„A Cornellen és a Columbián egyfajta csodagyereknek tartottak, a tanárok rettenetesen elkényeztettek, azt mondogatták, egyike vagyok a legjobbaknak, és mindent megtettek értem. Előfordult, hogy az órarendjüket is megváltoztatták a kedvemért. Akkoriban kórházi nővér voltam. Délutánonként tizenkét órát dolgoztam, így nem tudtam bejárni az előadásokra. Úgyhogy megtörtént, a professzor délelőttre tette előadásait, amit hallgatni szerettem volna. Ezért volt, hogy nem foglalkoztam fizikával és kémiával, mert nem tudtam laboratóriumi gyakorlatokra járni... Szóval, azt hittem, én vagyok a világon az egyik legnagyobb, legkiválóbb matematikus. Amikor az MTP tagja lettem, rájöttem, hogy buta, tájékozatlan teremtés vagyok, aki azt se tudja, mi fán terem a számelmélet ...”
Berta Vogel Scharrer 1906. december 1-jén született Johanna Weiss Vogel és Karl Phillip Vogel gyermekeként Münchenben. Korai évei zenével, művészetekkel és kultúrával teltek, kiváló oktatásban részesült, már fiatal lányként kutató biológusnak készült. A Lajos Miksa Egyetemre vették fel, 1930-ban doktorált, disszertációját a méhek táplálkozásának elemzéséről készítette Karl von Frisch etológus közreműködésével.
1935. október 19-én született.
Tanítőnőként indult, majd az irodalom felé fordult. Első versei 1854-ben a Ladies’ Repository folyóiratban jelentek meg. Sok minden érdekelte, foglalkozott a spiritualizmussal is. 1869-ben a Chicagoban megjelenő Universe, majd a Western Rural és a The Bright Side lapok szerkesztője volt.
Több cikkében támogatta a női választójogi mozgalmat.