Ruth Cardoso brazil antropológus, feminista (1930–2008)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Ruth Cardoso brazil antropológus, feminista (1930–2008)

október 10, 2012 - 18:32
Dona Ruth, ahogyan szólították, nem a szokványos ’first lady” volt, a saját jogán lett jelentős közéleti szereplő. Létrehozta a Comunidade Solidaria-t (szolidarista közösség), amely a legkülönbözőbb egyéni és társadalmi kezdeményezéseket - mint például az írástudatlanság és az éhezés felszámolása, ifjúsági tréningek - fogta össze, célja a szegények és a kiváltságosok közötti szakadék felszámolása volt.
„A latin-amerikai nők tudják, hogy dolgozni kell függetlenségükért, azért, hogy elfoglalhassák helyüket a gazdaságban és a társadalomban.” 
1930. szeptember 19-én született a brazíliai Araraquara-ban Ruth Vilaça Corrêa Leite. Antropológiát hallgatott a São Paulo-i egyetemen, itt ismerkedett meg Fernando Henrique Cardoso szociológussal. Az egyetem elvégzése után 1953-ban házasságot kötöttek, 55 évig éltek együtt, két lányuk és egy fiuk született. Az 1964-es katonai puccs után el kellett hagyniuk az országot, a házaspár Chilében, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Angliában élt, és az ottani egyetemeken tanítottak.  
 
1972-ben tértek vissza Brazíliába, Ruth ugyanebben az évben nyújtotta be és védte meg sikeresen doktori értekezését. Az első tudósok között volt, akik az ország nyomornegyedeiben élőkkel foglalkoztak. Munkatársa és később vezetője lett a Centro Brasileiro de Análise e Planejamento (CEBRAP) nonprofit intézetnek, ahol a szociológia, politikatudomány, filozófia, antropológia, demográfia területén dolgozó tudósok a brazil társadalom problémáival és a lehetséges megoldásokkal foglalkoztak. 
 
Az 1980-as évek elején Brazíliában megélénkült a nőmozgalom, feminista egyesületek alakultak. A Frente de Mulheres Feminista (Feminista Nőfront) tagjai jórészt az értelmiségi nők közül kerültek ki, ennek a tagja lett Ruth Cardoso is. A feminista nézőpontot népszerüsítették az egyetemeken, a kultúrában, a médiában. Vitaesteket szerveztek a Ruth Excobar szinházban, például olyan kényes témáról, mint az abortusz. 
 
Míg felesége a tudományos életet, Fernando Cardoso a politikát választotta, előbb a külügyminiszteri, majd a pénzügyminiszteri posztot töltötte be, majd 1995-ben az ország elnökévé választották. 
 
Dona Ruth, ahogyan szólították, nem a szokványos ’first lady” volt, a saját jogán lett jelentős közéleti szereplő. Létrehozta a Comunidade Solidaria-t (szolidarista közösség), amely a legkülönbözőbb egyéni és társadalmi kezdeményezéseket - mint például az írástudatlanság és az éhezés felszámolása, ifjúsági tréningek - fogta össze, célja a szegények és a kiváltságosok közötti szakadék felszámolása volt.
 
 
Sokat publikált az antropológia, társadalmi mozgások, emigráció, erőszak témájában. Részt vett a United Nations Foundation és több más nemzetközi szervezet munkájában, tudományos folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja, a National Council of Women's Rights tanácsadója volt.  
 
Ruth Cardoso 2008. június 24-én São Paulo-i otthonában szívrohamban halt meg.
 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Leela Dube indiai antropológus, feminista (1923–2012)

március 18, 2017 - 23:15

Tudományos pályafutása 1960-ban kezdődött a Sagar egyetemen, Madhya Pradeshben. 1975-ben Delhibe költözött. Az 1970-es években az Indian Sociological Society tagjaként nevéhez fűződik a nőkkel foglalkozó szociológiai kutatások elindítása. 

Néhány munkája: Visibility and Power: Essays on Women in Society and Development; Structures and Strategies: Women, Work, and Family; Women and kinship: comparative perspectives on gender in South and South‑east Asia; Anthropological Explorations in Gender: Intersecting Fields.

Szociológus és apáca, a szegénységben élő nőkért: Marie Gérin-Lajoie

június 09, 2017 - 01:04

Montrealban született haladó szellemű családba, apja ügyvéd, anyja a kanadai nőmozgalom egyik úttörője volt. 1911-ben végzett az anyja által alapított l’École d’enseignement supérieur-ben, ő volt az első francia-kanadai nő, aki Queébec-ben bölcsészdiplomát szerzett. A szegénységben élő nők sorsának javítását tartotta feladatának. Rendszeresen publikált a La Bonne Parole című lapban, tanulmányokban foglalkozott a szociális gondokkal. 1923-ban belépett az általa alapított Institut Notre-Dame-du-Bon-Conseil szociális munkát végző rendbe.

Amanda Labarca chilei tanár, diplomata, író, feminista (1886–1975)  

április 29, 2017 - 22:21

Az Instituto Pedagógico de la Universidad de Chile hallgatója volt, 1905-ben diplomázott. Posztgraduális tanulmányait a Columbia egyetemen és a Sorbonne-on folytatta. 1915-ben amerikai mintára létrehozta a Círculo de Lectura olvasóköröket nők számára, ahol a legszegényebbek is tanulhattak és művelődhettek. Ezekből nőtt ki 1919-ben a Consejo Nacional de Mujeres (Nemzeti nőtanács). A Partido Radical tagjaként 1922-ben törvénytervezetet nyújtott be a nők magán- és közéleti jogainak rendezésére.