A kormány azért nem hirdeti ki az Isztambuli Egyezményt, mert nem ért egyet annak alapvetésével: nők és férfiak tényleges egyenlőségével

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

A kormány azért nem hirdeti ki az Isztambuli Egyezményt, mert nem ért egyet annak alapvetésével: nők és férfiak tényleges egyenlőségével

április 16, 2017 - 13:39
Antoni Rita beszéde a "Nem maradunk csendben!" demonstráción 2017. április 15-én.

Április 13-án a szegedi demonstráción. (Fotó: Török János, Délmagyar.hu)

- egy nagyon problémás, hangos és idegesítő nőügy. Civil vagyok – nőjogi aktivista, emberi jogi alapokon gondolkodó feminista. Nemzetromboló vagyok – most is ahelyett, hogy a konyhában vagy a szülőágyon teljesíteném ki a princípiumomat, itt vagyok az utcán és nő létemre a nyilvánosság előtt egy mikrofonba kiabálok.

Ezzel már önmagában is épp eléggé felrúgom a NER nőkkel szemben támasztott elvárásait,  de én még gender studiest is tanultam. Igaz, nem az úgymond „Soros-egyetemen”, ahogy az egyesületem sem kapott egy fillér Soros-pénzt soha. Tapasztaltam, hogy a kormánypárti sajtó számára az ilyesmi elképzelhetetlen – persze, mindenki magából indul ki –, de én a civil tevékenységemet önkéntes alapon, puszta meggyőződésből végzem. 

Most mégis itt vagyok, elmondom, miért.

Évek óta az Európa Tanács áldozatvédő dokumentuma, az hazai törvénybe iktatásáért, és évek óta látom, hogy a feladat alól, hogy a külföldön már bevált jó gyakorlatok szerint megvédje a bántalmazott nőket.

Februárban belebegtették az Egyezmény kihirdetését, majd nőnapi ajándékként visszakoztak, méghozzá egy úgynevezett Emberi Méltóság Központ véleményére hivatkozva, akik az egyezményt az ún. gender-ideológia trójai falovának tartják. Igen, jól értjük: egy homályos hátterű intézmény alaptalan és a gendertudománnyal köszönő viszonyban sem levő paranoiájára hivatkozva képesek elodázni a bántalmazott nők hatékony védelmét és a külföldön már bevált jó gyakorlatok bevezetését.

A hatóságok nagyon keményen felléptek, amikor a volt szó, és Gulyás Marcit is villámgyorsan elzárták, ellenben távolról sem ilyen szorgalmasak, ha a bántalmazót kellene a tevékenysége folytatásában megakadályozni és életveszélyben levő családtagjaitól hatékonyan távol tartani. 

Egy olyan országban, ahol a bántalmazott nők védelme olyan színvonalon zajlik, hogy egy asszonyverő politikus – a Balogh József – tettét 450 ezres bírsággal megússza, a volt partnere nemiszervét lúggal megcsonkító politikusrokon, dr. Bene Krisztián pedig az adófizetők pénzén fenntartott a nézők előtt – egy ilyen országban nem sürgős a hatékony áldozatvédelem.

És mi az állítólagos ok? A „gender” kifejezéstől való félelem, ami az Isztambuli Egyezmény szövegében a nemi szerepek társadalmi meghatározottságára utal. Mivel a nők elleni erőszak a nőktől és a férfiaktól elvárt társadalmi szerepek, így a férfi dominancia és a női alávetettség kitetőzése, az Egyezmény a megelőző intézkedések közt sorolja fel a nemi sztereotípiák leépítését és célként fogalmazza meg nők és férfiak tényleges társadalmi egyenlőségét.

És ez az, ami a kormánynak igazából fáj, csak ezt a 21. században már túl ciki lenne bevallani, ezért hivatkoznak olyan félelmekre, hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikációjától majd mindenki meleg vagy transznemű lesz.

Ezzel két legyet is ütnek egy csapásra, mert egyúttal szembefordítják a nők és az LMBTQ emberek ügyét.

De ne dőljünk be ennek! Legyünk egymással szolidárisak, mert valójában mindenki, aki nem felel meg a NER által egyedül elfogadhatóként előírt, középosztálybeli családon, heteroszexuális házasságon és konzervatív-hierarchikus nemiszerep-felfogáson alapuló ideálnak – vagy megfelel neki, de elfogadja embertársai sokféleségét és sokféle élethelyzetét! –, egy csónakban evez.

Lássuk meg a valódi okait annak a genderpániknak, ami miatt most is itt állunk, hiszen az Isztambuli Egyezmény és a társadalmi nemek tudománya mesterszak kormányzati megtámadása után a gender studiest szintén oktató CEU került sorra, majd (többek közt) a nemi egyenlőség szellemében és emberi jogi alapokon gondolkodó civilek következtek.

Lássuk meg a valódi okokat: a kormány valójában a férfi dominancia és a női alávetettség szereposztását nem akarja elengedni, és ezért kapálózik minden és mindenki ellen, aki és ami a nemek egyenlőségében és az emberi jogokban gondolkodik. Képes heti legalább egy nőt és havi legalább egy gyereket mint ideológiája járulékos kárait feláldozni.

Elég ránézni a parlament és a kormány összetételére, hogy megértsük, mennyi vesztenivalójuk van.

Urambátyám viszonyokon alapuló belterjes hatalmuk fenntartásának alapvető eleme a nők másodrendű állampolgársága, szülőgéppé degradálása – úgy, hogy mindeközben a ténylegesen szülő nőket nem becsülik meg, ahogy az sem. Persze, hiába tudnak gyereket felmutatni, ők sem felelnek meg a NER-ideálnak, ahogy a családon belüli erőszakot nem jó asszony módjára tűrő, hanem segítséget kérő nők is csak zavarják a nemi szerepekről felvázolt kormányzati idillt. A kormánynak lételeme az áldozathibáztatás és az elkövetőmentegetés, hiszen ők is bántalmazókat tűrtek és tűrnek meg maguk közt.

Szerdán a szegedi tüntetésen vettem részt – a helyi fideszes képviselő, Nógrádi Tibor a rendezvény végén azt mondta nekünk, hogy vegyük észre, milyen politikai, társadalmi folyamatok vezettek el a mostani tüntetésekig. Fogadjuk meg a tanácsát, csak menjünk vissza jobban az időben, mint ahogy ő gondolta: ne nyolc, hanem huszonöt évet. A jelenlegi helyzet annak köszönhető, hogy a rendszerváltás idején a nőket és a nőügyeket mint másodlagos fontosságú szereplőket és témákat félresöpörték.

, most is ezt mondom: VALÓDI RENDSZERVÁLTÁST A NŐK RÉSZVÉTELÉVEL!

Akármi is lesz most a vége ennek a  tüntetéssorozatnak, mindvégig figyeljünk arra, hogy a mozgalmakban ne szoruljanak – még egyszer – háttérbe a nők. Ahogy most végignézek a tömegen, nagyjából egyenlő a nemek aránya, tehát nagyon sok nőügy van itt még rajtam kívül, annyi, hogy ezzel már Orbán Viktor is kénytelen lesz foglalkozni.

Ez kezdetnek jó, de akármi is lesz most ebből, végig ragaszkodjatok a hangotok hallatásához és a központi szerepetekhez.

És ha odakerül a sor, SZAVAZZATOK NŐKÉNT!

után szabadon:

Hiszek a kettős teher alatt görnyedő családos nők, a gyermekeiket-unokáikat kivándorlás miatt nélkülöző anyák-nagymamák, a testileg-lelkileg-anyagilag tönkretett bántalmazott nők, a szegénység miatt gyermekeiktől megfosztott anyák, a roma nők, a hivatásukban nemük miatt háttérbe szorított nők, a leszbikus nők, az indulatos fiatal nők, az alulfizetett és tanárnők, a fellázadó háziasszonyok, a hajléktalan nők, az egyedülálló anyák és a bölcs öregasszonyok képességeiben és forradalmi lehetőségeiben.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



"Azért jöttem, hogy leszámoljak a pártpolitikai kereszténység legendájával"

május 24, 2013 - 21:24
Balta F. (Fotó: Kati Holland)
 Sziasztok!

Engem semmi nem kvalifikál arra, hogy ma itt álljak, és egészen tegnapig nem is készültem erre. Nem vagyok lelkész, teológus, pszichológus, jogász, sem a hittudomány, sem a családon belüli erőszak nem a szakterületem.

Akkor miért is állok itt? Elsősorban a bántalmazottak miatt, de magam miatt is.

Kettős életet élek.

Kőműves Kelemenné a választások küszöbén

január 03, 2010 - 17:57
Adamik Mária

2010 választási év lesz, amit nemcsak most, az új esztendő hajnalán, de már az óév utolsó felében is bőven érzékelhettünk.
A jelen politikai helyzet ismét olyanra sikeredett, amely eltereli a figyelmet a nők politikában betöltött – egészen pontosan be nem töltött -  szerepéről.
Holott igazság szerint éppenhogy inkább ráterelhetné ez a folyamatos kudarc a figyelmet – de NEM ÉS NEM.
Internetes böngészéseim közben időnként gyöngyszemekre lelek.
Ezek között is kiemelt helyet foglal el az alábbi, épp a témába vágó tanulmány.

Marad a férfikvóta és az EU szégyenpadja

október 24, 2011 - 23:23
A vitanap kezdeményezője, Ertsey Katalin (LMP)

A fenti sorok megfogalmazásától a múlt szerdai parlamenti vitanapig volt egy választás, és eltelt újabb 4 év - ám mindössze a többször visszaköszönő 18 évet kell 22-re javítani benne, s változatlanul  aktuális minden gondolata.

E sürgető témában, (melyet Európa felvilágosultabb felén szinte  mindenütt respektáltak és  törvényi szabályozással radikálisan javítottak - sok helyen olyannyira régen, hogy  ma már élvezik a népesedéspolitikai eredményeit is !), nálunk  a helybentopogás és elodázás vált  természetes állapottá - ez a hozzáállás jópár felszólalásból világosan kitetszett.