Úton: a tér neme és a nemek terei – genderkonferencia Szegeden

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Úton: a tér neme és a nemek terei – genderkonferencia Szegeden

október 14, 2016 - 22:05
Mennyiben él ma a sztereotípia, miszerint a nyilvános tér a férfiak, a magánszféra pedig a nők terepe? Hogyan szegültek szembe a kapcsolódó elvárásokkal a nők a 19. században? Hogyan igyekeznek ma a maguk képére (is) formálni olyan különböző tereket, mint a város, az iskola, a munkahely, az egyház, a parlament vagy a zenei élet? És hogyan jönnek a képbe a Ligetvédők?

Mennyiben él ma a sztereotípia, miszerint a nyilvános tér a férfiak, a magánszféra pedig a nők terepe? Hogyan szegültek szembe a kapcsolódó elvárásokkal a nők a 19. században? Hogyan igyekeznek ma a maguk képére (is) formálni olyan különböző tereket, mint a város, az iskola, a munkahely, az egyház, a parlament vagy a zenei élet? És hogyan jönnek a képbe a Ligetvédők?

Többek közt ezeket a kérdéseket járták körül az előadók múlt hétvégén az immár 12. alkalommal megrendezett „Nyelv, ideológia, média” konferencián, amelynek idei, előzetesen meghirdetett tematikája a tér fogalma köré csoportosult. A Gender Studies-zal, azaz a társadalmi nemek tudományával foglalkozó kutatók éves eseményének a Szegedi Tudományegyetem ad otthont. Dr. Barát Erzsébet és Zámbóné Kocic Larisa szervezők meghívására az ország számos intézményéből, sőt a határon túlról is érkeztek többek közt irodalmárok, teológusok, nyelvészek, történészek, politológusok, filozófusok és képzőművészek, a doktorandusztól a professzorig, nők és férfiak egyaránt. A több mint harminc elhangzott előadás – melyek közül az alábbiakban felvillantok néhányat – sokszínű képet adott arról, mi mindenről szólhat az egyelőre számos félreértéssel terhelt „g” betűs szót magában foglaló tudományos szemléletmód.  

Az utca még ma sem egyformán biztonságos nők és férfiak számára, a tizenkilencedik században pedig a társadalmi elvárások még inkább behatárolták a nők nyilvános térhasználatát. A nők csak meghatározott napszakokban, meghatározott (alsóbb néposztályok által látogatott) városrészeket elkerülve, jelenlétüket ürüggyel (például bevásárlás) igazolva, és akkor is lehetőleg kísérővel léphettek ki az utcára – ellenkező esetben a jó hírüket és az utcai zaklatás különféle formáit kockáztatták. Elképzelhetetlen volt, hogy egy nő csak úgy gondtalanul-céltalanul, kedve szerint, egyedül sétáljon, ennek megfelelően az irodalomban az úgynevezett kószáló (flâneur) figurája szinte mindig férfi. Benda Mihály előadásában azt mutatta be, hogyan próbálta három magyar nőíró: Hrabovszky Júlia, és Gyarmathi Fanni felülírni ezt a tradíciót, és megalkotni a „flâneuse-t”. Mindhárom esetben ez csak kísérlet maradt: a női várostapasztalatot áthatja a társadalmi szabályok és a határátlépés folyamatos tudata.

És mi a helyzet a teljesen mára sem kiveszett „tisztességes nő” kontra „bukott nő” dichotómia másik oldalán?  előadásában az 1861 után világvárossá lett Budapest kétarcúságát fedte fel: az emelkedett szólamok szintjén Szűz Mária (Patrona Hungariae) oltalma alatt álló település és a millenniumi ünnepségek nagyszabású díszletei mögött Európa kuplerája és számtalan tragikus női sors húzódott meg. Ezt a képmutató kettősséget Pásztor Árpád is ábrázolja Vengerkák c. 1915-ös regényében – a Magyarországról importált prostituáltakat Oroszországban illették a címadó kifejezéssel. Keserű irónia, hogy a nők tömeges kizsákmányolását nem a keresztény magyar társadalom tiltakozása – és nem is a nemritkán üzletileg érdekelt rendőrfőkapitányok intézkedései –, hanem az első világháború, azaz a történelem alakulása szüntette meg. 

A „leánykereskedés” volt az egyik ok, ami miatt követelték a nők választójogát, aktívat és passzívat egyaránt, azaz fontosnak tartották, hogy a nők választhatók is legyenek. Feltehetően nem úgy képzelték munkájuk eredményét, hogy száz év múlva is tíz százalék alatt lesz a parlamentben a nők aránya, és férfitársaik mindent megtesznek, hogy jogtalan betolakodónak érezzék magukat: Szalai Laura előadása a politikusnőknek címzett szexista beszólásokat mint az ellenségképzés gyakorlatát tárgyalta. Nemcsak a politikában, de az egyházban is még komoly viták tárgya a nők helye: a rendezvényen első alkalommal előadó dr. Perintfalvi Rita teológus – a radikális Mary Daly által a hetvenes években meghirdetett exodusszal szemben – az intézmény belülről történő megreformálásának híve.

Többek szemében „betolakodók” a nők a zene világában is: dr. Barna Emília a lo-fi színtérbe nyújtott betekintést az általa készített interjúk alapján. Az otthoni hangrögzítő technika emlékeztetve biztonságos alkotói teret nyújt a női zenészeknek (az egyik interjúalany korábban megkapta, hogy „nők nem lehetnek hangmérnökök”), ugyanakkor a nemi alapú sztereotípiákkal, kettős mércével továbbra is meg kell küzdeniük. Barna Emília egy másik projektje, így az online „térfoglalás” témája is megjelent konferencián: Hudy Róberttel közösen kezdték el vizsgálni a „feminizmus” szó használati gyakoriságát és kontextusát a nagyobb hírportálokon, illetve az MTI híreiben 2001 és 2015 között.

A „térfoglalás” egy további aspektusát tárgyalta a személyes véleményem szerint legjobb előadás: az amerikanista dr. Federmayer Éva – stílszerűen a zöld egyenpólójában – e mozgalmon, valamint és Octavia Butler a fakivágás toposzát szintén tárgyaló regényein keresztül tette fel ökofeminista szempontból azt kérdést, hogy a környezetvédő mozgalmak vajon képesek-e meghaladni a védelemre szoruló fák/természet/nők kontra agresszív maszkulin kapitalizmus esszencialista kettősségét. 

Idén örvendetesen sok volt a képzőművészeti témájú előadás. Tóth Andrea, az SZTE doktorandusza egy hiányosságot is pótolt, ugyanis Barát Erzsébet elmondása szerint az eddigi években nagyon kevesen jelentkeztek a konferenciára romákkal kapcsolatos témával. Tóth a Cigány kép – roma kép c. 2001-es dokumentumfilmről, és az abban szereplő művészekről beszélt (köztük például Szécsi Magdáról és ), és arról, hogyan értelmezik ezek a festők az identitásukat és a nagybetűs „Művészethez” való viszonyukat. Tatai Erzsébet Martha Rosler és Eperjesi Ágnes művészetén keresztül mutatta be a különböző stratégiákat, amelyek szembeszállnak a nőket a privát szférára, a női művészeket pedig a marginalizált státuszra korlátozó hagyománnyal. Eperjesi Ágnes 2007-es Private Protest című projektjével a „public art” új típusát teremtette meg, táblával járta Buenos Aires utcáit. Az akciókat itthon üres táblával folytatta, és megkérdezte az utcán az embereket, hogy ők mit írnának rá, mi ellen tüntetnének. A válaszokat könyvvé szerkesztette. Eperjesi másik, Hatalmi szóval című projektje keretében a művészet a parlamentben is megvetette a lábát: négy ellenzéki képviselő olvasott fel napirend utáni felszólalás formájában korábbi, klasszikussá vált politikai beszédeket.    

Fajgerné Dudás Andrea és Oláh Orsolya Kusovszky Beával együtt alkotják jelenleg hárman a Lilith Öröksége Művészeti Csoportot. Mindhárman Drozdik Orsolya tanítványai, és az erős társadalomkritikai felhanggal bíró, a műfajokat elegyítő projekteket mutatnak be. Felemás tapasztalatuk, hogy a pozícióban levő, galériákat vezető nők vonakodnak támogatni a feminista művészeket, tartva a lemoshatatlan „bélyegtől” – a férfiakkal, akik számára ez kisebb kockázat, sőt, „jófejség”, inkább szerencsével szoktak járni. Oláh a „Nekünk fontosak vagytok” című projektjükről beszélt, melynek keretében a Liget Galéria fennállásának 30. évfordulóján megemlékeztek az ott valaha kiállító mintegy 150 női művészről, egyben a női művészeti hagyomány fontosságát is igyekeztek érzékeltetni. Legutóbbi kiállításuk címe „Tiszta kezekben” volt, miáltal nemcsak a 150 éve meghalt Semmelweis Ignácról emlékeztek meg, de azokról a nőkről is, „akiknek azért kellett meghalniuk, mert az orvostudományt választották gyermekük világra hozatalához, ami még nem volt olyan felkészült, hogy biztosítani tudja számukra a kívánt sterilitást”. Az extravagáns Fajgerné Dudás Andrea – hajdíszébe tűzött fakanállal – elsöprő sikert aratott „eat art” projektjeinek bemutatásával, melyekben radikálisan megújítja a művészetnek a női testhez – beleértve a testen levő hájat, a menstruációs vért és az anyatejet – és az ételkészítéshez való viszonyát. A konferencián hagyomány, hogy a közönség minden évben szavaz a legjobb előadónak járó „Wonder Woman” vándordíjról, amit ezúttal, ahogy lehetett rá számítani, Fajgerné Dudás Andrea vett át a tavalyi nyertes Tóth Andreától.

Aki ezek után sajnálja, hogy lemaradt, az online elérhető olvashatja majd az előadások tanulmánnyá bővített változatait, illetve az archívumban tájékozódhat a korábbi években elhangzottakról.    

 

 

NYIM 13.: Nő és hatalom konferencia (Szeged, 2017. szept. 22-23.)

október 06, 2017 - 11:23
Barát Erzsébet és Zámbóné Kocic Larisa

A konferencia megnyitója már különleges alkalmat rejtett magában: dr. Gécseg Zsuzsanna személyében ugyanis először nyithatta meg női dékánhelyettes a konferenciát. Beszédében üdvözölte a szegedi Gender Studies létrehozását, utalva az egyébként ellenséges politikai közegre, amiben a szak létrehozásáról döntöttek. Gécseg Zsuzsanna arra is felhívta a figyelmet, hogy az állami szférában döbbenetesen alacsony a nők létszáma, ugyanígy a parlamentben is, s ezek a számarányok egyre csökkennek, európai szinten kimagasló alacsony számot produkálva.

"Mi vagyunk azok, akiket itt hagyott a történelem"? - NYIM 13. Nő és hatalom konferenciabeszámoló, 2. rész

október 06, 2017 - 19:56
Adamik Mária átveszi a Wonder Woman díjat. Fotó: Ambrus Dori.

/Beszámoló a konferencia első napjáról ./ 

A 13. Nyelv ideológia, média konferencia második napjának eseményei közül az alábbiakban a záró plenáris szekcióról számolunk be. A dőlttel jelzettek a szerző megjegyzései, a helyszínen nem hangzottak el. 

„Nem hagyom, hogy megírjanak” - jubileumi feminista konferencia Szegeden

szeptember 27, 2014 - 14:48

   Szegeden nem nagyon hemzsegnek (…) a feministák (…) A modern, merész kulturtörekvések nehezen férkőznek a szegedi bennszülött szívéhez; nincs ott hely ilyesmire, tele van az konzervativizmussal, faji büszkeséggel, úrhatnám és ihatnám vággyal. (…) Ide ugyan jöhet prédikálni a bájos ms.

A magyarországi feminista megmozdulások története

november 29, 2015 - 10:22

/A tanulmány első megjelenési helye: Bolemant Lilla szerk. Nőképek kisebbségben: tanulmányok a kisebbségben (is) élő nőkről. Pozsony: Phoenix PT, 2014, 18-29. A kötet egyben letölthető itt. Alább a linkekkel kiegészített változat olvasható, a szövegben [jelzett] oldalszámokkal. A tanulmány csak az eredeti megjelenési adatok megadásával idézhető./

 

Tartalom:

Bevezetés