Az első nő a brazil parlamentben: Carlota Pereira de Queirós

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Az első nő a brazil parlamentben: Carlota Pereira de Queirós

április 04, 2017 - 01:30
Az első nő, akit beválasztottak a brazil parlamentbe.

Az első nő, akit beválasztottak a brazil parlamentbe és 1934-ben részt vett az alkotmány megszövegezésében. São Pauloban született 1892-ben, az ottani orvosegyetemen diplomázott 1926-ban. Az 1932-es alkotmányos forradalom alatt 700 nő részvételével szervezett tiltakozó megmozdulást. 1933-ban került be a parlamentbe, ahol az egészségügyi és oktatási bizottság tagja volt.  Alapító tagja és néhány évig elnöke volt a Brazilian Academy of Medical Women-nek. A National Congress feloszlatása után német, francia és svájci kórházakban dolgozott. 1982-ben halt meg.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Légrády Erzsébet, az első magyar nő, aki gyógyszerészdoktori címet szerzett (1874–1959)

december 27, 2016 - 17:05

A XX. század fordulóján leánygimnáziumok még nem léteztek, ezért a által 1869-ben alapított felső leányiskolában fejezte be tanulmányait, utána a Markó utcai fiúgimnáziumban tette le az érettségi vizsgát. Magister pharmaciae oklevelét 1905-ben szerezte meg a budapesti egyetemen, gyógyszerészdoktori képesítést 1906-ban kapott. Részt vett a hágai XI.

Adelheid Popp osztrák munkásnő, feminista (1869–1939)

december 27, 2016 - 00:57

A tizenötgyerekes bécsi munkáscsaládból származó lány tízéves korában kezdett dolgozni. Az SPÖ (Sozialdemokratischen Partei Österreichs) egyik gyűlésére bátyja vitte el. A párt vezetői felfigyeltek a jó fellépésű, a nők problémáiról hatásos beszédeket tartó fiatal lányra, segítették tanulni, továbbképezni magát.