Weimarban egyetlen nő volt, aki asztalosműhelyben dolgozott, Alma Buscher. Kisujjában volt a műbútorasztalos mesterség minden fogása, és ezzel a tudással, kreativ tehetségével remek darabokat készített. Gyermekbútorai és játékai a Bauhaus szellemiségének kifejezői, a kortárs művészeken kívül a nagyközönség körében is komoly sikereket aratott.
Művészcsaládból származott, szülei, testvérei valamennyien ismert alkotók. Apjánál kezdett rajzolni, majd szövést a párizsi Manufacture des Gobelins-ben tanult. Hazatérése után Nagybányán élt, ott készítette első önálló falikárpitjait, melyeket a budapesti Ernst múzeumban állított ki. A tervezéstől a kivitelezésig mindent ő csinált, a fonalfestéstől a szövésig. 1945-től haláláig a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt. 1948-ban Kossuth díjat, 1952-ben Érdemes művész kitüntetést kapott. Alkotásai magyar és külföldi múzeumokban egyaránt megtalálhatók.
1987-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola Textil tanszékén. Diplomamunkája egy 25 párból álló női cipőkollekció elkészítése volt. A főiskola elvégzése után is megmaradt a cipőtervezésnél, magyar cégeknek dolgozott.
Mivel később a hazai cipőgyártás gyakorlatilag megszűnt, önállósodott, új világot teremtett magának, a cipőszobrászatot. Cipőiben járni nem lehet, csak csodájukra járni.
Alkotásaival hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert, a világ valamennyi neves kiállítótermében megfordult, több díjat nyert.
1933-ban az American Contemporary Artists Gallery-ben kiállított fél-absztrakt képein hajózási motívumok, füstfelhők, horgonyok jelennek meg, a következő években absztrakt emberi testeket állít hatalmas gépekkel szembe. 1937 végétől a Bauhaus és az orosz konstruktivizmus hatása jelenik meg munkáin. Különösen érdekelte a fény megjelenítése és új, különleges festékek felhasználása, a negyvenes évek végén például rádiumos festékkel kísérletezett.
