Dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő (1847–1922)

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő (1847–1922)

szeptember 29, 2012 - 23:09
A grófi származású Hugonnai Vilma Zürichben szerzett orvosi diplomát, amelynek honosításáért aztán évtizedeket küzdött.

Az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma grófi családba született 1847. szeptember 30-án Nagytétényben. Édesanyja, tüdőbeteg lévén, csak nagyon keveset érintkezett a gyermekeivel - emiatt gondolt a komoly, visszahúzódó kislány először arra, hogy orvos szeretne lenni. Később szülei Pröbstl Mária budapesti lánynevelő intézetébe íratták, ahol kiválóan tanult, érettségit azonban nem szerezhetett. (1896-ig lányoknak Magyarországon erre nem volt lehetőség.)   

18 évesen férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz. A házasság boldogtalan volt, Vilma sokat maradt egyedül, és a vagyont elkártyázó, párhuzamos viszonyt folytató férj még a néhány tudományos szaklap és az éjszakai gyertyavilágítás árát is felrótta neki. Az esküvő után egy évvel fiuk született, akivel azonban anyja a kor nemesi szokásai miatt nem sokáig foglalkozhatott: anyósa ragaszkodott hozzá, hogy nevelőnőt fogadjanak. Mivel Magyarországon a nők nem járhattak egyetemre, Vilma – fájdalmas döntést hozva: a kis Gyurkát ideiglenesen hátrahagyva – Zürichbe utazott tanulni. (Arról, hogy a svájci egyetemre 1864-től nőket is felvettek, Jókai Hon című lapjában olvasott. Az első nő, aki kérte és megkapta ezt a lehetőséget, az orosz volt.) A szükséges engedélyt megszerezte a férjétől, anyagi támogatást viszont nem kapott, így családi ékszerek árából finanszírozta a tanulmányait - ezeket hálás apósától kapta, akit halálos betegségből: himlőből korábban sikeresen kigyógyított. ( leírása szerint ráadásul azért betegedett meg az após, mert amikor Vilma nagy harcok árán beoltatta Gyurkát és a kiérkező orvos egyúttal a ház minden lakójának be akarta adni a vakcinát, az idős grófi házaspár visszautasította.) 

A „koldus grófnénak", aki végül 1872 szeptemberében érkezett Svájcba, minimumra kellett fognia az életvitelét, emiatt pl. életmódra tért és nem utazott haza a szünetekben. A szűkös évek után 1879. február 3-án megkapta a diplomát. Disszertációját a világhírű professzor, Ludimar Hermann mellett elsajátított újszerű eljárásról, a diftériánál alkalmazott gégemetszésről írta. Zürichben marasztalták volna, de neki - amellett, hogy hiányolta a gyermekét - feltett szándéka volt, hogy magyar orvosként magyar betegeket gyógyítson, így doktorrá avatása után már nyolc nappal itthon volt.  

Hazája úgy „hálálta meg” az elkötelezettségét, hogy a diplomáját nem volt hajlandó elismerni, és évtizedekig, megalázó módon, hivatalosan csak bábaasszonyként dolgozhatott (valójában gyógyított; elsősorban szegény nőket, saját megélhetési nehézségei dacára sokszor ingyen). Ismeretterjesztő cikkeket publikált a Természettudományi Közleményekben, főleg nők számára egészségügyi, testápolási témákban. Diplomája nosztrifikációját csak a politika akadályozta, a szakmai közösség inkább támogatta volna. Markusovszky Lajos professzor például, igaz, álnéven, de már 1867-ben ezt írta az Orvosi Hetilapban: 

már nálunk is hallhatni hangokat, midőn különösen ivarszervi bántalmakban szenvedő nők abbéli panaszukat fejezik ki, hogy mennyire elhanyagolják a nők érdekeit, miszerint betegségeikben bizalmukkal nőket nem ajándékozhatnak meg.    

1880-ban, Hugonnai Vilma kérelme kapcsán az egyetem orvosi fakultásának tanári testülete úgy döntött, hogy sem a nők képességei, sem az orvosi pálya jellege nem indokolja a nők távoltartását. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter Hugonnai Vilmának megadta a rendkívüli engedélyt a tanulmányok előfeltételeként megjelölt érettségi letételére (Vilma harmincnégy évesen, második magyar nőként érettségizett), a diploma honosítását azonban megtagadta. Az orvosnő így ír emlékirataiban:

mind a két audientzán, melyekben a kegyelmes Urnál részesültem, hangsúlyoztatta, hogy "a nők felforgatnák az államot, ha tudományos téren egyenjogúsíttatnának a férfiakkal" (...) De meg micsoda alapokon nyúgodnék azon állam, melyet egynéhány intelligens nő felforgathatna? Szégyenleném, ha csakugyan ilyen államnak volnék gyermeke." 

Addigra férjével végképp megromlott a viszonya, így megindították a válást, ami bonyolult procedúra volt, és két évig tartott. Már külön éltek, amikor a megözvegyült Wartha Vince vegyész-akadémikus az első férfi páciensként felkereste a doktornőt. A válás lezárultával összeházasodtak és egy lányuk, Vilma született. Ez a házasság már sikeres volt, férje támogatta őt, noha a támogatás először csak a diploma honosításáért folytatott küzdelemre vonatkozott, nem pedig az orvosi gyakorlatra. Wartha leginkább azt ellenezte, hogy felesége éjszaka is kimenjen beteghez, de végül ebbe is belenyugodott, és inkább elkísérte. 

Időközben a Mária Dorothea Egyesület memorandumot terjesztett fel a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, amely követelte a nők egyenjogúsítását a tudományos pályákon. Az új kultuszminiszter, Wlassics Gyula már nem állt e törekvések útjába: 1895 decemberében kiadta a rendeletet, mely az orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti kapokat megnyitotta a nők előtt.  (Ő nem ellenezte volna a műszaki és a jogi karok megnyitását sem, de Ferenc József ezt már megtagadta, így erre még több mint két évtizedet kellett várni.) A rendelet harmadik pontja a külföldön szerzett diplomák honosításáról is intézkedett, így Hugonnai Vilma újra beadhatta a kérelmet. Több, mint húsz évvel (!) a megszerzése után, 1897-ben végre elismerték a diplomáját, de az összes szigorlatát újra le kellett tennie. A vizsgák egyenrangú szakmai társalgásba fordultak, a professzorok elismeréssel nyugtázták a doktornő széleskörű ismereteit, korszerű tudását, köztük a világhírű Korányi professzor is. 1897. május 16-án került sor az ünnepélyes avatásra. Végre kitehette a táblát: „Dr. Hugonnai Vilma, orvos.”  

Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy Hugonnai a 20. század első két évtizedében igen élénk is bekapcsolódott.

Nem tekintheti a férfi a nőt, mint régente, tisztán úgy, mint ki javára született 

- írta. Megfeddte azokat a szülőket, akik a lánygyereknek nem örülnek, csak a fiúnak. összhangban támogatta a koedukált oktatást. Orvosi tevékenységéről részletes naplót vezetett, ebből kiolvasható, hogy minden társadalmi rétegből bizalommal kereszték fel a nők. Az iskolájának éveken át előadója volt. Erre így emlékszik vissza: 

Sajnos sok szülő felháborodott és kivette lányát az iskolából, ahol azt tanították, hogy nem a gólya hozza a kisbabát.

A Bábaképző Intézetben is oktatott, és kiterjedt egészségnevelői munkát folytatott. A korszerű egészségügyi ismereteket privilegizált és alávetett helyzetű nőknek egyaránt igyekezett közérthető nyelven átadni. Számos szakmai publikációja közül legismertebbé A nő mint háziorvos c. könyve (átdolgozott fordítása) vált.

A hímsoviniszta politikusoktól később sem szabadult, 1907-ben például Kmetty Károly képviselővel volt kénytelen vitázni. Kmetty megrettent a szerinte túlságosan sok hallgatónőtől (akik akkor is csak kétszázan voltak, a többezer férfi hallgató mellett), és a jelenségben egy új nőtípus, a „női szörnyeteg" megjelenését látta. Hugonnai egyebek mellett kifejtette, hogy a nők kenyérkereső munkája és a házasfelek egyenlő műveltségi szintje a családi élet szempontjából inkább még előnyös is, egyben arra is kitért, hogy a nehéz fizikai munkától bezzeg soha senki nem féltette a nőket. 

Nem a nők létesítették a "feminismust", hanem a férfiak, midőn buzdítják, serkentik a nőket méltányos jogaik kivívására 

- írta.

Idős korában, megözvegyülve és huszonegy éves lányát tüdőbetegségben elveszítve sem tört meg a tettrekészsége: hatvanöt évesen elvégezte a tanfolyamot, és orvosnő társait is sikerrel mozgósította. Később a hadi egészségügyi ellátásban nyújtott teljesítményéért kitüntették.

Megérte még a nők teljes egyetemi egyenjogúsítását - a Károlyi-kormány kultuszminisztere, Lovászy Márton 1918. dec. 7-én kiadott rendeletében minden felvételi korlátozást eltörölt - tanúja volt viszont az 1919-ben bevezetett numerus claususnak is. 1922-ben halt meg - az Orvosi Hetilap, amely minden férfi kollégáról terjedelmes nekrológokat közölt, még rövid hírben sem emlékezett meg róla. 


Elekes Irén Borbála "Mindent a nőkről" c. magyar nőtörténeti rádióműsorának kapcsolódó adása: beszélgetés Jobst Ágnes sajtó- és művelődéstörténésszel:

 

 

Felhasznált irodalom:

 

 

Dienes Valéria (1879–1978) író, filozófus, matematikus, mozgásművész

január 07, 2014 - 16:24

1879. május 25-én Szekszárdon született Geiger Gyula ügyvéd, újságíró és Benczelits Erzsébet tanítónő lánya, Valéria. A család anyai ágon rokonságban volt a Babits családdal, az író és Valéria gyermekkori barátsága később sem szakadt meg. Valéria Babits Mihály verseire is tervezett koreográfiát, az író pedig róla mintázta Halálfiai című könyvének egyik szereplőjét, a rendkívül művelt, tudománnyal és filozófiával foglakozó, Freud és Bergson műveiből idéző Hintáss Gittát.

Dorothea Leporin (Erxleben), az első német orvosnő (1715–1762)

május 30, 2015 - 22:37

A korszellemmel szembemenő orvos apja támogatta lánya természettudományos érdeklődését, és átadta neki a gyógyítási ismereteket. A lánynak már fiatalon híre ment, mert hatékonyabb volt, mint a többnyire csak természetfilozófiai képzettséggel és vajmi kevés gyakorlati tudással rendelkező, egyetemet végzett doktorok. Hallott Anna Maria van Schurmanról, akinek példája inspirálón hatott rá. 

Gróf Teleki Sándorné "Szikra" író, feminista (1864-1937)

március 11, 2013 - 18:58
Teleki Sándorné Szikra (Tolnai Világlapja, 1914)

Kölcsei Kende Júlia (Juliska)  1864. márc. 7-én született Budapesten. Anyja a nagykállói Kállai Ida, apja (kölcsei) Kende Kanut országgygűlési képviselő volt, aki különösen fontosnak tartotta a kultúrát, a nemzeti művelődés ügyét. Júlia 1886-ban feleségül ment Teleki Sándor grófhoz (1861-1919), aki szintén foglalkozott újságírással.

Kende Júlia irodalomi szalont működtetett, amelyet a kor jeles személyiségei látogattak.

Götz Irén vegyész (1889-1941)

február 23, 2019 - 23:34

Magyaróváron született 1889. április 3-án. 1907-ben iratkozott be a budapesti egyetemre. 1911-ben doktorátust szerzett: kidolgozott egy méréstechnikai módszert a radioaktív sugárzással foglakozók munkálatainak segítésére. Védése után Párizsba ment, és a Marie Curie vezetése alatt álló intézetben folytatta a munkát. Betegség miatt visszatért Budapestre, az Élettani és Takarmányozási Kísérleti Állomáson helyezkedett el. Részt vett a Galilei Kör tevékenységében.