A Feministák Egyesülete az 1897 augusztusában alakult Országos Nőtisztviselők Egyesületéből vált ki 1904 végén, Glücklich Vilma elnökkel és Schwimmer Rózsa ügyvezetővel. A két egyesület a továbbiakban is szorosan együttműködött, több aktivista, pl. Schwimmer Rózsa vagy Wilhelm Szidónia mindkettőben dolgozott, és 1907-től megjelenő lapjuk, A Nő és a Társadalom is közös volt. Kezdettől fogva fontos céljuk volt a terjeszkedés, mely által „cáfolható az a hiányos információkon alapuló vélekedés, hogy a mozgalom belvárosi úrinők belterjes köre lett volna.” (Elekes, p. 43.) A vidéki fiókszervezetek gyakorlatilag mindkét egyesület céljait képviselték, függetlenül attól, hogy névleg melyikhez csatlakoztak. 1907 októberében gyors egymásutánban alakult meg a pécsi és a nagyváradi, majd ugyenezen év novemberében a szombathelyi nőtisztviselők egyesülete.

A szombathelyi nőmozgalom karizmatikus vezetője, Kerecsényi Ilona 1861. aug. 18-án a Vas megyei Terestyénszecsődön született református családban, a négy gyermek közül elsőként. Elemi iskolába Körmenden járt, majd 1877 és 1880 között a Győri M. Kir. Állami Tanítóképző Intézet kiemelkedő hallgatója volt, itt elemi iskolai tanítói oklevelet szerzett. Feltehetően nagy hatással volt rá az igazgatónő, Kasztner Janka és ars poeticája:

Aki csak annyit tesz, mint amennyi a kötelessége: az szolga.

1880 őszétől a Zirzen Janka vezette Budapesti Polgári Iskolai Tanítónőképzőbe járt. Megtanult németül, franciául, később angolul is.

1883. aug. 24-től a Szombathelyi M. Kir. Állami Polgári leányiskola mennyiségtan- és természettudományi tárgyak tanára. 1887-ben házasságot kötött Greisinger Ottó polgári iskolai tanárral. Hat gyermekük született, akik közül egy csecsemőkorában elhunyt.

Kerecsényi Ilona közéleti tevékenységet kezdetben hagyományosan nőies(nek tartott), konzervatív színtereken vállalt: jótékonykodás, városszépítés, gyermekvédelem, vallásos és hazafias egyletek, de később egyre erősebben feszegette a nők számára elfogadott aktivizmus kereteit. 1888-ban belépett a Magyar Királyi Természettudományos Társaságba (melybe báró Eötvös József szorgalmazására 1873-tól léphettek be nők, köztük egyik elsőként Zirzen Janka).

Ösztönözni kívánva a nők művelődését – színielőadásokban is szerepelt, sőt néhány előadást ő maga rendezett. A közönség rajongással fogadta, teljesítménye a korabeli kritikák szerint is messze meghaladta a műkedvelői színvonalat. Élen járt a nők életmódreformjában, sportra biztatásában is: testvérével, a szintén tanár Kerecsényi Margittal 1894-ben, szembeszállva a korabeli illemmel és erkölcsre hivatkozó előítéletekkel, a városban első nőkként pattantak, nagy sajtóérdeklődés közepette, „bicziklire.” Margit a korcsolyázás népszerűsítésében is jeleskedett.

Aktív szerepet vállalt a lányok oktatásának javításáért: küzdött a lányiskolák jobb (a fiúiskolákéval azonos) felszereltségéért, színvonaláért. 1895-től beiratkozhattak ugyan nők az egyetemre, de az országban alig, így Szombathelyen sem létezett számukra az ahhoz szükséges érettségit megadó intézmény. Kerecsényi Ilona ezért 1901-ben leánygimnáziumi tanfolyamot létesített, folyamatosan harcolva a konzervatív városvezetéssel és a közvéleménybe rögzült meggyőződéssel, hogy nők nem képesek a férfiakéval azonos szellemi teljesítményre. Tovább nehezítették a helyzetet a „maturáló kisasszonyokat” előszeretettel gúnyoló élclapok. (A leánygimnáziumra végül Szombathely lakosságának 1917-ig kellett várnia – ez a mai Kanizsai Dorottya Gimnázium.)

A nőtisztviselők szombathelyi fiókszervezete a budapesti központtól küldött Trombitás Erzsébet előkészítésével jött létre 1907 novemberében. Elnöknek Kerecsényi Ilonát, alelnöknek Feldmann Bódognét választották. Kerecsényi elismertsége, közkedveltsége a városlakók körében a korabeli újságírók szerint előrevetítette a mozgalom sikerét, a konzervatív közeg ellenállását azonban így is megszenvedték: A Nő és a Társadalom szerkesztőségének folyamatosan jelezték, hogy a tartalom sok potenciális olvasó számára "túl absztrakt", sőt (a nemi felvilágosításra gondolva), "túl radikális."  Kerecsényi közéleti tevékenységében mindenesetre ezen évek alatt a konvencionális elemek visszaszorultak, bár teljesen nem szűntek meg.

Az új egyesület fő tevékenysége a magán- és köztisztviselőnők érdekvédelme és tanulási lehetőségeinek biztosítása volt (pl. munkaközvetítő- és tanácsadó iroda, szakmai és nyelvtanfolyamok), valamint műveltségük fejlesztése, továbbá sportolásra, életmód- és öltözködési reformra ösztönzésük. Művészeti esteket, ismeretterjesztő előadásokat szerveztek. Könyvtáruk bővelkedett német nyelvű feminista folyóiratokban. 1908-ban Schwimmer Rózsát és Hans Dorn szociológust látták vendégül. 1910-ben bemutatták Cicely Hamilton és Christopher St. John Hogyan kaptak a nők választójogot? című darabját (melyet A Nő és a Társadalom folytatásokban közölt.). Tagjaiknak kedvezményes színház- és uszodabelépőt biztosÍtottak, „fűző- és hegyescipőmentes” kirándulásaikra, hajnali sétáikra külsősöket is vártak. 1908-ban az alelnök férje, Dr. Feldmann Bódog a higiénikus, egészséges öltözködésről tartott előadást, 1911-ben pedig meghívták a az ún. „reformruha” népszerű tervezőjét, Hedvig Buschmannt.

Kerecsényi Ilona rendszeresen írt a helyi lapokba, írásaiban, a korban a mainál is szokatlanabb és kevésbé elfogadott módon, felszólalt a családon belüli erőszak, a korban „leánykereskedésnek” nevezett prostitúció, valamint a lányanyák és törvénytelen gyermekek megbélyegzése ellen (utóbbi kapcsán ostorozta a kettős mércét is, melynek okán a törvénytelen gyermek apja következmények nélkül, sőt akár hős csábítóként kerül ki az esetből).

Érdekes módon az élclapok már akkor is, a szavazati jog megszerzése előtt is (!!!) befejezettnek és okafogyottnak minősítették a nőmozgalmat, azon az alapon, hogy a nők már járhatnak egyetemre, és kenyérkereső foglalkozásuk lehet. Kerecsényi dörgedelmes cikkben válaszolt (1908), rávilágítva a munkásnők a férfi munkásokénál lényegesen rosszabb munkakörülményeire, alacsonyabb fizetésére, kettős terhére, valamint arra a furcsa jelenségre, hogy a nehéz földműves- vagy cselédmunkától még soha, senki nem féltette, gyengeségükre, törékenységükre stb. hivatkozva, a nőket.

A szombathelyi fiókszervezet a nők választójogával kiemelten 1909-ben kezdett foglalkozni, miután a Nők Választójogi Világszövetségének elnöke, Carrie Chapman Catt Glücklich Vilmával közösen Szombathelyen előadást tartott (márc. 20.). 1910. február 20-án pedig az egyesület Cicely Corbett-et, a National Union of Women's Suffrage Societies brit munkatársát üdvözölhette. 1910 júniuásban tartotta szombathelyi értekezletét a Választójog Országos Szövetsége – a helyi feministák hangosan kiálltak amellett, hogy a választójogot a nőkre is ki kell terjeszteni. Plakátokat ragasztottak szerte a városban, és aláírásokat gyűjtöttek. A Szövetség nem fogadta el Kerecsényi kérelmét az eseményen való felszólalásra, de a tömeg követelésének („Halljuk Greisingernét!”) végül a szervezők kénytelenek voltak engedni. 1911-ben hasonló sikeres akciót tudhattak magukénak. Férfi támogatóik közt tudták Jánossy Gábort, aki az ő hatásukra írta meg A feminizmus Magyarországon c. könyvét (1911).

1913 júniusában a Nők Választójogi Világszövetségének budapesti nemzetközi kongresszusáról Feldmann Bódogné tudósított; ugyanezen év december 6. és 8. között pedig a Magyarországi Nőegyletek Szövetsége, Apponyi Albertné és az elnök, Rosenberg Auguszta kezdeményezésére, nagyszabású nőkongresszust szervezett Szombathelyen. (Az előző évit Budapesten tartották, és a Szövetség szabályai szerint most egy videéki várost kellett választani.) Előadtak többek közt: Giesswein Sándor kanonok, a feministák lelkes támogatója, Gergely Janka, a Nőtisztviselők Országos Egyesületének elnöke, Glücklich Vilma, a Feministák Egyesületének elnöke.

A háború idején az egyesületet a következmények enyhítése kötötte le: csomagokat küldtek a frontra a katonáknak, élelmezték a nyomorgó gyerekeket, hadifoglyok után nyomoztak, levelezéseket bonyolítottak le, és próbálták javítani a feldúlt város közbiztonságát. Kerecsényit személyes veszteségek is érték: két fia meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült a háborúban.

1917-ben Spády Adél, A Nő folyóiratot rövid időre felváltó Nők Lapja szerkesztője kereste fel az egyesületet, ugyanezen év dec. 10-én pedig a NOE elnöke, Gergely Janka tartott előadást. 1918 februárjában ismét Glücklich Vilmát látták vendégül.

A polgári demokratikus forradalom győzelme után Greisingerné tisztséget kapott a Szombathelyi nemzeti Tanácsban, és pedagógiai tisztségeit a Tanácsköztársaság idején is megtarthatta. Közéleti tevékenysége ez idő tájt az anya- és gyermekvédelemre szorítkozott, ám a Horthy-korszakban mégis politikailag megbízhatatlannak minősítették, állásától megfosztották, 1924-ben kényszernyugdíjazták. A hazafias-háborúpárti-konzervatív MANSZ (Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége) szombathelyi ágával nem tudott együttműködni, így a Tanácsköztársaságot túlélő Feministák Egyesületével, elsősorban Vámbéry Melanie akkori titkárral tartotta a kapcsolatot. 1935-ben, agyvérzésben hunyt el.

Felhasznált irodalom: