A családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállásáért való küzdelem során a Nők Lázadása Csoport felületein olvasható hozzászólásokban is többször felmerült az az érv, hogy "míg a nőket nem védi semmi, állatvédelmi törvény bezzeg van." Ezt én - aki feminista vagyok ÉS állatvédő - egy nagyon rossz megközelítésnek gondolom. Hogy miért? Ezt szeretném elmondani okt. 4., az Állatok Világnapja alkalmából.

1. Az erőszak elleni küzdelem formái

Az erőszaknak több csoport az elszenvedője: nők, gyerekek, nők illetve gyakrabban más férfiak által bántalmazott férfiak, más fajok, más nemzetek, kisebbségek tagjai, más vallások képviselői, homoszexuálisok, transzneműek, esetenként a valamilyen (minimum részben) választott másságot képviselő emberek (pl. szubkultúrák tagjai, tetoválást viselők, stb.), és mindemellett az állatok, és a környezetünk.

Az erőszak, elnyomás, diszkrimináció különböző formái (iméntiek alapján: szexizmus, rasszizmus, homofóbia, állatkínzás, stb.) ellen különböző egyesületek, civil szervezetek küzdenek, és egy szervezet általában az erőszakot elszenvedők egy csoportjára koncentrál. Ez így praktikus, DE közben ne felejtsük el, hogy az erőszak MINDEN felsorolt formája egy tőről fakad: a felsőbbrendűség hegemón képzetéből. Nők elleni erőszak, kevésbé privilegizált férfiak elleni erőszak, háború, nőkre, férfiakra vagy gyerekre irányuló zaklatás, nemi erőszak, mások kizsákmányolása, a (nem elnyomó) másság elutasítása, az állatkínzás - ezeknek a gyökere mind egy: olyan fajta előjogok képzete, amit civilizált férfi is elutasít, de amit - helyzetüknél, szocializációjuknál (és nem valamiféle alaptermészetüknél!) fogva - férfiak gyakorolnak nagyobb arányban, és nők vesznek nagyobb arányban észre. (Nézzük meg a nemek arányát az erőszakos bűncselekményt elkövetők, illetve az önkéntes civil szervezetek tagjai, pl. az állatvédők közt.)

Ráadásul a különböző csoportokra irányuló erőszakformák általában nem külön szálon futnak: pl. aki szexista, az nagy eséllyel rasszista és homofób is egyben (aki egy szempontból nem tudja elképzelni az egyenrangú másságot, annak általában más szempontból sem sikerül...), valamint sok feleség- és gyerekverő kezdi állatkínzóként a bántalmazói 'karrierjét". 

Így hát nem csak szomorú, de egyenesen tévútra is vezet, ha a különböző erőszakellenes csoportok versenyeznek, és fújnak egymásra az elért (általában kevés) figyelemért, eredményekért. Sajnos azonban a társadalmunkban még ez az uralkodó attitűd - ha egy helyi újság hírt ad arról, hogy állatvédők megmentettek négy kidobott kismacskát, borítékolható a hőbörgők megjelenése: "bezzeg az állat fontosabb, mint az ember." Holott, lássuk be, egy állat megmentésétől soha egy embernek nem lett rosszabb. Sőt, hosszútávon még jobb is lehet.

Az erőszakellenes célkitűzések hosszútávon nem gátolják, hanem SEGÍTIK egymást. Nyugat-európai országokban a nőjogi és gyerekvédő szervezetek együttműködnek az állatvédőkkel, ugyanis nagyon gyakori, hogy utóbbiak a bántalmazott állat elkobzásakor családbántalmazást is észlelnek. A magyar Állatvédőrség is tett már lépéseket több hasonló ügyben.

Ők már belátták, amit mindannyiunknak be kellene: közös érdekünk, közös célunk a társadalomban tapasztalható erőszak MINDEN formájának csökkentése, így ha egy szervezet az áldozatok egyik csoportját segíti, az nem jelenti azt, hogy a többinek árt, vagy akár hogy megfeledkezik róluk!  (Ennyit arról a kifogásról, hogy a Nők Lázadása miért "emelte ki" a nőket mint áldozatokat, amikor ott vannak a gyerekek, a férfiak, stb. TUDJUK.)

2. Feminizmus és állatvédelem

Mindemellett, a nőkért.hu állatvédelem iránti elkötelezettsége, mely alkalmankénti cikkekben, és némileg gyakoribb facebook-posztokban nyilvánul meg, fennállásunk eddigi három éve során, nem egyszer váltott ki csodálkozást, értetlenséget egy-egy olvasónkból. Pl. felrótták nekünk, hogy ezzel eltérünk a fő célkitűzésünktől (nem térünk el - fent nagyrészt meg is válaszoltam, miért nem), 

Másrészt felmerült, hogy bizonyos állatvédelmi szervezetek (élükön a PETÁval - (People for the Ethical Treatment of Animals)) esetenként tárgyként használják kampányaikban a nőket, pl. meztelenkedés a bundaviselés elleni kampány részeként, vagy a hús szimbolizálása a női testtel, illetve egy angol lány tavalyi akciója, aki egy Lush üzlet kirakatában elszenvedte azt, amit a kozmetikai célú kísérletek során az állatokkal művelnek. Feminista szempontból mindez valóban kissé visszásnak tűnik, de a személyes véleményem az, hogy a résztvevők önkéntessége, saját döntése itt aligha vitatható (másrészt mindez nem jellemző az állatvédelem egészére, ráadásul attól, hogy léteznek kifogásolható módszerek, magának az ügynek a jelentősége nem sikkad el).

Meggyőződésem, hogy az általunk propagált tudatos nőképpel nem hogy nem ellentétes, de egyenesen összhangban van az általunk szintén gyakran felvetett felelős állattartás, illetve tudatos fogyasztás igénye. A harminc éve fennálló német feminista magazinban, az Emmában ez nem kérdés, és soha nem is volt az. Ahogyan az előítéletek formái általában halmozottan jelentkeznek az előítéletes embernél, az empátia sem lehet egyirányú, nem szabad, hogy az legyen.

Amerikában és Nyugat-Európában már közismert jelenség a vegán feminizmus  - a magyar társadalom még nem igazán érett erre, mert előbb az állatvédelem elveinek betartásáig kellene eljutnunk (megfelelő tartási körülmények, felesleges szaporulat elkerülése ivartalanítással, stb.) - az állatjogok már a következő lépcső: az állatvédelem újabb és radikálisabb iránya az Animal Rights Movement, mely nem csak az állatkínzást és a kozmetikai célú állatkísérleteket utasítja el, hanem elvei azt is magukban foglalják, hogy az állatokat táplálkozásra illetve orvosi célú kísérletezésre sem szabad felhasználni.

A környezettuddatosságra, környezetvédelemre nagy hangsúlyt fektető, a környezet károsítását a nők elnyomásával párhuzamba állító ökofeminizmusnak létezik egy vegán iránya, mely a húsevést a hegemón maszkulin attitűddel azonosítja. (Carol J.Adams, The Sexual Politics of Meat: A Feminist-Vegetarian Critical Theory)

Újra és újra felmerülő kérdés, hogy szükséges-e eddig elmenni, azaz lehet-e hiteles állatvédő, aki nem vegetáriánus, és/vagy állatokon tesztelt gyógyszerekkel kezeli magát. Az én személyes pozícióm szerint (fenntartásokkal és némi kényelmetlen érzéssel bár, de) igen. Első lépésben az állatkínzást és a felesleges, kozmetikai célú állatkísérleteket kell felszámolni, illetve a haszonállatok tartását valamint az orvosi célú állatkísérleteket (ennek irányában történtek már lépések) szigorúan szabályozni - ha ez megvalósul, akkor lehet tovább gondolkodni.

Tehát, még ha olyan következetesek nem is tudunk lenni, mintaz animal rights aktivisták, tegyük meg, amire képesek vagyunk: legyünk felelős állattartók, ha a környezetünkben állatkínzást látunk, tegyünk ellene, és részesítsük előnyben az állatokon nem tesztelő cégek termékeit.

Ezzel nem csak az állatoknak teszünk jót, de a korai feministák emlékének is adózunk. Kevésbé köztudott tény ugyanis, de sok szüfrazsett egyben állatvédő is volt, a két mozgalom kibontakozása majdnem egybeesett.

3. Nők, köztük feministák, mint kiemelkedő állatvédelmi aktivisták

Mint említettük, a nők kezdetektől fogva érzékenyebbnek bizonyultak az elnyomás minden formájára, így az állatkínzásra: míg az amerikai szüfrazsettmozgalom a rabszolgafelszabadítással fonódott össze, a korai brit nőjogi aktivisták közt több olyan akadt, aki egyúttal az állatok viviszekciója azaz élve boncolása ellen is küzdött.

Köztük kiemelkedő az ír nőjogi és állatvédelmi aktivista, Darwin barátja és kemény kritikusa, író és újságíró, Frances Power-Cobbe, két, ma is működő, az állatkísérletek korlátozására irányuló szervezet alapítója (Society for the Protection of Animals Liable to Vivisection (1875); British Union for the Abolition of Vivisection (1898). Az Edward-kori Anglia kedélyeit alaposan felborzolta a "Brown Dog Affair": egy eszméleténél levő kutya kegyetlen élve boncolása 60 orvostanhallgató előtt. Az állatvédő nők a hideg racionalitást képviselő maszkulin tudományszemélet férfi híveivel küzdöttek. (Bár akadtak  természetesen jóérzésű férfiak, akik melléjük álltak!) Az élveboncolás viktoriánus gyakorlata és a vele szembeni aggályok visszaköszönnek H. G. Wells Dr Mureau szigete c., több filmfeldolgozást megélt regényében is. 

Coral Lansbury szerint (The Old Brown Dog: Women, Workers, and Vivisection in Edwardian England. The University of Wisconsin Press, 1985) a leszíjazott és megkínzott kutyában a nők saját szenvedésük tükörképére is ráismertek: a Brixton börtönben leszíjazott, orron keresztüli,rendkívül fájdalmas kényszertáplálásnak alávetett, éhségsztrájkoló szüfrazsettek illetve a "hisztériásnak" bélyegzett, nőgyógyászati műtóasztalra szintén leszíjazott, csiklóeltávolítással (!) illletve sterilizálással "kezelt" nők kínjaira. (Megj. Elaine Showalter The Female Malady c. könyvében olvashatjuk: 1. mint az 1. világháború idején a borzalmaktól idegileg megviselt katonák által kiderült, a "hisztériát" nem a méh (uterus - innen a szó) vándorlása okozza és nem női betegség, 2. a "hisztérikusnak" bélyegzett tüneteket nem a női mivolt, hanem a nők társadalmi korlátozottsága, elnyomott státusza, lehetőségeinek hiánya és - a viktoriánus társadalom normái szerint - elfojtott szexualitása okozta - ennek ellenére addig a férfi orvosok jó pár nővel elbántak a műtóasztalon és az elmegyógyintézetekben.)

Power-Cobbe munkásságát megelőzve, az első nagyobb kutya- és macskamenhelyet is egy nő alapította Angliában, Battersea-ben: Mrs. Mary Tealby. A szintén állatbarát Viktória királynő (kinek kedvenc kutyáját Dashnek hívták) örömmel vállalta a máig létező intézmény patronálását.

Szintén kedves és elhíresült figurája a viktoriánus kornak Elizabeth Barrett Browning kutyája, Flush - Virginia Woolf azonos című regényében az ő szemszögéből meséli el a költőnő Robert Browninggal kibontakozó szerelmét, szökését és későbbi életét. Hírhedten macska- és kutyabarát volt mindhárom Bronte-nővér is, különösen Emily.

További jelentős állatvédelmi aktivisták: Christine Stevens (az Animal Welfare Institute alapítója, 1951), valamint a PETA  alapítója, Ingrid Newkirk. Bármilyen kifogásolhatóak is egyes kampányfotóik, ők készítik az egyetlen hitelesnek mondható - és folyamatosan frissített - listát az állatokon tesztelő és nem tesztelő cégekről. Ezt használtam fel a fent linkelt, magyar viszonyokra adaptált listánk elkészítéséhez, mely itt található.