Többszáz fős tömeg tüntetett Renner Erika és minden bántalmazott nő igazságáért

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Többszáz fős tömeg tüntetett Renner Erika és minden bántalmazott nő igazságáért

november 05, 2019 - 15:05

Fotó: Csöre András

címmel szervezett tüntetést november 4. estére Mérő Vera, Szentesi Éva és Péterfy-Novák Éva, miután a hírekből kiderült, hogy a "lúgos orvosként" ismertté vált B. Krisztián alkotmányjogi panaszt nyújtott be. A panasz lényege az információi szerint az, hogy B. szerint az ügye tárgyalásakor sérült a jogorvoslathoz való alkotmányos joga, ezért szeretné, ha megsemmisítenék jogerős ítéletét. A testület ennek helyt adhat, ebben az esetben az orvos akár szabadlábra is kerülhet. 

A szervezők arra kérték a résztvevőket, hogy a kapcsolati erőszak szimbólumaként sárga rózsát hozzanak magukkal. 

A beszámolója szerint "Mérő Vera kiemelte azt, hogy az áldozat, Renner Erika esete egyike azoknak az ügyeknek, amelyen keresztül az igazságszolgáltatásba vetett hit megrendült Magyarországon. Mérő Renner levelét is felolvasta, aki üzent a tüntetésen megjelenteknek. Péterfy-Novák Éva tágabb kontextusba helyezte a Renner Erika ügyét, megemlítve az isztambuli egyezmény ratifikálásának elmaradását, illetve a férfiak és nők közti bérszakadékot és az ingyenes fogamzásgátlás követelését is. Szentesi Éva lelkesítő beszédet intézett a tüntetőkhöz, szemléltetve, hogyan vált a „lúgos orvos” által elkövetett erőszak a női szolidaritás szimbóluma. A beszédek után a résztvevők elénekelték az Illés együttes Miért hagytuk, hogy így legyen? című dalát."

 

 

A tüntetők eredetileg az Alkotmánybírósághoz vonultak volna, ám néhány órával az esemény kezdete előtt tájékoztatták őket arról, hogy éppen aznap kezdődik meg az épület "évtizedek óta" esedékes felújítása, Ezért a tömeg a Parlamenthez ment, ahol az Alkotmánybíróság átmenetileg dolgozik. A rózsákat az épületet körülvevő láncba tűzték.

Bősz Anett parlamenti képviselő reggel videón közölte, hogy az éjszaka folyamán a virágokat az utolsó szálig eltüntették.  

 

 

 

A három szervező november 5-én reggel az is beszélt az eseményről. 

 

 

Átminősülhet emberölési kísérletté a lúgos támadás – beszámoló a mai ülésről

november 25, 2016 - 20:31
Fotó: Mérő Vera

November 25-én, , reggel fél 9-kor a nőszervezetek (NANE, PATENT, Női Érdek, Nőkért) és civilek mintegy százfős tömege tüntetett a Fővárosi Ítélőtábla Markó utcai épülete előtt, követelve, hogy Magyarország ratifikálja végre A nők elleni és családon belüli erőszak leküzdéséről kötött, úgynevezett

Perintfalvi Rita teológus válasza a lúgos orvosért szervezett imádságra

április 02, 2017 - 13:44
Renner Erika, a lúgos támadás áldozata

"Pénteki hír, hogy egy plébánián imát szerveznek az elítélt bántalmazóért, amire az áldozat annyit reagált a sajtónak, hogy „érti, hogy a bántalmazó családja is áldozat, de érte ki imádkozik?” Hát akkor most ezzel a lendülettel írtam egy imát Erikáért és minden bántalmazott magyar nőért!" - adta hírül  dr. Perintfalvi Rita katolikus teológus.

"Imádkozzunk (küldjük nekik bátorító, vigasztaló gondolatainkat!):

„Miért van az ma Magyarországon, hogy nem az elkövetőnek, hanem az áldozatnak és a gyerekeinek kell menekülniük?” – Ámon Kata beszéde

február 03, 2017 - 13:28
Balról: Újszászi Györgyi, Ámon Kata, Antoni Rita (fotó: Németh Dániel, Magyar Narancs)

Elmenekülnék-e a bántalmazó elől, ha azzal fenyegetne, hogy megöl, ha elmenekülök? 

Elmenekülnék-e a bántalmazó elől, ha azzal fenyegetne, nem csak engem öl meg, hanem a gyerekeimet is, ha elmenekülök?

Elmenekülnék-e, ha azzal fenyeget a gyermekvédelmi rendszer, hogy ha nem vetek véget saját bántalmazásomnak, kiemelik a gyerekeket? 

Elmenekülnék-e, ha a bántalmazónál maradnának a gyerekeim, ha elmenekülök, mert a bántalmazott nő mindig rossz anya, de a bántalmazó attól még lehet jó apa, hogy a gyerek előtt bántalmazza a partnerét?

A Női Méltóságért Albizottság foglalkozzon az Isztambuli Egyezménnyel!

június 03, 2017 - 15:09

Nem először látjuk, hogy a kormány : a családon belüli erőszak döcögős is mindennapos jelenség volt, hogy az egyre alacsonyabb szintre helyezett női esélyegyenlőséggel foglalkozó kormányzati szerv (ami akkor még "A nők esélyegyenlős

A NANE és a PATENT Egyesület közös demonstrációt szervez október 11-ére

szeptember 23, 2009 - 22:19

A NANE és a PATENT Egyesület közös demonstrációt szervez október 11-ére, vasárnapra, Budapesten. A demonstráció célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a családon belüli erőszak köztünk van, és az elkövetők elleni fellépés közös felelősségünk.

Pussy Riot vs. nyíregyházi "hölgyek" - a lányok és a törvény

szeptember 08, 2012 - 23:00

Ha nem várna a Pussy Riot három tagjára szabadságvesztés, most egy kávé mellett jóval kellemesebb témákról elmélkedhetnék. Például arról, hogy milyen minőségűek a politikai performanszaik zeneileg, nevezhetőek-e egyáltalán punkegyüttesnek, és mennyiben értek egyet a figyelemfelkeltő módszereikkel.

Kuszing Gábor (PATENT, Stop! Férfierőszak) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 22, 2012 - 21:57
Kuszing Gábor (Fotó: Ökrös Attila)
Jó napot kívánok. Kuszing Gábor vagyok, a Patent Egyesülettől (), amely a nők elleni erőszak és diszkrimináció ellen küzd, és a Stop-Férfierőszak Projektnek () is tagja vagyok, amely olyan férfiakat kíván megszólítani, akik saját életükben, illetve társadalmi szinten tenni kívának a nők elleni erőszak ellen.

Feminista Közösségi Est, 2012. dec. 9. – beszámoló

december 11, 2012 - 11:54
A Nőkért Egyesület néhány régi és új tagja a Közösségi Est után: Nádasi Eszter, Elekes Irén Borbála, Antoni Rita, Barna Emília, Békés Dóra, Szatmári Réka
A Feminista Közösségi Estre a rendezvénysorozat keretében került sor a szervezésében dec. 9-én, szombaton a Toldi Moziban. Az érdeklődés igen nagy volt, a nagyterem zsúfolásig megtelt, sokaknak már csak állóhely jutott. Több korosztályból képviseltették magukat nők és férfiak, néhányan a gyerekeiket is elhozták. 

"Tudom, milyen az, mikor apám fojtogat, s nem érdekel semmi, csak haljak már meg végre"

szeptember 10, 2016 - 23:20

Pintér Marianna túlélő, blogger, nők és gyermekek elleni erőszak ellen küzdő aktivista, az csapat tagja. Az alábbi beszéde az első Angyalhír Emléksétán, 2015. június 29-én hangzott el. 

 

Én a családon belüli erőszak több formáját megtapasztaltam. 

Az Isztambuli Egyezmény (újabb) elkaszálása: a macsó arrogancia diadala

február 08, 2017 - 16:33

„Az első 19 [finn] képviselőnő hatékony érdekképviseleti munkájához olyan férfiak is kellettek, akiknek nem a nők kiszorítása és a politikai elit kocsmai haveri körré züllesztése volt a fő törekvésük” – ezzel zártam . Nos, az elmúlt napok közéleti eseményei tökéletesen illusztrálják, amiről beszéltem.