Magyar nemzeti girlboss

Orbán Viktor bebizonyította, hogy még nem ment el teljesen a józan esze, amikor a december 21-ei kormányinfón bejelentette Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter államfőjelölését. Ez az egyébként logikus és racionális döntés nem kis meglepetést okozhat a kormány eddigi nő- és családpolitikáját tekintve. Hiszen nem is olyan rég még határozottan a konyhába szánta a nőket a miniszterelnök – természetesen csak azután, hogy az összes többi gondoskodási munkát is elvégezték a felelős állami szektorok helyett –, és maga Novák Katalin is inkább képviselte a karácsony előtt papírzsebkendővel önfeledt áhítatban ablakot pucoló magyar női eszményt.

A korral azonban haladni kell, egyébként is előre megyünk, és nem hátra, a választások közeledtével pedig rétegenként kell megvenni a választópolgárokat. Ebben a konkrét esetben ezúttal a társadalom aktuális igényeinek megfelelő girlboss-narratíva lett előhúzva a kalapból, mint a kormány legújabb identitáspolitikai trükkje. Orbán ezzel a gesztussal végleg le tudja rombolni a róla kialakult hímsoviniszta képet, illetve előtérbe tudja helyezni a 2022-es választási kampány egyik kulcselemét, az identitás- és családvédelmet, hiszen ennek az arca Novák.

A „girlboss” azaz „csajfőnök” vagy „női vezető” koncepciója mindenkinek ismerős lehet, ha máshonnan nem, akkor olyan népszerű, nőknek írt sikerkönyvekből, mint dr. Várkonyi Andrea bestsellere.

A girlboss olyan magabiztos, ambíciózus, önálló nő, aki a férfiak által uralt üzleti életben is sikeres tud lenni. A girlbossok jellemzően felső-középosztálybeliek, akik alapvetően jó körülményekből és adottságokkal indulnak az életben.

Egy ilyen helyzetből könnyű lustának vagy akaratgyengének bélyegezni azokat, akik nem érték el ugyanazokat a sikereket az élet minden területén – tehát nem többdiplomás, többgyerekes, vezető pozícióban dolgozó nők, akiknek mindemellett boldog párkapcsolatuk van, és persze tökéletesen is néznek ki.

Míg a jelenség az 1980-as évekből eredeztethető (amikor például Margaret Thatcher lett az első női brit miniszterelnök, ám pozíciójából semmit nem tett az elnyomott helyzetben lévő nőkért), magát a fogalmat az amerikai Sophia Amoruso tette felkapottá a közbeszédben, aki a 2010-es évek elején alapított (és azóta már csődbe ment) divatcége, a Nasty Gal, illetve erről írt könyve által lett híres, annyira, hogy a Netflix is készített a történetéből egy kérészéletű sorozatot. A fogalom használatával, ahogy arra számos írás rámutatott, az a probléma, hogy szexista, rasszista és osztályelitista, erősíti a patriarchátus hatalmi struktúráit és infantilizálja a nők vezetői pozícióját. A „girlboss-feminizmus” vagy „choice feminism” (a választás feminizmusa) ahelyett, hogy a férfi dominanciát lehetővé tevő struktúrákat bontaná le és minden nő felszabadítására irányulna, lehetővé teszi a nők számára (is), hogy kapitalista törekvéseiket a nemek közti egyenlőségi aktivizmusként legitimálják. Ezzel kiszolgálja a kapitalizmust, amely egyesek individuális sikerét támogatja a tömegek elnyomásán keresztül, és csak a munkásosztály (beleértve a nőket is) kizsákmányolásával létezhet.

Önmagában annak, hogy egy nőnemű személy ér el sikereket, nincs köze a feminizmushoz. Attól, hogy egy nő tesz valamit, az nem lesz feltétlenül felszabadító más nők számára.

A feminizmus ideológiáját nem használhatja az egyén a saját jólétének biztosítására, ha közben másokon ezzel átgázol.