Nagy rajongója volt saját készítményeiknek, különösen a vaníliásnak, bár cukorbeteg volt. „Apánk mindig rákiabált: Rose, hagyd békén a fagylaltot” – emlékszik vissza Doris lányuk.Tovább olvasom
Betty Naomi Goldstein az Illinois állambeli Peoriában született 1921. február negyedikén. Apjának kis ékszerboltja volt, anyja a helyi újság női rovatát szerkesztette házasságkötéséig. Anyai nagyapja dr. Horwitz Sándor magyar emigráns.Tovább olvasom
Az 1879. december elsején Litvániában született Lena Himmelstein 16 éves korában az Egyesült Államokba emigrált, ahol varrónőként, heti egy dollárért kereste a kenyerét.Tovább olvasom
„A Cornellen és a Columbián egyfajta csodagyereknek tartottak, a tanárok rettenetesen elkényeztettek, azt mondogatták, egyike vagyok a legjobbaknak, és mindent megtettek értem. Előfordult, hogy az órarendjüket is megváltoztatták a kedvemért. Akkoriban kórházi nővér voltam. Délutánonként tizenkét órát dolgoztam, így nem tudtam bejárni az előadásokra. Úgyhogy megtörtént, a professzor délelőttre tette előadásait, amit hallgatni szerettem volna. Ezért volt, hogy nem foglalkoztam fizikával és kémiával, mert nem tudtam laboratóriumi gyakorlatokra járni... Szóval, azt hittem, én vagyok a világon az egyik legnagyobb, legkiválóbb matematikus. Amikor az MTP tagja lettem, rájöttem, hogy buta, tájékozatlan teremtés vagyok, aki azt se tudja, mi fán terem a számelmélet ...”Tovább olvasom
A The Grand Old Lady of Software (A szoftver nagyasszonya), Grandma COBOL (COBOL nagyi) és az Amazing Grace (Bámulatos Grace) kifejezésekkel becézett csöpp, törékeny asszony pengeéles eszű volt, gyakorlatias, határozott és mellesleg az Egyesült Államok haditengerészetének ellentengernagya. Tovább olvasom
"Nem fogok letérni a saját utamról csak azért, mert azok, akik jobbnak hiszik magukat nálam, ezt akarják."
"Amíg mások imádkoztak a változásért, én tettem érte."
Tovább olvasom
Rose Gorelick az oroszországi Minszk mellett született 1893-ban, egy nyolcgyerekes szegény rabbi családjába. Hatéves korától segített anyjának kis boltjukban, iskolába nem járt, számolni otthon tanult. Tizenéves korában egy helybeli rőfös alkalmazta, aki annyira meg volt vele elégedve, hogy rövidesen rábízta a bolt vezetését. Tovább olvasom
Anita Borg 1949. január 17-én született Chicagoban. “Anya azt mondta, hogy a matek szórakoztató, én meg hittem neki.” - felelte a pályaválasztása okát firtatóknak.Tovább olvasom