„Bármi a kérdés, a nők részei a válasznak.” (Gloria Steinem)
Tartalomjegyzék
1. A konferenciáról + Juhász Borbála megnyitója
2. Szikra Dorottya előadása
3. Ilonszki Gabriella bemutatja a kötetet
4. Kerekasztal-beszélgetés a kötet szerzőivel
5. Magyar Mónika a Női Érdek közpolitikai ajánlásairól
6. Kerekasztal-beszélgetés a közpolitikai ajánlások szerzőivel
7. A tagszervezetek projektjei
8. Műhelymunka a NANE egyesülettel
9. Műhelymunka a Labrisz egyesülettel
1. A konferenciáról + Juhász Borbála megnyitója
„A nőtlen évek ára” című hiánypótló tanulmánykötet megjelenése alkalmából rendezte meg az Európai Női Lobby hazai tagszervezete, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) „A nemek egyenlősége mint közpolitikai téma” című konferenciáját 2014. március 26-án a budapesti Benczúr Hotelben. A nők helyzetének közpolitikai elemzése az elmúlt 25 év távlatában most, nem sokkal a választások előtt különösen aktuális – a tájékozódás részeként ajánljuk a Női Érdek Pártkvízét is.
Juhász Borbála, a Női Érdek elnöke a megnyitó beszédében elmondta: amikor a címet keresték, vitatkoztak, hogy a nemek egyenlősége közpolitikai téma vagy ügy. Utóbbi mellett érv, hogy jó lenne, ha a nemek egyenlősége szempontjából megvizsgálnánk mindent (vö. gender mainstreaming = minden politikai döntéskor kitérni annak vizsgálatára, hogy az adott döntés hogyan hat a nemekre; a kifejezésnek nincs bevett magyar fordítása) – és erre rájönnének más szakemberek is. Fontos, hogy a magyar helyzettel ne csak a nemzetközi, hanem a hazai szakirodalom is foglalkozzon, ezért minden fejezethez tartozik a kötetben egy olyan fejezet, amely az adott közpolitikai terület genderköltségvetési (gender budgeting) vonatkozásait tárgyalja. (E fejezeteket Dr. Szekeres Valéria írta.)
A könyv – a szabad információáramlás jegyében – ingyenesen letölthető, ahogyan a közpolitikai ajánlások is.
A konferencián sok ismerős arcot láttunk, többek közt a következőket: Elekes Irén Borbála (ex-Feminista Hálózat, jelenleg Nőkért Egyesület), Rajnai Gitta (Nők a Pályán), Sztojka Anikó, Siham Alfakhry és Bárdos Rita (Zöld utat a nőknek), dr. Wirth Judit (NANE), Fazakas Pálma (Születésház Egyesület), Erdélyi Tea és Holland Kati (Labrisz),Vajda Róza, Dr. Szekeres Valéria, Kozma Blanka (Közéleti Roma Nők Egyesülete), Ertsey Katalin (megjegyzés: más politikust az eseményen nem láttunk), Neményi Mária és Adamik Mária szociológusok, Bari Jutka közösségfejlesztő, Kováts Eszter (Friedrich Ebert Alapítvány), Alföldi Andrea (Magyar Nők Szövetsége), Máthé Éva (Venőke), Holló Szilvia (Tárnoki Nők), Krasznahorkai Emma (TETT), Szabó Zsóka (Nők a Holnapért), Ágó Anna és Fris E. Katalin (Egyenlő Bánásmód Hatóság).
Nagyon kevés férfit láttunk, talán 5 százalékra becsülhető az arányuk, pedig ennek nem így kellene lennie, mert a nemek egyenlőségének kérdése nem csak a nőket érinti. További probléma, ami a kerekasztal-beszélgetésnél is felmerült, a belterjesség: nyilván jó érzés elmenni egy ilyen rendezvényre úgy, hogy a jelenlevők nagy részét ismerjük, ugyanakkor mégis fontos lenne az ilyenkor elhangzó gondolatokat kivinni, és szélesebb társadalmi körbe eljuttatni. Nagyon ritka, hogy az „utcáról” jön be külsős érdeklődő, és a sajtó (megszokott…) hiányát is észleltük. Továbbá, több oldalról kaptunk olyan panaszt, hogy azok az érdeklődők, akik nőszervezeten kívül, illetve nem otthonról dolgoznak, nem tudtak eljönni, mert a rendezvényre munkaidőben került sor – a későbbiekben ezt érdemes lenne a szervezéskor figyelembe venni.
Az előadások és beszélgetések során a leggyakrabban visszatérő probléma a nemekre lebontott statisztikai adatok szűkössége/hiánya, illetve az itt elhangzott tudásanyag belterjessége volt.
2. Fontos az interszekcionalitás – Szikra Dorottya előadása
A megnyitó után az első előadást Szikra Dorottya (ELTE, MTA TK) tartotta, „Vegyük fel a láthatósági mellényt! Közpolitikák elemzése genderszempontból” címmel. Felidézte, hogy többek között Acsády Judit, Frey Mária és Adamik Mária kutatásainak köszönhetően kezdett javulni a nők addig jellemző közpolitikai láthatatlansága. Ferge Zsuzsa és Orosz Éva a szegénység felől közelítették a kérdést; a társadalmi szolidaritás eszménye felől, miszerint a legszegényebbeket támogassuk. Az interszekcionalitásra – azaz a nemi, faji, vagyoni helyzetből, fogyatékosságból, szexuális orientációból és egyéb védett tulajdonságokból fakadó társadalmi hátrányok összeadódására – a feminista elmélet nem lehet vak: a szegények között is a szegénységben élő nők további hátrányokat szenvednek el (vö. Czibere Ibolya elemzései a női szegénységről), ahogyan többszörösen diszkriminált például egy homoszexuális roma férfi is, vagy a fogyatékossággal élők nehezebben élhetnek az oktatáshoz való jogaikkal, illetve az ép nőkhöz képest még nagyobb eséllyel válnak szexuális erőszak áldozataivá. Mindezen szempontokat egyidejűleg figyelembe véve kapnánk meg az igazi szakpolitikai elemzést, hangsúlyozta az előadó.
Ráadásul a különböző társadalmi csoportok drasztikusan eltérő mértékben férnek hozzá a szervezkedés, szólásszabadság, lobbitevékenység nyújtotta lehetőségekhez (vagy akár a helyzetüket, identitásukat leíró szakkifejezésekhez). Ugyanez igaz a politikai eszközökre is: mára már közhely, hogy a kormányzati elit összetétele nemek alapján romlik, az EU-ban sereghajtók vagyunk. A nők visszaszorulnak a magánszférába; a gyermektelen nők foglalkoztatottsága viszont magas! A fertilitási ráta alacsony, annak köszönhetően, hogy a kisgyerekes anyák kevés támogatást kapnak a munkavállaláshoz.
A 2005–2006-os Freedom House Index szerint Kelet-Európában, elsősorban Magyarországon a politikai biztonság drámaian megrendült, és ezzel párhuzamosan zajlik a nők kirekesztése a politikából.
Szikra Dorottya előadását Amartya Sen Nobel-díjas író, közgazdász gondolataival zárta.
(Lásd még az előadónak a „Megszorító intézkedések és ezek hatása a nemek társadalmi egyenlőségére Magyarországon” című tanulmányát – a szerk.)
3. Egyetértés az alapkérdésekben – Ilonszki Gabriella bemutatja a kötetet
A következő előadó Ilonszki Gabriella politológus volt, aki bemutatta a kötetet. A Nőtlen évek ára két szempontból fontos és méltányolandó, egyrészt, tudománytörténeti (vö. a magyarországi gender studies fejlődése), másrészt, a nők esélyegyenlőségének szempontjából.
25 éve alatt nem sikerült a hazai gendertudományt elfogadtatni, forrásokat rendelni hozzá. Az interdiszciplinaritás az egyik értéke a kötetnek (azaz, több tudományágat ötvöz), hiszen történész, szociológus stb. írt bele, így lesz teljes. A tudományosság tekintetében nagyon fontos, hogy közpolitikai elemzések születtek. Nem érzelmi elköteleződésről szólnak a tanulmányok, ezek adatok, óriási információköteg, minden megközelítésből. A kötet, amely a jövőbe mutató szempontokat is felvet, magán viseli azt a problémát, hogy sok mindent nem találtunk még ki: sok genderszaknyelvi kifejezésnek nincs még magyar fordítása. Érdemes elgondolkodni azon a kérdésen, hogy miért nem követi a magyar nyelv ezeket a kifejezéseket. Továbbá: kell-e félnünk bizonyos szavak használatától? Például a családtalanítás – defamilizáció? Miért probléma ez a kifejezés, ami csak azt a jogos igényt jelenti, hogy közpolitikai előkészítési folyamatban nemcsak a családra kell fókuszálni, hanem az egyénekre kell figyelni. (A család is személyekből áll.)
Az előadó négy szempontból méltatta a kötetet: 1. adatokat bocsát rendelkezésre, 2. közpolitikai elemzéseket tartalmaz, 3. innovatív: minden fejezetet szisztematikusan kiegészít a gender budgeting vetületről szóló rész, 4. igyekszik reflektálni a civil szervezetekre (vö. interjúk).
Ilonszki először tartott a feladattól, hogy bemutassa a kötetet, ám amikor elolvasta, kiderült számára, hogy mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli. Teljes egyetértést látott az összes szerzőnél az alapkérdéseknél. Az elmúlt 25 év mindenki szerint lefelé ívelő pálya, minden tanulmányt áthat a lemaradás érzése. Mindenki inkoherens közpolitikai vitákról számol be, minden területen. (Például egymásnak ellentmondó közpolitikai döntések – nemcsak a kormányok között, hanem a kormányon belül is.) Nincsenek végiggondolt politikák, a kép fragmentáltságot mutat. Így a kormányoknak nem sikerül észrevenni, hogy a nők munkaerő-piaci helyzete összefügg a szociális helyzettel, az oktatási helyzettel stb. ahogyan azt sem, hogy azzal érik el a nagyobb fertilitást, ha támogatják a nők munkaerő-piaci helyzetét. Az EU-csatlakozás előtti években javulni látszott a helyzet, de az akkori igyekezet tartós változásokat semmilyen területen nem idézett elő.
4. „Ne egymást erősítsük: mi többé-kevésbé értjük” – kerekasztal-beszélgetés a kötet szerzőivel
A kötet bemutatását kerekasztal-beszélgetés követte a kötet szerzőivel, ebben Aczél Zsófia, Ilonszki Gabriella, Kovács Katalin, Krizsán Andrea, Szekeres Valéria és Vajda Róza vettek részt, Juhász Borbála vezetésével. (Dósa Mariann és Kereszty Orsolya nem tudtak eljönni.)
A legnagyobb probléma, amit mindannyian észleltek, hogy a genderszempont egyáltalán nem jelenik meg a fősodorban, legyen szó akár politikai döntéshozó bizottságokról, akár a különböző tudományokról. A ranglétra legfelső szintjein mindenhol a férfitöbbség vagy férfi kizárólagosság (vö. férfikvóta) jellemző. Krizsán Andrea pozitív irányban árnyalta a kérdést: európai szinten növekvő platformja van a nemi esélyegyenlőségnek. Vajda Róza úgy vélte, hogy az, hogy már van diskurzus gendertémákról, van mire építkezni, örvendetes. Eljutott addig a társadalom, hogy kezdi érzékelni: a nemek egyenlőségének hiánya probléma.
Elhangzott – mint a nap során többször – hogy egyrészt a genderszempont marginalizált mivolta miatt kevés az adat, ahogy Szekeres Valéria fogalmazott, „a női problémák nem fogalmazódnak meg kérdésként a mainstream tudomány számára”; másrészt, nem hagyhatjuk, hogy a saját közegünk megtévesszen minket: könnyű út genderkutatókkal, feminista aktivistákkal összeülni, nyilván egyet fogunk érteni, de ez csapda. Nyitni kell, az outsider, nem érdeklődő közeget is felvállalni, ennek érdekében a továbblépés irányát kell kitalálni (Juhász Borbála szerint ez Női Érdek feladat). „Ne egymást erősítsük: mi többé-kevésbé értjük.”
Ami azonban szembetűnő, hogy a kötetben nem a kiindulópontok, hanem a következtetések azonosak, anélkül, hogy a tanulmányok szerzői egymással tartották volna a kapcsolatot. Ez mutatja meg, hogy itt országos problémáról van szó.
Záró körkérdésként Juhász Bori azt kérdezte, hogy a szerzők számára milyen volt az interjú a civilekkel. Ilonszki Gabriella hangsúlyozta, hogy a civil szervezeti vezető gyakran olyan tapasztalatot lát át, ami a kutató számára ismeretlen, és a civil szervezetek kivéreztetése óriási veszély. Ugyanakkor egy elszegényedő, elfáradó ország állampolgáraitól – az államilag vezérelt elszegényedés közepette! – nehéz elvárni a hatékony aktivitást. Krizsán Andrea örvendetes összefogást lát a civil szférában, és jellegzetes, hogy a roma nőszervezetek is inkább ide húznak, mint a roma mozgalomhoz, ahol a női szempont gyakran háttérbe szorul.
5. Magyar Mónika a Női Érdek közpolitikai ajánlásairól
Eddig egyetlen kormány sem tűzte zászlajára a nemek egyenlőségét, kezdte az ajánlások bemutatását Magyar Mónika. Voltak jó kezdeményezések, de ezek esetlegességet mutatnak, nincs átfogó közpolitikai stratégia. A Női Érdek próbálja ezt az űrt betölteni az ajánlásaival. Az ajánlásoknál fontos az aktualitás: legközelebb 20 év múlva lesz ugyanilyen intenzív választási időszak (országgyűlési + EP választások egyszerre). Fontos a nemzetközi kitekintés például kvóta ügyben – a jó példákat magyar kontextusra igyekeznek átültetni.
Mindehhez kapcsolódik a Női Érdek Pártkvíze: a bejutásra esélyes demokratikus pártoknak az ajánlások szerint összeállított kérdéseket tettek fel. A megkérdezettek (a válaszadást bojkottáló KDNP kivételével) kifejtős válaszokat adtak, és a kvízben lehet tippelni, melyik választ melyik párt adta (Fidesz, Együtt-PM, LMP, MSZP, DK vagy Liberálisok).
6. „A civil szervezetek bevonása nélkül sarlatánság történik” – kerekasztal-beszélgetés a közpolitikai ajánlások szerzőivel
Ezután kezdődött a második kerekasztal beszélgetés Pap Enikő vezetésével, Balogh Lídia, Betlen Anna, Forrai Judit, Keveházi Katalin, Rédai Dorottya, Sáfrány Réka, Tüdő Petra és Wirth Judit részvételével.
Sáfrány Réka (Női Érdek) elmondta, hogy a nők politikai szerepvállalása náluk kirívóan alacsony: EU-s szinten az utolsó helyen állunk. Ezen a területen előrelépés nem történt. Magyarországnak a nemzetközi egyezmények alapján előállt kötelezettségek ellenére sem sikerült bevezetni (próbálkozások: 2007, 2011) a kvótát előíró intézkedést. Ilonszki Gabriellára visszautalva elmondta: női képviselők nélkül a nők szempontjai tartalmilag sem épülhetnek be a politikába.
1996 óta van a nemek egyenlőségére vonatkozó szakpolitikákat koordináló rendszer, de mindeddig nagyon instabilan, és a közigazgatáson belül alacsony szinten működött. Magyarország az EU-s kívánalmaknak próbált eleget tenni, amikor például az Ebktv. (2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról) megszületett, de nem volt olyan kormányzati erő, ami súlya szerint kezelte volna a témát. 2010-ben a nemek társadalmi egyenlőségének előmozdítására született egy stratégia + akcióterv, de nem valósult meg. Az EU-tagság által a gender mainstreaming megvalósítása is vonatkozik hazánkra előírás, de jelenleg ennek jogi, intézményi feltételei nem adottak. Amiket Sáfrány Réka fontosnak tart:
– törvény szülessen a 50-50 százalékos nemi kvótára
– az egyéni választókörzetekben is támogatni egyenlő forrásokkal, egyenlő megjelenési lehetőségekkel a női jelölteket
– maguk a politikai intézmények legyenek családbarátak (nők és férfiak gyereknevelési feladataihoz alkalmazkodjanak, pl. gyermekmegőrző, ne legyenek éjszakai ülések, stb.)
– gyermeknevelési intézmények fejlesztése – ehhez politikai akarat szükséges
– civilek intenzívebb bevonása
Rédai Dorottya a Labrisz részéről elmondta, hogy ami a nemek egyenlőségének megjelenítését illeti az oktatásban, nem lejtmenetben vagyunk, hanem a legalján. A nemzeti alaptanterv mindig pártpolitikai ügy volt. A nemek közti egyenlőség szempontja – általában baloldali ciklusokban, és akkor is legfeljebb szlogenszinten – fellbukkan ugyan, de a jelenlegi kormányzat kitörölte az óvodai nevelés alapelveiből a nemi sztereotípiamentes nevelés (annak idején nagy port felvert) irányelvét.
Gyakori szemlélet a politikusok körében, hogy a problémát megoldották, hiszen az oktatáshoz való egyenlő hozzáférés adott. Ez önmagában mégsem elég, mert például a nők nagy száma a felsőoktatásban nem javítja munkaerő-piaci pozícióikat (és az egyetemen belüli pozícióikat sem, vö. piramisszerű csökkenés a ranglétrán, női professzor, MTA-tag már nagyon kevés van), ennek ellenére egyes szakértők a férfiak alulképzettsége miatt kezdtek aggódni az utóbbi időben. Nincsenek EU-s irányelvek ezzel kapcsolatban, az EU ezt a kérdést az egyes országok belügyeinek tekinti. Ráadásul a nemek közti egyenlőtlenségek az oktatásban nehezen megfoghatók (így a diplomások száma önmagában keveset mond).
Rédai Dorottya kívánatos intézkedésnek tartaná minden szinten bevezetni a nemek közti egyenlőség szempontjait (tanterv, tananyag, pedagógusképzés, intézményi pozíciók szabályozása, stb.)
Wirth Judit felidézte az 1997-es (nem éppen elsietett) Btk. változást (1997. évi LXXIII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról), mely szerint a házasságon belül elkövetett nemi erőszak is büntetendő (a törvény nemsemlegesen fogalmaz). Nagy előrelépés lett volna – ha lennének ilyen ügyek. Akkoriban féltek is a jogalkotók a tömeges feljelentésektől, de ez nem történt meg, noha reprezentatív felmérések szerint az elvált nők kétharmada átélt szexuális erőszakot a házasságában.
1999-ben országgyűlési határozatot hoztak a szervezett bűnözés ellen, ez részben érinti a prostitúció áldozatait. 2003-ban az országgyűlés határozat a családon belüli erőszak megelőzése céljából a következő mérföldkő (45/2003. OGY. határozat a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról). Ugyanebben az évben egy rendőrségi protokoll látott napvilágot arról, hogy hogyan kell eljárni családon belüli erőszakkal kapcsolatos bejelentés esetén (34/2002 BM. utasítás). 2006-ban rendelkeztek a távoltartásról (2006. évi LI.tv a Büntetőeljárásról, 138. §), 2009-ben módosították a polgárjogban a távoltartásra vonatkozó szabályozást (2009. évi LXXII. törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról), 2013-ban pedig a párkapcsolati erőszaknak önálló büntetőjogi törvényi tényállása lett. (Lásd a „Kapcsolati erőszak” tényállás (212/A. §) magyarázattal link alatt.) Szintén 2013-as változás a szexuális bűncselekményekkel foglalkozó fejezet részbeni modernizálása.
Ezek komoly előrelépések, konkrét jogszabályi változások, DE közpolitika akkor lenne, ha járulnának hozzá mindazok az elemek, amik e szabályokat élő gyakorlattá tennék (szakmai protokoll, számonkérés, megvalósítás kikényszerítése az intézményrendszer minden szintjén).
Ami szükséges lenne még:
– adatgyűjtés, nemi alapon bontott adatokkal, kutatások, ennek finanszírozása
– jelenlegi jogszabályok áttekintése, hogyan lehetetlenítik el a nők jogérvényesítését
– jogi reformok
– megvalósulás monitorozása, képzések, a civil szervezetek bevonásával, mert „anélkül sarlatánság történik”
Betlen Anna szerint a prostitúciót illetően az intézkedések stb. elmulasztása azt a mentalitást tükrözi, hogy „tegyünk úgy, mintha nem lenne”. 1993-ban hozták az első jogszabályt e tekintetben: kihúzták a Btk.-ból a prostituált büntethetőségét. A gyakorlatban viszont nem így van. 1999-ben ugyan megszületett a Wirth által is említett, szervezett bűnözés elleni jogszabály, ám a szabálysértési törvény módosítása lehetővé teszi a prostituált vegzálását azon az alapon, hogy pl. ott áll, ahol nem szabad – sehol nem szabad –, vagy mert nincs neki érvényes orvosi igazolása arról, hogy nem hordoz 3 hónapnál régebbi fertőzést (bárca). Az egészségügyi miniszteri rendelet 1999-ben előírta a bárcát, 2010-ben ezt ugyan eltörölte az Alkotmánybíróság, DE a rendőrség azóta is gond nélkül alkalmazza. (A rendőrség tájékozatlansága sokszor ott is megmutatkozik, hogy nem tudják, hogy a gyermekprostitúció felső határa 18 év.) A 2012-es új szabálysértési törvény sajnos lehetővé teszi a prostituáltak büntetését az önkormányzatoknak.
Mindeközben semmilyen intézmény nem segíti a prostituáltakat, sem az emberkereskedelem áldozatait (ez is probléma, hogy külön kezelik).
Szintén Betlen Anna ismertette a nők munkaerő-piaci helyzetét (mely az előadó szerint igenis szoros összefüggésben a prostitúcióval – a gender mainstreaminghez hozzátartozik az ilyen összefüggések meglátása!)
A nők munkaerő-piaci aktivitása a rendszerváltás óta lezuhant. A fejlődések mellett a nők helyzete romlott, horizontális és vertikális szegregáció egyaránt jellemző (horizontális szegregáció = a nők a ranglétra felsőbb fokain egyre kevesebben vannak, vertikális szegregáció = a nők bizonyos privilegizált szakmákból kiszorulnak – a szerk.). Továbbra is jelen van az alacsonyabb bérezés (wage gap/bérrés); a kevés pozitívum egyike, hogy talán az üvegplafon mintha magasabbra került volna. A gyermekintézmények tekintetében azonban szintén romlás észlelhető, és mivel a nők és férfiak közti családi feladatmegosztás nem javult, ez elsősorban a nők helyzetét nehezíti.
Amit Betlen Anna szükségesnek tart:
– adatokat gyűjteni és elérhetővé tenni, minden területről
– összefüggésbe kell hozni a különböző területekről gyűjtött adatokat
– az állami közpolitika ne értelmezze külön az emberkereskedelmet és a prostitúciót
– ellátórendszer létrehozása – szakemberképzés
– alacsony küszöbűtől az egyénre szabott pszichiátriai ellátásig
– munkaerőpiac – itt is adatok
– civil szervezet – „nálunk van a tudás, (nagyképűség nélkül) ehhez mi értünk, nélkülünk a szakpolitika ezt nem tudja érdemen kezelni”
– a nők és férfiak közti felelősség megosztása a munkaerőpiacon és otthon is: „több nőt a közéletbe, több férfit a magánéletbe”
– a prostitúció terén a férfiak felelősségre is odafigyelni. (Az Európai Parlament egy hónapja határozatot hozott, mely szerint a klienst kell büntetni és nem a prostituáltat.)
Keveházi Katalin szerint a szociálpolitika (prostitúció, erőszak kezelése, oktatás, egészségügy is beletartozik) és ahogy a politikusok viszonyulnak hozzá, a bántalmazott nő szimbóluma. A rendszerváltás óta elfelejtődött a kérdés, a szociálpolitika struktúrája nem nagyon változott, sőt a társadalmi kirekesztettség felszámolásának igényétől eltolódtunk odáig, hogy büntetve van a szegénység. A társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása (beleértve a nemi dimenziót is!) nagyobb prioritást kellene, hogy élvezzen – amely országok erről gondoskodnak, azok tudnak tartós növekedési pályán maradni. Ugyanis ez a szféra tudja újratermeli a növekedés bázisát. A szociálpolitika területeit társadalmi beruházásnak kellene tekinteni; ehhez képest nálunk ez a szféra állandó megszorításoknak van kitéve. A döntéshozók szeretnék elfelejteni, hogy vannak támogatandó csoportok – a szociálpolitikusok nagy része is férfi.
Amit Keveházi Katalin szükségesnek tart:
– a „családpolitika” helyett feleleveníteni a szociálpolitika fogalmát
– a családok sokszínűségét elfedő megfogalmazás helyett nők és férfiak egyenlőségéről beszélni
– a női élethelyzetek sokféleségéről rendelkezésre álló adatokat felhasználni
– a hajléktalanok 30 százaléka nő, ezzel a problémával is kellene foglalkozni (például alapvető fizikai szükségletek ellátatlansága)
– szülői egyenlő szerepmegosztás ösztönzése
Forrai Judit elmondása szerint a rendszerváltás óta az egészségügynek strukturális változáson kellett keresztülmennie. A rendszerváltás után meg kellett határozni, hogy minek mi az ára. Szakmailag, tudománytörténetileg fejlődés történt: rengeteg új diagnosztikai módszer stb. áll rendelkezésre, melyek segítségével hamarabb lehetne a betegségeket megállapítani. (Olyan, nők számára készült szűrővizsgálatok is mindennapi rutinná váltak, amelyek a rendszerváltás előtt még nem is voltak). Ami hiányos, az a szolgáltatás, és a szervezettség nincs a magas fokán. Rossz a kommunikáció, és az orvosok jelentős része már nincs is itt, szakmailag megroggyant a magyar egészségügy.
A területtel kapcsolatos bizonytalanságot tükrözi, hogy néha hozzácsapták az egészségügyhöz a szociális ellátást, egyszer csúcsminisztérium volt, aztán meg csak államtitkárság.
Magyarországon 61-62 százalékban végeznek irányított szülést, mert a kórháznak a pontszámok kellenek, és a természetes szülés alacsonyabb pontszámú ellátás.
Tüdő Petra elmondta, hogy a nők egészségügyi állapota rosszabb, mint a férfiaké (az alapján, hogy több gyógyszer szednek). A 2011-es népszámlálás eredményei szerint minden 5. nő tartós betegséggel küzd.
A régóta fennálló igény dacára nem lett ingyenes a fogamzásgátlás. A testtudatosságot növelő oktatási programokat már az általános iskolai oktatásból kivonják, helyére erkölcstant iktatnak be. Ahogy az előadó szándékosan sarkított: tudatos szexuális életre nevelés helyett a szeplőtelen fogantatást tanítják.
2011-től ugyan van törvényes lehetőség az otthonszülésre, ám ettől számuk nem nőtt, az intézkedés nem hozta meg a reményeket. A nők önrendelkezési joga szülésnél sokszor szóba se kerül – sem politikai szinten (nő egyenlő szülőgép-szemlélet), sem az aktuális szüléskor.
A 2012-ben hatályba lépett Alaptörvény tartalmazza a magzati élet védelmét, ez egy súlyos visszalépés, mert folyamatos veszélyzónát jelent, hogy az abortuszhoz való hozzáférést szigorítják. A kormány állandóan tagadja ezt, és nincs is sok mozgástere megtenni: a társadalmi akarat egybehangzó, hogy az abortusz a nők számára hozzáférhető legyen. Így mintegy lopakodó szigorítást tapasztal a Patent: a családvédelmi szolgálatos védőnők oktatásába új modult vezettek be arról, hogyan beszéljenek (manipulatív módon) az élet kezdetéről az abortuszt kérő nőkkel. Ráadásul egyre több kórház csatlakozik az abortuszmentesség mozgalmához, egyre több orvos megtagadja a beavatkozás elvégzését. Eredmény: a többi, kevés számú orvosra hárul az abortuszok elvégzése, akik egy idő után valószínűleg megunják ezt a helyzetet, és külföldre mennek.
Amit Tüdő Petra fontosnak tart:
– cselekvés
– a 2013-as CEDAW ajánlásokkal semmit nem csinált a magyar felelős kormány, ezen változtatni
– a nőket az egészségügy területén is korlátozó káros folyamatok megállítása
– óvodáskortól testtudatos oktatás
– egészségvédő programok kommunikálása
– fogamzásgátlás állami támogatása, plusz abortusztabletta engedélyezése
– kvóta – az egészségügyi államtitkárok és az egészségügyi intézmények vezetőinek meghatározott aránya legyen nő.
Balogh Lídia az interszekcionális diszkrimináció kapcsán elmondta, hogy a többszörös hátrányokat elszenvedő női csoportok helyzetét javító intézkedések jellemzően hiányoznak. Több mint 10 éve van, az EU-s normák megvalósítása céljából, antidiszkriminációs törvény. Ebben explicit módon nem jelenik meg a többszörös diszkrimináció, de az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál fel lehet lépni több védett tulajdonságra hivatkozva is. Sokak szerint mégis kedvezőbb lenne a helyzet, ha a törvényben konkrétan benne lenne a többszörös diszkrimináció.
Mindenképpen igaz, hogy a lényegi változáshoz a törvény nem elég. A gender mainstreaming kiterjesztése lehetne a megoldás erre is. Az egyes csoportokat célzó programok már kezdenek megjelenni: például a „Nő az esély” nemzeti társadalmi felzárkóztatási program a roma nők elhelyezkedését segíti, és készülőben egy másik, amelynek célja a roma lányok iskolai lemorzsolódásának megakadályozása.
Balogh Lídia szerint fontos lenne döntéshozói helyzetben levő személyekként, és kihasználatlan erőforrásként tekinteni ezekre a csoportokra is.
7. A tagszervezetek projektjei
A tagszervezetek hálózatai című kerekasztal-beszélgetésben a workshopok vezetői mutatkoztak be.
A Női Érdek projektjének címe: „Egységes női hang – egyenlően hallható?” a gender és a média összefüggéseivel foglalkozik, és a norvég civil alap támogatásával indult el. A Nőkongresszuson kívül az első olyan alkalom, amikor a Női Érdek a közpolitikai monitorozásból kilép. Céljuk, hogy az újságírók genderetikai szempontból megfelelően közelítsék a témákat, és egyúttal a civilek felkészítése a hatékonyabb kommunikációra.
Partnereik: a Független Médiaközpont, az X Kommunikációs Központ, a norvég újságíró-szövetség és egy, tagszervezetük, a Magyar Cserkészlányok Szövetsége segítségével talált izlandi női civil szervezet. A célokhoz tartozik a közvélemény érzékenyítése is: a média egyfajta közvetítő a szakma/politika és a közvélemény között.
A projekt keretében egyetemi vitafórumokat is tartanak (az első a Corvinuson volt Tus vagy retus? Lehetek egyszerre szép és okos? címmel), valamint leford
