbség a „nemi identitás” (az ember melyik nemmel azonosul) és a „szexuális orientáció” (melyik nemhez vonzódik) között, mi az a „cisz” (akinek a biológiai neme megegyezik a nemi identitásával, azaz nem transz) vagy mi az a „nem bináris” (aki nem tudja vagy nem akarja elhelyezni magát a nő–férfi kategóriák valamelyikében). Megértettem, hogy az átmenet nem egyetlen műtétből áll, hanem egy évekig tartó folyamat, és a transzneműek többsége számára nem is a nemi szervek átalakítása a legfontosabb, hanem az, hogy mások az adott nem képviselőjének lássák őket (és ebben leginkább a hormonterápia segít). Teljesen jogosnak tartottam a transzneműek igényét, hogy az általuk kívánt néven szólítsuk őket, a megjelenített nemük szerinti mosdót használhassák, és a partnerükön kívül senki se firtassa az alsóneműjük tartalmát. Nem háborodtam fel a gondolaton, hogy én mint női identitású biológiailag nő „ciszprivilégiumokat” élvezek, a transzneműek pedig transzfób előítéletek áldozatai – ez számomra cseppet sem negligálta a szexizmus, a rasszizmus vagy a homofóbia problémáját, hanem egy új dimenzióval gazdagította az emberi jogi szemléletemet. Részt vettem a 2013-as Budapest Pride  (ahol csak úgy tobzódtunk az identitáspolitikában), és nagyon is helyénvalónak, és a feminizmusommal a legmesszebbmenőkig összeegyeztethetőnek éreztem ezt az egymást kölcsönösen tisztelő, toleráns diskurzust. Jó érzés volt, hogy ezáltal többet megtudhatok és pontosabban tudok beszélni nemcsak másokról, de akár önmagamról is. (Elvégre azon sem kell megsértődnöm, hogy egy roma ember tapasztalatával szembesülve tematizáljam azt, amit addig természetesnek vettem, nevezetesen, hogy fehér bőrű vagyok, így nem vagyok kitéve rasszista előítéleteknek.) Evidensnek éreztem, hogy az elnyomás különböző formái egy tőről (a hegemón gondolkodásból, a patriarchátusból) fakadnak, és ha tenni akarunk ellenük, a diszkriminált társadalmi csoportoknak az egymással való torzsalkodás helyett . Ezt indokolja többek közt a keresztény fundamentalisták és egyes konzervatív, illetve szélsőjobboldali érdekeltségűek úgynevezett genderideológia konstrukciója, amelynek mindenki céltáblájává válik, aki progresszíven fogja fel a nemi szerepeket, illetve a szexualitást. Nem elég, hogy mi mind együtt, akik ellenezzük az ország visszavezetését a középkorba, e konstrukció szerint a „halál kultúráját” képviseljük, még más sem kell nekünk, mint elmérgesedő feminista- és LMBTQ-belharcok. (EZ volt az oka, hogy eddig nem szólaltam meg nyilvánosan a témában, de úgy tűnik, a hallgatás már nem segít.)

Ezért ért kellemetlen meglepetésként, amikor az idei év, 2016 elején hazai feminista közegben olyan nézetekkel szembesültem, miszerint a transznemű nők valójában szoknyás férfiak, akik azért vetik alá magukat aljas és ravasz módon az átmenetnek, hogy megszállják a nők számára fenntartott tereket, és ott nőket zaklassanak, erőszakoljanak. Mivel férfiként szocializálódtak, képtelenek levetkőzni az agressziót és a „male entitlement”-et, azaz azt az elképzelést, hogy nekik joguk van a nőkhöz, és azok kötelesek velük szexelni. (Mivel Magyarországon ilyenfajta nemi erőszakról nem tudni, elég, ha egyetlen transznemű nő az ismerkedési nehézségeiről egyszer is meg mer nyikkanni.) Volt szerencsém megismerni a transznemű embertől soha az életben nem hallott „pamutplafon” (cotton ceiling) kifejezést is, ami állítólag a nők bugyiját jelenti, amit a transz nők át akarnak törni. A transzneműeknek ráadásul állítólag megrögzött szokása megakasztani a nők reprodukciós jogairól szóló diskurzust, nem lehet előttük méhről, petefészekről, menstruációról, vagináról és szülésről beszélni, mert elkezdik verni az asztalt, hogy „de nem minden nőnek van méhe” stb. (Saját és az általam látott hazai feminista felületeken ilyet sose tapasztaltam, és eddig még nem szállták meg hőbörgő transzneműek a Születésház Egyesület rendezvényeit sem. Többen inkább részt vettek a szülészeti erőszak ellen tiltakozó tüntetésen, de ha rámutatok erre, annyit érek el vele, mint amikor arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy egy leendő erőszaktevő férfinak meglehetős öngól lenne az erekciót gyengítő vagy megszüntető hormonszedés.) Sőt, ezek a veszedelmes transzneműek a nyelvhasználatot is át akarják írni, például „menstruáló nők” helyett „vérző embereket” kell majd mondani, aki nem így tesz, majd jól deresre húzzák. (Magyarországon szintén aligha jellemző a polkorrektség felett ostorral őrködő transz nyelvújító. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy ördögtől való lenne a figyelmesség olyan közösségben, ahol transz férfiak is jelen vannak, és azt sem, hogy egy-egy ilyen megnyilvánulástól rögtön 1984-et kell vizionálni.)

Hirtelen döbbenetemben nem tudtam másra gyanakodni, mint arra, hogy e nézetek képviselői nem hallgatták még meg transznemű emberek tapasztalatait (főleg nem hazaiakét, akik örülnek, hogy élnek és a közösségszerveződésüknek is még a kezdetén járnak), de amikor erre tettem javaslatot, vérig sértődéssel és agresszív támadásokkal szembesültem, mert „ez nem az a szint”. Az sem segített rajtam, hogy a konfliktus kiéleződésének megakadályozása érdekében eleinte kínosan kerültem a „terf” (trans exclusionary radical feminist, azaz a transzneműeket kizáró radikális feminista) és a „transzfóbia” kifejezéseket (utóbbi helyett kínosan a „transzpolitikát kritikával illető” fogalmat használtam, hogy jó kislány legyek) – ugyanis aki ezeket kiejti a száján, végképp megnézheti magát, paradox módon repülhet még egy LMBTQ-csoportból is. Az, hogy a radikális feminizmus a feminizmusnak csak egy irányzata, ugyanúgy feledésbe merül ebben a vitában, mint a „szerintem”, „véleményem szerint” „én úgy gondolom, hogy” stb. kifejezések használata (tisztelet a kivételnek), sőt megjelennek vulgaritásukban antifeminista trollokat megszégyenítő álprofilok is. A „terf” érvelés szerint nő csak az lehet, akinek női reproduktív szervei vannak, ez lesz a társadalomban a nők elnyomásának az alapja, ellenben ha a nők elnyomása megszűnik, a nők mint kategória el fog tűnni. (Aki ez utóbbit érthetően elmagyarázza nekem, vendégem egy sörre. Ha azt is elmagyarázza, hogy ilyen előfeltevésekkel ugyan mi értelme van a „leszbikus” kategóriának, kettőre. „Azért vonzódom hozzád, mert ugyanúgy vagy elnyomva a reproduktív szerveid alapján, mint én." Marha hízelgő.) A reprodukciós jogok fontosságát nem tagadom, de ne felejtsük már el, hogy aki nőnek látszik, az akár van méhe, akár nincs, ki van téve a szexizmusnak, a zaklatás, erőszak veszélyének. (Olyan hihető, hogy puszta szeszélyből kiteszik magukat ennek férfiak, aha.) Továbbá, az, aki azt állítja, hogy van női identitása, azaz nőnek érzi magát (pl. én…), az máglyára való esszencialista, mert egyúttal azt is képviseli, hogy a lányok járjanak rózsaszínben és főzőcskézzenek. Felvetném, hogy – ahogy a vonatkozó fejezetében javasoltam – tegyünk különbséget a gender és a gender identity között, de a harsány röhögés szegény női identitásomon elnyomja a hangom.  

Kellett némi idő, amíg összeraktam a képet és megvilágosodtam: nem az történt, hogy néhány feministának, akiket az intelligenciájuk, olvasottságuk miatt nagyra tartottam, valamiképpen elmentek otthonról, hanem ez egy létező angolszász diskurzus, és ha 2013 és 2015 között nem tüntetések szervezésével múlatom az időt, hanem angol és amerikai radikális feminista blogok bújásával, az egész nem ért volna ilyen váratlanul. Amikor mégis angol nyelvű feminista oldalra merészkedtem, rosszul választottam, mert az interszekcionalitást képviselő Everyday Feminism helyett annak „terf” riválisát, a Feminist Currentet kellett volna előnyben részesítenem.  A 2016-os Oxford Handbook of Feminist Theory vonatkozó szócikke is segített helyretenni a dolgokat. Tudhattam volna, hogy a „terf” biblia Sheila Jeffreys művei mellett Janice Raymond Transsexual Empire című, gyűlöletbeszédtől fröcsögő műve – ami azért is sajnálatos, mert a prostitúció témájában viszont mindkét szerző fontos és kiváló írásokat tett le az asztalra. Apropó, a „terf” vitából az is kiderült, hogy ha a prostitúciót illetően vagyok, azaz ellenzem a „szexmunka” megközelítést, akkor egyben a „transzpolitikát” is elleneznem kellene, hiszen a transz aktivisták többsége a szexmunka-megközelítést pártolja. Hogy ez így van-e, arról transznemű szerzőnk fog szólni sorozatunk következő részében, utána pedig részletesebben elemezzük az említett angol nyelvű vitát.

Update: a sorozat második része !

A transzfóbiától az értetlenkedésen át az elfogadásig – a transzneműségről november 20., a Transznemű Áldozatok Emléknapja alkalmából

november 19, 2012 - 23:58

A Transzneműek Emléknapja (Transgender Day of Rememberance), mely minden év november 20-án esedékes, a transznemű embereket ért gyűlölet-bűncselekményekre, gyilkosságokra, bántalmazásra és diszkriminációra hívja fel a figyelmet. 1998-tól tartják, amikor is – transzszexuális mivolta miatt – meggyilkolták az amerikai transznemű nőt, Rita Hestert.

Feminizmus és transzneműség 2.: Transz nők a szexmunka/prostitúció vitában

szeptember 12, 2016 - 14:03

/Mint ismeretes, a feminizmusnak több irányzata van, amelyek különböző nézőpontokat képviselnek, és amelyek egyes kérdésekben akár szemben is állhatnak egymással. Még komplikáltabbá teszi a jelenséget feminizmus és LMBTQ+ mozgalmak kapcsolata, valamint magán az LMBTQ+ mozgalmon belül az egyes "betűk" (melegek, leszbikusok, transzneműek, queerek, stb.) elfogadottságának eltérő mértéke. Mindez már Magyarországon is kezd látszani.

"Azt hittem, felgyújtjuk a patriarchátust" - Transzfeminizmus workshop a Pride-on

július 13, 2013 - 18:33
Kép forrása: tinfeminist.wordpress.com
       A Budapest Pride hete alatt a "Transzfeminizmus" workshop volt számomra az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt program, mert két, önmagában is marginalizált és súlyos félreértésekkel, sztereotípiákkal terhelt témát hozott össze: értelemszerűen a feminista mozgalom transzneműek által képviselt irányzatáról szólt, és arról, hogy mely közös pontok találhatók a nők és a transzneműek elnyomásában. A workshopra, két feminista transznemű nő vezetésével, nagyszámú közönség részvételével, július 3-án, szerdán 19 órától került sor a Bálint Házban.

A nőiesség külső sztereotípiái - Cross-dressing és gender bending

február 19, 2012 - 22:48
Andrej Pejic (Fotó: Marko Todorovic)

A szexista  felfogás szerint a nő nem más, mint egy olyan lény, aki iránt a férfiak szexuális vonzalmat éreznek. Így a hímsoviniszta férfi valójában csak egyetlen szempontból képes definiálni magát: „én férfi vagyok.” Vagyis nem nő. 

„(S)he is a lady”

 

Progresszív lovagiasság? – a férfiasság változó formái

április 24, 2015 - 10:23
Hadas Miklós (fotó: FES)

A szokásosnál is nagyobb volt az érdeklődés „A férfiasság változó formái” című párbeszédfórum iránt, amely az alapítvány 2012 óta futó Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című regionális projektje keretében valósult meg. A projekt keretében 2014-ben indult egy vitasorozat, Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről címmel.