Többszáz fős tömeg tüntetett Renner Erika és minden bántalmazott nő igazságáért

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Többszáz fős tömeg tüntetett Renner Erika és minden bántalmazott nő igazságáért

november 05, 2019 - 15:05

Fotó: Csöre András

” címmel szervezett tüntetést november 4. estére Mérő Vera, Szentesi Éva és Péterfy-Novák Éva, miután a hírekből kiderült, hogy a  ismertté vált B. Krisztián alkotmányjogi panaszt nyújtott be. A panasz lényege az információi szerint az, hogy B. szerint az ügye tárgyalásakor sérült a jogorvoslathoz való alkotmányos joga, ezért szeretné, ha megsemmisítenék jogerős ítéletét. A testület ennek helyt adhat, ebben az esetben az orvos akár szabadlábra is kerülhet. 

A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy a kapcsolati erőszak szimbólumaként sárga rózsát hozzanak magukkal. 

A beszámolója szerint „Mérő Vera kiemelte azt, hogy az áldozat, esete egyike azoknak az ügyeknek, amelyen keresztül az igazságszolgáltatásba vetett hit megrendült Magyarországon. Mérő Renner levelét is felolvasta, aki üzent a tüntetésen megjelenteknek. Péterfy-Novák Éva tágabb kontextusba helyezte a Renner Erika ügyét, megemlítve az ratifikálásának elmaradását, illetve a férfiak és nők közti bérszakadékot és az ingyenes követelését is. Szentesi Éva lelkesítő beszédet intézett a tüntetőkhöz, szemléltetve, hogyan vált a „lúgos orvos” által elkövetett erőszak a női szolidaritás szimbóluma. A beszédek után a résztvevők elénekelték az Illés együttes Miért hagytuk, hogy így legyen? című dalát."

 

 

A tüntetők eredetileg az Alkotmánybírósághoz vonultak volna, ám néhány órával az esemény kezdete előtt tájékoztatták őket arról, hogy éppen aznap kezdődik meg az épület „évtizedek óta¨ esedékes felújítása, Ezért a tömeg a Parlamenthez ment, ahol az Alkotmánybíróság átmenetileg dolgozik. A rózsákat az épületet körülvevő láncba tűzték.

Bősz Anett parlamenti képviselő reggel videón közölte, hogy az éjszaka folyamán a virágokat az utolsó szálig eltüntették.  

 

 

 

A három szervező november 5-én reggel az is beszélt az eseményről. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Nem szerelemféltés, hanem gyilkosság: Néma Tanúk 2019

november 24, 2019 - 19:34
Fotó: Csoszó Gabriella

A közel negyedszázada rendezi meg a családon belüli és párkapcsolati erőszak meggyilkolt áldozatairól megemlékező Néma Tanúk felvonulást, melyre idén november 23-án szombaton került sor. Az eseményen a megölt nőket életnagyságú piros sziluettek jelképezik, rajtuk az áldozat nevével (ha ismert), életkorával, halála körülményeivel. A szervezők idén egy térképet is összeállítottak, feltüntetve rajta a bűncselekmények helyszíneit.

Átminősülhet emberölési kísérletté a lúgos támadás – beszámoló a mai ülésről

november 25, 2016 - 20:31
Fotó: Mérő Vera

November 25-én, , reggel fél 9-kor a nőszervezetek (NANE, PATENT, Női Érdek, Nőkért) és civilek mintegy százfős tömege tüntetett a Fővárosi Ítélőtábla Markó utcai épülete előtt, követelve, hogy Magyarország ratifikálja végre A nők elleni és családon belüli erőszak leküzdéséről kötött, úgynevezett

Perintfalvi Rita teológus válasza a lúgos orvosért szervezett imádságra

április 02, 2017 - 13:44
Renner Erika, a lúgos támadás áldozata

"Pénteki hír, hogy egy plébánián imát szerveznek az elítélt bántalmazóért, amire az áldozat annyit reagált a sajtónak, hogy „érti, hogy a bántalmazó családja is áldozat, de érte ki imádkozik?” Hát akkor most ezzel a lendülettel írtam egy imát Erikáért és minden bántalmazott magyar nőért!" - adta hírül  dr. Perintfalvi Rita katolikus teológus.

"Imádkozzunk (küldjük nekik bátorító, vigasztaló gondolatainkat!):