Emily Stowe kanadai orvos, feminista (1831–1903)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Emily Stowe kanadai orvos, feminista (1831–1903)

május 04, 2017 - 16:53

 után a második kanadai orvosnő. Ontario államban született, kvéker családban, ahol a szülők hat lányuk taníttatására nagy gondot fordítottak. Az USA-ban, Providence-ben szerzett tanári képesítést koedukált intézményben, ezután hét évig szülővárosa iskolájában dolgozott. A női jogok iránt 1852-ben kezdett érdeklődni, amikor a Victoria College visszautasította jelentkezését a neme miatt. Végül egy torontói intézményben szerzett diplomát, és hamarosan iskolaigazgató lett. Férjhez ment és három gyereket szült. Férje tuberkulózisa keltette fel az érdeklődését az orvostudomány iránt - a természetes gyógymódok már tizenéves kora óta foglalkoztatták. Az orvosi egyetemre azonban nem vettek fel nőket, majd amikor Trouttal együtt speciális engedéllyel mégis bejutottak, a tanárok és a férfi hallgatók zaklatták őket. Így a  New York Medical College for Women hallgatója lett, és hazájában 1880-ban avatták orvossá. 

Miközben az USA-ban tanult, megismerkedett -vel. Hazatérve nőszervezetet alapított, mely 1883-tól a Canadian Women's Suffrage Association nevet viselte. Céljuk a nők szavazati jogának megszerzése mellett a munkakörülmények javítása és a nők felsőoktatáshoz való jogának kivívása volt. Hamarosan megalapították az Ontario Medical College for Women-t.

Lánya, szintén orvos lett, és anyjával együtt küzdött a nők szavatzati jogáért. Emily Stowe 1903-ban, a kanadai nők választójogának törvénybe iktatása előtt tizennégy évvel halt meg.  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő (1847–1922)

szeptember 29, 2012 - 23:09

Az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma grófi családba született a sorban ötödikként 1847. szeptember 30-án Nagytétényben. Édesanyja, tüdőbeteg lévén, csak nagyon keveset érintkezett a gyermekeivel - emiatt gondolt a komoly, visszahúzódó kislány először arra, hogy orvos szeretne lenni. Később szülei Pröbstl Mária budapesti lánynevelő intézetébe íratták, ahol kiválóan tanult, érettségit azonban nem szerezhetett. (1896-ig lányoknak Magyarországon erre nem volt lehetőség.)   

Lovisa Åhrberg svéd sebész (1801–1881)  

május 15, 2019 - 00:38

A XVIII. században és még azután is jóideig az ápolónők nem voltak iskolázottak, az orvosoktól és egymástól tanulták meg a tennivalókat. Lovisa anyja és nagyanyja ilyen nővér volt, gyakran elkísérte őket a betegekhez. Felnőttkorában egy stockholmi családnál szolgált, szabadidejében a környezetében lévő szegényeket gyógyította ingyen. Sikeres kezeléseinek híre terjedt, gazdag emberek hívták és jól megfizették, 1840-től kizárólag orvoslással foglalkozott.