Malala, a megállíthatatlan

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Malala, a megállíthatatlan

október 11, 2017 - 23:53
A lányok oktatásáért küzdő aktivista, minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa.

„Miért kellene megtanulniuk a nőknek írni és olvasni? És kinek írnának? Csak a férjüknek írhatnának. Ha a férjük velük él, minek küldjenek neki levelet?” – értetlenkedett egy pakisztáni lap főszerkesztője a hatvanas évek elején, amikor Oriana Fallaci olasz újságíró a helyi analfabéta nők arányát firtatta. 

A helyzet fél évszázad alatt sem javult sokat: az Amnesty International emberi jogi világszervezet 2010-es jelentése szerint a 180 milliós népességű ország felnőtt lakosságának 54 százaléka analfabéta, és az UNESCO adatai szerint a nőknek mindössze 24 százaléka tud írni-olvasni.

A nők helyzete a térségben minden szempontból aggodalomra ad okot. A lányok, akiknek világra jövetelekor a szülők gratuláció helyett csak együttérzést kapnak, 13 éves koruk után alig léphetnek ki az otthonukból, a ritka alkalmakkor is csak férfi rokon kíséretében. Ők a család „becsületének” letéteményesei, és feltétlen engedelmességet várnak tőlük. Ha ezeket a szűk korlátokat átlépik, az életükbe is kerülhet: az Amnesty International egyedül a 2009-es évben közel ezer ún. becsületgyilkosságról szerzett tudomást.

Azonban ebben a nyomasztó társadalmi környezetben is akadnak haladó szellemű családok; olyanok, mint amilyenben minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa is született 1997. július 12-én, Pakisztán Mingora nevű városában. A település a festői szépségű Szvát-völgyben („Kelet Svájcában”) fekszik, amely a tálib megszállás előtt turistaparadicsom volt. A muszlim vallású szülők, Ziauddin Juszufzai tanár, költő, szónok, társadalmi reformokért küzdő aktivista és Tor Pekai már azzal megszegték a hagyományokat, hogy szerelemből házasodtak. Kislányukat Maivandi Malalai 19. századi nemzeti hősnőről nevezték el, aki „a pastuk Jeanne d’Arcja.” A rokonok nagy megdöbbenésére az édesapa az addig csak a férfiakat számon tartó családfán büszkén feltüntette az újszülött nevét, és azután is egyenlő figyelmet fordított gyermekeire, hogy a család két fiúval is gyarapodott.

Malala az édesapja által alapított Khushál Iskolában kezdte meg a tanulmányait, elsajátította az urdu és az angol nyelvet, és kiemelkedő eredményeivel többször lett osztályelső. Sikerrel szerepelt iskolai beszédmondó versenyeken, és az itt szerzett jártasságát hamarosan a nyilvánosság előtt is kamatoztatta.

Ziauddin eleinte még a fiúk és a lányok elkülönítésével le tudta rázni az iskoláját bezáratni akaró konzervatívokat, ám a 2004-ben megjelenő, eleinte viszonylag ártalmatlan vallási reformereknek látszó tálibok már komolyabb veszélyt jelentettek. Kapóra jött nekik a számos halálos áldozatot szedő földrengés, és a pakisztáni igazságszolgáltatás lassúsága: az emberek elhitték vezetőjüknek, Fazlullah-nak, hogy a természeti csapás Isten büntetése, és ők a Korán „helyes” értelmezésével és a saria bevezetésével rendet, biztonságot hoznak a régióba. A tálibok kirohanásokat intéztek a nyugati kultúra és minden valós vagy vélt sajátossága ellen, betiltották a zenét, a táncot, az amerikai filmeket sugárzó kábeltévé-csatornákat, a fodrászszalonokat. Bazárokat, üzleteket vertek szét, burkaviselést írta elő a nők, és szakállviselést a férfiak számára. Sok megtévesztett támogatójuk akadt; ám hamarosan mindennapossá váltak az utcai korbácsolások, öngyilkos merényletek, köztéri kivégzések, a megfélemlítésül az utcán hagyott lefejezett holttestek. A kormány hadserege nem tudta feltartóztatni az előretörő szélsőségeseket, akik 2007 végén az ország utolsó reménységét, a politikába visszatérni készülő korábbi miniszterelnöknőt – névadóján kívül Malala másik példaképét – is megölték. A felrobbantott iskolák száma rohamosan nőtt. Malala ekkor – 11 évesen – állt a nyilvánosság elé, egymás után több tévéműsorban szerepelt, és szólalt fel a lányok oktatáshoz való jogáért.    

2009 januárjában a tálibok végleg betiltották a lányok oktatását. Ekkor kezdte el Malala, Gul Makai álnéven írni a blogját a BBC urdu nyelvű online kiadása számára. Az első bejegyzés „Félek” címmel jelent meg, és rögtön meg is adja az internetes napló alaphangulatát. A blog végigvezeti az olvasót az iskolában töltött utolsó, szomorú napoktól kezdve, Szvát kényszerű elhagyásán keresztül a szellemvárossá váló Mingorába való visszatérésig, és – folytatódó tálib fennhatóság mellett – a tiltás enyhítéséig. A március 9-i, befejező bejegyzéskor ingatag békemegállapodások eredményeképpen a lányok már járhattak iskolába, de csak burkában. Malala többször említi a blogjában, hogy mennyire gyűlöli ezt a zsákszerű ruhadarabot, mely nem csak hogy veszélyes – hiszen, mint nem egyszer kiderült, terroristák is rejtőzhetnek alatta –,  de a szabad mozgást is akadályozza. 

A blogra a New York Times is felfigyelt, és Adam Ellick még ugyanabban az évben dokumentumfilmet készített a kislány és édesapja főszereplésével. Tudták, hogy ez kockázatos, ám erősebben vágytak arra, hogy eljuttassák a világnak az üzenetüket, egyben segítségkérésüket. Ziauddin, aki addigra már a sokadik halálos fenyegetést kapta, úgy nyilatkozott, hogy vállalja a veszélyt, mert ha meghal, jó ügyért fogja életét áldozni. Senkinek sem jutott eszébe, hogy Malala is lehet a célpont; úgy gondolták, még a tálibok sem lehetnek olyan kegyetlenek, hogy gyereket ölnek. Sajnos, tévedtek.

A következő években a lány számos elismerést kapott hazájában, melyek közül a Nemzeti Ifjúsági Békedíj (2011) országosan ismertté tette. Fáradhatatlanul szónokolt az összes lehetséges platformon, különösen szívügye volt a szegény sorsú lányok iskoláztatása. 2012-ben már egy középiskolát neveztek el róla. Az sem maradt titok, hogy Malala azonos Gul Makai-jal – mindez együtt vezetett ahhoz, hogy 2012. október 9-én az iskolabuszon testközelből meglőtte egy tálib terrorista. Az életmentő operáció után a birminghami kórházba szállították további műtétekre és rehalibitációra; orvosai véleménye szerint a csodával határos, hogy életben maradt és szinte teljesen felépült. És, talán nem is meglepő: esze ágában sincs abbahagyni a harcot.

Szülei és testvérei hamarosan követték, és a család azóta is Birminghamben él. Hazavágynak, de biztonsági okokból egyelőre maradniuk kell. Malala egy helyi iskolába jár; itt értesítette kémiaóra közben tanára, hogy ő nyerte el, a gyermekmunka ellen küzdő, indiai Kailash Satyarthival megosztva, a Nobel-díjat. Malala folytatta a napját a megszokott módon; ahogyan arra is akadt példa, hogy egy televíziós szereplésen csak Ziauddin jelent meg: apát és lányát együtt hívták, ám Malala nem akart az óráiról hiányozni.

Szorgalma az eddig analfabéta édesanyát is inspirálta: Tor Pekai elkezdett írni-olvasni tanulni, és alapszinten már angolul is beszél. Ez azzal is jár, hogy függetlenebbé vált, bátrabban közlekedik az idegen városban, és kevesebb ideje marad az életét eddig teljesen kitöltő háztartásra; így Ziauddin is egyre magabiztosabban mozog a konyhában. Megfontolta lánya korábbi észrevételét: addig nem hiteles egy férfi részéről a női jogokért küzdeni, amíg otthon nem mossa el maga után a teáscsészéjét.

Ha Malala a Pakisztán elleni amerikai dróntámadások polgári áldozata lett volna, a nevét sem tudnánk, jelentek meg a Nobel-díj átadása után a kritikus hangok az interneten, azzal a véleménnyel együtt, hogy a Malala-féle gyerekek elismerése csak a Nyugat lelkiismeretének megnyugtatására jó. Tény, hogy a drónok áldozatai közt mindössze 4 százalék a terrorista, de Malala érdemeit ez nem csökkenti. Főleg azután nem, hogy a lány a Fehér Házban szemtől szemben felszólította Obama elnököt: ne drónokat küldjön hazájába, hanem könyveket és tanárokat, mert az igazán hatékony eszköz a terrorizmus ellen az oktatás.     

 

/Első megjelenés: Éva magazin, 2014. december/  

 

 

Lucretia Mott amerikai reformer, abolicionista, feminista (1793–1880) 

január 05, 2018 - 00:14

Lucretia Coffin Nantucketben született, kvéker családba. A Society of Friends kvéker intézetben tanult, végzés után tanítóként alkalmazták. Amikor rájött, hogy a férfi tanítók kétszer annyit keresnek, mint a nők, szóvá tette, egyenlő elbírálást követelt – és ettől kezdve megtalálta életcélját.

Catherine Helen Spence író, szüfrazsista

február 14, 2018 - 15:12

„Ausztrália nagyasszonya” Skóciában született 1825-ben. 13 évesen hagyta el szüleivel az országot. Íráskészsége hamar kiderült, a The South Australian című lapban jelentek meg versei, elbeszélései. Első regénye 1854-ben jelent meg. Bátyja nevén a The Argus című országos lap dél-ausztráliai tudósítója volt.

Maybanke Anderson ausztrál tanár, szüfrazsett (1845–1927)

március 31, 2018 - 18:20

Az angliai Kingston-on-Thames-ben született, szüleivel 1855-ben emigráltak Ausztráliába. Sydneyben telepedtek le, édesanyja bíztatására ott végezte el a tanárképzőt. 1867-ben házasságot kötött Edmund Kay Wolstenholme kereskedővel, hét gyerekük született. A férfi alkoholista lett, 1884-ben elhagyta családját. Hogy el tudja tartani a magát és gyerekeit, Maybanke iskolát alapított lányok számára, ahol felkészítette tanulóit az egyetemi felvételire. A modern módszereket alkalmazó iskola hamarosan népszerű lett. Oktatói munkája mellett komoly szerepet vállalt a nőjogi mozgalomban.

Gabrielle Duchêne francia pacifista, feminista (1870–1954)

március 31, 2018 - 22:08

Párizsban született, apja a város főkertésze volt, jómódban nőtt fel. Fiatalon rádöbbent, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben él a dolgozó nők nagy tömege. 1908-ban L'Entraide néven varrónők részére szövetkezetet alapított, amely később szakszervezeti funkciókat is ellátott. 1913-ban létrehozta a Conseil national des femmes françaises(francia nők egyesülete) munkás szekcióját. Követelte, hogy a nők ugyanannyi bért kapjanak, mint a férfiak. 1915-ben részt vett a Hágában tartott nemzetközi nőkongresszuson, ahol megismerkedett a pacifista irányzat képviselőivel.

Tawakkol Karman, jemeni újságíró, emberjogi aktivista, "a forradalom anyja" (sz. 1979)

február 07, 2018 - 10:29

A „forradalom anyja” volt az első jemeni és az első arab nő, aki Nobel-díjat kapott. Taiz-ban született, haladó szellemű értelmiségi családba. 1999-ben közgazdaságtanból diplomázott, mesterdiplomáját politikatudományból készítette.

2005-ben egyik alapítója volt a Women Journalists Without Chains nevű szervezetnek, melynek célja a nők jogainak, a polgárjogoknak, a szólásszabadságnak a kívívása.