Mi az, és miért fontos az Isztambuli Egyezmény?

Az Isztambuli Egyezmény az Európa Tanács 2011-ben létrejött egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról. Átfogó áldozatvédelmi stratégiát és külföldön már bevált jó gyakorlatokat tartalmaz, amelyek segítségével a családon belüli erőszak miatt bekövetkező halálesetek száma – jelenleg Magyarországon évi 73 nő és 12 gyerek – jelentősen csökkenthető lenne: a spanyolországi áldozatvédelmi gyakorlatot követve az évente megölt nők száma 16, a német gyakorlatot követve 18 lenne. (Lásd magyar nőszervezetek 2012-es közleményét).

Az Egyezmény egyik legfontosabb előírása, hogy az áldozatokkal kapcsolatban levő hatósági személyek (rendőrök, ügyészek, bírók, gyermekvédelmi munkatársak) számára képzéseket kell biztosítani a családon belüli erőszak felismerésével és kezelésével kapcsolatban – ennek segítségével mérsékelni lehetne a segítséget kérő bántalmazott nők által jelenleg gyakran tapasztalt lekezelő bánásmódot, nemtörődömséget, áldozathibáztatást és a gyerekük elvételével való fenyegetőzést. Az Egyezmény az áldozat biztonságát állítja középpontba, és arra is kitér, hogy az eljárás megindulása illetve az áldozatnak nyújtott segítség nem függhet az áldozat feljelentésétől (aki sokszor ezt a további bántalmazástól való félelmében nem teszi meg). Az Egyezmény előírja a megfelelő számú és elhelyezkedésű menedékhelyet az áldozatok számára (jelenleg a szükséges férőhelyek kb. 10 százaléka áll rendelkezésre, azok is nem megfelelő területi megosztással), valamint a távoltartás hatékony betartatását (a jelenlegi helyzetben a távoltartás formális, és tavaly is több gyilkosságot követtek el a hatálya alatt).

Az Egyezmény kitér a megelőzés fontosságára is. Elismeri, hogy a nők elleni erőszak a nemek társadalmi helyzetének különbségeiből és a hierarchikus nemiszerep-elvárásokból fakad, ezért megszüntetéséhez elkerülhetetlen a nemek tényleges társadalmi egyenlősége, a női alárendeltséggel kapcsolatos elképzelések megszüntetése. Előírja, hogy a nemek egyenlőségét és az erőszakmentes konfliktuskezeléssel kapcsolatos ismereteket a tanmenetbe is be kell építeni, és a média, valamint az áldozatvédő civil szervezetek bevonásával társadalmi tudatosságnövelő kampányokat kell indítani.

Az Isztambuli Egyezmény sorsa külföldön

Az Egyezmény 2011. május 11-én nyílt meg aláírásra, és az ET-országok minisztereinek 121. isztambuli találkozóján 13 ország (Törökország, Portugália, Ausztria, Szlovákia, Montenegró, Spanyolország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Izland, Luxemburg, és Svédország) azonnal aláírta, Norvégia és Macedónia 2011 júliusában csatlakozott. (lásd nokjoga.hu). 2014. augusztus elsején lépett hatályba.

2017-ig ratifikálta (a jogrendjébe illesztette):

• Albánia,
• Andorra,
• Ausztria,
• Belgium,
• Bosznia-Hercegovina,
• Dánia,
• Finnország,
• Franciaország,
• Grúzia,
• Hollandia,
• Lengyelország,
• Olaszország,
• Málta,
• Monaco,
• Montenegró,
• Románia,
• Portugália,
• San Marino,
• Spanyolország,
• Svédország,
• Szerbia,
• Szlovénia,
• Törökország.

2017. május 11-én az Európai Unió is csatlakozott az Isztambuli Egyezményhez. 

FRISSÍTÉS:

2017-ben ratifikálta még

• Grúzia, 
• Norvégia,
• Németország,
• Észtország,
• Ciprus,
• Svájc. 

2018-ban ratifikálta:

• Horvátország,
• Macedónia,
• Izland
• Görögország.

2019-ben ratifikálta:

• Írország.

Az Isztambuli Egyezmény sorsa Magyarországon 2012 és 2016 között

Magyarországon akkor került a családon belüli erőszak témája a közbeszédbe, amikor a kormány megpróbált kibújni a feladat alól, hogy e bűncselekménynek önálló törvényi tényállást alakítson ki, és Varga István fideszes képviselő azt javasolta a magyar nőknek, hogy jogérvényesítés helyett inkább szüljék meg „a maguk két három, de inkább négy-öt gyerekét”. A nőszervezetek a nagy nehezen elinduló kodifikációs folyamat során, azaz 2012 őszén kezdték követelni az Isztambuli Egyezmény aláírását, azzal a céllal, hogy az újonnan születő törvény – a hatékonyság érdekében – azzal összhangban kerüljön megfogalmazásra. Mivel az áldozatvédő civileket és javaslataikat a kodifikációs folyamatban háttérbe szorították – és azoknál nagyobb hangsúlyt kaptak olyan szintű aggályok, főleg KDNP-s képviselők jóvoltából, hogy a „család” szó említhető-e egy kifejezésben az erőszakkal –, a civil szakértők érdemi bevonása nem valósult meg. A Nők Lázadása 2013. január 30-án ezt az EMMI előtt tartott flashmobbal követelte, melynek hatására Balog Zoltán egy alkalommal fogadta a NANE szakjogászát, Dr. Wirth Juditot, és legalább arról meggyőződött, hogy a legveszélyesebb elkövetőket: a volt partnereket nem kellene kihagyni a törvény hatóköréből.

A „kapcsolati erőszak” elnevezésű tényállás végül közel egy évig elhúzódó – és időnként meglehetősen abszurd jeleneteket is magában foglaló – egyeztetések után 2013. július 1-jén lépett hatályba. A NANE, a PATENT, a MONA és a Női Érdek közös közleménye szerint legsúlyosabb hibái, hogy, egyrészt, kimaradt belőle az olyan partner általi bántalmazás, akivel az áldozat intim kapcsolatban volt, de nem élt együtt, másrészt, nem ír elő kötelező képzéseket az áldozatokkal foglalkozó szakemberek számára. A tényállás továbbá nem utal a fenyegető zaklatásra, a szexuális és reprodukciós jogok bántalmazók általi korlátozására, hiányosan és pontatlanul fedi le a gazdasági hatalommal való visszaélést, és több esetben az áldozatra terheli az eljárás megindításának felelősségét. Az Isztambuli Egyezmény mindezen hiányosságokat orvosolná.

2013. február 14-én az Egymilliárd Nő Ébredése, 2013. május 6-án a Parlamentben a Magyar Nők Szövetsége, 2013. május 21-én a Nők Lázadása követelte az Isztambuli Egyezmény aláírását.

Az ENSZ nőjogi bizottsága (CEDAW) hazánknak megfogalmazott 2013-as ajánlásaiban üdvözölte a kapcsolati erőszak törvényi tényállására tett erőfeszítéseket, de sürgette az Isztambuli Egyezmény mielőbbi ratifikációját. A CEDAW ajánlásokat a kormány szinte teljesen figyelmen kívül hagyta, sőt több esetben (pl. a nemek egyenlőségének beépítése az oktatásba) még azokkal ellentétesen is cselekedett.

Az Egymilliárd Nő Ébredése 2014. február 14-én levelet küldött a pártoknak, amelyben ismét követelték az Isztambuli Egyezmény aláírását és ratifikálását. 2014. március 14-én Magyarország kormánya aláírta az Isztambuli Egyezményt – és mint utólag kiderült, az ügyet ezzel elintézettnek is tekintette. A ratifikáció ügyében ugyanis az elkövetkező közel három évben semmi érdemleges erőfeszítés nem történt a kormány részéről.

2014 őszén Szél Bernadett javaslatot adott be a 2015-ös költségvetés módosítására 8 milliárd forintról az Egyezmény ratifikálására (ennyi lenne az az összeg, amennyiből el lehetne indítani a legfontosabb intézkedéseket) – leszavazták. Ekkortájt derült ki a miniszterelnökség Várba költözési szándéka, sokkal nagyobb összegért.

2014. november 30-án a Slutwalk Budapest rendezvényén tüntetők, akik a rendőrség „Tehetsz róla, tehetsz ellene” című áldozathibáztató videói ellen tiltakoztak, követelték az Isztambuli Egyezmény ratifikációját is.

2015. március 2-án az Országgyűlés leszavazta (letartózkodta) Szelényi Zsuzsanna ratifikációra irányuló határozati javaslatát azzal az indoklással, hogy az már folyamatban van, és az Igazságügyi Bizottságon belül külön munkacsoport foglalkozik az előkészítésével. E munkacsoport tagjainak kiléte és pontos tevékenysége nem derült ki, és – az Isztambuli Egyezmény vonatkozó rendelkezéseivel ellentétesen – egyetlen áldozatvédő civil szervezetet sem vont be a munkájába. A Jobbik nevében Dúró Dóra ezen alkalommal rukkolt elő azzal a (kreativitásban a kormányt is felülmúló) kifogással, hogy az Egyezményt pártja azért nem támogatja, mert az „nem foglalkozik a családon belüli erőszak legelterjedtebb és legbrutálisabb formájával, az abortusszal”. (Egyébként foglalkozik: magában foglalja a kényszerített abortusz tilalmát, lásd 39. cikk.)

2015 júniusában Balog Zoltán miniszter országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról, azonban az sem szemléletében, sem tartalmában nem volt összhangban a kormány által állítólag ratifikálni szándékozott Isztambuli Egyezménnyel, például a kapcsolati erőszakot nem a nemi egyenlőtlenségek és hatalmi viszonyok, hanem életvezetési és párkapcsolati problémák megnyilvánulásának tekintette. 

Ugyanezen hónapban megrendezésre került az első Angyalhír Emlékséta. A bántalmazó apja által a gangról ledobott hathónapos Ádám halála sajnos iskolapéldája a jelenlegi hazai áldozatvédelmi rendszer csődjének, mivel azt megfelelő hatósági beavatkozásokkal, amelyek az Isztambuli Egyezmény szövegében is megtalálhatók, meg lehetett volna előzni.  

2015. november 25-én az LMP ismét indítványozta a ratifikációhoz szükséges 8 milliárd forint elkülönítését, a javaslatot ismét elkaszálták. 

2016. március 31-én a NANE, a PATENT és a Női Érdek 14 további civil szervezet, köztük a Nőkért Egyesület csatlakozásával petíciót indított a ratifikáció érdekében.

Április 18-án Szelényi Zsuzsanna, Szél Bernadett és Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) újabb határozati javaslatot nyújtottak be, ami újra leszavazásra került. Követelésüket 2016. december 8-án megismételték – ekkor hangzott el Szél Bernadett részéről a később valósnak bizonyuló feltételezés, hogy a kormány „ideológiai okokból” nem ratifikálja az Egyezményt.

Ezt mintegy megerősítve 2016. december 9-én Gedainé Kölnei Lívia a talita.hu keresztény női portálon többünk mély megdöbbenésére (Kölnei korábban „konzervatív feministaként” mutatkozott be nekünk és árnyaltan gondolkodó, jóindulatú, szimpatikus párbeszéd-partnerként ismertük meg) megírta egyezményellenes cikkét – aminek azonban azon kívül, hogy néhány nőgyűlölő no-name blogger ujjongott, nem lett különösebb visszhangja. Az csak most, utólag látható számunkra, hogy ezzel kezdődött egy, valószínűleg mindvégig a kormány által irányított folyamat, amely most már pár napja ott tart, hogy az Isztambuli Egyezménnyel szembeni aggályokat a Fidesz nem közvetítők révén, hanem saját alelnöke, Németh Szilárd által mondja ki. Talán nem olvasta el 2014-ben a kormány, hogy mit írtak alá? – kérdezhetnénk ironikusan.

2017: belebegtetés, visszatáncolás és farkaskiáltás

2017. február 1-jén a Nőkért Egyesület szervezésében több nőszervezet és magánszemély követelte a Parlamentnél, hogy az Igazságügyi Bizottság az aznapi ülésén végre engedje át Szél Bernadett és Szelényi Zsuzsanna újabb vonatkozó határozati javaslatát (Ámon Kata beszéde itt, az enyém itt olvasható). A tüntetők egy része civil megfigyelőként részt vett a bizottsági ülésen, ahol a javaslatot elkaszálták, ugyanakkor Vas Imre fideszes képviselő az ülés után azt nyilatkozta a sajtónak, hogy „a Fidesz támogatja az Isztambuli Egyezmény kihirdetését”.

Az Igazságügyi Bizottság február 14-én nyilvánosságra hozott egy előterjesztést a kormány honlapján (a szöveg azóta eltűnt onnan), és 9 napot adott arra, hogy az állampolgárok észrevételeket küldjenek Patkai Nándor és Salgó Péter László részére.

Betlen Anna blogján részletesen elemezte a határozati javaslat hibáit, kiemelve egyik legfőbb problémaként, hogy a kormány nem habozik élni a lehetőséggel, hogy a szexuális erőszakot továbbra is magánvádasnak hagyja meg. A kormány saját forrásból 90 millió forintot tervezett rászánni az Isztambuli Egyezményben előírt kutatások és társadalmi tájékoztató kampányok megvalósítására, a többit EU-s forrásokból tervezte finanszírozni, de Betlen szerint „a megvalósítás hátterét biztosítani hivatott fejlesztési projektek részben nem az Egyezmény céljait szolgálják, részben nem is kellően megalapozottak”. Az áldozatvédő civil szervezetekkel semmiféle egyeztetés nem történt, ellenben fő kedvezményezettként felbukkan egy bizonyos Családbarát Ország Nonprofit Kft., amely korábban a Magyar Vitorlás Központ Nonprofit Kft. nevet viselte.

A köztes napokban az egyik kormánypárti orgánum, a Pesti Srácok publicitást adott egy magukat „férfijogi aktivistáknak” nevező csoportosulás ratifikációellenes megmozdulásának. Jurák Kata a következőt is odaírta a cikk végére: „A Huffnagelpista.com oldalon Férfiholokausztról és Gender ÁVH-ról írnak, meggyőződésük, hogy az Egyezmény elfogadásával “egy olyan fegyvert adunk a feminista nők kezébe, amivel bármelyikünket bármikor ki tudják csinálni”.” Az olvasóra bízom, hogy csodálkozik-e azon, hogy ezek után nem vették túl sokan komolyan a megmozdulást, így a kormány komolyabbnak látszó, szofisztikáltabb, ám a tájékozottságot, szakmai ismereteket és társadalmi támogatottságot tekintve hasonló szinten álló szervezeteket volt kénytelen bevetni. 

Az Igazságügyi Bizottság 2017. március 6-i ülésén Répássy Róbert (az Isztambuli Egyezmény kihirdetését pár hete még támogató Fidesz részéről) hivatkozott egy bizonyos 2016-ban bejegyzett Emberi Méltóság Központ egyezményellenes petíciójára, melyben mindenféle tudományos megalapozottság nélkül azt írják: „Az Egyezmény a gender ideológia trójai falovát jelentheti”. Répássy elmondta, hogy az előző héten a Frivaldszky Edit (aki a petíciónak felületet adó CitizenGo Alapítványnak is a vezetője) által vezetett szervezet minden képviselő postaládájába eljuttatta a kifogásaikat. Répássy szerint „érdemes figyelembe venni hatezer ember véleményét”. Sajnos az áldozatvédő civil szervezetek megkereséseire érdekes módon sokkal kevésbé lelkesen szoktak reagálni a honatyák (a NANE szintén eljuttatta a megadott email-címekre a határozati javaslattal kapcsolatos észrevételeit), és az sem zavarta nagyon a képviselő urat, hogy a NANE fent említett petícióját aláírók száma sem sokkal kevesebb.

Március 28-án egy olyan hír látott napvilágot, hogy „az elkövetkező négy évben 1,16 milliárd forintot fordít a kormány a kapcsolati erőszak áldozataival foglalkozó Országos Kríziskezelő  és Információs Telefonszolgálat fejlesztésére, valamint a területen dolgozó szakemberek képzésére” – a forrás kedvezményezettje pedig an már említett Családbarát Ország Nonprofit Kft. Novák Katalin nyilatkozatában kínosan kerülte az „Isztambuli Egyezmény” vagy akár a „nők” kifejezéseket.

A következőkben, mint közismert, még ádázabbá vált a „gender” ellen folytatott hadjárat: megkapta a magáét a többek közt Gender Studiest is oktató CEU, az ELTE-n induló genderképzés és a gender-ideológia zászlóvivőiként megbélyegzett (azaz, a nemek egyenlőségét valló, annak szellemében gondolkodni merészelő) civil szervezetek.

Májusban coming outolt a kormány eddig sem kétséges álláspontjával az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban: 16-án bevetette az Alapjogokért Központ nevű álcivil szervezetét, amely „Nem a genderegyezményre” címmel adott ki közleményt, amelyben szintén a „társadalmi nem” fogalmára csimpaszkodtak rá. Három nappal később előlépett az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, akik a több nem közüli szabad választással és – hogy két legyet üssenek egy csapásra – a transznemű emberekkel, nemátalakító műtétek iskolai oktatásával (!) riogatták az arra fogékonyakat. Nacsa Lőrinc (aki valószínűleg életében nem látott bántalmazott nőt) arra is kitért, hogy „Rengeteg jogszabály védi a nőket. A Btk.-t pedig a Fidesz–KDNP szigorította a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatban és a kapcsolati erőszak vonatkozásában is.” (Csak éppen hatása nem volt, mert továbbra is ugyanannyi nő és gyerek hal meg párkapcsolati erőszak következtében.)

Mivel az ifjú kereszténydemokraták közröhejbe fulladtak, a kormány úgy döntött, hogy nem köntörfalazik tovább, és a Kölnei Lívia – Emberi Méltóság Központ / CitizenGO – Alapjogi Központ – Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség sor után most már bedob egy nagyágyút, a Fidesz alelnökét, Németh Szilárdot. „Nem a nők egyenjogúságáról szól, nem a nők jogairól szól az isztambuli egyezmény, hanem erősen lopakodó genderpolitika van benne és egyéb más, sokan kimutatták” – jelentette ki a korábbi rezsibiztos május 21-én.  

A közelmúltig még azt mondtuk, hogy ha annyira elfogadhatatlannak tartják az Isztambuli Egyezményt, legalább mutassanak érdemi alternatívát. Ma már mutattak. „Azé a világ, aki teleszüli” – közölte Németh Szilárd.

Tulajdonképpen már megint ott vagyunk, ahonnan 2012 őszén indultunk: fogjuk be és szüljünk.

Update:

2017 őszén, amikor a #metoo mozgalom hazánkba is elért, újra felmerült a közbeszédben az Isztambuli Egyezmény témája. 

2017. november 13. Völner Pál Szél Bernadett kérdésére: „Mikor kerül sor az Isztambuli Egyezmény ratifikációjára,?" az alábbi választ írja: 

„Az Isztambuli Egyezmény tartalmát nagyon fontosnak tartjuk, ahhoz azonban, hogy valamely megállapodást magunkra nézve kötelezőnek ismerjünk el, fel kell mérni a belső jogi környezetet annak érdekében, hogy ne legyen jogrendszerünkben olyan szabályozási elem, mely a nemzetközi egyezménnyel ellentétes. Ahogyan Képviselő Asszony részére korábban számos alkalommal és számos formában jeleztük az Egyezmény ratifikációja összkormányzati együttműködést tett szükségessé, folyamatosan vizsgálni kellett a ratifikációhoz szükséges jogalkotási és egyéb kormányzati intézkedések megtételének szükségességét, valamint fel kellett mérni a szükség s költségvetési forrásokat is. Ezen erőforrások felmérése hosszabb időt vett igénybe, illetve a társadalmi és a közigazgatási egyeztetés során további vizsgálandó kérdések is felmerültek a ratifikáció tárgyában, amelyek áttekintése továbbra is folyamatban van."

2017. november 14. Németh Szilárd az ATV-ben azt nyilatkozza, hogy „amíg Fidesz-többségű parlament van, addig az Isztambuli Egyezmény nem fog átmenni”. Indoka: szerinte az egyezmény nem alkalmas a zaklatók kordában tartására,  ráadásul egyenesen „támadja a hagyományos családmodellt” és törvénybe próbálja iktatni a „genderfilozófiát”.

2017. nov. 20. Völner Pál azt nyilatkozza a zoom.hu-nak, hogy a kormány ebben a ciklusban már nem foglalkozik az Isztambuli Egyezménnyel. „Van még időnk" - vélekedik, hozzátéve, hogy szerinte a jelenlegi jogszabályok tökéletesen megfelelnek a nők elleni erőszakkal szembeni védekezésre. (Nem tudjuk, ki kellene próbálni, hogy betartva hogyan működnek.) Völner szerint a társadalmi egyeztetéssel kapcsolatos problémák egy része „abból fakad, hogy több szervezet szerint az Isztambuli Egyezmény ellentmond a magyar Alaptörvénybe foglalt család fogalmának."    

2017. dec. 26. (megj,: karácsonykor, ünnepek alatt fokozódni szokott a családon belüli erőszak) a kormánysajtó "Bármelyik férfiból egy pillanat alatt bűnözőt kreálhat az Isztambuli Egyezmény" címmel közöl cikket. 

2018. január 25. A  Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a NANE Egyesület, a PATENT Egyesület és a Nőkért Egyesület nyílt levélben kéri a kormánytól az egyezmény ratifikációját, egyben cáfolja a vele kapcsolatos tévhiteket. 

2018. február 13. Maria Noichl vezetésével vizsgálóbizottság (az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának - FEMM - három tagja) érkezik Magyarországra 

2018. május 15. A FEMM bizottság megszavazza a magyarországi nőjogi helyzettel kapcsolatos véleményét, amit majd a LIBE bizottság jelentéséhez csatolnak. A bizottság többek közt nehezményezi az isztambuli Egyezmény ratifikációjának hiányát. Járóka Lívia válaszul így nyilatkozik: „nem indokolja semmi, hogy a különvéleményben kiemelik a nők elleni erőszakot hazánkban, és arra hivatkozva az isztambuli egyezmény mielőbbi ratifikálására szólítják fel Magyarországot, mintha nálunk több erőszak érné a nőket az uniós átlagnál."

2018.május 23-án az Európa jövője (kormánypárti) konferencia egyik előadója, Aleksander Stepkowski korábbi lengyel külügyminiszter azt állítja (nem tudjuk, mivel alátámasztva), hogy „az Isztambuli Egyezmény nem csökkentette a nők elleni erőszakot, hanem éppen az ellenkező hatást váltotta ki".

2018. május 23. a kormány a Sargentini-jelentésre adott terjedelmes válaszában mélyen hallgat az Isztambuli Egyezmény ratfikációjáról. 

2020. május 5. Magyarország elutasítja az Isztambuli Egyezményt 

Lásd még:

Tények és tévhitek az Isztambuli Egyezményről

Az Isztambuli Egyezmény szövege magyar nyelven