Szingliörömök, szinglikönnyek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Szingliörömök, szinglikönnyek

november 30, 2016 - 23:36
Az egyedülálló életforma az esetek többségében nem tudatosan választott. Gondolatok Bagdy Emőke legutóbbi interjúja kapcsán.

A szingli: egyedülálló nő, aki élvezi a helyzetét – vagy csak úgy tesz, mintha élvezné? Sosem tudjuk, hányadán állunk vele. A „szakirodalom” általában önző, független némberként ábrázolja, ám éles szemű politikusunk néhány évvel ezelőtt hordában észlelte. Élete a tévésorozatokban maga a csillogás, ám a magyar lélek neves kutatója szerint egészségtelenebb, mint a dohányzás, a humorista-blogger szerint pedig „végül is nyomorultság”. A szingli hol olyan erős, hogy egy egész nemzet fennmaradását veszélyezteti, hol meg olyan gyenge, hogy Bagdy Emőke rendelőjében sír – méghozzá annyira keservesen, hogy nevető társait is megfosztja szavahihetőségüktől.

A szingli: mesehős. Az egyik változatban bevásárlóközpontokban lebzsel, pezsgőben fürdik, használt papír zsebkendőként elhajított férfiakon tapos tűsarkú cipőben, és a külsőségeken kívül semmi sem foglalkoztatja. Retteg az elköteleződéstől, utálja a gyerekeket, és mélységesen megveti házas, családos ismerőseit. Állítólag a Szex és New York közvetítése alatt lépett le a képernyőről, egyenesen a gyanútlan fiatalok fejébe.

A mese másik változatában egy kétségbeesett, összetört nő a főszereplő, akire lassan ráomlik az otthona négy fala, amelyek közt csak a macskája várja. Kerüli a nyilvános helyeket, mert nem bírja elviselni a párok látványát. Bánatát süteményekbe vagy meggylikőrbe fojtja. Már egy ideje nagyothall a ketyegő biológiai órájától, zokogásban tör ki a gyerekruhaboltok kirakatai előtt, és boldogan mosna a lavór fölé görnyedve kézzel alsógatyát, amelynek a tulajdonosától már annyit sem várna el, hogy egy fokkal szebb legyen az ördögnél.

De hát – már hallom is! – nincs itt semmiféle ellentmondás, ez egy és ugyanaz a történet: a huszonévesen boldogan bulizó, az ajtaja előtt tömött sorokban tolongó, komoly szándékú, vonzó, független férfiak seregét könnyelműen visszautasító fiatal nőből harminc után ifjonti léhaságát keservesen megbánó pária lesz.

Rossz hírem van: ez tényleg mese. A valóságban egyetlen nő sem szokta megbánni, hogy nem ment feleségül Hufnágel Pistihez. Azt annál gyakrabban, hogy hozzáment. Ugyanis még a szerelem sem garancia arra, hogy a kapcsolat sikerülni fog és tartós marad, de a belátásból, megfelelési vágyból kötött érdekfrigy szinte biztos, hogy halálra van ítélve. Olyan partnerrel szemben, akire igazi vonzódás hiányában csak rábeszéljük magunkat, jóval kevésbé vagyunk türelmesek, toleránsak – míg a szerelmünkkel sokszor többszörösen is a kelleténél.

A valóságban a „szingliség” csak az esetek kis részében választott és mindenképpen fenntartani kívánt életforma. Többnyire inkább egy élethelyzet, amibe az ember inkább belekerül, mintsem tudatosan belemegy. Az, hogy találunk-e megfelelő partnert, inkább szerencse kérdése. Az akarat a tartós együtt maradásnál válik fontossá, de még ott is elkerülhetetlenül szükséges, hogy mindkét fél egyformán tudatosan dolgozzon a kapcsolaton. Ha az egyik fél inkább szakít, a másik hiába akar asszertív kommunikációt tanulni vagy párterápiára menni.

A teljes cikk az -n olvasható.

 

 

Hogyha emberek leszünk (válasz Puzsér Róbert írására)

augusztus 08, 2016 - 23:46
Fotó: Hegedűs Márta (Magyar Nemzet)

Puzsér Róbert  című cikkében (MN, augusztus 4.) miközben szándéka szerint fontos társadalmi jelenségek kapcsán töri meg a hallgatást, és nagy életbölcsességeket csöpögtet képzelet- és reménybeli ivadéka fejébe, derékig gázol olyan nemi sztereotípiákban, amelyek már száz évvel ezelőtt sem működtek, ma pedig végképp nem szolgálják egy lány- vagy fiúgyermek érdekeit. „A férfiak állatok.

Vagy-vagy? Anyaság vagy egyéni érvényesülés?

augusztus 21, 2016 - 00:00
Fotó: Hegedűs Márta (Magyar Nemzet)

Karrier – e szó hallatán középkorú, nadrágkosztümös, szigorú fellépésű vezérigazgató asszonyt szokás elképzelni, aki a maga rideg lényével és megkeményedett arcvonásaival bizonyára pocsék feleség és anya. Már ha egyáltalán az – fiatalabb kiadásáról előre borítékolható, hogy ha így folytatja, nem lesz egyik sem. Vagy mert viszolyog e szerepektől, vagy mert hiába keres olyan férfit, akinek ő a maga antinő mivoltában kellene.

Tűzoltó leszel s katona?

augusztus 31, 2016 - 00:20
Britney Spears citromsárgában a New York-i Madison Square Gardenben. Vajon a popipar mennyire befolyásolja a női és a férfiszerepek kialakulását? Fotó: JEWEL SAMAD / Europress/AFP

Amikor Tarja Halonen, az első nő, aki betöltötte Finnország elnöki posztját (ráadásul rögtön két cikluson keresztül), egy óvodába látogatott, és megkérdezte a gyerekeket, hogy mik szeretnének lenni, többen lelkesen rávágták: „Elnök!” Egy kisfiú azonban hallgatagon félrehúzódott. „Hát te nem szeretnél elnök lenni?” – fordult hozzá Halonen, hogy felvidítsa. „De hát a fiúk nem lehetnek elnökök!” – válaszolta lemondóan a gyerek.