Lehetnek-e a nők orvosok? Egy külföldi nő orvosi oklevelének honosítása során kirobbant botrány, 136 évvel ezelőtt

Olvasási idő
21perc
Eddig olvastam

Lehetnek-e a nők orvosok? Egy külföldi nő orvosi oklevelének honosítása során kirobbant botrány, 136 évvel ezelőtt

augusztus 24, 2016 - 08:31
Az alábbiakban az igen tanulságos és sok tekintetben elgondolkodtató esszé teljes tartalma elolvasható, a korabeli magyar nyelvre jellemző formában.

Lehetnek-e a nők orvosok? címmel jelent meg 1880-ban Dr. Genersich Antal esszéje, reagálva egy külföldi nő orvosi oklevelének hazai honosítása során kirobbant botrányra.


Alig lehet kétség a fölött, hogy egyéni szabadságunkat főleg a civilisatió haladásának köszönjük, hogy sok bilincs, melyet sem összeesküvések, sem forradalmak, sem pusztitó háboruk nem birták összetörni, — az általános müveltség melege alatt önmagától meglágyult és leolvadott. Elérkezett egy jobb idő, melyben vallási és nemzetiségi kérdések nem zavarják az egyén személyes képességeinek fejlődését, és szabadabb lett a tér azoknak gyakorlati érvényesitésére. Felületes megtekintésnél ugy látszik, mintha már minden meglenne odva, mi egyáltalában egyéni szabadság alatt észszerűen összefoglaltatható, sőt akadnak elegen, kik az adott szabadságot is már tulságosnak tartják.

De közelebbi megtekintésnél könynyen felfedezhetünk még oly megszoritásokat, melyeket hatalom s önkény erőszakolt reánk, melyeket a többség szótlanul türelmesen elvisel, mint szokott jármot, s nem remélvén tölle szabadulhatni, erényt csinál gyengeségéből. Magasabb s terjedtebb müveltség szükséges, hogy a károsítottak igazán és általánosan érezzék a terhet, — müveltség szükséges ahoz, hogy a többieknél is, a kényszer káros voltáról teljes és általános legyen a meggyőződés, s ekkor ezek alól is felfogja magát menteni az emberiség.

Egyike ezen fenálló korlátoknak az, mely a társadalom felét, a nőket, alsóbb rendű lényekként elzárja a magasabb, a szakszerü tudományos müveltség elől és visszatartja számos oly foglalkozási és kenyérkereseti módoktól, melyekre való képessségüket kétségbe nem lehet vonni. E szokásnak észszerű alapja nincs, de ezredéves hagyomány szentesiti, és nyilt panasz nem igen történik ellene, mert nem jutott még elég tiszta öntudatra.

Az utóbbi napokban hangokat hallottunk a sajtóban ezen kérdésről, melynek felvetésére tudomásunk szerint hazánkban először Szilassy Kálmánné sz.gróf Hugonnay Vilma, zürichi orvostudor folyamodványa a közoktatásügyi miniszterhez, melyben az érettségi vizsgához való bocsátását kéri, — adott alkalmat.

A kérdés az által nyert különös fontosságot, mert az engedély megadása esetén kapcsolatossá vált az illető orvostudori oklevelének honosítási szándékával s igy tehát oly elvi kérdések merültek fel, a melyek szélesebb alapon beható vizsgálatot tettek szükségessé.

Azon nézetből kiindulva, hogy egy nyilvános kérdésnek nyílt megbeszélése csak előnyére lehet annak, a szélesebbkörü érdeklődés felkeltése végett kisértük meg a tárgy fejtegetését.

A tárgyban felvethető két elvi kérdés, vajjon czélszerü-e nőkre nézve a középiskolai tanfolyam rendszeres végzését, az érettségi vizsgálatra való bocsátásukat s ez által az egyetemi hallgatást lehetővé tenni, — és megengedhető-e nőknek a végzett tanfolyam után itten nyert, vagy honositott orvostudori oklevél alapján, hazánkban az egyetemes orvosigyakorlat, oly benső öszszefüggésben AB, hogy sem elméletileg, sem gyakorlatilag egymástól elnem választható, amennyiben az egyetemi hallgatásra való bocsátásnak csak akkor van értelme, ha a szerzendő szakszerü kiképeztetés gyakorlati értékesítése meg engedtetik, és az orvosi gyakorlatra való bocsátás csak akkor hozhat egészséges eredményt, ha az illetőknek megadatnak a feltételek a tudományos ás gyakorlati kiképeztetésre, az az, ha az egyetemi hallgatás nekik megengedtetik.

A kérdés, valjon nőknek az említett jogok megadhatók-e, első rendben politikai kérdés. Anachronismusnak látszik, hogy oly államrendszerben, mely a személyes szabadság és egyenjoguság alapjára van fektetve, bárki a magasabb tudományos kiképezéstől elzárassék, mert nő, vagy a már itt, vagy másutt szerzett tudományos vagy gyakorlati képzettség hasznositásától eltiltassék, mert nő. Az egyetemi fegyelmi rendben positiv intézkedést nem találunk arra nézve, hogy a rendes vagy rendkivüli hallgató csak finemü lehet, sőt ellenkezőleg még egyeteműnken is nők, mint rendkivüli hallgatók felvoltak véve, s ha jelentkezett volna nő, ki az érettségi bizonyitványt előmutatja, őt beivatási szabályaink szerint rendes hallgatói minőségben felkellett volna venni. De valjon azon, régi időktől fennmaradt szokás, hogy nők a középiskolákban nem keresnek, vagy nem kereshetnek kiképeztetést, — érettségi vizsgát nem tesznek vagy nem tehetnek, positiv törvényekben vagy szabályokban praecisirozva van-é vagy sincs? — s e törvények vagy szabályrendeletek modosithatok-e vagy sem, jelenben mellőzhető.

A felvetett kérdésben inkább arra fektetünk súlyt, valjon a fennálló eltiltás esetében, a kivételes engedély megadható-é czélszerüség szempontjából, s e tekintetben több az orvost, s szakértőt illető kérdés merül fel és pedig:

Hogy valjon a nő egyátalában a magasabb tudományos mivelésre képes-é vonatkozással testi szerkezetére s nemi életére.

Hogy valjon valamely nő, ha csakugyan ezen kiképeztetést elérhetné, birna-e azon képességgel, hogy azokat hasznositsa anynyira, hogy például orvosi gyakorlatot űzhessen.

Hogy valjon a közjó, az államérdeke az által elősegitetnék vagy hátrányt szenvedne, ha nőknek is megengedtetnék, hogy tudományos pályákra lépjenek és mint orvosok a közönség rendelkezésére álljanak.

Hogy nők a magasabb tudományos kiképezésre alkalmas észbeli tehetséggel bírnak, arra nézve mai időben már elég tapasztalati tény hozható fel, oly nőkről, kik szerencsés emlékező tehetséggel, jó felfogással, éles észszel, — beható, buvár szellemet, fáradhatlan szorgalmat és bámulatos ügyességet egyesitettek, kik minden fennálló akadály és előitélet daczára, a tudományban tekintélyes állást vivtak ki, sőt egyetemi kathédrákra emeltettek. Kétségkívül nem mínden nő lesz képes arra, s ha elfogadjuk, hogy az egyetemi pályák közül különösen az orvosi az, mely nemcsak szellemi erőt, hanem szerencsés finom érzékeket és szívós physikai alkatot követel, mondhatjuk, hogy nem épen nagy lesz azok száma, kik ezen szerencsés combinatió élvezetében, az orvosi tudományok mivelésére képesek lesznek; de nincsen semmi alap annak felvételére, hogy ezen képesség nőknél épen nem fordulna elő.

A nő agya és férfi agy között lényeges különbség nincsen, mert az ismételten felhozott sulykülönbség csak absolut és nem relativ (a test sulyához aránylag); sőt a relative legkisebb agyak épen férfiaknál fordulnak elő, s mai nap már eléggé ismeretes tény, hogy a szellemi képesség nem tisztán az agy gulyától függ: igen középszere embereknél feltűnő nagy agy, nagy tehetségeknél igen középszerű agy találtatott, finomabb szerkezetben eddigelé senki sem fedezett fel különbséget a férfi és nő agya közt. A magasabb érzékek nőknél épen oly finomak lehetnek, mint a férfiaknál, és a mennyiben a nő izomerőre nézve a férfi mögött hátrányban áll, ugy másrészt ügyességre nézve sikeresen mérkőzhetik vele, s kezeinek kisebb volta miatt bizonyos belvizsgálatokra s műtétekre épenséggel alkalmasabbnak tekinthető.

Magasabb tudományos képzettség által kitűnő nők hosszu sorát találni Dr. Schwerin Lajos röpiratában: „Die Zulassung der Frauen zur Ausübung des aerztlichen Berufs" (Deutsche Zeit- und Streitfragen 131 f. 1880. Berlin). Különösen kiemelem itt, hogy az egyetemben képviselt tudomány ágaknak majdnem mindegyikében (theologia , jogtudomány-, bölcsészet-, nyelvészet-, mathematica-, természettudományokban) egyes nők szakszerü müveltség által kitüntették magukat. A mi specia liter az orvosi tudományokat illeti, Manzolini Anna szül. Morandi a bolognai egyetemen mint hirneves boncztanár (1753) szerepelt es ugyanott később (1817-ben) Mangolina Anna boncztanár lett. Justine Siegmunde Dietrich jó szülészeti tankönyvet irt. Boivin és La Chapelle szülésznők Párisban több igen jeles értekezést bocsátottak közre. Voisenon grófnő Párisban oly tekintélyt vivott ki magának orvosi ismeretei által, hogy a párisi orvosi fakultás elnökévé választotta. Dorothea Christina Erxleben tudományos dissertatioja által nagy dicsőséget aratott és 1754-ben a hallei egyetemen ünnepélyesen orvostudorrá avattatott stb. A világhirü Gausz, századunk első mathematicusának agya csak 1492 grammot nyomott, Dupuytren hires sebész agya 1439 grammot, mig Bergmann egyszer közönséges állásu s tehetségü asszonynál 1696 gramm nehéz agyat talált. Tiedemann jeles orvostanár és Hausmann agya (1226 grin) pedig, még a német nők közép agysúlyát sem érte el.

A mondottaknak megfelel az, hogy oly iskolákban, hol fiuk és leányok együtt s egyenlő módon képeztetnek, pl. az elemi iskolákban, semmi lényeges különbség nincs a gyermekek szorgalmában, felfogási képességében, előmenetelében, sőt előfordul, hogy a leányok mind a három irányban a fiukat tulhaladják. A további évekre nézve a nevelhetési képességről ily összehasonlitási adatok nálunk hiányzanak, miután akkor a leányok elkülönitve a fiuktól más módon és más irányban neveltetnek, ugy, hogy a végeredmény egészen elütő, és a nők rövid és felületes iskoláztatás után természetesen a tudási kört és mélységet illetőleg rendszerint oly messzire állnak a tudományosan kiképzett férfiak mögött, mint a csiszolt űzletember tudós mögött. Azon elvétett esetekben pedig, midőn egy-egy nő autididactice, vagy rendszerint elégtelen s elhamarkodott privát-tanitás mellett, a középtanodai tárgyakat áttanulja, vagy netalán magasabb tanulmányokat is tesz, ő is a tanulási akadályok miatt alig concurálhat hasonképességü férfival, többnyire csak féltudos marad, s tökéletlensége látszólag erősiti azon véleményt, hogy a nő képtelen a magasabb mivelődésre. — Azonban Amerikában s Angolhonban vannak intézetek, hol fiatal nők, részint külön, részint ifjakkal együtt, a középiskolai tárgyakban neveltetnek, és ily feltételek mellett valamennyi szerző egyhangu véleménye szerint, ugyanoly eredménynyel, mint a férfiak; és ezen eléggé megbizható adatok után kétséget nem szenved, hogy a nő szellemi tehetségeit illetőleg magasabb mivelődésre képes.

Az egyesült államokban fitanulókkal együtt neveltetnek nők a bostoni, oberlini, antiochiai és a Cornell-egyetemen és a Quacker collegesen Swarthmoreban; Angolhonban az University college és a Kings collegeben London ban, az edinburgi egyetemen. Utóbbi egyetem a nők hozzábocsátását az orvosi tanulmányokhoz később beszüntette, állítólag azon okból, hogy a nőhallgatók valamennyi kitűzött pályadijat a fitanulók előtt elnyerték s ez által a fihallgatók s némely befolyásos tanár indignatioját magukra vontak. Az oxforti és cambridgei collegiumokban a nők külön neveltetnek a magasabb tudományokban és a londoni medical college for womanben a hallgatók, tanárok s a tanársegédek is nők. Nem akarom elhallgatni, hogy Amerikában a nők tudományos kiképeztetése ellen utóbbi időben, különösen orvosok részéről, felszólalások történtek: állitván, bogy a leányoknál a tudományos tanitás miatt a testi kifejlődés hátrányt szenved s néha tulságos idegesség idéztetik elé, s igy Henry Maudsley: Sex in mind and in education (The popular science monthly 1874. h. XXVI.) és Edward H. Clarke : Sex in education. Boston 1878. Azonban igen valószinti, hogy ezen bajok, a menynyiben nem climaticus vagy bizonyos szokások által (1. kivonat a Fort nightly reviewből a The popular science monthly 1874. XXVI. 214. L) idéztetik elő, inkább onnan erednek, hogy a leányok az ifjakkal együtt tulságos gyorsan tanittatnak. Az ottani forcirozott tanitási rendszer szerint t. i. a középiskolai tanfolyam, mely nálunk 8 évig tart, ott 3-4 év alatt, az egyetemi pálya, mely nálunk az orvosi szakban 5 évig tart, ott 2-3 év alatt lesz bevégezve, ugy hogy a I8 éves leány már az egyetemi pályát bevégezte, s mint kész doktor ott áll, hol nálunk a 23-24 éves férfi. Ily megerőltetés természetesen rendszerint káros befolyással lesz a testi és szellemi kifejlődésre, de nemcsak a nőkre, hanem az ifjakra nézve is.

Vannak, kik mégis ezen képességet kétségbe vonják, hivatkozással a nő nemi életére, a mennyiben azt gondolják, hogy az ivarzási időben a nő egész szellemi és testi ereje csak a nemi functiok körül emésztetik fel ugy, hogy idejükből csak annyi maradna hátra, mi az ugynevezett könnyű női munkák elsajátítására és végzésére szükséges. Ezen nézet azonban hibás és megczáfoltatik a mindennapi tapasztalat által. — Ha előfordulnak is óly esetek, melyekben a nő egész élete ily módon elvész, ezek mindig kóros esetek, midön a nemi működésben zavarok állottak be. Az egészséges és jól fejlett nő a havi változásokat elviseli a nélkül, hogy szolgálatát, s néha igen terhes szolgálatát félbe szakitaná, szolgálócseléd, mosóné, főzőné, munkásnő, tanitónő stb., egészségének minden kárositása nélkül, az ivarvérzés ideje alatt is folytatja munkáját; s oly nő, ki minden negyedik hétben ágyba kerül, a szokásos női kereseti módokra épen ugy, vagy még inkább képtelen, mint a tudományos foglalkozásra.

Azon ellenvetés, bogy a nő a terhetség, szülés és gyermekápolás által szabad működésében akadályoztatik, nem annyira vonatkozhatik a nők kiképeztetési képességére, mert feltehető, hogy a nő, ki magasabb tudományi pályára készül nem lépne házasságra, mi előtt pályáját be nem bevégezte, épen ugy, mint a fitanulók ezt nem teszik. Ezen körülmények tehát különösen a gyakorlói képességre tekintetbe veendők és itt a kérdés legfontosabb momentumát teszik. Tény az, hogy a nő a terhesség utolsó hónapjában testi és szellemi működésében hátráltatva van, néha annyira, hogy már egy két héttel a szülés előtt folytonos tétlenségre van kárhoztatva, hogy továbbá a gyermekágy is kilencz napi nyugalmat igényel, melyet veszélyeztetés nélkül, a jelenleg uralkodó nézet szerint, megröviditeni nem lehet, — hogy a gyermekágy nem ritkán hosszabb időre is elhuzódik és hogy a gyermek szoptatása és dajkálása szintén sok időt vesz igénybe. Igy tehát a nő anyai functioi a nő tudományos kiképezésével és különösen az orvosi gyakorlat üzésével összeütközésbe jöhetnek. De közelebbi megfontolásnál kitűnik, hogy ezen tény épenséggel nem lehet indok arra, hogy a nő e miatt az orvosi gyakorlatra egészben képtelennek tekintessék. Mert ha mindjárt egy-egy szülésre három, vagy akár hat heti teljes munkaképtelenség vétetnék és egy-egy nőre átlag öt szülést számitunk, az egész munkaképes időre szétosztva 15-30 heti szünidő esik, mely igy alig jöhet számitásba. A szoptatás kellő berendezés mellett nem emészti fel az anya egész idejét, ugy hogy egy nőorvosnak házban való rendelésre, vagy helybeli beteg látogatásokra idő nem maradhat.

A kis gyermekek ápolása és nevelése ellenben kétségkivül oly foglalkozás, mely egy egyénnek teljes erejét s minden idejét igénybe veszi, s ez lévén a nő legszebb, legmegfelelőbb hivatása, csakugyan és pedig több éven keresztül, lényeges akadályát képezné az oktudományokal való szakszerű foglalkozás és azoknak hivatásszerű gyakorlói alkalmazásának.

Azonban ezen körülmény sem képezhet indokot arra nézve, hogy a nők a tudományos kiképeztetésről s pl. az orvosi gyakorlatról elzárassanak, mert már a mostani viszonyok között is igen gyakran előfordul, hogy az asszony a gyermek ápolást, vagy csak mellék foglalkozásképei űzi: szegény családokban, hol a nő egyszersmind kenyérkereset után néz, — vagy félig, vagy egészben másra bizza, mint a módosabbak, kik cselédet, bonnet vagy nevelőnét fogadnak, s idejüket regény olvasásra, látogatásokra s ugynevezett mulatságokra használják fel.

Hiba ugyan, hogy ez ugy van, és sokan azt hiszik, hogy épen a ferde leánynevelésnek eredménye, ha nem minden anya szereti minden idejét kizárólag a gyermekek dajkálására és nevelésére felhasznalni, és sokan gondolják, bogy czélszerü nevelési rendszer ezen abnormitást megszüntetné. De ez is téves nézet, mert az egyéni hajlam a nőknél ép oly különböző, mint a férfiaknál, és ezt a legczélzatosabb nevelés által sem lehet megváltoztatni, Nem minden nő érez hivatottságot, nem minden nő képes a gyermekápolásra, némelyik ezt lélekölő, halálig unalmas foglalkozásnak tartja, s az orvosi gyakorlatban eléggé gyakran tapasztalhatjuk, hogy anyák, kik nem hajlamuk s képességük szerint, hanem csak kényszerűségből ápolják gyermekeiket, mily károkat okoznak a gyermekek egészségében, s a tanitók elég gyakran tapasztalják, mily ferde nevelést kapnak a gyermekek, hiányosan képzett, vagy tanitásra egészen képtelen anyjuktól. Másrészt alig képzelhető, hogy egy nő épen roszgyermek-ápoló lenne, mert az orvosi tanulmányokat végezte, — vagy gyermekeinek rosz nevelője, mert tanitói pályát végzett, vagy rosz gazdaasszony, mert gazdasági tanfolyamot hallgatott, sőt ellenkezőleg várható, hogy oly nő, ki komoly tanulmányok által valóban tudományos miveltségre vergődött, s bármely tudományszakban specialiter kiképezte magát, önfeláldozó szeretetében gyermekei iránt, a szükséges ápolói a nevelési ismereteket utólag is könynyebben megszerezné, vagy pedig szélesebb látkörénél fogva és sok előitéleten tulemelkedve, gyermekeinek ápolására és nevelésére az alkalmas egyéneket jobban tudná kiválasztani s azt jobban tudná vezetni, mint azon nő, ki a jelenleg általánosan divó nevelési rendszer szerint, tudatlanságban vagy félmiveltségben felnőve, egész idejét öltözködésre, ruháinak összeállitására s mulatságokra tölti el, s unalmában saját maga valamint környékének életét keseriti. — Ehez járul, hogy nem is minden nő megy férjhez, s mindinkább szaporodik azoknak száma, kik egyedül maradnak, mások korán jutnak özvegységre, s mindezek egész idejüket bármely tehetségeiknek megfelelő foglalkozásnak szánhatják, a igy tehát kellő kiképeztetés esetében, minden fennakadás nélkül, a tudománynak, az orvosi gyakorlatnak élhetnének.

Ha már az elmondottakból kiderül, hogy egyes nők képesek lennének a magasabb tudományos miveltségre, az orvosi tudományok végzésére és az orvosi gyakorlatra, ugy másrészt épen a szabályszerű vizsgák és elméleti s gyakorlati szigorlatok által eléggé biztosítva van az állam az iránt, hogy csak azok jutnának a gyakorlatra, kik valóban képesek erre, mert mindazok, kik erre képtelenek, vagy a tanfolyam közben, vagy annak végén ugy is elesnének.

Az állam és közjó érdekét illetőleg több irányban merülnek fel kérdések. Igy alig szenved kétséget, hogy a tudományos kiképeztetésre képes nők nyernének, ha egy uj pálya nyílnék számukra. Jelenlegi viszonyaink szerint a miveltebb középosztály leányának sorsa nagyban véve csak a tőle független külső körülményektől, főleg a reá eső vagyontól függ. A kereseti módok, melyeket a szokás a nőknek megfelelőknek tart, részint alacsony szolgálói állások részint kétértelmű, vagy épen lealázó keresetek és csakak igen kevés tisztességes női keresetmód van, melyek azon ban megint vagy igen háládatlanok, (kézi munkák, varrás, kötés) vagy épen különös és ritka természeti adományt, ihletséget, feltételeznek (szinészet, művészet). Igy jön, hogy a miveltebb osztályba tartozó nő részt nem vehet s neme vesz férjével a kenyérkeresetben, és mint hajadon, vagy özvegy nem birja magát önállóan fentartani, hanem mindig parasitaer életet él.

Ezen körülmény a mi társadalmi viszonyainkra nézve elég károsan foly be. A mint a civiliátió előhaladásával mindinkább szaporodik azok száma, kik szellemi foglalkozás után élnek, ugy egyszersmind a publikum követelményei ezekkel szemközt mindinkább nagyobbak lesznek, a tudományos kenyérkereset mindinkább kevésbé jövedelmező lesz, s e miatt mindinkább nehezebb lesz a miveltebb osztályhoz tartozó férfinak nejét s egész családját egyedül fenntartani. Ennek folytán már jelenleg is a házasságkötésnél rendszerint csak az jön főtekintetbe, hogy gazdag-e a nő, vagy sem; előbbi esetben férjhez megy, bármily kevéssé alkalmas erre, utóbbi esetben igen gyakran hajadon marad; szellemi képesség, miveltség, jó kedély, munkásság és egészséges testalkat a házasságkötésnél egészen mellékes értékünek tekintetnek. Mindezek nem számitanak a háztartásban, nem menthetik meg a férjet a tulterheltetéstől, a tönkrejutástól, nem biztosítják a nőnek es leendő gyermekeknek sorsát, mert a mivelt nő, mint asszony, a keresetben épenséggel nem szerepelhet: a durva házi szolgálatot ugy sem végezheti, gazdasszonyi működése a városi háztartásban igen korlátolt, s ha bármennyi ideje volna is, ezt kiképzése, szerint csak maga, vagy férje mulattatására használhatja fel. Hajadon leány s az özvegy, elégséges tőke-vagyon nélkül csak nyomoruság, vagy kegyelem-kenyér közt választhat. Ily körülményekre vezethető vissza a miveltebb osztály családi életének napról-napra fokozódó hanyatlása, a mindennapi házasságbontások, az elterjedt családi fajtalanság, nőtlenség és aggleányság, s evvel együtt a prostitutio, és proletariatus óriási elszaporodása.

De más részt innen is jön az, hogy bármiféle tisztességes keresetmód a nők számára nyílik, azonnal odatódulnak, és igy például a telegraph- és postaszolgálatra, a néptanitó pályákra, bármily nehéz és rosszul jövedelmező kereseti módok is legyenek ezek, mégis oly sok nő jelentkezik. Ezek szerint kétséget nem szenved, hogy a tudományos pályára is fognak nők jelentkezni, mihelyest az nekik megengedtetik, mert ez által sok oly nő, ki egyébként elhagyatott, siralmas vénleánykép, életét végig nyomorogná, s mások terhére esnék: tisztességes, független állást szerezne és hivatásszerü foglalkozásában boldogságot találna: egyéni szorgalma és szellemi képessége által saját erejéből elérhetné azt, mit most csak a vak véletlen ád. Igaz, hogy a kérdésben forgó engedély által is csak egyesek számára nyilnék erre ut, kik különös tehetséggel birnak és a tanulhatási eszközök felett rendelkeznek, s ezen egy engedménynyel a nők sorsán egészben véve ugyancsak kevés változik, és ez a mindinkább előtérbe nyomuló női munkaerő emancipációját nem foglalja magában, de ez mégis egy lépés lenne a nők felemelkedésében s a nevezett társadalmi bajok elháritásában.

Tagadhatlan, hogy mai időben már sokkal több orvos van, mint 50 év előtt, némelyek véleménye szerint, föleg a nagyobb városokban tulságos sok is az orvos, ugy, hogy azok alig tudnak megélni, de ismeretes másrészt az is, hogy ez csak egyenlőtlen elosztás következménye, mert számos, főleg vidéki állomás, alkalmas pályázók hiányában évekig betöltetlen marad, de még a nagyobb városokban is, az elhaltak több mint fele orvosi kezelésben nem részesült, s e szerint bizonyos, hogy most korán sincsen elég orvos; továbbá kétségtelen, hogy a közegészségügy és törvényszéki orvosi szolgálat előbb-utóbb mégis bekövetkező reformjánál, még sokkal több orvosra lesz szükség.

Még Kolozsvárt is, hol 26,000 lakosra 47 orvostudor, 11 sebész és azon felül még nehány katona-orvos esik, kik szintén gyakorlatot tíznek, — Dr. Szombathelyi főorvos kimutatása szerint 1877-ben 377, 1878-ban 468 es 1879-ben 298 egyén halt meg orvosi kezelés nélkül.

Az orvosok elszaporodása és a czélszerü qualificatio által szabályozott concurrentia e téren sem az orvosi tudomány, sem a szenvedő emberiség, sem pedig a tehetséges és szorgalmas orvosra nézve káros befolyással nem lesz, s e tekintetben semmiféle megszoritó szabályok nem szükségesek, a mennyiben épen a szükséglet minden időben a legegyszerűbb s legtermészetesebb befolyást gyakorolja arra nézve, hogy egy bizonyos pályára kisebb vagy nagyobb számban jelentkezzenek.

Egyébként igen valószinti, hogy a nő-orvosok különösen a nőbetegek s főleg nő bajokban szenvedők által vétetnének igénybe, s e tekintetben ugyancsak szükség van azokra. Vannak, s mig női szemérmetesség és szeplőtlenség családi életünk alapját képezi, lesznek is, bizonyos előitéletek, melyek miatt a jól nevelt tisztességes leány és asszony, csak nagy lelki küzdelemmel s megerőltetéssel fogja magát idegen férfi által megvizsgáltatni és helyileg kezeltetni, s e lépésre csak igen komoly aggodalom és sok rábeszélés, vagy kiállhatatlan testi fájdalom bírja rá, nem ritkán csak akkor, midőn a betegség már anynyira elharapódzott, hogy minden segitség késő, vagy midőn a keletkezőben jelentéktelen művi eljárás által gyógyithatő baj sok szenvedést, hosszas munkaképtelenséget eredményezett. De találni akár hányszor oly nőt is, ki nőibaját titkolja, tűr, szenved, és meghal inkább, minthogy magát a vizsgálati proceduráknak alávesse. Sokszor hiányos képzettségű bába, vagy kuruzsoló vénasszonyhoz fordulnak, vagy orvossal kezeltetik ugyan magukat, de a helyi vizsgálatot megtagadják, s igy a czélirányos kezelést előre is megakadályozzák. Ezen ellenszenv a vizsgálat s helyi kezelés ellen korántsem volna oly nagy, ha az orvosi kezelés a női bajban nő által eszközöltethetnék.

Miután pedig a különböző női bajok sikeres gyógyitása nemcsak a szülészi, hanem a gyógyászat többi mezején való jártasságot is feltételezi, annál fogva szükséges, hogy a nő-orvos egyszersmind általános orvostudományi képzettséggel birjon, hogy egyetemes orvostudor legyen. Vajjon a nőorvosok a gyermek betegségekben, vagy netalán férfi betegek által is vétetnének igénybe, azt nem szükséges fejtegetni, de valószinti, hogy a közerkölcsiség nem lenne az által veszélyeztetve, ha a nőorvos beteg férfit gyógykezelne, a mint is mostanig alig merült fel ki hágás a közerkölcs ellen, mely onnan eredne, hogy egy férfi orvos beteg nőt gyógyitott. Ezek után a felvetett elvi kérdésekre a következő választ hoznók javaslati a

Helyesnek és czélszerünek látjuk, hogy nők az érettségi vizsgálatra bocsáttassanak és nekik az egyetemi hallgatás megengedtessék s lehetővé tétessék.

Megengedhetőnek tartjuk, hogy a külföldön nyert orvostudori oklevél szabályszerit honositása, vagy itthallgatott tanfolyam után nyert oklevél alapján: nőknek is az egyetemes orvosi gyakorlat hazánkban megengedtessék.

A specialis esetre vonatkozó kérdést illetőleg pedig ugyancsak előbbiekből kifolyólag véleményezzük, hogy Szilassy Kálmánné, gr. Hugonnay Vilma külföldi orvostudor, a fennálló szabályok szerint az érettségi vizsgálatra bocsáttassék, a nélkül azonban, hogy e tekintetben valami különös, férfi tanulóknál szokatlan és semmiben sem indokolt oly engedményekben részesittessék, melyek a jövőben káros praecedensül szolgálhatnának. Hogy végre az érettségi vizsgálataak sikeres letevése esetén a folyamodó tudori oklevele azon módon honosittassék meg, mint más esetben, ha t.i. tanulmányaiban és szigorlataiban azon feltételeknek megfelel, melyek hazánkban az orvos tudortól megkivántatnak.


Dr. Genersich AntalDr. Genersich Antal sebész, kórházigazgatóink harmadik kiváló tagja volt. Budapesten szerzett diplomát, majd ott, a II. számú Sebészeti Klinikára került. Bakay halálát követően, 1905-től kórházunk igazgatójának nevezték ki. Tovább küzdött az új kórházért, amely 1909-ben fölépült. A hasűri sebészet specialistája volt, amelynek kiváló műveléséért 1923-ban a szegedi egyetem magántanári fokozatát szerezte meg. 1928-ban egészségügyi főtanácsossá nevezték ki. Kutatásait kiterjesztette a bélrendszer, tüdő és asztmatikus betegségek sebészetére is. Eddig össze nem számlált, nagy mennyiségben tudományos cikkei jelentek meg különböző kül- és belföldi szakmai folyóiratokban. 1932-ben jelentette meg az Erzsébet Közkórház 1905–1930 Évkönyvét. Közben a kórházat szüntelenül fejlesztette. 1928-ban a régi épületre új, sebészeti emeletet építtetett. 1929-ben Kakasszéken 3 bérelt villában kórházunk új osztályát nyitotta meg, ahol 60 ágyon csont TBC-s betegeket kezeltek. Ebből fejlődött ki a későbbi szanatórium. Nem volt könnyű élete, hiszen mindkét világháborút, forradalmakat, és a világgazdasági válságot kellett neki megérni. Talán legnehezebb helyzetbe a második világháború utolsó éveiben került. Városunk aktív orvosai a frontokon harcoltak, vagy lágerekben sínylődtek. Megszakítva nyugdíjas életét, visszament szeretett kórházába, hogy legyen képzett gyógyító orvosa. Itt, különösen a szovjet csapatokkal vívott harcok mindkét hadsereghez tartozó sebesültjeit műtötte, éjjel-nappal gyógyította, míg 1944 karácsony első napján túlfáradva meghalt. Életét az emberek életének megmentésére áldozta. Törékeny, kis termete óriásként magasodik ma is fölénk.

 

 

Segíti-e az alapjövedelem a női egyenjogúság elérését?

január 24, 2012 - 09:37
Fotó: Alexas / Pixabay

Az elmúlt húsz évben sokan, sokféle formában foglalkoztak azzal, hogy érdemes lenne-e bevezetni egy olyan, alanyi jogon járó juttatást, ami egy politikai közösség minden tagjának egyéni alapon járna, anyagi helyzettől függetlenül, munkakötelezettség nélkül. Ez a juttatás az alapjövedelem (basic income, Grundeinkommen); korábban többek között területi osztalékként, állami prémiumként, garantált létfenntartási minimumként vagy állampolgári bérként hivatkoztak rá.

„Nem azért, mert nők vagyunk, hanem mert szakképesítést szereztünk” - ápolónői mozgalmak a régióban

október 24, 2016 - 21:38

Az elmúlt évek során mind a négy visegrádi országban több esetben lehettünk tanúi küzdelmes tiltakozásoknak a szociális ellátó ágazatban, különösen az egészségügyben. Az ápolók alulról jövő mozgalmai fontos tiltakozásokat szerveztek az alacsony bérek, a rossz munkakörülmények, a kifizetetlen túlmunka, az ápolóhiány, az elvándorlás és az egészségügyi szektor általános állapota miatt. Hogyan jutottunk el az egészségügyi szektor leértékelődéséhez és marginalizációjához Kelet-Közép-Európában és azon túl? Mik a gondoskodó munka témájával kapcsolatos feminista szempontok?