Hat, jó házból való nő állt 1917. június 27-én bíróság elé Washingtonban. Nem a megszokott tolvajok, alkoholisták vagy prostituáltak. Egy egyetemi hallgató, egy ápolási szakkönyvek szerzője, egy ismert kampányszervező, két volt tanítónő ... A vád ellenük „a közlekedés akadályozása”. Valójában a Fehér Ház előtt álltak csendesen, a kezükben transzparensek, amelyek arra szólították fel Woodrow Wilson elnököt, hogy támogassa több évtizedes harcukat egy mondat bekerüléséért az alkotmányba: „Az Egyesült Államok polgárainak szavazathoz való jogát nem tagadhatja meg vagy nem korlátozhatja nemi alapon sem az Egyesült Államok, sem bármelyik állama.” (2003 október, American History)

1879. július 28-án Brooklynban született Lucy Burns, negyedikként egy nyolcgyermekes családba. Apja nem tett különbséget gyerekei között, fiait-lányait egyaránt taníttatta, így Lucy a Vassaron végzett, majd 1906-ban Európába utazott nyelveket tanulni. Két évet a berlini egyetemen töltött, egyet Bonnban, majd tanulmányait Oxfordban folytatta. Megismerkedett az angol szüfrazsettekkel, barátságot kötött Emmeline és Christabel Pankhursttel, belépett a WSPU-ba (Nők Szociális és Politikai Egyesülete) és otthagyta az egyetemet. 

Angliai tartózkodása idején barátkozott össze a szintén amerikai Alice Paullal, 1912-ben visszatértek az Egyesült Államokba és elkezdték közös munkájukat. 1913-ban egyesületet alapítottak Congressional Union for Woman Suffrage néven, három évvel később ebből alakult a National Woman's Party.

Az égővörös hajú, temperamentumos Lucy az Angliában megismert keményvonalas módszereket alkalmazta, társaival a Fehér Ház előtt demonstrált, hatalmas tüntetéseket szervezett, amelyeken gyújtó hangú beszédeket tartott. 

Többször bebörtönözték, végül a rosszhírű Occoquan-ba került, ahol a rabok szennyben, férgek között éltek, tisztálkodási lehetőség gyakorlatilag nem volt, egy szappant használtak közösen a fertőző betegekkel. Lucy követelte, hogy politikai fogolyként kezeljék, ezért a börtönigazgató, William Whittaker a cella rácsaihoz bilincseltette. A bebörtönzött szüfrazsettek éhségsztrájkot kezdtek, és amikor nem voltak hajlandók befejezni, erőszakkal táplálták őket (orrlyukon levezetett szondával), ami komoly fájdalmakkal, sérülésekkel járt.

A kegyetlen módszerekről tudomást szerzett a sajtó, és a közvélemény, amely eddig ellenszenvvel vagy közönyösen viszonyult a szüfrazsettekhez, a pártjukra állt. A kormány, amelyik eddig minden, még törvénytelen eszközt is bevetett, hogy elhallgattassa a nőket, kénytelen volt taktikát váltani. Vizsgálatot indítottak, és végül – minden magyarázat nélkül – valamennyi bebörtönzött szüfrazsettet szabadon engedték. Néhány hónappal később a fellebbviteli bíróság kimondta, hogy letartóztatásuk és fogvatartásuk törvénytelen volt.

Kiszabadulásuk után két évvel, 1920. augusztus 26-án az Egyesült Államok törvénybe iktatta női állampolgárai választójogát. 

A törvény elfogadása után Lucy Burns visszavonult a politikától, hazaköltözött Brooklynba, és szülés közben meghalt huga kislányát nevelte. 1966-ban, szülővárosában halt meg. 

Alakját a Vasakaratú angyalok (Iron-Jawed Angels) című film idézi meg.