„Magyar nők, magyar anyák ellen elkövetett súlyos bűn nem ratifikálni az Isztambuli Egyezményt” – Antoni Rita beszéde

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

„Magyar nők, magyar anyák ellen elkövetett súlyos bűn nem ratifikálni az Isztambuli Egyezményt” – Antoni Rita beszéde

február 03, 2017 - 12:24
Magyar nők, magyar anyák ellen elkövetett súlyos bűn nem ratifikálni az Isztambuli Egyezményt csak azért, mert a nők elleni erőszakot nem egyedi kivételes esetekként, elszigetelt és elkerülhetetlen balesetként, hanem nemi alapú hatalmi viszonyok rendszerszintű megnyilvánulásaként tárgyalja, ráadásul – és tudom, hogy ez végképp idegen a kormány számára – a megelőző intézkedések közt még olyan szörnyű célokat is megfogalmaz, mint a nemek tényleges egyenlősége mint az erőszakmentes társadalom alapja.

Fotó: Németh Dániel (Magyar Narancs)

Jól emlékszem, hogy 2012–13-ban mekkora erőfeszítésbe, hány civil összefogásába és milyen fáradhatatlan nyomásgyakorlásba került, hogy végül a családon belüli erőszaknak Magyarországon önálló törvényi tényállása legyen. Az előzetes egyeztetésekben az áldozatsegítő szakmai szervezetek szinte mindegyik javaslatát figyelmen kívül hagyták – ha nem ácsorgunk akkor is órákig ugyanilyen pocsék időben az EMMI előtt, Balog Zoltán arra a rövid beszélgetésre sem fogadja a NANE szakértőjét, dr. Wirth Juditot és még a volt partner – a legveszélyesebb bántalmazó – is kimarad a lehetséges elkövetők köréből. (Nem csak az a partner, akivel az áldozat sosem élt együtt.)

 

2013. január 30.  – EMMI (fotó: HVG) 

Jól emlékszem: a törvény megszületése ugyanilyen nyögvenyelősen haladt, mint most az Isztambuli Egyezmény ratifikációja. A magyar politikusok túlnyomó többsége számára nem hogy nem fontos, de egyenesen terhes ez a téma. Le akarták rázni magukról, és a civilekkel való szakmai egyeztetést holmi kellemetlenkedő ellenségekkel való piaci alkudozásnak fogták fel. Ezek szerint nem mindannyiunk közös érdeke a nők elleni erőszak visszaszorítása? – kérdeztem akkor és kérdezem most is.

Olyan politikus talán nincs, aki kerek perec kijelenti, hogy ő egyetért a családon belüli erőszakkal – bár, egyrészt, miután az oroszok épp most dekriminalizálták az asszonyverést, nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, másrészt az, hogy annak idején a nők biztonsága helyett azt képezte a fő aggály tárgyát, hogy a szentséges „család" szó említhető egy kifejezésben az erőszakkal, már elég sokat elárul a fontossági sorrendről, ha az elvek és a nők biztonsága, élete közt kell választani.

Most is hasonló a helyzet – az egyezmény szövegében szereplő „" szótól kapnak a döntéshozó kiütést és csak azért, mert ennek kapcsán szélsőséges fundamentalista csoportok , húzodoznak az egyezmény ratifikációjától –, ami pedig a gender szót nem a radikálisabb nemi identitás, csak a hagyományosabb nemiszerep-elvárások értelemben használja. Márpedig azt aligha tagadhatjuk, hogy a domináns férfi kontra simulékony-alávetett nő sztereotípiáinak köze van az erőszakhoz – az erőszakos viselkedés valójában a férfiakkal szemben támasztott elvárások maximális/túlzott megvalósítása.

Persze ezt nehéz lesz addig belátni, amíg szánalmasabbnál szánalmasabb kifogások merülnek fel az egyezménnyel szemben. Az, hogy állítólag a „genderideológiát" szorgalmazza, csak egy a sok hajmeresztő ellenérv közül. Egyébként sem értem, hogy miért most kell ezekkel előhozakodni – talán a kormány nem olvasta el, amit 2014 márciusában aláírt? Aláírta, így most már nincs helye a tartalmi kifogásoknak

Főleg, hogy ezek olyan gyenge lábakon állnak, mint a Jobbik korábbi elképzelése, miszerint az Isztambuli Egyezmény abortuszpárti lenne. A valóság az, hogy az egyezmény kitér arra, hogy a kényszerített abortusz is a nők elleni erőszak egy formája.

Aztán: az egyezmény állítólag férfiakkal szemben diszkriminatív. Ami a családon belüli erőszakot illeti, ezen a területen tényleg diszkriminációt szenvednek el a férfiak, ők ugyanis kisebbségben vannak az áldozatok között. Ugyanakkor az Isztambuli Egyezmény már a bevezetőben leszögezi, hogy férfiak is válhatnak családon belüli erőszak áldozataivá. Azt azért ugye belátjuk, hogy attól, hogy nem ratifikáljuk az Isztambuli Egyezményt, sőt az áldozatokat segíteni próbáló nőszervezeteket démonizáljuk, nem lesz jobb egyetlen férfiáldozatnak sem? Talán újat mondok, ha szólok, hogy attól, hogy hagyunk meghalni egy nőt, nem fog megmenekülni egy férfi.

Tegnap aztán egy újabbal bővült a kifogások sora: Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója képes volt olyan irányba elterelni a témát, hogy az igazi veszélyt a nők számára a migránsok jelentik. Sajnos nem mellékelte a nyilatkozatához a migránsok által Magyarországon bántalmazott magyar nők számát. Mégis úgy tűnik, hogy ezzel azt akarja mondani, hogy akkor ne is foglalkozzunk azzal, hogy az EU reprezentatív felmérése szerint (FRA, 2014) a magyar férfiak 6 százaléka jelen pillanatban is bántalmazza partnerét, a magyar nők 28 százalékát pedig, azaz több mint negyedét érte élete során fizikai vagy szexuális erőszak. Ne akarja velünk elhitetni, hogy mindegyikük elutazott egy muszlim országba, és ott érte az atrocitás, nem a saját hófehér nagymagyar férjétől vagy volt férjétől. Vegyük már észre, hogy a nők elleni erőszak nem etnikai, hanem nemi allapú.

És ennek kapcsán rögtön meg is nyugtatnám a kormányt, hogy az egyezmény nem holmi ijesztően progresszív genderforradalmárok javát szolgálná, hanem többnyire egészen hagyományos gondolkodású nőkét. Vegyük észre: az áldozatok többségben nem lázadók, hanem olyan nők, akik hagyományos családban szerettek volna élni, bíztak abban a férfiban, akihez hozzámentek vagy akivel összeköltöztek, gyermekeket szültek, és nagyon sokáig elhitték, hogy tűrniük kell a bántalmazást, netán az az ő hibájuk. Ennyi volt a „bűnük" és az, hogy egy részük végül nem várta meg, amíg leszúrva, megfojtva, agyonverve végzi, hanem megpróbált segítséget kérni. Tényleg komolyan gondolja bárki, hogy ezek a menekülő, segítséget kérő nők verik szét a családjukat, és nem a bántalmazó? Tényleg komolyan gondolja bárki, hogy ezeknek az áldozatoknak segíteni családellenes? Nem az áldozatvédelem családellenes, hanem a családon belüli erőszak.

Magyar nők, magyar anyák ellen elkövetett súlyos bűn nem ratifikálni az Isztambuli Egyezményt csak azért, mert a nők elleni erőszakot nem egyedi kivételes esetekként, elszigetelt és elkerülhetetlen balesetként, hanem nemi alapú hatalmi viszonyok rendszerszintű megnyilvánulásaként tárgyalja, ráadásul – és tudom, hogy ez végképp idegen a kormány számára – a megelőző intézkedések közt még olyan szörnyű célokat is megfogalmaz, mint a nemek tényleges egyenlősége mint az erőszakmentes társadalom alapja.

Novák Katalin – amikor a Magyarul Balóval című műsor december 13-i adásában vitapartnerei a civilekkel való együttműködés hiányát kérték tőle számon – az Ökumenikus Segélyszervezetre hivatkozott, amely honlapján véletlenül sem szerepelnek a családon belüli erőszak nemi vonatkozásai. És ez a „baj” az Isztambuli Egyezménnyel: az, hogy nem hajlandó általánosításokkal elkenni a kapcsolati erőszak nem szerinti tendenciáit. E ponton borulhatnak egymás nyakába a döntéshozók és az interneten habzó szájjal férfigyűlöletet kiáltók: számukra nőkről (és nem legalább „asszonyokról”, „családanyákról”, esetleg „honleányokról”) beszélni már önmagában veszélyes és irritáló.  Amikor a családon belüli erőszakra gyerekszülést gyógyírként javasoló Varga Istvánt azzal próbálta védeni egy nő frakciótársa, hogy „de hát mindig előreenged a liftben”, mi azt mondtuk, hölgyeké az elsőbbség, nőké a jog. A női jogokkal pedig az a baj, hogy túl messzire vezetnek az unokaszüléstől és a princípiumtól.

Értem én. Csak amíg a döntéshozók elvek miatt aggályoskodnak, a gyakorlatban hetente halnak meg nők – akiknek élete az Isztambuli Egyezményben foglaltak betartásával bizonyítottan megmenthető lenne. Kérdezem: mi a fontosabb?

 

 

Szerda 9.15, Parlament: követeljük az Isztambuli Egyezmény ratifikációját!

január 30, 2017 - 15:53

Az Európa Tanács 2011-ben elfogadott e a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célozza. Magyarország 2014 márciusában aláírta az egyezményt, de a ratifikáció (törvénybe iktatás) azóta sem történt meg. Az Egyezményben foglaltak betartása emberéletekben számolható.

A Nők Lázadása a hatékony csbe törvénykezésért – Antoni Rita nov. 25-i beszéde

december 03, 2012 - 18:16
Fotó: Zina Mihailova

A Nők Lázadása mozgalom, mint ismeretes, azért robbant ki, mert a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállására vonatkozó népi kezdeményezés tárgyalásán honatyáink nem csak hogy szükségtelennek minősítették a vonatkozó törvény megalkotását, de Varga István képviselő úr, számos elvtársa által bősz helyeslése mellett, leleplezte a kormány teljes inkompetenciáját és közönyét e súlyos társadalmi problémát illetően, egyúttal félreérthetetlenül kifejezésre juttatta a kormány szélsőségesen nőgyűlölő attitűdjét.

„Miért van az ma Magyarországon, hogy nem az elkövetőnek, hanem az áldozatnak és a gyerekeinek kell menekülniük?” – Ámon Kata beszéde

február 03, 2017 - 13:28
Balról: Újszászi Györgyi, Ámon Kata, Antoni Rita (fotó: Németh Dániel, Magyar Narancs)

Elmenekülnék-e a bántalmazó elől, ha azzal fenyegetne, hogy megöl, ha elmenekülök? 

Elmenekülnék-e a bántalmazó elől, ha azzal fenyegetne, nem csak engem öl meg, hanem a gyerekeimet is, ha elmenekülök?

Elmenekülnék-e, ha azzal fenyeget a gyermekvédelmi rendszer, hogy ha nem vetek véget saját bántalmazásomnak, kiemelik a gyerekeket? 

Elmenekülnék-e, ha a bántalmazónál maradnának a gyerekeim, ha elmenekülök, mert a bántalmazott nő mindig rossz anya, de a bántalmazó attól még lehet jó apa, hogy a gyerek előtt bántalmazza a partnerét?