Eileen Gray ír bútortervező, építész (1878–1976)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Eileen Gray ír bútortervező, építész (1878–1976)

augusztus 09, 2017 - 13:05

Jómódú családja támogatta már gyerekkorában jelentkező művészi érdeklődését. Tanulmányait 1898-ban a londoni Slade School of Fine Art-nál kezdte, majd 1902-től Párizsban folytatta. Eredeti elképzelései, merész ötletei a modernizmus és az Art Deco egyik legjelentősebb képviselőjévé tették.  Az addig jórészt férfiak uralta szakmában ért el sikereket, mindvégig megőrizve függetlenségét. Az általa tervezett  Bibendum Chair-t a századeleji bútortervezés ikonjaként tartják számon a szakemberek. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Erna Schneider Hoover matematikus, feltaláló

október 01, 2013 - 09:59
Patent ,623,007, Nov. 23, 1971 – az első szoftver szabadalmak egyike, tulajdonosa dr. Erna Schneider Hoover 1926. június 19-én született Irvingtonban. Tanárnő anyja és fogász apja tanulmányaik mellett sok szabadságot adtak gyerekeiknek, teniszezni, úszni, vitorlázni, kenuzni jártak, túráztak a környező hegyekben, kipróbálhatták magukat sokmindenben.

Magyar nők műszaki pályákon

december 16, 2015 - 15:00

"A nők szerephez jutásával a tudomány világában az Egyesült Államokban kezdtek legkorábban foglalkozni. Margaret W. Rossiter (2012) és Sally Gregory Kohlstedt (1999) amerikai kutatónők ösztönzésére az 1970-es évektől kezdték vizsgálni a nők egyetemre jutásának feltételeit a tudományokban, ezen belül a természettudományokban és a technikában játszott szerepét, hatását.

Maude Gonne ír forradalmár, színész, feminista (1866–1953)

június 15, 2016 - 12:27

Gazdag családba született, kozmopolita nevelést kapott. Aktiv politikai munkássága mellett korának ismert színésznője. Lucien Millevoye politikussal való kapcsolatából két gyermeke született, ám csak lánya, Iseulde érte meg a felnőttkort. Kisfia halála megviselte, ekkor rövid időre csatlakozott a Golden Dawn okkultista társasághoz. melynek a költő, W.B. Yeats is tagja volt. A köztudatban Gonne, kiterjedt saját jogú tevékenysége ellenére az ő "múzsájaként" maradt meg.