Az igazi férfi profeminista - Nőnap kapcsán az egyenrangúságról

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam

Az igazi férfi profeminista - Nőnap kapcsán az egyenrangúságról

március 08, 2012 - 09:15
Egy férfiak gondolkodására szabott képben él ma a társadalom, és igazából a történelemben ez mindig így volt, kivéve a matriarchális társadalmakat, amiről viszont alig van emlékünk. Ezt szokták is érvként felhozni, hogy a patriarchális társadalom továbblépés a matriarchátushoz képest. Ezt én nem nagyon tudom elfogadni.

Nyirati András

Első megjelenés: 2012.  Pécsi Napilap, márc. 8.

 

A pécsi Nyirati Andrással (profeminista, emberjogi aktivista) arról beszélgettem, milyen új módokon gondolkodhatunk a nemi szerepekről.

-Milyen hatásokra váltál magadat profeministának valló férfivá?

- Egy beszélgetés során lett nyilvánvalóvá számomra is, hogy profeminista vagyok, hisz feminista csak nő lehet. A címkék nem tudom, mennyire fontosak, bár az igaz, hogy mindenkinek meg kell jelölnie magát valamivel. Egyrészt van ebben egy erős családi vonalam. Az anyukám egy lázadó, értelmes, tanult, szívesen aktivistáskodó nő, aki hippi módon fogja fel az életet, azaz mindig kiállt a saját dolgaiért, és figyelt arra, hogy ne lehessen elnyomni. Ráadásul nem vette figyelembe, hogy milyen következményei lesznek ezeknek a dolgoknak. A másik oldalról apám pedig nagyon tisztelettudó, pozitív gondolkodású ember, akinek mély morális elhatározásai voltak egész életében. Ezért nálunk a családunkban mindig alapérték volt, hogy támogassuk azokat az embereket, akiknek nincs olyan szerencséjük, mint nekünk. Másrészt, alig emlékszem, hogy lett volna olyan ötletem, amit ne támogattak volna a szüleim, azaz szabadon élhettem a saját értékeim, gondolataim mentén. Kialakult a saját értékrendem, az a vezérlőelv, amiben én nagyon hiszek: a társadalmi aktivitás és az, hogy akinek több van valamiből, mint pénz, idő, vagy könnyebb körülmények, annak felelőssége ebből visszaadni a társadalom tagjainak. Ezt nyilván lehet csinálni aktivizmussal, de szerintem éppoly fontos része az is, hogy ezekről a témákról beszéljünk, és akinek arra van lehetősége, hogy hangot adjon a véleményének, az tegye meg.

Az én életemben ez az önkénteskedéssel kezdődött az Amnesty International-nél, itt kerültem kapcsolatba LMBT ügyekkel, és ezeken keresztül feministákkal. Belecsöppentem egy zseniális pilot képzésbe is. A képzés mélyen önismereti jellege miatt előjöttek azok az emlékképeim, amikor az életemben a nemi szerepek miatt engem is sérelem ért. Nem vagyok egy macsó típus és az iskolában is sokszor mondták, hogy olyan tulajdonságokkal rendelkezem, mint a lányok, inkább érzelmileg közelítek meg problémákat. Arra is emlékszem, hogy többször elhangzott az a mondat rám vonatkoztatva, hogy egy férfi nem viselkedik így. Számomra akkor ezek érthetetlen dolgok voltak, és rosszul estek. Volt olyanra is példa, hogy éreztem, legszívesebben elsírnám magam, de nem tettem, mert bennem volt ez a fiúk nem sírnak dolog. Igaziból mondhatjuk azt, hogy az egyetlen hátrányos megkülönböztetés, ami egész életem során ért az a nemi sztereotípiákhoz köthető.

Pár ével ezelőtt aztán egy önismereti csoportfoglalkozáson a gyász kapcsán elsírtam magam, amin saját magam is nagyon meglepődtem, de akkor helyre állt bennem a rend. Ez nem azt jelenti, hogy azóta napi szintem pityergek, hanem, hogy ma már csak azért, mert ezt várják el tőlem, nem tartom vissza az érzéseim. Nem tőrödöm azzal, hogy ki mit mond vagy gondol rólam és milyenek a társadalmi elvárások a nemi szerepeket illetően. Emlékszem arra is, hogy a feleségemmel - aki akkoriban még a barátnőm volt - voltak vitáink arról, hogy milyen az erős pasi, és kinek mit kell csinálnia egy kapcsolatban. Neki is mondtam, hogy szerintem a dolgok nem feketék vagy fehérek, tehát én tudok erős, támogató pasi lenni, ha arra van szükség, de vannak olyan napjaim, amikor ez nem megy, és akkor nem akarok egy álca mögött élni.

Tipikus nemi sztereotípia az életünkben - ismerősök meg is szokták kérdezni, hogy nincs-e emiatt gondunk -, hogy én civil-vállalkozó vagyok, a feleségem pedig egy jó állásban, biztos munkahelyen, biztos fizetésért dolgozik. Nincsen, és nem is értem azt, hogy emiatt miért lenne gondunk, hiszen ő azért szeret, amilyen vagyok, én azért szeretem amilyen ő. Ne mondja nekem senki, hogy striguláznunk kellene, hogy ki mennyit keresett az elmúlt években, nem ettől lesz rendben a lelkünk.

- Itt át is térhetnénk arra, hogy a házasságodban miként jelenik meg a feminista gondolkodás, illetve, hogy lehet-e különbséget tenni a hagyományos házasságok és az egyenrangúságon alapuló házasságok között?

- Szerintem lehet. Ez számomra arról szól, hogy azt és úgy teszek vagy nem teszek a párkapcsolatomban, ahogyan jól esik és ahogy közöttünk kialakult a rendszer, nem pedig úgy, ahogyan a társadalom elvárja. Tehát én sütök kiflit vasárnap reggelre, vagy szívesen sütök zsemlét, kalácsot vagy bármit, ha nincs kedvem kenyeret venni. Ez aztán lehet, hogy nem fiús dolog, de nekem jólesik. Benne vagyok a házimunka egyéb teendőiben is, bár vasalni utálok, és nem csinálom, de szívesen elmosogatok, vagy takarítok. Ez is igazából attól, függ, hogy jön ki a lépés. Ugyanígy van most a gyerekkel kapcsolatosan is, otthon vagyok, és amiben tudok, segítek, úgy, hogy csinálom közben a melómat. Nem borítottuk meg teljesen a nemi szerepeket, bár abszolút szó van róla, hogy ha a feleségem szeretne majd visszamenni dolgozni, akkor én vállalom a gyereket és leszek vele otthon. Az is eszembe jutott, hogy nagyon szívesen kinyitom az ajtót a nőknek és előreengedem őket, de általában szívesen előre engedem az embereket. A feleségem kérdezte is, amikor mondtam, hogy jövök ide és nőnapkor fog megjelenni ez a cikk, hogy akkor én, mint profeminista mit gondolok a nőnapról. Mondtam, hogy általában olyan dolgoknak vannak világnapjaik, amelyeket támogatni kell, mert azt gondolják a kezdeményezőik, nem kapnak elég figyelmet a társadalomban. Én abban szinte kőbe vésve hiszek, hogy egy férfiorientált és férfias gondolkodású társadalomban élünk. Amikor emberi jogi programon beszélünk a nemek közötti egyenlőtlenségekről, akkor legtöbbször nők szoktak ezen felháborodni, hogy ez nincs is így.

- Ugye milyen érdekes? Nekem is visszatérő tapasztalatom ez. Sok nő tiltakozik ellene, hogy az élet bizonyos területein hátrány éri. Miért nem akarunk szembesülni a valósággal?

- Ők is ebben a gondolkodásban nőnek fel. Egy férfiak gondolkodására szabott képben él ma a társadalom, és igazából a történelemben ez mindig így volt, kivéve a matriarchális társadalmakat, amiről viszont alig van emlékünk. Ezt szokták is érvként felhozni, hogy a patriarchális társadalom továbblépés a matriarchátushoz képest. Ezt én nem nagyon tudom elfogadni. Számomra nyilvánvaló a történelemből, hogy a nőknek nem nagyon volt szavuk a saját életüket érintően. Például az, hogy a nőknek van szavazati joguk, csupán 120 éves történet, Svájcban pedig nem is olyan rég fogadták csak el. Ilyenkor mindig elképedek, hogy miért kell erről egyáltalán vitatkozni. Meg kell nézni, hogy mennyi női felsővezető van a munkaerő-piacon. Hány olyan munkahely van, ahol egy fiatal nőtől megkérdezik, hogy van-e már gyereke, mikor akar stb, holott semmi közük hozzá! Meg kell nézni, hogy hány részmunkaidős állás van ma Magyarországon, amit egy gyerek mellett otthon lévő nő tudna betölteni. Ezek a dolgok abszolút mutatják, hogy nincsen egyenjogúság. Még sok liberális családban is az a minta, hogy a nő marad otthon 3 évig a gyerekkel és ő végzi a házimunkát. Ezen mostanában sokat gondolkodtam a lányom születése kapcsán. A feleségem olyan nő, akinek célja volt a diplomája megszerzésével és sokat dolgozott érte. Láttam rajta, gondot okozott neki, hogy mikor lépjen ki a szakmai életéből és menjen gyereket szülni. Én is beleestem abba a hibába, hogy nyaggattam, álljunk már neki családot alapítani. A türelmetlenségem utólag már bánom. Most már tudatosan figyelek arra, hogy segítségére legyek és ha majd vissza akar menni dolgozni, közösen megoldjuk a dolgot. A gyerek születése után is otthon tudtam maradni két hetet, ami nagyon jót tett mindenkinek.

- A baráti körödben - itt elsősorban a férfi barátokra gondolok - hogyan viszonyulnak a feminista gondolkodásodhoz, milyen visszajelzéseket kaptál ezzel kapcsolatban?

- Én vállalom a véleményemet, ez nekem fontos ponttá vált az életemben, nem csak a feminizmust illetően, hanem bármely más kérdésben is, legyen szó cigányokról, melegekről. Elfáradtam már abban, hogy csöndben ücsörögjek és hallgassak. Tudják rólam, és nyilvánvalóvá is szoktam tenni, hogy hiszek ezekben a dolgokban. Számomra az emberi jogi eszmeiség olyan, mint a 10 parancsolat, attól függetlenül, hogy nem vagyok vallásos ember. Ebben találtam meg magam, hogy minden ember egyenlő és minden ember szabad, és ez vonatkozik a nemi szerepekre is. Mindenki döntse el saját maga, hogyan akarja élni az életét. Nem vagyok egy igazságosztó típus, azaz nem mondom senkinek, hogyha nem így csinálod a dolgokat, akkor az rossz. Azt nem mondhatom el magamról, hogy olyan ideáltipikus helyzetben élek, hogy csak olyan barátaim vannak akik feministák. Inkább a példamutatásban hiszek. A feleségem azt szokta mondani, hogy több barátomnak én vagyok a lelkiismerete.

- Mit gondolsz, társadalmi szinten mi lehet az oka annak, hogy Magyarországon továbbra is nehezen megy át a köztudatba a feminista gondolkodás és sok férfi abszolút patriarchális nézeteket vall?

- Ugyanaz, mint a nők esetében, a szocializáció. Illetve, szerintem van egy társadalmi konszenzus, hogy ez így rendben van. Biztosan más férfiaknak is eszébe jut, hogy kaphatnának ugyanannyi fizetést ugyanazért a munkáért a nők is, és talán kevesebbet kellene küszködniük, de ez van. Talán el is bagatellizálják a kérdéskört, úgy érzi sok férfi, hogy nincs ezzel dolgunk. Ezek a diszkriminációs helyzetek ezért továbbra is elfogadottak, annyira beépültek a közgondolkodásba. Például, amikor egyetemistákat megkérdeztünk, hogy szerintük probléma-e a nemek közötti egyenlőtlenség, azt mondták, hogy nem, és nem tudtak példákat mondani. Aztán, ahogy elkezdtünk erről beszélni, akkor felnyílott a szemük, de alapvetően nem veszik észre, mert természetes. Én voltam úgy az egyetemen, órán, hogy azt gondoltam, most már fel fogok állni és kimegyek, mert a professzor úr az ötödik szexista viccét lőtte el az első harminc percben és a lányok is kacarásztak rajta.

- Mit tehetünk annak érdekében, hogy a berögzült gondolkodási mintáink megváltozzanak?

- Szerintem az a fontos, hogy mindenki élhesse a saját életét. Ne legyen hátrányban senki azért mert feministaként, vagy karrieristaként, vagy éppen, akár ezek mellett, anyaként akarja élni az életét. A Zorba a görög című regényben a kedvenc részem, amikor Zorba egy vita kapcsán elmondja, hogy csak akkor nyithatod fel emberek szemét, ha tudsz jobb alternatívát kínálni, ha nem, akkor viszont nincs jogod hozzá. Ez nekem is sokszor eszembe jut, hogy mennyire nehéz úgy „igét hirdetni”, ha utána rosszabb is lehet a szituáció. De azt is gondolom, hogy minden változás egy folyamat. Lehet, hogy majd csak az unokáinknak lesz jobb, de addig is dolgozni kell érte és beszélni róla.

 

 

Férfi létemre

augusztus 15, 2010 - 21:28
(A kép illusztráció.)

Férfi létemre a két nemet elsősorban egyenlőnek tartom, a különbségeikkel együtt,

- felismerem, hogy a férfi neműek kiváltságosak, és ez az egyik alapja a társadalmunk működésének, aminek én is része vagyok,
- felismerem, hogy attitűdjeimet, nézeteimet és szexualitásomat programszerűen formálja a többségi társadalom az oktatásban és a médiában, és hogy ez rám nézve sem kötelező érvényű,
- felismerem, hogy a társadalmat nemi és másféle egyenlőtlenségek előidézésével és fenntartásával működtetik, és működtetjük,

Láthatatlan munka, láthatatlan összefüggések: igenis számít, hogy ki mennyit mosogat

április 02, 2013 - 13:18
Ma van a láthatatlan munka világnapja. "A láthatatlan munkát többnyire nők végzik el: a magyar nők átlagosan heti tíz órával többet töltenek csecsemőgondozással, gyerekneveléssel, hat órával többet főzéssel és házimunkával a férfiaknál. Még akkor is több fizetetlen munkát végeznek a magyar nők (és ez ellen nincs is különösebb kifogásuk), ha ők a kenyérkesők a családban, és a férfi munkanélküli" - olvashatjuk egy, az alkalomból megjelent ben.

Progresszív lovagiasság? – a férfiasság változó formái

április 24, 2015 - 10:23
Hadas Miklós (fotó: FES)

A szokásosnál is nagyobb volt az érdeklődés „A férfiasság változó formái” című párbeszédfórum iránt, amely az alapítvány 2012 óta futó Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című regionális projektje keretében valósult meg. A projekt keretében 2014-ben indult egy vitasorozat, Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről címmel.