A Karacs család története, a Feminista Almanachban (Budapest, 2005) megjelent írásokból összefésülve.

Karacs Ferenc 1770 - 1838

A tudós térképész és rézmetsző 1770. március 16-án született Püspökladányban, tehetős, művelt családban, ahol gondot fordítottak a gyerekek nevelésére. A debreceni református kollégiumban tanult, majd Pesten mérnöki tanulmányokba kezdett, de érdeklődése a rézmetszés felé fordult és Bécsben folytattta ezirányú tanulmányait. 1795-ben nyitotta meg pesti műhelyét, amely hamarosan nemcsak Magyarországon, de Európaszerte híressé vált. 1802-ben házasodtak össze Takács Évával, hat gyermekük született. Pesti házuk a korabeli tudósok, művészek társasági központja lett. Takács Éva a házasságban egyenrangú társ volt, gyerekeiket egyetértésben, felvilágosodott szellemben nevelték, ahogyan lányuk, Karacs Teréz apjáról írt visszaemlékezésében olvasható.

Karacs Ferencné Takács Éva 1780(79?) - 1845

1780. március 10-én született az a nő, aki az elsők között hirdette (és publikálta!) meggyőződését, hogy a női és a férfi intellektus azonos értékű, megfelelő színvonalú nevelés mellett a nők versenyképesek lehetnek politikai, tudományos és művészeti pályákon egyaránt.

Takács Éva apja és nagyapja is nagyműveltségű református lelkész, fordítanak, verset írnak, a családban a kultúra, a széleskörű műveltség magától értetődő. A lány tizenhét éves korában, szülei halála után kereset után néz, hogy testvéreit taníttatni tudja. Úrilányokat tanít hímezni, és – úrilánytól igencsak szokatlanul – kenyérsütést vállal, naponta 25-30 veknit süt.

1802-ben ment férjhez Karacs Ferenc rézmetszőhöz. Pesti házuk – a “Karacs-Tusculanum” – a korabeli értelmiségi és művészvilág találkozóhelye volt, baráti körükhöz tartozott többek között Kántorné, Laborfalvi Róza, Virág Benedek, Fáy András, Kisfaludy Károly. A Karacs család hat gyereket nevelt, és mindegyik – a lányok is – szakmát is tanult, hogy ha kell, önálló életet tudjanak élni.

Barátai, akik tisztában voltak az asszony alapos tudásával, jó vitakészségével, hibátlan ízlésével, arra bíztatták, hogy gondolatait a nagyközönséggel is ossza meg. Prepeliczay Samu, a Tudományos Gyűjtemény szerkesztője felkérte Takács Évát, hogy írjon kritikát Sebestyén Gábor színdarabjáról. Az ártatlannak tűnő megbízás lavinát indított el. A mások szerint is gyenge darabot Éva fércműnek ítélte, és visszautasította, hogy a szerző ábrázolásában valamennyi nő ostoba és erkölcstelen. A kritika hatalmas visszhangot keltett, a kialakult vita öt évig tartott! Barátok és ellenségek ragadtak tollat, és egy idő után már nemcsak a darabról, de a nők szerepéről, társadalomban elfoglalt helyükről folyt a vita. Hősnőnk állta a sarat, az indulatokra érvekkel, a vádaskodásokra tényekkel felelt.

Természetesen nemcsak ez a vita kötötte le, az évek folyamán elbeszéléseket, esszéket publikált, nem hagyott fel a színikritikával sem, és sokat foglalkozott a nők problémáival, a nőneveléssel. Egyik cikkében ezt írja:

...ha az asszonyok nevelésére ollyan kedvező Intézetek volnának, mint a férjfiakéra, vagy ha nem tartanék vakmerőségnek azt mondanám: hogy ha az asszonyoknak a babonás illendőség nem tiltaná a férjfiakat nevelő Intézetek boldogításában részesülni, akkor reménylem, több tudományok egészen új színt vennének magokra, kivált a Psychologiára, Poësisra, és a természet tudományra ollyan világosság jelenne meg, mint Kopernikus és Newton által az ég systemájára nézve... akkor a férjfiak az asszonyokban nem tsak játszó társakat, vagy gazdaságbéli segédeket fognak találni, hanem az ő telyes bizodalmokra érdemes barátokat is...

Karacs Teréz 1808 – 1892

A Karacs házaspár Teréz névre keresztelt lánya 1808. április 18-án született. Testvéreivel együtt a szülőktől a komoly, alapos nevelés mellett az önálló gondolkodásra való lehetőséget is megkapta. Apjáról írt könyvéből való az alábbi részlet:

Apám és anyám ifjú korában fejlett ki Amerika függetlensége, ők ezen kor történetének első tanúi, tiszta, józan légkört alkottak családi környezetükben s igy mi a mindennapi életen valamivel fentebbi életrétegben nőttünk fel. Anyám még némelyek által kárhoztatva is lőn leányai nevelése körüli elveiért. Atyám széplelkűleg ezen kétkedőknek ezt szokta mondani: Szerencséssé senkit nem lehet nevelni, hanem azzá igen, hogy szerencsét és szerencsétlenséget egyaránt képes legyen elviselni ...

Gyermekeit szerette, nejét a legnemesebb szeretetteljes tisztelettel becsülé, kit még olyankor is látható társul vitt magával, midőn országos férfiakat pld. követeket látogatott meg.

Az inspiráló szellemi légkörben felnövő Teréz anyját követve írni kezd, az 1830-as években több elbeszélése, színműve, feminista cikke jelenik meg. Megismerkedik és barátságot köt a női egyenjogúság korabeli hirdetőivel, Brunszvik Terézzel és Teleki Blankával. Érdeklődése egyre inkább a tanítás felé fordul, néhány évet a máramarosszigeti Kállay családnál tölt nevelőnőként.

1846-ban Miskolcon polgári származású lányok részére nőnevelő intézet nyílik, melynek vezetésére Karacs Terézt kérik fel. Korszerű elveken alapuló tanítási módszere – magyar nyelvű tanítás, szemléltető oktatás, a „magolás” elvetése – sikeresnek bizonyul, az iskola hamarosan országos hírnévre tett szert.

Az 1848 tavaszán megalakult Magyar Nevelési Társaság júliusban megtartja az első egyetemes tanügyi kongresszust, melyen a haza kiválóságai, többek között Brassai Sámuel, Táncsics Mihály, Jedlik Ányos vesznek részt, köztük egyetlen nőként Karacs Teréz.

1859-ben Kolozsvárra költözik, ahol a református egyház leányiskoláját vezeti, majd néhány évvel később ugyanitt magániskolát nyit, de anyagi gondjai miatt nem tudja fenntartani. Egy ideig ismét nevelőnői munkát vállal, 1865-ben Pestre költözik és óraadásból tartja fenn magát, többek között Arany János unokáját, Szél Piroskát is tanítja.

A kiskunhalasi felsőbb leányiskolában tanít 1877-1885 között, majd egészségügyi okokból békési rokonaihoz költözik. Nyolcvanadik születésnapján országos küldöttség teszi nála tiszteletét.

Békésen halt meg 1892-ben, síremléket a Református Nőegylet állított neki.

A Feminista Almanachban (Budapest, 2005) megjelent írásokból összefésülve.

Elekes Irén Borbála "Mindent a nőkről" c. magyar nőtörténeti rádióműsorának kapcsolódó adásai: Beszélgetés Fábri Anna, művelődéstörténésszel. Az emancipáció kezdetei II-III: