Nők a "feminista agymosás" ellen: a vak komondor csóválja a farkát

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam

Nők a "feminista agymosás" ellen: a vak komondor csóválja a farkát

december 05, 2015 - 19:36
A célba vett „ellenség” képzeletbeli: egyrészt, hazánkban nincs és soha nem is volt az amerikaihoz hasonló, a társadalom széles rétegeit hosszútávon aktivizáló feminista mozgalom; másrészt olyan, hogy „modern” feminizmus, egyáltalán nem létezik – a mozgalom történetének ismeretében láthatjuk, hogy a különbségtétel a „korrekt” klasszikus és a „túlzó” modern feminizmus közt mesterségesen kreált.

Forrás: Confused Cats Against Patriarchy

/első megjelenés: /

Térben és időben eltájolódott, különös „mozgalom” ütötte fel fejét néhány hazai internetes felületen:  követve állítólag nők emelik fel a szavukat az állítólagos „modern feminizmus” állítólagos túlkapásai ellen. A  elsőként a magát ellenzékinek feltüntető Nyugati Fény nevű  tudósított, és magukat szintén ellenzékinek feltüntető több tízezres Facebook-oldalak azonnal  a hírt. Nem most látom először, hogy a rendszerkritika a hagyományos nemi szerepeknél rendre megtorpan, és valószínűleg nem is utoljára; ami miatt mégis reflektálok a jelenségre, az az, hogy a széles körben olvasott hírportálok (, index.hu) is rögtön és lelkesen tudósítottak a tevékenységükről – ami a nők által kezdeményezett, alulról szerveződő mozgalmakról meglehetősen ritkán mondható el.  

Rögtön az elején tisztázom: az én feminizmusomba nem fér bele, hogy az oldalt lájkoló és (ugyan ők a hazai fronton még csak hárman vannak) feminizmusellenes táblával fényképezkedő nőtársaimat  vagy a motivációikat igyekezzem feltérképezni. (Egyikük ezt joggal  mint arrogáns megközelítést, ebben az egyben egyetértek vele.) Annak ellenére sem, hogy azt is a feminizmusnak köszönhetik, hogy ők most nő létükre nyilvános térben kifejezhetik a történetesen feminizmusellenes véleményüket. Még arra sem kérem őket, noha Puskás Panni  maximálisan tudok azonosulni, hogy gyakoroljanak empátiát a többi, náluk esetleg kevésbé szerencsés helyzetben levő nő felé. Nem róluk szeretnék beszélni, már csak azért sem, mert ők inkább csak asszisztáltak a projekthez, és Kiss Heléna „társalapító” kivételével az ötletgazdák-alapítók-adminok neve, arca nem ismert.

Akár változik ez a közeljövőben, akár nem, a problémát én inkább onnan közelítem, hogy a célba vett „ellenség” képzeletbeli: egyrészt, hazánkban nincs és soha nem is volt az amerikaihoz hasonló, a társadalom széles rétegeit hosszútávon aktivizáló feminista mozgalom; másrészt olyan, hogy „modern” feminizmus, egyáltalán nem létezik – a mozgalom történetének ismeretében láthatjuk, hogy a különbségtétel a „korrekt” klasszikus és a „túlzó” modern feminizmus közt mesterségesen kreált.

 

Hazánkban mi ellen is?

Hazánkban történelmi okokból a mai napig számtalan tévhit él a feminizmusról: az államszocializmus szovjet típusú, felülről irányított, kényszerű és felemás  a többségnek, akik azt megélték, nincsenek maradéktalanul jó emlékei, ellenben a köztudatban az vált a feminizmussal egyenlővé – a traktoros lány alakját a mai napig sem sikerült elfeledni. Valószínűleg ezért hullott valamelyest termékeny talajba a feminizmusellenes kezdeményezés: Magyarországon ugyanis nem beszélhetünk széles körű és hosszú életű, egységes feminista mozgalomról. Feminista megmozdulásokra(ezek történetét évszámokban lásd ) sor került a 20. század elején (), a rendszerváltáskor (), és léteznek ilyen kezdeményezések ma is (NANE, PATENT, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, Üvegplafon, Nőkért Egyesület, stb.), de olyan értelemben és olyan széles körben, mint az Egyesült Államokban, nálunk nincs és nem volt feminista mozgalom, így annak túlkapásairól sem beszélhetünk.

A néhány feminista egyesület – köztük a bántalmazás áldozatait segítő, tehát állami feladatot ellátó, és erősen túlterhelt (!) szervezetek – nulla vagy jelképes állami támogatással, az árral szemben úszva, leggyakrabban főleg önkéntesekre támaszodva próbálják végezni a munkájukat. Még az olyan területeken is, ahol hazánkban is érvényben levő nemzetközi egyezmények (pl. az ENSZ nőjogi egyezménye, a CEDAW, lásd  és a CEDAW Bizottság legutóbbi, , valamint a Pekingi Cselekvési Platform) civilekkel való érdemi egyeztetést írnak elő, vajmi kevés hatással vannak a törvényhozásra. A rendszerváltás idején (!) csodálkozás, gúnyolódás, esetenként harsány nevetés fogadta a házasságon belüli szexuális erőszak és a munkahelyi szexuális zaklatás törvényi szankcionálására tett javaslatokat (lásd Rimay Andrea Rendszerváltó nők c. interjúkötetét), és a családon belüli erőszaknak csak 2013-ban, lett (akkor is az áldozatvédő civilek érdemi bevonása nélkül megszövegezett, így több sebből vérző) önálló törvényi tényállása. Az áldozatok védelmére ennél komplexebb és átfogóbb intézkedéseket előíró, Magyarország által formálisan már aláírt t annak ellenére sem sikerül törvénybe iktatni, hogy a családon belüli erőszak áldozatai , és hetente minimum egy nőt megöl a partnere vagy volt partnere.

 

image_7.jpg

a NANE (Nők a Nőkért az Erőszak Ellen) Egyesület minden évben megemlékezik 
a családon belüli erőszak áldozatairól, fotó: hvg.hu

A több mint 90 százalékban férfi képviselőket ezek a problémák olyannyira nem érdeklik, hogy szinte havi rendszerességgel még a Parlamentben is gond nélkül megengednek maguknak egy-egy jóízű szexista beszólást (lásd , Illés Zoltán, vagy a hajléktalanságért a bántalmazó kapcsolatból kilépő nőket hibáztató Lukács Tamás), és bántalmazókat tűrnek meg maguk közt (). Annak ellenére, hogy a kormány igen lelkes az iskolai tananyag „megreformálása” terén, a káros nemi sztereotípiák leépítése vagy az erőszakmentes konfliktuskezelés mégsem került bele, hanem, szembemenve a vonatkozó CEDAW ajánlásokkal, egyenesen  jellemző – például a férfi dominancia és a női kiszolgáló szerep megerősítése, ami a bántalmazó kapcsolatoknak is alapja.

Ennyiből is rögtön láthatjuk, hogy itt, Magyarországon nem , hanem mind a nők, mind a férfiak (!) érdekében inkább a feminista szellemiség terjesztésére lenne szükség. Ami éppen azért jár gyerekcipőben, mert a feminizmus alapelveinél fogva ódzkodik a populista, erőszakos eszközöktől és az „agymosástól”, amivel vádolják. Írunk, beszélünk, véleményt nyilvánítunk, és igyekszünk közösséggé szervezni azokat a nőket és szövetséges férfiakat, akik fogékonyak az üzenetünkre. Ezt a gyűlöletbeszéd határáig bárki megteheti – a feminizmust ellenzők is.

Meg is teszik, méghozzá nem először: a nyolcvanas években, annak ellenére, hogy a hazai lakosság többsége azt sem tudta, hogy a feminizmust eszik-e vagy isszák, feminizmusellenes diskurzus lángolt fel a magyar sajtóban. A témában magyar nyelvű szakirodalom akkor még szinte egyáltalán nem volt hozzáférhető. Ezt használta ki pl. Bíró Dávid, aki „A teremtés koronái és a gyengébb nem” című cikkében a nők emancipációját okolta a férfiak korai halálozásáért, és Hernádi Miklós, aki Nemek és igenek. A feminizmus vitaanyagából címmel (Minerva, 1988) önkényes szemelvényválogatással és a saját interpretációjával igyekezett elidegeníteni a témától az egyéb tájékozódási lehetőségekben aligha bővelkedő olvasót.  (A magyar antifeminizmus történetéről bővebben lásd Acsády Judit  című tanulmányát.) Úgy tűnik, hazánkban a feminizmussal kapcsolatos aggályok mindig sietve megelőzik magát a feminizmust.

 

Mi az, hogy „modern feminizmus”?

Most viszont, amikor számos magyar nyelvű tanulmánykötet és tematikus folyóirat , és egy kattintással hozzáférhető számtalan információ, már nem olyan könnyű az embereket megtéveszteni.

A feminizmusellenes diskurzus hívei így hamar rájöttek, hogy szimplán a feminizmus, azaz a nemek egyenjogúságát céljaként kitűző emberi jogi, társadalmi mozgalom ellenzése olyan ellenállást vált ki a nők többsége és a jóérzésű férfiak részéről, ami ellehetetlenítené a törekvéseiket. Ezt felismerve finomították az érveiket és kezdték el hangoztatni, hogy míg a „régi”, klasszikus feminizmus céljai jogosak és nemesek voltak, az általuk úgynevezett „modern feminizmus” már nemcsak hogy túlzásokba esett, de egyenesen meghazudtolta, szembeköpte, kifordította, eltorzította stb. az eredeti mozgalmat. Ennek alátámasztása (és a lájkolók riogatása) érdekében tablót gyártottak kontextusból kiragadott és kétes hitelességű „idézetekkel” amelyeket hazánkban jelenleg is ismeretlen, magyarra többségükben le nem fordított, és a feminizmus irányzatai szempontjából cseppet sem reprezentatívan összeválogatott szerzőknek tulajdonítanak.

Valójában a feminizmus története a fő témák és célok tekintetében folytonosságot mutat: azaz az úgynevezett modern feminizmus nemhogy nem az ellentéte a klasszikusnak, hanem egyenesen annak a munkáját folytatja. Mindez egyaránt igaz a külföldi és magyar feminizmusra. A 20. század eleji nek lapjaA Nő és a Társadalom számait végigolvasva egyértelműen láthatjuk, hogy ék (és a külföldi szüfrazsettek, akikkel rendszeres levelezésben álltak) az adott kor viszonyainak megfelelően, de már gyakorlatilag minden olyan témával foglalkoztak, amelyekben a mai feministák pozitív változásokat igyekeznek elérni, beleértve olyan problémákat, mint a családon belüli egyenlőtlen munkamegosztás, a női munkavállalók hátrányos helyezete, a munkahelyi zaklatás, a nemek közti bérkülönbség, a gyermekkori szexuális abúzus, a női test sanyargatása a szépségkultusz nevében, a nők alacsony száma (akkor: teljes hiánya) a döntéshozatalban, a prostitúció, az emberkereskedelem és (akkor még az alkoholizmussal összefüggésben tárgyalva) a családon belüli erőszak.

A korai feminista mozgalmat elsősorban az első világháború dúlta szét: akkor maguk a feministák is jótékonysági jellegű terepmunkával, a háború okozta károk enyhítésével voltak elfoglalva. Azaz, a korai feminista mozgalomnak távolról sem azért lett vége, mert a munkáját befejezettnek és okafogyottá váltnak tekintette volna! Több országban valóban a háború alatti helytállás elismerésével indokolták a nők szavazati jogának biztosítását, más országok pedig egyszerűen csak követték a többiek példáját, de téves ebből , hogy a szüfrazsettek mozgalma nélkül megvalósult volna a formális politikai egyenlőség. Önmagában ordas patriarchális elképzelés, hogy a hatalmi pozícióban levő férfiaknak (akik valóban a férfiaknak csak egy bizonyos hányadát alkotják) csak úgy maguktól, mindenféle nyomás nélkül, puszta méltányosságból, társadalmi igazságérzetből jutott eszükbe a nőkre is kiterjeszteni a szavazati jogot (vagy megszüntetni a rabszolgaságot, vagy enyhíteni a rasszizmuson, vagy a munkások kizsákmányolásán).  A „társadalmi haladást” mindig az azt követelők érték el, noha a hatalmukból engedni kényszerülők ezt nyilván nem szeretik beismerni.

A Nő és a Társadalom cikkeit olvasva ráadásul az is kitűnik, hogy a korai feministák nem így képzelték el céljaik megvalósulását. Noha Schwimmerék tudták, hogy a választójog nem fog mindent megoldani, csak egy eszköz, ezzel együtt is többet vártak tőle. Példának okáért, küzdöttek nem csak az aktív, hanem a passzív választójogért is, azaz azért, hogy a nők is vállalhassanak politikai tisztségeket. És nem 9 százalékra gondoltak – meg merem kockáztatni, hogy látva a nemek arányát ma a magyar parlamentben, és annak következményeit, nem tartanák a női kvótát ördögtől valónak. Mindezek alátámasztására érdemes elolvasni a nők választójoga mellett felhozott  – ezek túlnyomó többsége ma is megállja a helyét, és alkalmazható a női kvóta melletti érvelésre.   

1913_masik_plakat.jpg

az 1913-as budapesti Női Választójogi Világkongresszus egyik plakátja

Nem láthatták előre, hogy ha a nők majd kivívják a formálisan egyenlő jogokat, az elnyomás más, alattomosabb (mert kevésbé kézzel fogható, formálisan kevéssé kimutatható, így könnyebben tagadható) módokon fog utat törni magának. 1895-től járhattak ugyan a nők is egyetemre, de számos – köztük az akkor legnagyobb presztízst jelentő jogi – karra még évtizedekig nem engedték be őket. Mára formálisan elhárultak ezek az akadályok is,de többek között a gyermekkortól sulykolt nemi sztereotípiák miatt a nők a műszaki pályákon illetve a jövedelmező állásokkal kecsegtető szakokon a mai mapig alulreprezentáltak. Ami a nők tudományos karrierjét illeti, számuk az egyetemi ranglétrán felfelé haladva piramisszerűen . Hasonló tendencia figyelhető meg a munka világában is: masszív nőtöbbség jellemző a rosszul fizetett gondozó-segítő-kiszolgáló szakmákban, a köz- és versenyszférában pedig a nők rendre az ún.  ütköznek. A formális változásokhoz a magánélet nem igazodott: a  és a gyermekgondozás feladatainak családon belüli megosztása a mai napig konzervatív képet mutat. Az előnytelen munkakörülményekhez nemcsak a munka és gyermekvállalás összeegyeztetését elősegítő intézkedések hiányosságai tartoznak – a feminizmustól legerősebben berzenkedő nő is ismeri az állásinterjún azt a bizonyos, elvben tiltott kérdést –, de a munkahelyi szexizmus és  is. Mindeközben a mainstream médiából olyan szinten árad a szexizmus, az elkövetőmentegetés, az áldozathibáztatás és a nemierőszak-kultúra, hogy az az utóbbi időben esetenként (, rendőrségi videók, ) már a női érdekképviselettel egyébként nem foglalkozók ingerküszöbét is átlépte.

Mindezen szeretne változtatni a feminizmus, amely nem „áldozatokká teszi a nőket”, hanem rámutat a nemi szempontból (is) egyenlőtlen társadalmi viszonyokra.  Reprezentatív EU-s felmérés (FRA) szerint a magyar nők mintegy 27 százaléka élete során legalább egy alkalommal valóban erőszak áldozatává válik – de ugye senki nem él abban a hitben, hogy amiről nem beszélünk, az nincs?  A feminizmus ezzel együtt sosem állította, hogy a férfiak velük születetten agresszívek lennének: éppen a nemi sztereotípiák ellen emel szót, és arra mutat rá, hogy a szisztematikus erőszak, azaz a bántalmazás nem biológiai eredetű, önkéntelen és elkerülhetetlen „férfiviselkedés”, hanem a fizikai és társadalmi erőfölénnyel való szándékos visszaélés, azaz döntés kérdése. A feminizmus tisztában van vele, hogy a férfiak sincsenek egyformán domináns helyzetben és ebből kifolyólag nekik is vannak társadalmi eredetű problémáik: valójában csak a középosztálybeli, fehér, heteroszexuális, cisznemű, éptestű, neurotipikus, keresztény, hagyományos családban élő férfi élvez maradéktalan előjogokat. Azonban az elnyomott csoportokon belül a nők további nemi alapú elnyomásnak vannak kitéve. Azaz egy roma, szegénységben élő, hajléktalan, migráns vagy fogyatékossággal élő nő ma is kettős diszkriminációt szenved el egy ugyanilyen helyzetben levő férfihoz képest, például mert saját közösségén belül is elnyomásnak, zaklatásnak, bántalmazásnak lehet kitéve, és/vagy mert jóval nagyobb eséllyel válik fizikai és/vagy szexuális erőszak áldozatává, és általában anyagilag is (még) kiszolgáltatottabb.

A feminizmus (és az is!) elismeri, hogy kisebb gyakorisággal ugyan, de férfiak is válhatnak (hetero vagy homoszexuális kapcsolatban) erőszak áldozatává – csak két dolgot nem ismer el: 1. azt, hogy az állítólagosan nők által elkövetett lelki terror „semlegesíti” a többségben férfiak által elkövetett fizikai és szexuális erőszakot: a fizikai erőszak ugyanis nem a semmiből jön, hanem azt is lelki erőszak előzi meg, így „kiegyenlítettségről” aligha beszélhetünk 2. azt, hogy a nők elleni erőszak ellen küzdő, arra a figyelmet felhívó, illetve a női áldozatokat védő szervezetek vegzálásától a férfi áldozatoknak jobb lesz. Érdemi erőfeszítést nem láttam még a feministákat túlzónak vagy részrehajlónak ítélők részéről a férfiak specifikus problémáinak megoldására, például a szexuális erőszak vagy a gyermekkori abúzus férfi áldozatainak megsegítésére, közösségbe szervezésére, érdekképviseletére.

Pedig egy ilyen kezdeményezéshez mi is csatlakoznánk.

 

 

 

Mért ne legyek én feminista? Megbélyegeznek úgyis...

május 12, 2010 - 21:19
Mért ne legyek én feminista?

Köszönjük Dr. Sándor Klára szerzőnek, hogy cikkét közlésre ajánlotta - ráadásul pont akkor, amikor a nemrégiben kialakult"név-vita" miatt (érdemes-e a hozzátapadt negatív asszociációk ellenére is megtartanunk a "feminista" nevet?) különösen aktuális. Eredeti megjelenés: Csapó Ida szerk. Feminista almanach, 2005.

Szokásos torzítás: "az emancipált nők boldogtalanok"

július 24, 2010 - 15:31
Fotó: Unsplash / Pixabay

Látszólag kimeríthetetlenek, a valóságban azonban szánalmasan egyszerű sémákba illeszkednek és egy perc alatt megcáfolhatók azok a koholt vádak, gyenge lábakon álló érvek és átlátszó stratégiák, melyekkel megkísérlik a feminizmust elmarasztalni, és a feminista nőket lejáratni. Ezúttal a férfiidentifikáció vádját, és a boldogtalanság feltételezését vesszük górcső alá.

Tűsarkúban hátrafelé - A hazai antifeminista irodalom a feminista kutató szemével

október 08, 2010 - 12:59

1. A magyar antifeminizmus jellemzői

 

Az antifeminista könyvek kiadásának divatjáról beszélhetünk ma Magyarországon – számos magyar szerző mellett (pl. Bakos: A helyes asszonytartás, Bene: Emancipációs bumeráng) újabban fordítások is napvilágot látnak (pl. Herman: Az Éva-elv). Ezek egyfelől támogatják az egyébként is erős hazai antifeminista közvélekedést, másfelől megerősítést is kapnak onnan.

A magyarországi feminista megmozdulások története

november 29, 2015 - 10:22

/A tanulmány első megjelenési helye: Bolemant Lilla szerk. Nőképek kisebbségben: tanulmányok a kisebbségben (is) élő nőkről. Pozsony: Phoenix PT, 2014, 18-29. A kötet egyben letölthető itt. Alább a linkekkel kiegészített változat olvasható, a szövegben [jelzett] oldalszámokkal. A tanulmány csak az eredeti megjelenési adatok megadásával idézhető./

 

Tartalom:

Bevezetés