Sisterhood és a mítoszok

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Sisterhood és a mítoszok

július 23, 2009 - 11:43
Nem kell mítoszkutatónak lenni ahhoz, hogy megsejtsük: <b>a mítoszok mögött valódi történetek rejtőznek, az istenek mögött hús-vér emberek, a háborúkat pedig semmiféle csoda nem tette igazságosabbakká. Ebben a kontextusban nem lehet kétségünk afelől, hogy Iphigénia föláldozása, Pentheszileia meggyilkolása és holttestének meggyalázása vagy épp a tehetséges Kasszandra megerőszakolása és végül felkoncolása mögött valódi női tragédiák állnak. Margaret Atwood, kanadai írónő nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egy kevésbé látványos női életutat mutasson be, a tiszteletnek örvendő Pénelopé sorsát, aki ezúttal a saját szemszögéből, egyéni, szubverzív, még véletlenül se eposzi nyelvezetén adja elő hányattatásait. - Harkai Daniella írása

És a kép máris nem oly idilli, a házastársi hűség mögött a korabeli patriarchális társadalom elnyomógépezetét pillanthatjuk meg, amely arra kényszeríti a jobb sorsra hivatott Pénelopét, hogy tipikusnak tartott asszonyi tevékenysége (szövés) mögé bújva, örök várakozásra kárhoztassa magát, míg Odüsszeusz a világot járja. A szorgalmas, hasznos házimunkát végző asszony képe így rögtön más színezetet kap, mert bár Pénelopé maga kreatívnak tartja tevékenységét, valójában nincs más választása, amennyiben meg akar menekülni a kérőktől, akik természetesen csupán az anyagi javakra pályáznak.
Miközben a korántsem olyan jó fej Odüsszeusz a maga kalandjait űzi (Atwood zseniálisan dönti le piedesztáljáról az eposzi hőst, a küklopszot félszemű kocsmárosnak, Kirké szigetét luxusbordélynak minősítve), addig Pénelopé női társaságot gyűjt maga köré tizenkét fiatal lányból, akikkel éjszakánként felfejtik a leplet. Női közösséget szervez tehát, felszabadultan társalognak, finom csemegéket falatoznak, meséket mondanak: „Majdnem olyanok voltunk, mint a testvérek. Reggelenként a kialvatlanságtól karikás szemmel cinkos mosolyokat váltottunk, és lopva meg-megszorítottuk egymás kezét.” Sajnos azonban Pénelopé elköveti azt a hibát, hogy színjátékra kéri őket, hogy az Odüsszeusz távolléte alatt a házat ellepő kérők szándékait kipuhatolják. A lányokat megerőszakolják, de azok hűségesek maradnak Pénelopéhoz, így időben értesülnek a kérők merénylő szándékáról, és persze az utolsó pillanatban maga a férj is betoppan. Véres bosszúja azonban nem kíméli a tizenkét fiatal lányt sem, akiket egy hajókötéllel felakasztat Pénelopé fiával. Pénelopét még a túlvilágon, az örök aszphodéloszmezőkön is mardossa a lelkiismeret, amiért képtelen volt megmenteni szeretett barátnőit, akik szomorú, magányos életében az egyetlen örömforrást jelentették.
Mindenképp szót érdemel a könyv szerkezete és sokat kritizált, már-már pongyola stílusa. Szerintem Atwood szándékosan szubvertálta az eposzi műfajt, végig követhető az eposzi kellékek koncepciózus áthágása (például jelzők esetében egészen a trágárságig), a műfajok keveredése (a regényben betétként olvashatunk a görög drámákra jellemző kórusdalt, verset, népdal jellegű verset, tengerésznótát, balladát, drámát, kultúrantropológiai előadást, bírósági tárgyalást – ezekben nyomokban az eposzokra jellemző hexa- és pentametereket is találhatunk), a pallérozott stílusról nem is szólva. Pénelopé tehát nem kér Odüsszeusz férfinyelvéből (sem), akinek soha nem bocsátja meg a nők legyilkolását, szándékosan és határozottan szókimondó.
A regény egyértelműen feminista szellemben íródott, nyíltan megkérdőjelezi a férfiak felsőbbrendűségét, rámutat a férfiak szexuális erkölcseinek megítélésekor alkalmazott kettős mérce visszásságaira (Odüsszeusz csélcsapságát normálisnak tartják, míg Pénelopét köti házastársi esküje és halállal lakolna, ha ezt megszegné), a tizenkét lánnyal alkotott női közösség a sisterhood szép megnyilvánulása és a kultúrantropológiai értekezés még egyéb, mélyebb, az Artemisz-kultuszhoz való kapcsolódásait is felfedi a történetnek.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában

szeptember 08, 2009 - 18:12

Karen Blixen (1885-1962) Dánia talán legismertebb írónője (eredeti nevén: Karen Christentze Dinesen) állítása szerint nem akart író lenni. Utazni, táncolni, élni, festeni – ez jelentette számára az élet teljességét. „Minden embernek joga van meghatározni a saját sorsát, függetlenül a mások által ráerőltetett szabályoktól…” – ez volt jelmondata és életfilozófiája, melyhez még hányattatásai és kudarcai közt is tartotta magát.  

Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya (1938) Ford. Ruzitska Mária, Európa, Femina sorozat, 1986

június 12, 2012 - 14:35
Jelenet Alfred Hitchcock Rebecca című filmjéből

Daphne du Maurier Rebecca c. vaskos (545 oldal), ám gördülékenyen olvasható regénye 1938-ban íródott az ún. „női gótika” tradíciójában, és – ami nem ritka a műfajban – tartalmazza a krimi és a szerelmes regény elemeit is. A borító a csókolózó pár által az utóbbit emeli ki, a látszat szintjén némileg csökkentve a mű komolyságát (ami női szerzők műveivel a kiadói gyakorlatban rendszeresen megesik). A filmváltozatot sem kell ismerni ahhoz, hogy belássuk: ez nem szirup.

Három női generáció Kínában - Jung Chang: Vadhattyúk

június 11, 2010 - 08:07

 

Jung Chang (1952-) kínai származású angol írónő önéletrajzi dokumentumregényében, a tízmillió példányban megjelent, harminc nyelvre lefordított Vadhattyúkban páratlan bátorsággal leplezi le a kínai kommunista diktatúra borzalmait és visszásságait, hitelesen mutatja be a Kínában zajló elnyomó rendszerek egymásutánját, és könyvében különös hangsúlyt fektet a kínai nők kizsákmányolásának ábrázolására is.