Csakúgy, mint a hagyományos-hierarchikus nemi szerepek féltő dicsőítése, a liberalizmus és a politikai korrektség püfölése is garantált siker a mai Magyarországon. Mind a feminizmus, mind az emberi jogi szemlélet szintén könnyű préda – nem kevésbé a g betűs szó, ami valóságos mumus. Autentikus jelentése itthon egyiknek sem közismert, így hát kézenfekvő és hatásos az extrém külföldi túlkapásokat segítségül hívó, orwelli víziókat is belebegtető hangulatkeltés. Meg persze a csúsztatás – hiszen az alt-right előadó Milo karrierjét sem az ellene tüntető diákok törték derékba, hanem a saját meggondolatlan határátlépése.

A feminizmus nem egységes – irányzatai közül csak egy a liberális feminizmus. Léteznek baloldali vagy akár konzervatív feministák is, sőt akadnak olyan, magukat szintén feministának mondó emberek, akik már-már jobban gyűlölik a liberalizmust, mint a patriarchátust. Az egyik legelterjedtebb irányzat ma az interszekcionális feminizmus – tudom, bonyolult, de, ellentétben a „genderizmussal”, „gendermozgalommal” és „genderfasisztával”, legalább létező szakkifejezés. Ez az irányzat a nők hátrányos helyzetét más elnyomási formákkal metszetben szemléli: azt vizsgálja, hogyan hatnak egymásra az elnyomási formák, és ezt figyelembe véve a lehető legkomplexebb megoldásokra törekszik. Szó sincs tehát a nemi egyenlőtlenségekre való kizárólagos fókuszálásról, épp ellenkezőleg: a nemi szerepekkel kapcsolatos diskurzust kizárólag a feminizmus ellenlábasai igyekeznek holmi „nemek harcává” degradálni.

Az irányzatok közt nincs konszenzus abban, hogy a női vagy férfi mivoltot milyen mértékben határozza meg a szocializáció. Abban viszont minden feminista egyetért, hogy a nemiségnek van társadalmi összetevője is (ennyit arról, hogy hormonokkal magyaráznánk a világot). Ezt a kiindulási alapot áltudománynak beállítani és a fényevéssel egy szintre helyezni nem más, mint az antropológia, a történelem és a pszichológia vonatkozó eredményeinek figyelmen kívül hagyása, egyben a Harvardon, Oxfordban, a Sorbonne-on vagy akár a Bécsi Tudományegyetem teológia fakultásán folyó munka bírálata.

Az egyes nemekkel társított sztereotípiák és szerepelvárások összessége a társadalmi nem, azaz gender. Ennek különféle megnyilvánulási formáit vizsgálja a társadalmi nemek tudománya, azaz a gender studies. Ugyan mi ördögtől való van például a kánonból kiszorított nőírók munkásságának feltárásában? Miért ne járhatnánk utána, hogy a nyelvhasználatunk, vagy éppen a média és a populáris kultúra miként jeleníti meg és termeli újra a nemi sztereotípiákat? Hol a probléma abban, hogy egy történészt foglalkoztat, a nők hogyan éltek? Miért ne lenne tudományos szempontból releváns, hogy a különböző korokban miként vélekedtek a nők oktatásáról? Miért ne lehetne leleplezni a mainstream filozófia férfiközpontúságát és ebből eredő részrehajlásait? Pontosan mi a gond azzal, ha megnézzük, hogy egy-egy szociálpolitikai intézkedés vagy költségvetési döntés hogyan hat a férfiakra és a nőkre? Ezekhez hasonló kérdésekre keresi ugyanis a választ a gender studies – aminek szerteágazó témáival a fundamentalista-konzervatív eredetű (és szélsőjobbos érdekektől sem mindig mentes) lejárató ideológia helyett érdemes például a Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat vagy a teljes hazai bibliográfiát tartalmazó Nővértéka – Nőjogi és Gender Tudástár böngészése révén ismerkedni.

Ahogy nőnek és férfinak is sokféleképpen lehet lenni, a társadalmi nemek tudományát és a feminista aktivizmust is számtalan módon, belső vitáknak is teret adva lehet művelni. Nem létezik feminista biblia vagy bíróság, amely útmutatást ad a „helyes” feminizmusról. Már csak ezért is abszurdum a diktatúrákkal vont párhuzam – meg azért is, mert a feminizmus nevében soha nem öltek embert. Feministák viszont váltak már nézeteik miatt gyilkosság áldozataivá a francia előfutár Olympe de Gouges-tól a magyar antifasiszta Mellerné Miskolczy Eugénián át az afgán forradalmi nőszervezetet megalapító Meenáig. Inkább diktatórikus az a törekvés, hogy a nőmozgalom befejezésének időszerűségét egy férfi akarja meghatározni – minden ilyen, jogosultságtudattól túlfűtött próbálkozás csak újabb bizonyíték arra, hogy a feminizmusra még igenis szükség van.

A szüfrazsettek sem üres formaságnak akarták a szavazati jogot, hanem eszköznek. „A magyar nő egyenjogúsítása minden téren” – hangzott a 20. század eleji Feministák Egyesületének célkitűzése. A mai feminizmus a klasszikusnak nem eltorzítása, hanem következetes folytatása. A jogi egyenlőséggel ugyanis még messze nem valósult meg a teljes egyenjogúság, mert a szexizmus (az egyik nemet, általában a nőket alacsonyabb rendűnek tartó előítélet) átszövi a nők életének minden területét a munkahelytől a magánéletig. Ott van az állásinterjún, amikor egy nőt törvényellenesen arról faggatnak, hogy mikor tervez gyereket, ott van a programozó nő szakmai kompetenciájának megkérdőjelezésében, ott van a legtöbb családban jellemző munkamegosztásban, ott van az utcán a férfiak ciccegésében-beszólásaiban, és ott van a parlamentben, amikor a férfi képviselő odakiabál kolléganőjének, hogy vetkőzzön. Ott van a közbeszédbe bekapcsolódó nő szexuális életét firtató kommentekben, ott van a felfogásban, miszerint a nőnek kell összetartani a családot (és ezért tűrnie kell a megalázást), legszélsőségesebb formájában pedig ott van az ellenkezni merészelő nőre emelt kézben, és az elköltözni merészelő feleségbe szúrt késben.

Ezért beszél a szakirodalom, valamint az ENSZ, a WHO és az Európa Tanács nemi alapú (gender-based) erőszakról. Ez egy rendszerszintű probléma. Az, hogy ezt kimondjuk, nem bélyegzi meg azokat a férfiakat, akik nem bántalmaznak nőket. Az Isztambuli Egyezmény kihirdetésének köszönhető felfejlesztett intézményrendszer a bántalmazás férfi- és gyermekáldozatainak is segítséget fog nyújtani.

Addig pedig nagyon várom, hogy a „genderőrülettől” a takarót fejükre húzók, az áldozatvédő civil nőszervezeteket ellehetetlenítők-kifigurázók és az Isztambuli Egyezmény ellen ágálók végre legalább egy bántalmazott férfin segítsenek. Eddig ugyanis – talán mert nem marad idejük a nőellenes agitáció mellett? – ez még nem történt meg.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.03.04.