Dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő (1847–1922)

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő (1847–1922)

szeptember 29, 2012 - 23:09
A grófi származású Hugonnai Vilma Zürichben szerzett orvosi diplomát, amelynek honosításáért aztán évtizedeket küzdött.

Az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma grófi családba született 1847. szeptember 30-án Nagytétényben. Édesanyja, tüdőbeteg lévén, csak nagyon keveset érintkezett a gyermekeivel - emiatt gondolt a komoly, visszahúzódó kislány először arra, hogy orvos szeretne lenni. Később szülei Pröbstl Mária budapesti lánynevelő intézetébe íratták, ahol kiválóan tanult, érettségit azonban nem szerezhetett. (1896-ig lányoknak Magyarországon erre nem volt lehetőség.)   

18 évesen férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz. A házasság boldogtalan volt, Vilma sokat maradt egyedül, és a vagyont elkártyázó, párhuzamos viszonyt folytató férj még a néhány tudományos szaklap és az éjszakai gyertyavilágítás árát is felrótta neki. Az esküvő után egy évvel fiuk született, akivel azonban anyja a kor nemesi szokásai miatt nem sokáig foglalkozhatott: anyósa ragaszkodott hozzá, hogy nevelőnőt fogadjanak. Mivel Magyarországon a nők nem járhattak egyetemre, Vilma – fájdalmas döntést hozva: a kis Gyurkát ideiglenesen hátrahagyva – Zürichbe utazott tanulni. (Arról, hogy a svájci egyetemre 1864-től nőket is felvettek, Jókai Hon című lapjában olvasott. Az első nő, aki kérte és megkapta ezt a lehetőséget, az orosz volt.) A szükséges engedélyt megszerezte a férjétől, anyagi támogatást viszont nem kapott, így családi ékszerek árából finanszírozta a tanulmányait - ezeket hálás apósától kapta, akit halálos betegségből: himlőből korábban sikeresen kigyógyított. ( leírása szerint ráadásul azért betegedett meg az após, mert amikor Vilma nagy harcok árán beoltatta Gyurkát és a kiérkező orvos egyúttal a ház minden lakójának be akarta adni a vakcinát, az idős grófi házaspár visszautasította.) 

A „koldus grófnénak", aki végül 1872 szeptemberében érkezett Svájcba, minimumra kellett fognia az életvitelét, emiatt pl. életmódra tért és nem utazott haza a szünetekben. A szűkös évek után 1879. február 3-án megkapta a diplomát. Disszertációját a világhírű professzor, Ludimar Hermann mellett elsajátított újszerű eljárásról, a diftériánál alkalmazott gégemetszésről írta. Zürichben marasztalták volna, de neki - amellett, hogy hiányolta a gyermekét - feltett szándéka volt, hogy magyar orvosként magyar betegeket gyógyítson, így doktorrá avatása után már nyolc nappal itthon volt.  

Hazája úgy „hálálta meg” az elkötelezettségét, hogy a diplomáját nem volt hajlandó elismerni, és évtizedekig, megalázó módon, hivatalosan csak bábaasszonyként dolgozhatott (valójában gyógyított; elsősorban szegény nőket, saját megélhetési nehézségei dacára sokszor ingyen). Ismeretterjesztő cikkeket publikált a Természettudományi Közleményekben, főleg nők számára egészségügyi, testápolási témákban. Diplomája nosztrifikációját csak a politika akadályozta, a szakmai közösség inkább támogatta volna. Markusovszky Lajos professzor például, igaz, álnéven, de már 1867-ben ezt írta az Orvosi Hetilapban: 

már nálunk is hallhatni hangokat, midőn különösen ivarszervi bántalmakban szenvedő nők abbéli panaszukat fejezik ki, hogy mennyire elhanyagolják a nők érdekeit, miszerint betegségeikben bizalmukkal nőket nem ajándékozhatnak meg.    

1880-ban, Hugonnai Vilma kérelme kapcsán az egyetem orvosi fakultásának tanári testülete úgy döntött, hogy sem a nők képességei, sem az orvosi pálya jellege nem indokolja a nők távoltartását. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter Hugonnai Vilmának megadta a rendkívüli engedélyt a tanulmányok előfeltételeként megjelölt érettségi letételére (Vilma harmincnégy évesen, második magyar nőként érettségizett), a diploma honosítását azonban megtagadta. Az orvosnő így ír emlékirataiban:

mind a két audientzán, melyekben a kegyelmes Urnál részesültem, hangsúlyoztatta, hogy "a nők felforgatnák az államot, ha tudományos téren egyenjogúsíttatnának a férfiakkal" (...) De meg micsoda alapokon nyúgodnék azon állam, melyet egynéhány intelligens nő felforgathatna? Szégyenleném, ha csakugyan ilyen államnak volnék gyermeke." 

Addigra férjével végképp megromlott a viszonya, így megindították a válást, ami bonyolult procedúra volt, és két évig tartott. Már külön éltek, amikor a megözvegyült Wartha Vince vegyész-akadémikus az első férfi páciensként felkereste a doktornőt. A válás lezárultával összeházasodtak és egy lányuk, Vilma született. Ez a házasság már sikeres volt, férje támogatta őt, noha a támogatás először csak a diploma honosításáért folytatott küzdelemre vonatkozott, nem pedig az orvosi gyakorlatra. Wartha leginkább azt ellenezte, hogy felesége éjszaka is kimenjen beteghez, de végül ebbe is belenyugodott, és inkább elkísérte. 

Időközben a Mária Dorothea Egyesület memorandumot terjesztett fel a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, amely követelte a nők egyenjogúsítását a tudományos pályákon. Az új kultuszminiszter, Wlassics Gyula már nem állt e törekvések útjába: 1895 decemberében kiadta a rendeletet, mely az orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti kapokat megnyitotta a nők előtt.  (Ő nem ellenezte volna a műszaki és a jogi karok megnyitását sem, de Ferenc József ezt már megtagadta, így erre még több mint két évtizedet kellett várni.) A rendelet harmadik pontja a külföldön szerzett diplomák honosításáról is intézkedett, így Hugonnai Vilma újra beadhatta a kérelmet. Több, mint húsz évvel (!) a megszerzése után, 1897-ben végre elismerték a diplomáját, de az összes szigorlatát újra le kellett tennie. A vizsgák egyenrangú szakmai társalgásba fordultak, a professzorok elismeréssel nyugtázták a doktornő széleskörű ismereteit, korszerű tudását, köztük a világhírű Korányi professzor is. 1897. május 16-án került sor az ünnepélyes avatásra. Végre kitehette a táblát: „Dr. Hugonnai Vilma, orvos.”  

Ezek után nem csodálkozhatunk, hogy Hugonnai a 20. század első két évtizedében igen élénk is bekapcsolódott.

Nem tekintheti a férfi a nőt, mint régente, tisztán úgy, mint ki javára született 

- írta. Megfeddte azokat a szülőket, akik a lánygyereknek nem örülnek, csak a fiúnak. összhangban támogatta a koedukált oktatást. Orvosi tevékenységéről részletes naplót vezetett, ebből kiolvasható, hogy minden társadalmi rétegből bizalommal kereszték fel a nők. Az iskolájának éveken át előadója volt. Erre így emlékszik vissza: 

Sajnos sok szülő felháborodott és kivette lányát az iskolából, ahol azt tanították, hogy nem a gólya hozza a kisbabát.

A Bábaképző Intézetben is oktatott, és kiterjedt egészségnevelői munkát folytatott. A korszerű egészségügyi ismereteket privilegizált és alávetett helyzetű nőknek egyaránt igyekezett közérthető nyelven átadni. Számos szakmai publikációja közül legismertebbé A nő mint háziorvos c. könyve (átdolgozott fordítása) vált.

A hímsoviniszta politikusoktól később sem szabadult, 1907-ben például Kmetty Károly képviselővel volt kénytelen vitázni. Kmetty megrettent a szerinte túlságosan sok hallgatónőtől (akik akkor is csak kétszázan voltak, a többezer férfi hallgató mellett), és a jelenségben egy új nőtípus, a „női szörnyeteg" megjelenését látta. Hugonnai egyebek mellett kifejtette, hogy a nők kenyérkereső munkája és a házasfelek egyenlő műveltségi szintje a családi élet szempontjából inkább még előnyös is, egyben arra is kitért, hogy a nehéz fizikai munkától bezzeg soha senki nem féltette a nőket. 

Nem a nők létesítették a "feminismust", hanem a férfiak, midőn buzdítják, serkentik a nőket méltányos jogaik kivívására 

- írta.

Idős korában, megözvegyülve és huszonegy éves lányát tüdőbetegségben elveszítve sem tört meg a tettrekészsége: hatvanöt évesen elvégezte a tanfolyamot, és orvosnő társait is sikerrel mozgósította. Később a hadi egészségügyi ellátásban nyújtott teljesítményéért kitüntették.

Megérte még a nők teljes egyetemi egyenjogúsítását - a Károlyi-kormány kultuszminisztere, Lovászy Márton 1918. dec. 7-én kiadott rendeletében minden felvételi korlátozást eltörölt - tanúja volt viszont az 1919-ben bevezetett numerus claususnak is. 1922-ben halt meg - az Orvosi Hetilap, amely minden férfi kollégáról terjedelmes nekrológokat közölt, még rövid hírben sem emlékezett meg róla. 


Elekes Irén Borbála "Mindent a nőkről" c. magyar nőtörténeti rádióműsorának kapcsolódó adása: beszélgetés Jobst Ágnes sajtó- és művelődéstörténésszel:

 

 

Felhasznált irodalom:

 

 

Dienes Valéria (1879–1978) író, filozófus, matematikus, mozgásművész

január 07, 2014 - 16:24

1879. május 25-én Szekszárdon született Geiger Gyula ügyvéd, újságíró és Benczelits Erzsébet tanítónő lánya, Valéria. A család anyai ágon rokonságban volt a Babits családdal, az író és Valéria gyermekkori barátsága később sem szakadt meg. Valéria Babits Mihály verseire is tervezett koreográfiát, az író pedig róla mintázta Halálfiai című könyvének egyik szereplőjét, a rendkívül művelt, tudománnyal és filozófiával foglakozó, Freud és Bergson műveiből idéző Hintáss Gittát.

Dorothea Leporin (Erxleben), az első német orvosnő (1715–1762)

május 30, 2015 - 22:37

A korszellemmel szembemenő orvos apja támogatta lánya természettudományos érdeklődését, és átadta neki a gyógyítási ismereteket. A lánynak már fiatalon híre ment, mert hatékonyabb volt, mint a többnyire csak természetfilozófiai képzettséggel és vajmi kevés gyakorlati tudással rendelkező, egyetemet végzett doktorok. Hallott Anna Maria van Schurmanról, akinek példája inspirálón hatott rá. 

Büttner Lina író, műfordító (1846–1917)  

december 25, 2017 - 23:06

A magyar feminizmus egyik előfutára Sajóvámoson született. Büttner báró hat gyerekének egyformán alapos nevelést adott, a tudományok mellett a gyakorlati életre is nevelte fiait, lányait. Lina – és szintén író testvére, Júlia – fiatalkorától írt a birtokon folyó életről, a természet változásairól. 1874-ben házasságot kötött Náray Iván íróval és a fővárosba költöztek. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, a Fővárosi Lapokban megjelent első elbeszélése.