Tudatos gyermektelenség c. cikkünk kommentjei között sokat beszélgettünk arról, hogyan viszonyul környezetünk, társadalmunk az anyasághoz. Olvasónk küldte ezt az írást, személyes hangvételű cikke arról, hogyan rombolja le a hímsovinizmus a nőiségünket mind a szülésnél, mind a párkapcsolatunk viszonylatában. Köszönjük!

Legyen ez az írás annak a fiatal lánynak és édesanyjának a gyógyulására, akiknek a történetét nemrég ismertem meg. Adja az Ég, hogy minél kevesebb sebhely maradjon számukra az elmúlt évek eseményeiből.

Amikor egy gondolat megérkezik az életembe, mindig érkeznek hozzá emberek is. Ismeretlenek és ismerősök, akik egyszer csak megnyílnak és elmondják, hogy... (Ahogy mondani szokták, amikor kész a tanár, megérkezik a tanítvány is. Én most egyszerűen vonzom azokat az embereket, akiknek ebben és tőlem van szükségük segítségre.) És furcsa módon a történetek nem nagyon különböznek. Mindig van egy tipikus váz, amire felfűzhetők, persze egyéni díszítésekkel, de szépen sorakoznak a gyöngyök.

Így történt ez most is, amikor a családon belüli erőszak megérkezett az életembe.

Így volt a szüléssel kapcsolatban is.

Egyszer csak elkezd működni egy paradigma, amiből már nem lehet kilépni, lehull a lepel, összeáll a kép, minden momentum értelmet nyer. Ennek a paradigmának most sokkal több a társadalmi vonatkozása, mint amikor a szülés háborítatlanságának fontossága érett meg bennem. De nem véletlen, hogy ez a két gondolat kerül egymás mellé. Mert mindkettő esetében ugyanaz a mechanizmus működik. A hatalom gyakorlása és megtartása.

Persze ez így nagyon sommás és biztos vagyok benne, hogy csak azok értik, akik már kicsit elmélyedtek a témában. Talán mire a végére érek tanulási folyamatnak, tudok majd olyan mondatokat írni, amik ilyen egyszerűek, és bárki számára érthetőek.

Vannak a nők, akik ilyenek meg olyanok, de egyszer csak egyformák lesznek. Egy tükörben, amit a szeretett ember tart eléjük, valami olyat látnak, ami sehogy sem illik ahhoz a képhez, amit ők magukról tudnak. Ebben a tükörben a nők irányításra szorulnak, döntésképtelenek, információhiányban szenvednek, alig szerethetők, követelőzők, nem jól kommunikálnak, nem törődnek eleget a környezetükkel, szeretteikkel. Pedig ezek a nők elkormányozzák a család ügyes-bajos dolgait, tájékozódnak, hogy felelős döntéseket hozhassanak, beszélgetni szeretnének, ha problémát észlelnek és megoldást keresnek rájuk, kérnek, újrafogalmaznak, másképp mondják, összetartják a családot. Mi az oka annak, hogy ezek a kívülről jövő megítélések és a belső kép ennyire különbözik egymástól? Ezek a nők megkeserednek, elszürkülnek, magányosak lesznek, szeretetre vágynak. De a tükör nem változik, illetve ők változnak a tükörhöz. Nincs kivétel. A legerősebbek, a legszebbek, a legimpulzívabbak, a legkreatívabbak, mind így járnak. Miért?

A szülés csak egy nap az életünkben, de örökre beég és mindennap ott van velünk, ahogy a gyermekünk is. Minden sérülésével, minden fájdalmával, megaláztatásával, örömével, extázisával, mindig ott van. A nőiségünk teljesedhet ki benne vagy omolhat össze egy életre.

A párkapcsolatunk állandó, nem egy különleges nap. Mégis beég, bár ez nem a billog hirtelen fájdalma, hanem a lassú, de annál fájdalmasabb folyamatos égetés. És ez is ott támad, ahol a szülés: a női oldal erőinek megnyirbálása, megcsonkítása, igába hajtása a cél. Miért?

Amióta olvasok és beszélgetek erről a kérdéskörről, egyre világosabb, hogy nem más motiválja ezeket a történéseket, mint a hatalom megtartása, gyakorlása. Ez a hatalom férfihatalom. A férfiak uralma a nők fölött burkoltan, láthatalan tintával megírva. Ott van a megfogalmazásokban, ott van a szóhasználatban. És nem csak a férfiak működtetik, hanem a nők nagy része is. Működtetik, hisz "önvizsgálatot" kell tartaniuk, ha valami nem úgy történik, ahogy a felettesük (férjük, partnerük) gondolja, és büntetést is kapnak, ha nem jól viselkednek. Első körben szeretetmegvonást, később gúnyt, és így tovább. Működtetik, mert kilépni belőle borzasztó nehéz, és sokkal könnyebb azt mondani, így van ez jól, a nő a hunyó, mert "provokál", "sárkány", "beszól mindenért", "semmi se jó neki".

Nézzünk egy példát: párkapcsolat, házasság, születik egy baba, akit alapvetően az anya gondoz, a nap 24 órájában, plusz ellátja a házimunkát, kormányozza a családot. Apa hazajön és "segít" a baba körüli teendőkben. Miért "segít"? Mert emögött a szó mögött az az előfeltevés bújik meg, hogy a gyermek ellátása a nő feladata, apa csak besegít. Nem "kiveszi a részét" a gyermek gondozásából, hogy az anya is személyes időhöz jusson, hanem segít.

Önfeláldozóan, a neki járó szabadidejéből "áldoz" a családra. Amikor ezt látja egy kívülálló, azt mondja: "milyen jó apa". Pedig csak apa. Azt teszi, ami tőle elvárható, amit a gyereke elvár tőle. Nem az anya. Bár ő is nyugodtan elvárhatja. Azzal már ne is fűszerezzük a történetet, hogy az anya dolgozik is... akkor van ám az igazi "segítség". Mert apa esetleg még el is viszi a gyermeket a műintézménybe, ahol vigyáznak rá.

De a nő egyszer csak "fellázad". Valami nem stimmel és ennek hangot ad. Attól, aki évekig csak hallgatott ez furcsán hat. És mi történik? Bármi! A hétköznapi hímsovinizmus piramisának alján a "nem jól mondod", "rosszul kommunikálsz" mondatok vannak, aztán a hallgatás, a demonstratív, kényszerítő, ledermesztő hallgatás következik. A totális szeretetlenség, amikor már semmi másra nem vágysz csak egy emberi szóra. De nem kapod,
mert a hímsovén manőverek alapja az a férfi felsőbbrendűség, amit a rosszul értelmezett  zsidó-keresztény hagyomány hosszú évszázadok óta beleégetett a mindennapjainkba, a gondolkodásunkba, láthatatlanul odaírta és a nyelvben is kő keményen működteti. Érdekes meglátni, mennyi-mennyi szókapcsolat, napi fordulat táplálja ezeket a sémákat. Nem kapod azt, ami az éltető erő lenne az életben. Ugyanilyen a túszként fogva tartottak lelkiállapota is.

A lelki megtörés az alapja ennek a folyamatnak, piramisnak, mely így néz ki a hivatkozott könyvben:

• HALÁL
• NEMI ERÕSZAK
• ÉGÉSI SEBEK
• CSONTTÖRÉS
• RÚGÁSOK
• POFONOK
• LÖKDÖSÕDÉS
• FENYEGETÉS
• SZÓBELI ERÕSZAK
• HALLGATÁS
• GÚNY
• HÉTKÖZNAPI HÍMSOVINIZMUS

Ugyanezt elmondhatjuk a születésnél is. Az anya szeretettel várja a gyermekét, tájékozódik, "akar" ezt meg azt, aztán kap "valamit". Ha fellázad, szintén bármi lehet a kimenetel. Mert hogy jön ő ahhoz, hogy tudni akarjon dolgokat a saját testével kapcsolatban, hogy jön ő ahhoz, hogy rendelkezni akarjon felette? Hisz ő most egy tökéletes inkubátor, ami a gyermek kihordására szolgál, akit megszülesztenek férfi módra, ahogy a férfiak által leírt tankönyv mondja, mert ha nem hozod a tankönyvet, kapsz ezt meg azt! Viselkedj hát, ne kiabálj, ne akarj mozogni, enni, inni, egyáltalán, ne zavard a vajúdásoddal az orvosod. 

Legyél jókislány, aki mindent eltűr és elfogad, hiszen minden a gyermeked érdekedben történik. Ha nem vagy elég jó, majd kapsz egy-két jó mondatot a személyzettől, ami friss gyermekágyasként bevésődik, beég az agyadba, és még 30 év múlva is emlékezni fogsz rá.

Ha netán a történtek után „gyermekágyi depressziód” lesz, az is csak a te alkalmatlanságodat bizonyítja. Még arra sem vagy jó, amire a természet rendelt!

Mi történik a nőben, ezek hatására? Elveszti az önbizalmát, önértékelését, hiábavalónak érzi a saját magával való törődést, nem szereti önmagát. Miért is tenné, hisz nem képes bánni a testével, nem tud szülni, nem tud önállóan dönteni, gyereket nevelni, a lakás sincs mindig rendben, a gyerek sincs ellátva rendesen és ráadásul ingyenélő, akit eltart a férje. Lehet egy ilyen nőt szeretni? Szeretheti valaki önmagát, ha ez a kép áll előtte nap mint nap?

Aztán az uralkodó vérszemet kap, hisz elérte a célját, megtörte az áldozatot, a kezében van.

Ha innen valaki fel akar állni, nehéz dolga lesz. Egy tiltakozás, és indul a fizikai erőszak.

Ezért a piramis. Mert egyre szűkül a nő mozgástere, és egyre durvább a hatalom birtokosának reakciója.

Mit kap az, aki mégis kilép?

Aki kommunikálja a külvilágnak, hogy mi történik vele...

Aki lépéseket tesz a biztonság megteremtéséért...

Kételkedést, áldozathibáztatást, elfordulást, a szemek becsukódását.

Nem vagy egyen-állampolgár? Gondolkodni akarsz?

Szil Péter pszichoterapeutát idézném szabadon: Érzéseid ellentmondanak a gondolataiknak? Úgy érzed , nem önmagadat alakítod a saját életedben? Nem tudod, hogyan értelmezd a tested jelzéseit? Béklyónak érzed a "hagyományos" férfi-női szerepleosztást? Változást akarsz elérni, de kifogytál az eszközökből és nem érzékelsz semmiféle haladást?

Igen valami nagyon diszharmonikus ezekben a párkapcsolatokban és a szülésekben is. A test bölcs és jelez. Az agy túl "okos" és elhomályosít. Nem tanulunk meg a testünkre figyelni, pedig nagyon fontos lenne. Sztereotípiák, a "kell"-ek mozgatnak minket, ami sokszor nem a mi utunk. De a közösség elvárásai erősek és nincs erő lépni, megtalálni azt, ami csak nekünk, csak a mi gyerekeinknek, csak a mi életünknek jó. Ez a közösség, a társadalom
nagy része azt várja a nőtől, hogy találja meg a nagy beteljesülést, kielégülést a házasságban, a gyereknevelésben és a férje szolgálatában. Akkor jó anya, ha önmagát feláldozva, a családnak mindent alárendelve szolgál. Szóba sem kerül, hogy a család akkor működhet jól, ha mindenki harmonikusan élhet benne. Önmagával és a családja tagjaival. Nem, a nőnek áldoznia kell, ha nem teszi, gondatlan, hanyag anya, rendetlen feleség. Pedig csak egy-két
közös estére vágyna a férjével, esetleg kulturális programra együtt vagy akár egyedül, egy-egy barátnős kikapcsolódást, bármit, ahol ő is töltekezhet, hogy aztán adni is tudjon.

A szüléssel kapcsolatban elvárják tőlünk, hogy mi is hunyjunk szemet afölött, ami fölött ők már szemet hunytak. A párkapcsolatban pedig azt várják, hogy hallgassunk, hisz az nem lehet, hogy ez az ember... De igen. Lehet. Az miért lehet inkább, hogy a nő hazudik, kitalálja? Erre valahogy senki nem gondol.. A "hivatalos" igazságszolgáltatás is csak olyan mint a társadalom többi tagja. Ott is csak megaláztatást és kételkedést kapsz, ha kinyitod a szád. Légy jókislány, ne akarj sokat.

Bizonyítsd te, hogy nap mint nap rettegésben tartanak, hogy bántalmaznak, hogy veszélyben vagy. Nem elég jók a papírjaid? Csontod nem tört, nem rúgott beléd, nem ütötte meg a hasad, mikor a gyerekét vártad? Akkor nem is olyan nagy a baj! Jaj, hát a törvény nem jó!!! Nem elég akut a helyzet. Hova menjen szegény ember télvíz idején? És ha megfagy?

Tűrj, hisz egy nőnek tűrni kell. Tartsd össze a családot, hisz egy nőnek ez a feladata. Gondoskodj a jó párkapcsolatról, hisz ez is a nő feladata. Ahogy a tiszta ruha, a tiszta lakás, a gondozott, jólnevelt gyerekek. Ja, és ne feledj este az ágyban készséges és izgalmas szerető lenni, már, ha a TV és a sör még erre alkalmassá teszi a férjedet. De akkor mi a férfi dolga?

Szerinted?

Ismerős? Te így gondoltad? Törvényszerű?