/A szöveg először a Reflektor.hu-n jelent meg./

„Haddaggyammáreztoda” – motyogja nem túl intelligensen a tisztességben megőszült erőszaktevő egykori áldozatának. Takáts Zsuzsanna, higgadt, udvarias ember lévén, elfogadja a szituációhoz vajmi kevéssé illő csokrot. A kamera rögzíti a jelenetet.

Az előzmények szerint nem csak Kiss László akart bocsánatot kérni, de Takáts Zsuzsanna is szerette volna ezt a találkozót, mégpedig azért, hogy a szembenézés által le tudja zárni magában a történteket. Eddig érthető, de mi szükség volt arra, hogy a találkozó a nyilvánosság előtt történjen? Az embereket meg kell nyugtatni, „nem kell ebből további hisztériát csinálni” – Takáts Zsuzsa szándékai e téren sajátosan egybevágtak Kiss Lászlóéval. Ezt is meg kell értenünk. Ahogy Balogh „Vakkomondor” József élettársa, Sánta Terézia esetében is próbáltam – többnyire hasztalan – elmagyarázni: ha az áldozat megbocsátása a nők elleni erőszak szempontjából nem is szerencsés üzenet, akkor sem terhelhetjük az ügyet, illetve a küzdés felelősségét egyes, a médiában ismertté váló áldozatokra. Nem várhatjuk el tőlük, hogy megfeleljenek bármiféle „ideális” áldozati viselkedésnek, netán egyenesen ikonná váljanak, mozgósítsanak más áldozatokat és bekapcsolódjanak az erőszak elleni küzdelembe.

Akármi is van mögötte, ha Takátsnak megkönnyebbülést hozott, hogy elfogadta a bocsánatkérés e formáját, akkor ezt tiszteletben kell tartani, hiszen joga van a saját egyéni ügyére és nem egy társadalmi problémára reagálni úgy, ahogy ő jónak látja  – akkor is, ha ez kifogja a szelet azok vitorlájából, akik a rendszerszintű erőszak megnyilvánulását látták meg az esetében, sőt akkor is, ha ezzel csalódást okoz azoknak az áldozatoknak, akik épp a meg nem bocsátásából merítettek erőt. (Ennek az erőnek egyébként nem kell szükségszerűen elvesznie! Már csak azért sem, mert a bátor kiállás tényén a felemás fejlemények mit sem változtatnak.) Furdal is némileg a lelkiismeret, hogy nyilvános felületen reflektálok az általa az ügy lezárásának szánt interjúra  – ugyanakkor az a kérdés sem hagy teljesen nyugodni, hogy Gyárfás és Hargitay miért Kisst megelőzve keresték fel Takátsot, és vajon mit mondhattak neki. Erről a találkozásról nem láthattunk vágatlan felvételt. 

Lehet persze, hogy valóban csak bocsánatot akartak kérni – de ugyan miért kellett a gúnyosnak ható virágokon túl a női mivoltát még modorosabban hangsúlyozó puszijaikat ráerőltetni, miért nem tartották magukat a másikat egyenrangú félként megtisztelő kézfogáshoz? Aki még egy nemi erőszakot magában foglaló ügy kapcsán is a nemi különbségeket hangsúlyozza, az nem lovagias úriember, csak nem érti egy ilyen bocsánatkérés lényegét: legalább most elismerni az áldozat emberi mivoltát és méltóságát. (Az efféle otrombaságok előfordulásának esélye miatt is fontos lett volna, hogy az ügyvéden kívül egy pszichológus vagy áldozatsegítő szakértő is jelen legyen a felvételnél.) Takáts nagyvonalúan reagált, és tette ezt Kiss tétova bocsánatkérése alatt is – az ötperces beszélgetés során kettejük közül ő volt a feltűnően empatikus fél, és még azt a helyzetet sem használta ki arra, hogy odaszúrjon egyet az egykori erőszakolójának, amikor az – ki tudja, miért? – korábbi rákbetegségével hozakodott elő.

Kiss ráfaragott, mert (ahogy az erőszakos cselekmények áldozatai nem ritkán) Takáts is ráktúlélő – de nem volt mitől tartania. Az áldozatok nem véres bosszút akarnak, csak igazságot. Azt, hogy higgyenek nekik, a velük történteket ne hazudtolja meg senki, és a maga elkövető se tagadja többé a tettét.

Elégtétel-e a közvetett beismerés a valamikori, kitűnő érettségijére büszke, de – mivel a bűncselekményt megelőző éveit egy szigorú gimnáziumnak a magánéletre is kiterjedő, korlátozó szabályai szerint élte – a világ mocskából még keveset sejtő lánynak? Takáts Zsuzsanna még ma is magában keresi a hibát (az elejtett félmondatokra a 24.hu csúnyán rászállt, éppen ezt kiemelve címnek), ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy nem volt oka gyanakodni. Egykori önmagát látja viszont a most érettségiző diákokban, de nem csak a kemény tanulás a közös pont. Hiába a sok tárgyi ismeret, van, amire az iskola 55 évvel ezelőtt sem tanított meg, és nem tanít meg ma sem: egymás emberi méltóságának tiszteletben tartására, valamint az erőszakmentes kommunikációra és a szexuális belegyezés, kölcsönösség fontosságára. Hiába van erkölcstan, ilyesmiről a vonatkozó ENSZ CEDAW-ajánlások dacára sem esik szó. Pedig az erőszaktevők nagy többsége – az elterjedt tévhittel ellentétben – nem pszichopata a szó orvosi értelmében, hanem a társadalmi helyzeténél fogva feljogosítva érzi magát a hatalma fitogtatására és a (fizikailag) gyengébbek uralására.

Ez az a magyarázat, amit a szabódó Kiss – aki csak papagájként ismételte a valószínűleg az ügyvédje által gondosan betanított mantrát: „az ítélet megtette a hatását”, majd megkoronázta a nagypapaszerep említésével – vonakodott megadni az egykori motivációkat firtató riporternek. Talán mert ő sem érti, még most sem. Ha értené, eszébe sem jutott volna feltenni Takátsnak a kérdést, amitől engem is kirázott a hideg, és el sem merem képzelni, hogy az egykori áldozat mit érezhetett, amikor erőszakolója így szólt:

„Adhatok egy puszit?”

Kiss nem érte fel ésszel, hogy ilyen helyzetben külön ügyelnie kellene a másik ember határainak tiszteletben tartására a legapróbb gesztusok szintjén is.

Persze, nézhetnénk a dolog jó oldalát is: az1961-es eseményekkel ellentétben legalább most engedélyt kért, és tudomásul vette a nemleges választ. Részben. Van hova fejlődnie, mert jobb ötlet hiányában kézcsókkal bizonyította, hogy márpedig ő milyen gáláns. Ami minimum bizarr.

Hatékonyabban bizonyítaná a megbánását, ha ezek után valóban távozna  közéletből. Mondjuk, örökre.

Ha Önt vagy ismerősét szexuális erőszak érte, hívja a Keret Koalíció segélyvonalát. Telefonszám: 06-30-982-5469. Hívható péntekenként 10–14 óráig.