Ne hajtogasd többé, hogy "van barátom"!

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Ne hajtogasd többé, hogy "van barátom"!

június 16, 2014 - 22:42
Szeretek bulizni járni. Szeretek táncolni, zenét hallgatni, inni, szeretek az ismerőseimmel együtt lenni, és szeretek ismeretlenekkel találkozni, beszélgetni, barátkozni. Azt is értem, hogy sokan (férfiak és nők) romantikus/szexuális kaland reményében is járnak kocsmába meg szórakozóhelyekre, ami persze elméletben teljesen helyénvaló.

Ezért, ha valaki odajön hozzám ismerkedni, igyekszem nem élből lekoptatni, sőt örülök neki. Szerintem minél több embert ismerek meg életem során, annál jobb. Viszont (mint ahogy azt a legtöbb nő tudja) van, hogy eljön az a pont, amikor meg kell húzni a határt és tudatni a pasival, hogy semmiképpen nem szeretnél ennél tovább menni. Olyan helyzet is adódik, amikor egyértelmű, hogy a baráti beszélgetés nincs benne a pakliban (konkrétan azokra gondolok, akik köszönés és bemutatkozás helyett megragadják a csípődet és így próbálnak „táncolni” veled). A továbbiakban ezekről a helyzetekről lesz szó.

Ha ráguglizol a „hogyan ne nyomuljanak rám szórakozóhelyen”-re (angolul "How to avoid being hit on at a bar", magyarul nem ez az eredmény, a ford.), sok találat ad „hasznos” tippeket, hogyan kerüld el a beszélgetést olyannal, akitől nem akarsz semmit. Majdnem mindegyik oldal elsőként azt javasolja a nem kívánt elemek lekoptatására, hogy mondd azt: van pasid (második helyen a „tettesd magad leszbinek” és a „tettesd magad bolondnak” áll).

Az egyik expasim, amikor arról panaszkodtam, hogy az egyetemi bulikon kellemetlenül nyomulnak rám, megsértődött, hogy nem voltam hajlandó a fenti csodakifogással előrukkolni (többek között ezért is az exem).

Valóban ez a legegyszerűbb és leggyorsabb módszer arra, hogy békén hagyjanak, viszont messze több a baj ezzel a kifogással, mint amennyit használ. Van egy idézet, amit többször láttam keringeni a Tumblren (sok nagyszerű feminista Tumblr-
ismerősöm reblogolta):
„Az, hogy csak a »van pasim«-mal tudod leállítani a nyomulást, azt mutatja, hogy jobban tisztelnek egy másik férfit, mint a te
visszautasításodat / érdeklődésed hiányát.”

 
A fenti egy mondat tökéletesen összefoglalja, amit évek óta (többnyire sikertelenül) igyekeztem elmagyarázni az exeimnek és a barátaimnak. Az a gondolat, hogy egy nőt csak akkor illik békén hagyni, ha „foglalt”, vagy „tartozik valakihez” (ezekkel a kifejezésekkel a plafonig lehet küldeni az agyamat) nem mutat semmi tiszteletet iránta. Megfosztja az önállóságától, attól, hogy a saját nevében beszéljen és saját döntést hozzon arról, hogy a beszélgetés mettől meddig tart. Ez egy jó gyakorlati példája a feminista elméletnek – a nő (döntése, vágyai stb.) másodlagos a férfihoz képest, az ő kiegészítője, akár azé, akivel ismerkedik, akár azé, „akihez tartozik” (lásd elméletét, Ádám és Éva történetét stb.)

Az a legrosszabb az egészben, hogy ezt saját magunkkal csináljuk.

De ha már erről a taktikáról beszélünk, nézzük meg a másik oldalát is. Abból, hogy egy nőnek épp nincs barátja, következik-e, hogy ettől automatikusan az első rányomuló pasi karjaiba vetné magát? Nyilván nem. Akkor meg miért mondogatjuk ezt a kifogást? Ezzel semmit nem jelzünk a férfiaknak a viselkedésük következményeiről (tehát, hogy az udvarias, valódi ismerkedés méltó, a bunkó nyomulás pedig nem méltó válaszra). Egyszerűen csak a legkézenfekvőbb kiutat választjuk, és ezzel együtt azt üzenjük a férfiaknak, hogy egyetértünk: a pasitlan csaj „szabad préda”.

Mit lehet akkor tenni? Szerintem a megoldás nem bonyolult – nem kell kifogást keresni. Ha valaki rád nyomul (és feltéve, hogy nem szeretnél vele semmit kezdeni – ha igen, akkor hajrá!), mondj valami ilyesmit: „Bocsi, nem szeretnék ismerkedni.” Ne
kérj hosszasan elnézést és ne magyarázkodj. Ha belekötnek a válaszodba (ami elég valószínű), ne hagyd magad –

„Nem, bocsi, nem szeretnék ismerkedni.”
„Ja, van pasid?”
„Csak nem szeretnék ismerkedni.”
„Ja, hogy leszbi vagy?”
„Igazából csak nem szeretnék ismerkedni.”
„Mi bajod van?”
„Semmi, csak nem szeretnék ismerkedni.”

Satöbbi. Ha éppen kifejezetten közlékeny formában vagy, egy kicsit vitázhatsz is vele.

„Miért gondolod, hogy biztosan valami rajtam kívülálló oka van? Miért nem lehet, hogy egyszerűen csak nem szeretnék ma kalandot? Vagy hogy volt valami abban, ahogy odajöttél hozzám, amiből azt éreztem, hogy nem sok tiszteletet érzel a nők
iránt és ezért nem lenne kedvem lefeküdni veled, függetlenül attól, hogy van-e pasim vagy esetleg csajom?” (természetesen szabadon variálható) Kiegyenlíti a pályát, ha visszakérdezel (már ha van hozzá erőd).

Egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy ez könnyű. Én a magam részéről baráti, laza kikapcsolódásnak induló estéken sokszor keveredtem már vitába pasikkal arról, hogy van-e „jogom” elutasítani őket, annak ellenére, hogy éppenséggel tényleg volt
barátom. Viszont vannak okai annak, hogy továbbra is hajtogatom a magamét:

1. Hogy esetleg az, akihez beszélek, vagy egy másik pasi, aki éppen ránk figyel, tanul valamit arról, hogy a nők önálló, döntésképes lények,

2. Hogy esetleg egy nő, aki éppen ránk figyel, veszi majd magának a bátorságot, hogy ő is így merjen cselekedni, és egy szép napon egy nagy csapat menő csaj legyünk, akik kiállnak azért, hogy nyugodtan tombolhassanak a táncparketten anélkül, hogy beléjük kötnének, és végül

3. Hogy aznap úgy mehessek haza, izzadtan, kimerülten és boldogan, hogy tudom, megadtam saját magamnak azt a tiszteletet, amit megérdemlek.

 
Az eredeti szöveg olvasható.
 
 
A cikket fordította: Barabás Frigyes

 

 

Olvasói levél: hogyan fonja körül a hímsovinizmus a női szerepeinket?

május 08, 2011 - 08:45
Fotó: PublicDomainPictures / Pixabay

c. cikkünk kommentjei között sokat beszélgettünk arról, hogyan viszonyul környezetünk, társadalmunk az . Olvasónk küldte ezt az írást, személyes hangvételű cikke arról, hogyan rombolja le a hímsovinizmus a nőiségünket mind a nél, mind a párkapcsolatunk viszonylatában. Köszönjük!

Láthatatlan munka, láthatatlan összefüggések: igenis számít, hogy ki mennyit mosogat

április 02, 2013 - 13:18
Ma van a láthatatlan munka világnapja. "A láthatatlan munkát többnyire nők végzik el: a magyar nők átlagosan heti tíz órával többet töltenek csecsemőgondozással, gyerekneveléssel, hat órával többet főzéssel és házimunkával a férfiaknál. Még akkor is több fizetetlen munkát végeznek a magyar nők (és ez ellen nincs is különösebb kifogásuk), ha ők a kenyérkesők a családban, és a férfi munkanélküli" - olvashatjuk egy, az alkalomból megjelent ben.

Ki kezd? Aki kérdezi! - avagy kezdeményezhet-e a nő?

március 14, 2011 - 20:18

Különböző, hétköznapi létkérdéseket tárgyaló fórumokon rendre belefutok a következő kérdés valamilyen változatába: "Kezdeményezhet-e [ismerkedést, kapcsolatot] a nő?". Ezekre néha érkeznek ugyan olyan válaszok, amiken csak csóválni tudom a fejem (bár szerencsére ilyen válaszokból mintha kevesebb lenne), de ami még inkább töprengésre késztet, az maga a tény, hogy ez a kérdés még egyáltalán felmerül – mégpedig a jelek szerint sokakban, és rendszeresen.

„Ne a liftben engedjenek előre, hanem a döntéshozatalba engedjenek be!” - mit (kénytelen) vállal(ni) egy nő?

augusztus 10, 2014 - 18:48
Alföldi Andrea, Szél Bernadett, Keveházi Katalin, Simon Ildikó
Az LMP által 2010-ben, az aktív állampolgárság elősegítése, a helyi közösségi kezdeményezések támogatása, valamint a politikai és civil szféra közti távolság, bizalmatlanság csökkentése céljából létrehozott 2014. aug. 7. és 10. között t rendezett a bajai Petőfi Ifjúsági Centrumban.