Az első geológusnő és az első nő, aki a John Hopkins egyetemen doktorátust szerzett és akit a Geological Society of America tagjai közé felvettek.Tovább olvasom
Az első kanadai nő, aki egyetemi tanári kinevezést kapott. Clarenceville-ben született, az ottani tanítóképzőt végezte el. Ezután a McGill University hallgatója lett, 1890-ben az alap-, 1896-ban a mesterdiplomát szerezte meg.Tovább olvasom
Az első román jogásznő, és az első nő, aki Európában jogi doktorátust szerzett. 1884-ben jelentkezett a párizsi egyetem jogi fakultására, ahol gyanakvással fogadták, az is előfordult, hogy a portás nem akarta beengedni az épületbe.Tovább olvasom
Mary Whiton Calkins pszichológus, különösen két dologról híres: ő volt az első nő, akit az American Psychological Association elnökévé választott, és ő az, akitől a Harvard egyetem megtagadta a doktori címet. Tovább olvasom
Az első nő volt Svájcban, aki jogi egyetemre járhatott, és az első nő Európában, akit jogi doktorrá avattak 1887-ben. Ügyvéd azonban nem lehetett, mert nő volt.Tovább olvasom
Az első szerb nő, aki filozófiából doktorált. 1920-ban kitüntetéssel diplomázott a belgrádi egyetemen, és elkezdett dolgozni Giordano Brunóval kapcsolatos doktori értekezésén.Tovább olvasom
„A társadalmi fejlődés és a korszakváltások abban a mértékben valósulnak meg, ahogyan a nők előrehaladnak a szabadság felé; a társadalmi rend hanyatlása pedig abban a mértékben következik be, ahogyan csökken a nők szabadsága.”Tovább olvasom