A cselekvés szerelmese. Duczynska Ilona élete

„1976 ​májusában, a szigligeti Alkotóházban láttam először Duczynska Ilonát. Akkor jelent meg Budapesten a Schutzbund-könyv, voltaképpen erre az alkalomra érkezett haza… bécsi emlékeket idézett fel, a februári barikádharcokról mesélt, majd visszakanyarodott varázslatos gyermekkorához…” – írja Dalos György, és felidézi annak az esetnek a hangulatát, amikor mindnyájan az egymásnak mesélő Pilinszky Jánost és Duczyska Ilonát hallgatták. A fiatal író a történelem lapjairól már ismerte az 1918-as Galilei-per legendás hírű fővádlottjának nevét. Az iménti találkozás is hozzájárult ennek az életrajznak a létrejöttéhez. Az egykori romantikus forradalmárt, akit 1918. október 31-én a lelkes tömeg szabadított ki a börtönből, s utóbb az 1934-es bécsi munkásfelkelés aktív résztvevője volt, most igénytelen külsejű, idős asszonyként pillantotta meg. De belül nem változott: nemcsak szellemi frissességét őrizte meg, hanem azt a sugárzást is, amely a kivételes egyéniségekből árad. Duczynska 1919-ben hivatalosan Svájcba utazott, kiküldetése azonban több évtizedes emigrációval végződött. Csaknem harminc évi távollét után, először 1948-ban töltött néhány hónapot Magyarországon, majd újabb tíz esztendő telt el következő látogatásáig. Azután kialakultak itthoni kapcsolatai, sűrűbben járt haza – a leghívebb barátság Lengyel Józsefhez fűzte. Élénken érdeklődött a magyar szellemi élet minden megnyilvánulása iránt, s az ő szavára is figyeltek. Dalos György árnyaltan, számos ismeretlen dokumentum felhasználásával követi nyomon hőse változatos életútját.