„Ezt még nem tiltották be?" – a szegedi Nyelv, ideológia, média genderkonferencia 2. napja

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

„Ezt még nem tiltották be?" – a szegedi Nyelv, ideológia, média genderkonferencia 2. napja

október 23, 2019 - 13:50
A Szegedi Tudományegyetemen 2019. október 4–5. között megrendezett Nyelv, ideológia, média genderkonferencia második napján a nők elleni erőszak különböző formáiról, valamint a nemzetiségi és faji kisebbségi lét interszekcionális vonatkozásairól szóltak elsősorban az előadások.

Virágh Enikő átveszi Barát Erzsébettől a Wonder Woman díjat.

A beszámoló első részét lásd

A második nap második blokkjának „B” szekciójában Fedor Zsuzsanna szerzőtársaival, Snakóczy Rékával és Kengyel Judith Gabriellával közös kutatását mutatta be. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pszichológushallgatói a catcalling (utcai zaklatás, füttyögés, beszólás) és az önértékelés, valamint a (patriarchális) rendszerigazolás kapcsolatát vizsgálták. A catcalling (amit MacMillan, valamint Nierobisz &Welsh szerint minden nő átél életében legalább egyszer) egy olyan mechanizmus, amely által a hagyományos nemi szerepek, az ágens férfi és a passzív női szerep, és ezáltal a szexista rendszer is megerősít. Internetes kérdőívüket 326 ember töltötte ki, akik 18 és 58 év közöttiek voltak, és 18,5 százalékuk az LMBTQ+-közösség tagjának vallotta magát. Legjellemzőbb a passzív reakció volt. Jóindulatúnak, hízelgőnek azok tekintették a catcallingot, akik elfogadják a nemi hierarchiát, és jónak ítélik a nők jelenlegi helyzetét. Az előadók itt utaltak a Glick és Fiske által 1996-ban leírt fogalmára. Ebben a csoportban felmerül az önvád is, azaz az illető önmagát (pl. öltözködését) hibáztatja azért, hogy catcalling érte. A magukat feministának azonosítók gyakrabban élik meg sértésnek, illetve fenyegetésnek a catcallingot – közülük azok, akik hisznek a helyzet megváltoztathatóságában, konfrontálódnak is a beszólóval. Az USA-ban a nők 23 százaléka vallja magát feministának – Fedorék magyar mintájában ez 25 százalék volt, de az arányt megszépíthette az a tény, hogy a kérdőívet a feministákat nagy számban tömörítő is megosztották.

Virágh Enikő „A tiszteletreméltóság konstrukciója genderrel és osztállyal kapcsolatos reprezentációk a nemi erőszak áldozatának narratívájában” címmel tartotta meg előadását. Az ELTE szociológushallgatója PhD-disszertációját a média nemierőszak-diskurzusaiból írja. Elméleti háttérként hivatkozott Chris Greer „áldozatiság hierarchiája” elméletére, mely szerint a média és a közvélemény megkülönböztet „legitim” és „nem legitim” nemi erőszakot. (A legitim esetében nem róható fel az áldozatnak, hogy ott volt.) Az áldozatok között elkülöníthető ideális, érdemtelen és nem valódi áldozat. Ezeknek megfeleltethető a valódi (osztatlan felelősséggel bíró) elkövető, az elkövető (aki osztott felelősséggel rendelkezik) és a nem elkövető. Az „ideális áldozatot” szokás a legszavahihetőbbnek, leghitelesebbnek tekinteni, és a médiafigyelem vele szemben a legnagyobb. Ez az elmélet összekapcsolódik Schnippers „hegemón femininitás” fogalmával (mely a Connell-féle hegemón maszkulinitás „párja”, de annak alárendelt). A kurva és a karrierista a „pária” femininitással társul, és ők nem számítanak hiteles nemierőszak-áldozatoknak. A hegemón maszkulinitásra a fizikai erő és az erőszak alkalmazásának képessége  jellemző, a hegemón feminimitásra pedig pont az ellenkezője: a sérülékenység, az erőszakra képtelenség és a szolgálatkészség. Ennek osztályvetülete is van: a sztereotípia szerint a nemi erőszak az alsóbb osztályokban gyakrabban előfordul. Ez a valóságban nem így van, csakhogy (lásd Elisabeth Stanko kutatását) a munkásosztálybeli elkövetőket még mindig gyakrabban elítélik, mint a középosztálybelieket. Az előadó végül áldozata, Takáts Zsuzsanna médiareprezentációit elemezte – akit a közvélemény és a média is szavahihetőnek ítélt. (A hozzászólásoknál szóba került Tóth Eszter Zsófia „Nemi erőszak a szocialista időszak rendészeti diskurzusaiban” c. cikke is.)

Vona Noémi (DE) egy eddig meglehetősen alulkutatott témát, a nők által nők ellen elkövetett szexuális erőszakot állította a vizsgálódása középpontjába, melynek az erőszak minden fajtája közül a legnagyobb a látenciája. Kétnyelvű kérdőíves, jelenleg is folyamatban levő vizsgálatában a „mesternarratívától” (férfi által nő ellen elkövetett erőszaktól eltérő) nő-nő erőszak áldozatait szólaltatta meg, és annak érdekében, hogy a mögöttes társadalmi viszonyok feltérképezése közben elkerülje az újabb „mesternarratíva” gyártását, az interszekcionális megközelítést alkalmazta. Külön értékelendő, hogy Vona az előadása elején nagyon figyelmes volt és trigger warningot alkalmazott (azaz előre figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az áldozatok beszámolóiból fognak részletek elhangzani, amelyek túlélőkre rossz hatással lehetnek), és azt is kiemelte, hogy kutatása fókuszával nem kívánja a „mesternarratíva” szerinti erőszak túlélőinek tapasztalatait lekicsinyelni. Az eddig beérkezett kérdőívek alapján megállapítható, hogy az áldozatok részéről a nem kívánt szexuális tevékenységbe való (nem autentikus) „beleegyezés” hátterében az autonómia hiánya, a megfelelési kényszer és valamiféle függőségi viszony áll. Gyakori az alárendelt női szerep, illetve a heteroszexista alá-fölérendelt (aktív-passzív) mintázat elsajátítása, ilyenkor az áldozat háttérbe szorítja önmagát és a saját igényeit. (Pl. „Azt mondta, hogy felizgattam a jelenlétemmel, ezért köteleségem részt venni az aktusban.”) Előfordul az outolással való fenyegetés – a kollégiumi nevelőtanárnő elkövető ezzel az elnyomó eszközzel élt áldozata kárára. (Azaz, hogy majd mindenkinek elmondja, illetve azt állítja, hogy áldozata leszbikus.) Az elkövető azzal is fenyegetheti az áldozatot, hogy nemet mondás esetén elveszíti a barátságát, így kikerül a számára a családot, közösséget jelentő LMBTQ+-közösségből.

Az LMBTQ+-emberek számára létesített szexuális erőszak esetén is hívható.

Ingyenesen elérhető zöld szám: 137-37, normál díjas vonal: +36 1 329 33 80

Hívható továbbá a is (a szexuális erőszak áldozatait segítő korábbi beolvadt a NANE Segélyvonalba).

06-80-505-101 H, K, Cs, P: 18-22h, Szerdán: 12-14h

A második nap délutáni, plenáris szekciójának első előadását Géczy Dorottya (PTE) tartotta „Láthatatlan nők: roma nők helyzete – fókuszcsoportos vizsgálat” címmel. Buda Béla 1971-es írása szerint a nemi szerep pervazív, azaz minden más szerepet áthat. A legtöbb kisebbségvizsgálat mégis gendervak, azaz figyelmen kívül hagyja a hatalomtól való megfosztottság súlyosbító tényezőjét: a helyzetét (intersectional invisibility) Magyarországon a romák körében a többségi társadalom előítéletei miatt különösen fontos a hagyományok tisztelete és a közösség fenntartása (reprodukciója), ez azonban a közösség női tagjainak keményebbb korlátozásával jár együtt. A roma nők munkaerőpiacon való megjelenése és továbbtanulása azonban emancipációs igényeket von maga után, melyek viszont a közösségből való kirekesztést eredményezhetik. Géczy fókuszcsoportos kutatásában a romák társadalmának nemiszerep-konstrukciót vizsgálta. Összesen 29 roma személlyel, 15 nővel és 14 férfival készített interjút.

Az eredmények közt szerepelt, hogy a lányok, nők szabadságának korlátozását a férfiak a „mai világ” veszélyeivel magyarázzák. A lányok helyzetét az is nehezítheti, hogy a kisebb testvéreikre kell vigyázniuk. A korai házasság célja, hogy a lány biztosan menjen férjhez, a közösség ráadásul az együttjárást, párkapcsolatot ritkán tolerálja. Akik közt vonzalom alakul ki, azoknak gyorsan össze kell házasodniuk – ez a hagyomány súlyosan beavatkozik a lányok továbbtanulási lehetőségeibe, mert a férjek ritkán engedik feleségeiket iskolába menni. Ezt a szokást a férfiak közt is sokan ellenezték, egyrészt mert a fiúkat is veszélyezteti a korai házasság (akkor már ők is kimaradnak az iskolából), másrészt mert úgy vélték, hogy a lányok először inkább tanuljanak, harmadrészt mert úgy tapasztalják, hogy a romákat lenézik a korai házasodás miatt, és ez zavarja őket. Az egyetemre eljutó roma nők nehezen viselik, hogy otthon, ha férfivendég jön, félre kell vonulniuk, különben „kóstolgatják” őket. Az öltözködési korlátozások alól is igyekeznek kiszabadulni, nem fogadják el, hogy nem hordhatnak rövidet, szűk ruhát. A női munkavállalást elviselik, mint szükséges rosszat, de elsősorban csak a gyerek születéséig tartják ildomosnak - és persze a nő ne keressen többet a férfinál. A házimunka szinte kizárólag női feladat. „Az ember néha hoz be fát” – számolt be az egyik nő. A fiatalabbaknál ugyanakkor már megjelenik az otthoni munkamegosztás. „Egy nő legfeljebb a válás után szabad.” Ennek ellenére a válás a nő számára kudarc, a férfit viszont vállba veregetik, hogy végre szabad lett. Az LMBTQ+-személyekkel szemben a férfifak a nőknél elutasítóbbak, de ha a saját gyerek kapcsán érintettek, akkor engedékenyebbek. Az egyik női interjúalany úgy írta le helyzetüket, hogy

a végén úgyis mindig a férfinak lesz igaza. De mi nyilván nem szeretnénk ilyenben élni, ezért mondjuk el ezt itt neked." 

Friedrich Judit (ELTE) „Interszekcionális identitás – Miért énekel a gyökereiről Boggie angolul?” címmel tartotta meg előadását. A híressé vált Csemer Boglárka nemzetközileg is elismert magyar énekesnő, zenéjéhez hasonlóan identitása is metszetidentitás: édesapja Csemer Géza roma származású író, színházi rendező. Boggie mégis a csepeli szegény lakótelepi múltat mutatja be – ráadásul angolul, nincs utalás a roma háttérre. Korábban a is vizsgálta a kérdést, hogy kell-e büszkének lenni a gyökerekre. Mai válasz a rasszizmusra az . Friedrich beszélt Christopher Whyte skót íróról is, aki regényeit (pl. The Gay Decameron) angolul, verseit viszont – a családi abúzusról és a szeretetlenségről – az alig pár tucat ember által értett skót gael nyelven, Crìsdean MacIlleBhàin álnéven írja.

Az előadás után hosszú, szenvedélyes vita következett be olyan kérdésekről, mint hogy kell-e büszkének lenni arra, hogy cigányok (nők, melegek stb.) vagyunk, illetve egy társadalmi kisebbség sikeressé vált tagjának fel kell-e vállalnia a csoport érdekképviseletét, esetleg pozíciójánál fogva ez kötelessége-e. „A szégyen a társadalmi kontroll eszköze” – mondta az egyik résztvevő. A büszkeség a társadalom által elvárt szégyent ellensúlyozhatja. 

Federmayer Éva (ELTE) „Az operaház fantomja. Porgy és Bess a budapesti Erkel Színházban” címmel tartott előadást. Mint ismeretes, a Magyar Állami Operaház művészeti titkára, az intézmény főigazgatójának utasítására, 2019. áprilisának elején a következő levelet küldte a Porgy és Bess című Gershwin-opera (fehér bőrű, magyar) szereplőinek: „Kedves Művészek, Főigazgató Úr kérésére küldjük Nektek a következő kérést. Az előadás előtt az alábbi nyilatkozat aláírását kéri tőletek színházunk vezetősége, melyet nyomtatott formában odaviszünk Nektek: »Én, alulírott kinyilvánítom, hogy identitásomnak elválaszthatatlan részét képezi az afroamerikai eredet és tudat. Ezért is külön öröm számomra, hogy George Gershwin Porgy és Bess című operájában felléphetek.«" A 28 szereplőből 15-en írták alá a nyilatkozatot, 13-an nem. Az előadás célul tűzte ki a nemi, faji és osztályérdekekkel megdolgozott nyilatkozatháború diszkurzusának elemzését, mely az Erkel színházi produkciót a művészi szabadság jegyében – ideológiai/hatalmi és anyagi nyereség érdekében – szabad rablás tárgyának tekinti. Mindez pedig történik egy olyan neoliberális, posztfasiszta és „alt right” jegyeket mutató társadalmi térben, melyben a nemzetösszetartó hatalmi diszkurzus argumentációja fajtisztaságra épül, megakadályozandó azt, hogy „a mi bőrszínünk, a mi hagyományaink, a mi nemzeti kultúránk keveredjen mások bőrszínével, hagyományával és kultúrájával” (Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke). Az előadásban szó volt a felszabadított rabszolgák által Charlestonban kialakított Cabbage Row-ról, mely az opera inspirációját szolgáltatta. Leontyne Price-nak, a Metropolitan Opera első afroamerikai előadójának meghatározó élmény volt Bess szerepe, mert fehér kultúrát tanult, és megítélése szerint „önmaga fekete énjét játszhatta". 

Annus Irén (SZTE) „Ellentétek feszítő hálójában, avagy az interszekcionalizmus magányos terei" tartotta meg a nap és a konferencia záró előadását, mely a nyitáshoz hasonlóan szintén az interszekcionalizmus kritikáját fogalmazta meg. Az elgondolkodtató előadás arra a kérdésre kereste a választ, hogy miért olyan dühösek a Donald Trumpot az elnöki székbe szavazó amerikai fehér nők. Az előadó a választ abban vélte megtalálni, hogy a hatvanas évek feminista mozgalmai nem értelmezték komplexen a nő fogalmát, és vívmányaik érintetlenül hagyták a rendszer által privilegizált nőket. A hagyományos értékeket valló nők nem érezték előnyösnek a feminizmust, ők például nem akartak munkahelyet. A helyzetüket hierarchikus ideológia mentén elképzelő nők (vö. Virágh Enikő előadásában a hegemón femininitás fogalmával) helyzetüket nem saját jogon, hanem családi kötésben látják, és nem fordulnak holmi általuk nem vallott "női testvériság" jegyében férfi családtagjaik ellen, nem szavaznak kifelé. A számos hozzászólás közt felmerült, hogy vajon mit kellett volna a feminizmusnak másképp csinálnia (hogyan kedvezhetett volna ezeknek a nőknek?), illetve, érdemes-e a rendszert ilyen elszántan igazoló nőkkel való párbeszédbe aránytalan energiákat fektetni, ahelyett, hogy a jóval nagyobb létszámú „bizonytalan közép” lenne a fókuszunkban. 

Az előadások végeztével szavazásra került sor. A Wonder Woman közönségdíjat Virágh Enikő (ELTE) nyerte „A tiszteletreméltóság konstrukciója: Genderrel és osztállyal kapcsolatos önreprezentációk a nemi erőszak áldozatának narratívájában" című előadásával (melyről részletesebben fentebb írtunk).  

 


Beszámolóink a korábbi alkalmakról:

NYIM 10:

NYIM 12:

NYIM 13: ,


A korábbi konferenciák előadásai a Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris E-Folyóirat számaiban olvashatók el:


A konferencia honlapja: 

A kutatócsoport honlapja: 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Progresszív lovagiasság? – a férfiasság változó formái

április 24, 2015 - 10:23
Hadas Miklós (fotó: FES)

A szokásosnál is nagyobb volt az érdeklődés „A férfiasság változó formái” című párbeszédfórum iránt, amely az alapítvány 2012 óta futó Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában című regionális projektje keretében valósult meg. A projekt keretében 2014-ben indult egy vitasorozat, Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről címmel.

Séllei Nóra "Kulturális (ön)reflexivitás Virginia Woolf harmincas évekbeli regényeiben" c. akadémiai doktori értekezésének tézisei

április 14, 2013 - 10:56
Séllei Nóra
Örömhír, mely egyben mérföldkő a hazai gendertudomány történetében: 2013. április 10-én (Debreceni Egyetem, Angol-Amerikai Intézet, Angol Irodalmi Tanszék) megvédte nagydoktori disszertációját Virginia Woolf munkásságából. Feminista irodalomelméletből Magyarországon ez az első magyar nyelvű nagydoktori akadémiai értekezés. Korábbiak, angol nyelven (S. N.