május 2016

Szenvedélyes, lendületes játékáról volt híres. Családjában több híres művész volt, először zongoraművésznek készült, majd a hegedűt választotta, Hubay Jenő tanítványa volt a budapesti Zeneakadémián. Londonban telepedett le, szerte Európában és Amerikában tartott koncerteket, hamar népszerű lett. Klasszikus és kortárs műveket egyaránt játszott. Több kortárs zeneszerző írt neki darabot, köztük Bartók, Ravel, Vaughan Williams, Bartók Bélával több közös koncertje is volt.  

Művészcsaládba született 1821-ben, apjától tanult festeni. 16 éves volt, amikor egy düsseldorfi kiállításon szerepelt képe gyorsan vevőre talált. Kezdetben portrékat, tájképeket, falusi életképeket, háziállatokat festett, később csak állatképeket, főként macskákat ábrázoltak munkái. Rendkívül sikeres volt, Európa uralkodócsaládjai is rendeltek tőle képeket. Aukciókon felbukkanó képei ma is komoly összegekért kelnek el.  Az első nő volt, aki az Arti et Amicitiae művészegylet tagja lehetett.

Művészcsaládban született 1804-ben, Moschelesnél és Hummelnél tanult a párizsi konzervatóriumban, férje Aristide Farrenc, a híres fuvolás volt. Jeanne-Louise később a konzervatórium tanára lett, az egyetlen nő, aki ezt l9. században el tudta érni. Hamarosan egész Európában híressé vált, szimfóniáit Brüsszelben, Párizsban, Koppenhágában és Genfben adták elő, elismerő kritikákat kapott Schumanntól és Berlioztól. A Nonetto premierje 1850-ben hatalmas siker volt, ezen felbátorodva Jeanne-Louise a konzervatórium vezetőitől a férfiakéval megegyező fizetést kért. Kérését azonnal teljesítették.

1945. november 18-án az oklahomai Tahlequah-ban született Wilma Pearl Mankiller. Az "Emberölő" családi név egy régi katonai kitüntetésre eredeztethető, amelyet az kapott annak idején, aki megvédelmezte a faluját az ellenségtől.

1956-ban családja az állami indián áttelepítő program keretében elhagyni kényszerült addigi lakhelyét, San Franciscóba költöztek. Az 1960-as években Wilma csatlakozott az amerikai bennszülöttek aktivista mozgalmához, amely abban az időben új inspirációt kapott a harmadik világbeli nacionalista mozgalmaktól és az amerikai emberi jogi mozgalomtól.

Abigail Smith 1744. november 11-én született a Massachusettsbeli Weymouthban. Anyja a híres Quincy család sarja, apai felmenői pedig a helyi kongregacionalista egyházközség vezetői voltak. Bár nem vett részt intézményes oktatásban, Abigail, nővéreihez hasonlóan, szabad bejárást kapott apjától annak könyvtárába, sőt, apja biztatta őt az írásra is.

Tulajdonképpen nem is válaszról van itt szó, hiszen a Fekete Gyulával folytatott szóváltásból valószínűleg nem lehet érdemi vita. A dialógus tisztasága már a legelején elveszett, amikor Fekete Gyula a Hitel 1989/13. számában „átoperáltatásról” viccelődött, amikor „nemi fasizmust” emlegetett, és a feminizmust tette annak a magzatpusztító gyilkolási hullámnak fő okozójává, mely áldozatai számát illetően túltesz a fasizmus és a sztálinizmus együttes hekatombáin. Ezzel a hanggal méltatlan helyzetet teremtett, és – színvonaltalan vitát kezdeményezve – kizárta a valódi dialógus lehetőségét.

1989. szeptember 8. Írta: Bollobás Enikő

Aggasztónak tartjuk, hogy a magyar társadalom jelenlegi aktivizálódásában a nők nincsenek jelen; nem találunk igazán jelentős számban nőket az inkább férfiklubokhoz hasonlatos alternatív mozgalmak vezetői között, s hasonlóan nem jelenik meg a nőkérdés az új politikai mozgalmak programjában.

Előkelő családba született, Dublin közelében 1822. dec. 4-én. Élénken érdeklődött a tudományok iránt. Mindössze két évet járt iskolába, de azt is időveszteségként, sőt tanulmányai kényszerű félbeszakításaként (!) értékelte, hatékonyabbnak tartotta az önálló ismeretszerzést. 1838-ban végül szülei kivették az intézményből, mert gyengélkedő anyja helyett (aki kilenc évvel később meghalt) át kellett vennie a háztartást. Otthon tovább képezte magát, és - legalábbis az egyház által diktált formában - elvesztette a hitét. Amikor ez kiderült, apja elűzte a családi otthonból.

Jáván született 1879. ápr. 21-én arisztokrata családba. A jávai nők nem tanulhattak és serdülőkoruktól férjhezmenésükig nem hagyhatták el otthonukat. Kartini apja kapcsolatban volt a holland gyarmati hivatallal, és lányát Hollandiában iskoláztatta. Kartini nyelveket, történelmet, irodalmat tanult és megismerkedett az európai eszmékkel, életmóddal. Hazatérése után a hagyományoknak megfelelően nem hagyhatta el a házat, idejét levelezéssel töltötte. Levelezőtársai között volt Marie Ovink-Soer holland feminista is.

1863. január 14-én született. A japán feminizmus első hullámának kiemelkedő személyisége, Shoen néven írt. Eleinte a császári udvarban dolgozott, de úgy gondolta, hogy ez az intézmény túlságosan távol áll a világ valóságától, ráadásul az ágyasi rendszert megalázónak ítélte a nők számára. Végül otthagyta az udvart és minden idejét a nők jogaiért folytatott küzdelemnek szentelte. Külön figyelmet fordított a közép- és felső osztálybeli fiatal lányok kiszolgáltatott helyzetére.

Porosz katonacsalád lánya, tanári oklevelének megszerzése után Poznanban tanított. 1861-ben Lipcsébe költözött, ahol egy leányiskola igazgatójának nevezték ki (egyik tanítványa Clara Zetkin volt). 1866-ban Louise Otto-Peters-szel megalapították az Allgemeiner Deutscher Frauenverein-t (Német nők szövetsége).

Az első nő, aki a New York Times külföldi tudósítója és szerkesztőbizottsági tagja lett, olyan időben, amikor az újságírók csaknem kizárólag a férfiak közül kerültek ki. A második világháború kitörése előtti években Európa több vezetőjével készített interjút. 1936-ban első nőként kinevezték a Times szerkesztői bizottságába. 1937-ben Pulitzer díjjal tüntették ki, ő volt az első nő, aki ezt a komoly szakmai elismerést megkapta. 

A svéd feminista mozgalom egyik alapítója és vezéralakja Lundban született 1882-ben. Diákkorában az iskolai újságot szerkesztette, tanulmányai befejezése után újságíró lett. Első regénye Från det Jordiska Museet címmel 1907-ben jelent meg. Írásainak gyakori főszereplője a független, önálló, jogaiért harcoló nő. A női választójogi mozgalom egyik vezetőjeként ő képviselte a svéd nőket 1909-ben a londoni nemzetközi nőkongresszuson. 1913 és 1914 között társaival több, mint 350 000 aláírást gyűjtöttek össze a nők szavazati jogának törvénybe iktatásáért.

San Franciscoban a Dramatic Review, a  San Francisco Call és a Chronicle lapok munkatársa volt. 1903-ban New York-ba költözött, ahol a Leslie’s Illustrated Weekly alkalmazta fotós újságírónak. 1911-ben a Moisant School of Aviation-ban tanult repülni, sikeres vizsga után augusztus elsején az Aero Club of America-tól megkapta pilótaengedélyét. A Moisant International Aviators csapat tagjaként a repülést bemutató és népszerüsítő rendezvényeken vett részt. 1912. április 16-án hajtotta végre repüléstörténeti szenzációját a La Manche csatorna átrepülésével.